Elfelejtette a jelszavát?

Így maradhat névtelen a neten

 
 

Van aki a hírnevet szereti, és van aki a névtelenséget. Ez utóbbi eléréséért azonban legalább annyit kell tenni, mint ahhoz, hogy híresek legyünk – legalábbis a világhálón. Ráadásul az interneten minden lépésünknek, tevékenységünknek nyoma marad, amit csak módszeresen lehet eltüntetni vagy megváltoztatni.

SAP Basis (BC) üzemeltetési szakértő
Álláshirdetések

Az internet ma már egy univerzális szolgáltató csatorna, így az információkeresésen kívül vásárlásra, banki és személyes ügyek intézésére, e-mailezésre, telefonálásra is használjuk. A sok felhasználási lehetőség azonban a legtöbbször nem párosul biztonsággal. Egy védtelen számítógép pár perces internetkapcsolat után számos rosszindulatú támadás áldozatává válhat. 

anonim

A közreműködésünk nélkül is sok adatot megtudnak rólunk a weboldalak üzemeltetői

Amikor jó, és amikor nem
Támadás úgy is érhet minket, hogy nem töltünk le semmit, csak internetes oldalakat látogatunk meg, mert a felhasználó minden tevékenységét nyomon követhetik úgynevezett  cookie-k (sütik) segítségével. Ezek kisméretű szöveges információt tárolnak, amelyek automatikusan kijutnak a gépünkről. Ilyen módszerrel eltárolhatók például, hogy milyen termékeket tett a kosarába a felhasználó egy on-line boltban, de az is rögzíthető, hogy miket nézett meg, és az így nyert információ alapján más árura is felhívható a figyelme.
Sok esetben a szokásainkat figyelő módszerek hasznosak, de előfordulhat, hogy a felhasználó nem szeretné, ha azonosítaná őt a másik fél. Főleg nem akkor, ha esetleg olyan tevékenységet végez online, amelyről nem szeretné, ha bárki hozzá kötné, vagy nem szeretné, ha például telefonszámlájának adatait egy harmadik fél összekapcsolná pénzügyi vagy egészségügyi adataival.
A törvények ugyan előírják, hogy a személyes adatokkal foglalkozó oldalak jogi nyilatkozatot tegyenek, ahol leírják pontosan, hogy milyen célból és hogyan dolgozzák fel az általunk kiadott személyes adatokat, azonban felhasználónak a gyakorlatban nincsen semmi lehetősége arra, hogy ezt ellenőrizni is tudja.

anonim

Már olyan internetszolgáltatói is van, amelyik teljes névtelenséget kínál

Névtelen szörfözés 
Amikor elérünk egy weboldalt, akkor természetes, hogy az oldalt tároló szervernek tudnia kell IP címünket, hogy hova küldje az információkat. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor el szeretnénk titkolni ezt a bizonyos címet. Ennek több oka is lehet. Egyrészt nem szeretnénk, hogy – mint már említettük – a számítógépünkön tárolt adatokhoz tudtunkon kívül hozzáférjenek. Egy másik ok, hogy léteznek olyan weboldalak, amelyek a tartalmát csak bizonyos országokból lehet elérni. Például sok olyan amerikai site van, amelyek zenei és videoállományaihoz csak az Egyesült Államokból lehet hozzáférni. Ha azonban nem szeretnénk kimaradni semmi jóból, meg kell próbálni névtelenül, pontosabban földraji és más adataink elrejtésével böngészni.
Erre tökéletes megoldás egy úgynevezett proxy szerver használata. A gyakorlatban a proxy egy helyi hálózatból fogad kapcsolatot, és a célja, hogy felgyorsítsa a külső kommunikációt. Az anonim proxyk viszont bárhonnan fogadnak kapcsolatot, és azt állítják magukról, hogy az általuk megszerzett információt nem adják át harmadik félnek. Az internetről letölthető ilyen anonimproxy-lista, amelyet időről időre frissítenek, és a nyilvántartott proxyk mindegyikét leellenőrzik, hogy tényleg nem adja-e ki az adatokat illetékteleneknek. Az előnye ennek a megoldásnak, hogy ingyen igénybe vehető, és egyszerű esetben megfelelő védettséget nyújt; a hátránya, hogy meg kell bízni a proxyban.

Webes proxy böngészők
A webes proxy böngészők szolgáltatásait egy adott URL-en keresztül lehet igénybe venni. Ehhez a gépünkön semmilyen beállítást nem kell megváltoztatni. A proxy működése bármikor igénybe vehető, illetve kiiktatható, anélkül, hogy a beállításokba bele kellene nyúlnunk.
Ebből adódóan egy olyan számítógépen keresztül is elérhető ez a szolgáltatás, ahol nem lehet a beállításokat módosítani, vagy nem telepíthetünk programokat, esetleg egyéb hálózati tiltások léteznek (például csak a 80-as portokra lehet kifelé csatlakozni), hiszen az általános keretprogram maga a böngészőszoftver. Sajnos ennek a megoldásnak is van hátránya: a webes anonim proxyk nem tudnak tökéletesen együttműködni minden böngészővel, illetve egy weboldal nem minden elemét lehet elérni rajtuk keresztül. További hátrány az URL-en történő elérés, mivel az anonim böngészők használata könnyen gátolható az adott szolgáltatás címének vagy a szolgáltatást nyújtó gép IP címének a blokkolásával.

anonim

Budapestről szörfözve is lehet brazíliai IP címünk

Saját proxy
A proxyk eddig felsorolt hátrányait részben ki lehet küszöbölni, ha a gépünkön üzemeltetünk olyan speciális programot, ami elrejti adatainkat a kommunikáció közben. A saját proxy szerver böngészéskor közénk és a weboldalakat tároló kiszolgálók közé áll, és közvetít gépünk és a webhelyek között. Begyűjti és a gépünkre továbbítja a kért információkat, és közben a webhelyek nem a mi IP címünket látják, hanem a proxyét, a személyazonosságunk így homályban marad.
A technika használatához speciális programra van szükség, amely összehangolja a böngészőnk és a proxy működését. Több ilyen csomag is létezik, ezek közül az egyik legbarátságosabb az IP Privacy, amelynek kipróbálható változata letölthető a http://www.privacy-pro.com/ címről.
A program telepítése rendkívül egyszerű, nincs más dolgunk, mint a Next  gombon kattogtatva végighaladni a lépéseken. Ha kész a telepítés, az állapotválasztó oldalra jutunk: itt jelölhetjük ki a használni kívánt proxy kiszolgálót, és engedélyezhetjük, illetve kikapcsolhatjuk az anonimizáló funkciót. Ezután megjelenik a tesztelő ablak, ahol kezdeményezhetjük a proxy kipróbálását. Ha a kiszolgáló átment a teszten, a Done gombra kattintva zárjuk le az ablakot, és az Enable Online Anonimity gombbal kapcsoljuk be az álcázó funkciót. A proxy használatához a böngészőnket is konfigurálni kell. Szerencsére a program varázslója ezt elvégzi helyettünk.  Az IP Privacy az Internet Exploreren kívül számos alternatív böngészőt támogat: használhatjuk az Operával és a Firefoxszal is.
Most már nyugodtan kóborolhatunk a hálón, személyazonosságunk titokban marad. Ha időnként mégis ellenőrizni szeretnénk a védelem hatékonyságát, irányítsuk böngészőnket  a http://www.privacy-pro.com/what-is-my-ip.html oldalra.



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (22)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #22 - tkrisz | 2009.12.22.

A FF "Web of Trust" nevű hasznos kis kiegészítője a korábban arra járó böngészők értékelése alapján jelzi egy oldalról t.k. a megbízhatóságát. Ez alapján a cikkben reklámozott oldal vörös kóddal megbízhatatlan és a WOT nem javasolja az oldalra való belépést se, csak felhasználói felülírásra enged tovább.

 #21 - Okoska | 2009.12.17.

mennyire megbízható ez a Privacy??

 #20 - Okoska | 2009.12.17.

mennyire megbízható ez a Privacy??

 #19 - Okoska | 2009.12.17.

mennyire megbízható ez a Privacy??

 #18 - kissárpi | 2009.12.14.

Itt is van egy jó írás a témáról:

http://dirtywindows.ucoz.ru/publ/cikkek/teljes_anonimitas_a_neten/2-1-0-24

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 22 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Opera 10.50 nagyteszt: a jó, a rossz és a csúf

Hogy milyen böngészőt használok? Nem is tudom… attól függ. Például hogy milyen gép előtt ülök, milyen kedvem van, milyen operációs rendszer van azon bizonyos gépen. Hogy milyen böngészőt használok leggyakrabban?

  •  
A nekünk dolgozó hackerek

A 21. században az információ vált az egyik legértékesebb árucikké, ugyanúgy bűnözők próbálják megszerezni, mint ahogy a tolvajok a pénztárcánkat egy tömött villamoson. Vessük be ellenük a hackereket!

  •  
Megfigyelés alatt…

Az internetezés, habár rengeteg embert összeköt, mint tevékenység egy magányos művelet. A felhasználó azzal a tudattal "netezget" hogy mindez teljesen diszrkéten történik.



Együttműködő partnerünk