Így fűzhet hangos megjegyzést dokumentumaihoz

2991 1

A Word, illetve az XP arra is lehetőséget kínál, hogy ne csak szövegdobozban fűzzünk megjegyzéseket (kommenteket) dokumentumainkhoz, hanem akár élő szóban tegyük meg mindezt.

Sokszor lehet szükség arra, hogy dokumentumainkat megjegyzésekkel lássuk el, amelyben ilyen-olyan magyarázatot, utasításokat fűzünk a leírtakhoz. Mennyivel életszerűbb mindez, ha szóban is megtehetjük mindezt, s aki a dokumentumunkat olvassa, a mi hangunkon hallja, mivel is kívántuk kiegészíteni azt, amit papírra vetettünk. Mindehhez nem kell más, mint egy, a számítógéphez csatlakoztatott mikrofon, no meg néhány ügyes beállítás.
Ha elkészültünk irományunkkal, keressük meg azt a részt, amelyhez a „hangos” megjegyzést fűznénk. Álljunk a pontos helyre a kurzorral, majd kattintsunk a felső menüsor Beszúrás parancsára. A legördülő menüből válasszuk az Objektum opciót, majd a megjelenő ablakban kattintsunk az Új létrehozása fülre.

hangosword
Ebben az ablakban választhatjuk a hang beszúrásának lehetőségét
hirdetés

Hangos jegyzetről lévén szó, jelöljük ki a Hanghullám hang opciót, majd kattintsunk az OK-ra. Ekkor megjelenik szövegünkön az XP hangrögzítője, és egy hangszóró ikon azon a helyen, ahol a kurzor állt.

hangosword
Indulhat a hangfelvétel!

Ha a mikrofont is csatlakoztattuk, már indulhat is a hangfelvétel, azaz elmondhatjuk hangos kommentünket. Ha úgy adódna, hogy 60 másodpercnél többet szeretnénk beszélni, akkor sincs gond, hiszen – mint ahogy egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, lehetőség van arra, hogy kicselezzük az XP hangrögzítőjét, s 1 percnél hosszabb szöveget is rögzítsünk.
Ha már elmentett szöveget szeretnénk dokumentumunkhoz fűzni, akkor is hasonlóképpen járjunk el, csak most a Beszúrás/Objektum ablak Létrehozás fájlból fülét válasszuk.
Mindezek után egy kis hangszóró ikon jelenik meg a szövegünkben azon a helyen, ahol a kurzor állt (s ahova be szeretnénk szúrni a kommentet). Ha erre az ikonra kattintunk, kis fogópontok jelennek meg az oldalán, tehát tetszés szerint változtathatunk a nagyságán.
Mentsük el most a szöveget, majd ellenőrzésképpen nyissuk meg újra. A kis hangszóró ikon ott csücsül a kijelölt részen, s ha rákattintunk, már hallgathatjuk is a hangos kommentet.

Hozzászólások (1)

Rooza

Két működőképes mikrofonom van, és az egyik frissítés után (XP Home) megkukult, nem látja a gép. pedig előtte a skype-ot tudtam használni, sőt hangfelvételt is készítettem.

Már mindent kipróbáltam, több szakmai fórumon olvastam ilyen problémát, a fenti kis eszközt is kipróbáltam, de ha szerinte "nincs mivel", nyilván nem működik.
Van esetleg valami mentő ötletetek?
Frissítsem az XP-t, és aztán állítsam vissza? (mert a hangszórót sem ismerte fel..) Most legalább hallgatni tudom.

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X