Változtassa meg a Word helyi menüjét, és senki sem fog ráismerni
Aki sokat dolgozik a Worddel, jól ismeri a jobb egérkattintás hatására megjelenő helyi menüt. Megmutatjuk, hogyan bővíthetjük ki ezt a menüt a számunkra megfelelőbb opciókkal.
Tagadhatatlan, hogy a Word helyi menüje hasznos opciókat rejt, bizonyára nem véletlen, hogy a redmondi fejlesztők éppen ezeket a parancsokat helyezték ide. No de ahány ház, annyi szokás, s biztos sokan vannak, akiket ha megkérdeztek volna, további menüpontokat is javasoltak volna, elsősorban persze olyanokat, amelyeket gyakran használnak szövegszerkesztés közben. Nos, tessék úgy venni, mintha ez a kérdezés megtörtént volna, ugyanis a Word lehetőséget kínál arra, hogy ki-ki azzal bővítse a helyi menüt, amivel csak akarja.
Ehhez nyissunk meg egy Word dokumentumot. A felső menüsorból válasszuk az Eszközök/Testreszabás opciót. Kattintsunk az Eszköztárak fülre, majd az Eszköztárak felirat alatt keressük meg a Helyi menük pontot.
Megjelenik balra egy kis ablak, három kategóriával: Szöveg/Adattábla/Rajz. Minket természetesen a szöveg érdekel, úgyhogy kattintsunk erre, majd a legördülő listából válasszuk a Szöveg feliratot.
Menjünk most vissza a Testreszabás/Eszköztárak ablakhoz, kattintsunk a Parancsok fülre, majd a Kategóriák listából válasszuk ki azt a kategóriát, amelyhez az általunk preferált parancs tartozik. Ha megtaláltuk jobbra a parancsot (esetünkben ez a Nyelv megadása), akkor fogjuk meg lenyomva tartott bal egérgombbal és húzzuk át a helyi menü ablakába.
Kattintsunk ezután a Testreszabás ablak Bezárás gombjára. Ettől a pillanattól kezdve megváltozott a Word helyi menüje, pontosabban egy általunk kedvelt paranccsal bővült.
Hozzászólások (3)
NYFTech:))) 5 pont!
Nehogy azt hidd, nem akarlak sértegetni, kedves Tibi, mégis azért hogy mondhatsz ilyet? Nem hülyeség (én azért így írom, mert az ízlésem ilyen;), nem is "marhaság", semmi rossz. Szerintem nagyon jó tipp, na de nem akarok vitatkozni, mindenkinek más az ízlése. Szép álmokat!
és miért jó az, ha senki nem ismer rá? MARHASÁG AZ EGÉSZ!