Word: Így turbózhatja fel a Mentés másként folyamatát!

45357 3

Ha a Mentés másként parancsot választjuk, gyakran meghajtókon és mappákon kell átvergődnünk, hogy eljussunk a célmappához. Van azonban egy ügyes trükk, amellyel felgyorsíthatjuk ezt a folyamatot.

Ha a Mentés másként parancsra kattintunk, a megjelenő párbeszédablak Hely: felirata után álló, legördülő ablakot nyitó mezőben kereshetjük meg a mappát, ahova szeretnénk elmenteni az irományunkat. A Hely: felirat alatt, azaz a forráshelyek sávjában, jó pár mappát találunk, ahova egyetlen kattintással eljutunk – ezek alaphelyzetben az Előzmények, Dokumentumok, Asztal, Kedvencek, Hálózati helyek. Legyünk őszinték, nem ezek a leggyakrabban használt mappáink! Szerencsére mód van arra, hogy olyan mappát tegyünk ide, amilyet csak akarunk, felgyorsítva ezzel a Mentés másként folyamatát.

mentest2
Megváltozott a Mentés másként ablak bal oldala, egy új mappa is bekerült
hirdetés

Nyissuk meg a mentés másként párbeszéd ablakot, majd jelöljük ki azt a mappát, amelyet fel szeretnék venni a forráshelyek listájára. Kattintsunk a párbeszédablak (és nem a Word!) Eszközök menüjére, majd válasszuk a Hozzáadás a Helyekhez opciót. 

mentest1
A párbeszédablak menüjében rejlik a Hozzáadás a helyekhez opció

A választott mappa máris felkerült az ablak bal oldalára, viszont egyelőre még az utolsó helyen csücsül. Kattintsunk rá a jobb egérgombbal. A megjelenő helyi menü Fel opciójának segítségével olyan pozícióba tehetjük a mappánkat, amilyenbe csak akarjuk, akár a legelső  helyet is odaadhatjuk neki. A kis menü segítségével természetesen át is nevezhetjük a mappánkat, de persze ez az átnevezés csak ebben a lsitában érvényes, az eredeti mappánk neve ettől nem fog megváltozni.
Ugyanezt a trükköt a Megnyitás ablakban is elvégezhetjük.

Hozzászólások (3)

ghostrider

Office 2000-ben nem tudom, de office 2007 ben lehet, csak elég érdekes módon.
Itt a hivatalos leíírás:
http://support.microsoft.com/kb/826214/hu

Szabó István

Nagyon régen kerestem erre a problémára a megoldást és nagyon örültem hogy megtaláltam!Sajnos korán :-(((
Ugyanás nálam sem jelenik meg az Eszközök-nél a "Hozzáadás a "Helyek"-hez almenü.Office 2000 használok, lehet hogy ennél a verziónál nem lehetséges ez a megoldás.

kta19

Az Office Word 2007-ben ezt a funkciót nem találtam.
Meg lehet oldani másképpen, hogy a helyekhez hozzáadjunk mappákat?
Köszönöm:
kta19

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X