Photoshop: szemek átszínezése, egyszerűen
Szemünk színe adott. Ezzel kell élnünk. A legtöbb, amit tehetünk ha ki akarunk próbálni egy-egy másik színt is, hogy színes kontaktlencsét használunk… Vagy mégsem? Íme egy másik módszer.
Szemünk színének megváltoztatása tehát nem olyan egyszerű, mint egy hajfestés – (igaz, ez utóbbit is egyszerűbb Photoshopban csinálni…). Mi tehát a teendő, ha kíváncsiak vagyunk, hogyan mutatnánk barna helyett mondjuk kék- vagy zöld szemmel? Szerencsére a Photoshop ebben is segít. Lássuk, hogyan tudjuk pár perc alatt megváltoztatni szemeink színét.
Töltsük be fotónkat (minél nagyobb felbontású, annál jobb), majd klikkeljünk jobb egérrel a background (háttér) rétegen és válasszuk a „layer from background” (réteg a háttérből) opciót. Képünk így automatikusan szerkeszthető réteggé alakul. Jöhet a színezés!
Első lépésben „ki kell maszkolnunk” a szemeket. Ne ijedjünk meg, ez nem olyan bonyolult, mint ahogyan hangzik: csak nyomjuk meg a „Q” betűt (ez a „quick mask” azaz a gyors-maszk billentyűje), majd válasszuk a brush (ecset) eszközt a „B” betű megnyomásával. Állítsuk be az ecset méretét (ez képünk méretétől függ) és figyeljünk arra, hogy a szín amivel festünk, fekete legyen. Ezután egyszerűen fessük be a szemeket. A festés pirossal jelenik meg. Ez így van rendjén, a piros szín a maszkot-jelképezi. Ha mégsem pirossal jelenik meg, akkor valamit rosszul csináltunk, nem nyomtuk meg a Q betűt, vagy a B-t, esetleg nem fekete szín van beállítva a bal alsó sarokban.
Ha megvagyunk a szemek befestésével, csak nyomjuk meg ismét a Q-betűt, így kikerülünk maszk-módból, a szemekről eltűnik a piros festés, helyette megjelennek a kijelölést jelképező, jól ismert „hangyák”. A szemek tehát ki vannak jelölve, jöhet a színezés, de előtte még „meg kell fordítanunk” a kijelölést, különben a szemek helyett az arcot fogjuk színezni… Csak válasszuk a kijelölő eszközt a palettáról (M-betű), majd klikkeljünk jobb egérrel bárhol a képen és felugró menüben válasszuk a select inverse („inverz kijelölés” vagy „kijelölés megfordítása” magyar Photoshopban) opciót. Látszólag nem történik semmi, a kijelőlés azonban most már a szemekre vonatkozik. Jöhet a színezés!
Nyomjuk meg a CTRL+B-t, vagy ha így jobban tettszik: menjünk az image/adjustments/color balance menübe (magyar Photoshopban kép/korrekciók/szín-egyensúly). A megjelenő ablakban máris megváltoztathatjuk szemeink színét a csúszkák segítségével.
Az első tolóka a cián/vörös tartomány, ez nekünk most nem kell (hacsak nem albínó-szemeket akarunk), a második kettőt jobbra húzva azonban zöld, illetve kék szemeket készíthetünk (kékből/zöldből barnát is tudunk, ekkor több sárga/magenta, és egy kis vörös szükséges). Állítgassuk addig, amíg elégedettek nem vagyunk a végeredménnyel. Már majdnem kész!
A szemek valószínűleg túlságosan is „csillogni” fognak a művelet után. Ezen könnyen segíthetünk: válasszuk az image/adjustments/brightness contrast (magyarban kép/korrekciók/fényerősség) menüt és kicsit vegyük lejjebb a kontraszt értéket. Így élethűbb lesz az eredmény.
Ha még mindig nem elég „élethű”, akkor csak nyomjuk meg a CTRL-U-t és vegyük le a „saturation” (magyarban „telítettség”) értéket, így nem lesz annyira hivalkodó a szín. Készen is vagyunk! Mennyivel olcsóbb és gyorsabb, mint a színes kontaktlencse!
Hozzászólások (11) , melyek közül a legfrissebbek:
Valaki segítsen már.
Hogy kell ezt használni?????
én tudok egy sokkal egyszerűbbet.
0:jelöld körbe a szemeket majd hozz létre 1 új réteget
a kijelőlt kört töltsd ki 1 olyan színnel amilyenre a szemet akarod(rajzolhatsz pupillátis,lehet többszínű,vagy csíkos is)
majt azt a réteget amit létrehoztál az átlátszóságnál(opacity)állítsd át úgy hogy egy kicsit élethűbb legyen.
aztán az átlátszóság mellett egy kicsit balra van egy ilyen normal felirat
azt állítsuk át valamilyen másra(ez mindegy milyen nézd végig és válaszd ki hogy szerinted melyik a legszemesebb.
Szijasztok!
Lécci vki segitsen nekem ebbe h itt h kell!!!??
Előre is kösszönöm!
klassz
szerintem nagyon jólesz ezzel a kép:)
ja imádom ....:)
szerintem nagyon jólesz ezzel a kép:)
555391
Nekem is inkább a hue/satur. ami bejön ha színt változtatok valamin... a color balance másra való, de PS-nél ugyanazt legalább 10 féle képpen meg lehet csinálni.
Ez az egyik technika (quickmask) ami miatt ott van most a PS ahol... Szeretjük!
Én más módszerrel kb ugyanezt meg tudom csinálni, egyébként némi rutinnal nem ördöngösség.
De ez a quick mask cucc.. na, ezzel gazdagabb lettem. :D