Elfelejtette a jelszavát?

Rejtett témák előcsalogatása a Windows 7-ben

 
 

A Windows 7 Aero felületéhez rengeteg téma-összeállítást találunk már most, a hivatalos megjelenés előtt is az interneten. De a rendszer is tartalmaz néhány rejtett extrát!

A Windows 7 Aero felület nem a hagyományos értelemben témázható (vagyis hivatalosan nem cserélhetjük le a gombokat, fejléceket, és a rendszer többi grafikai elemét valami teljesen másra), viszont a színekkel, átlátszósággal, háttérképekkel (beleértve a slideshow-szerű változó háttereket is), hangokkal kedvünk szerint variálhatunk.

windows7themes

Néhány mozdulattal elérhetjük őket

A Windows 7-ben több ilyen témát is találunk, amelyek között egyetlen kattintással válogathatunk, de mutattunk már 15 letölthető összeállítást is, egyenesen a Microsofttól).
Sőt a redmondi cég néhány, nemzetekhez kötött extra témát is csomagol a rendszer mellé, amelyek ugyan nincsenek szem előtt (hacsak nem az adott országnak megfelelő beállításokkal telepítjük a rendszert), de nem nagy ördöngösség előcsalni őket.

Egyszerűen nyissuk meg az Intézőt (Windows Explorer), majd a címsorba írjuk be az alábbi elérési utat: C:\Windows\Globalization\MCT

Az itt található MCT_XX mappákban találjuk a hat további témát. Csak nyissuk meg őket, és a mindegyikben megtalálható Theme almappát, majd kattintsunk duplán a témafájlra. Az új téma azonnal bekerül a gyűjteményünkbe, és már használhatjuk is.

windows7themes

Bővül a kínálat...

Ez a hat téma, mint már említettük, különböző nemzetekhez kötődik. Az MCT_AU például ausztráliai hangulatot hordoz, az MCT_ CA kanadait stb.
De ha ez még nem lenne elég, Japánhoz például innen, Németországhoz pedig innen tölthetünk le még egy-egy témát.



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (13)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #13 - andakandaa. | 2010.06.23.

sziiasztok..
nekem is nagy segítség kééne..mi az a windows explorer?XDD : $

 #12 - Barbee.* | 2010.06.23.

helloo*
nekemnemjoo.: S
beiirom hogy C:\Windows\Globalization\MCT
és nem ad ki semmit..vagyis csak azt hogy nem talál ilyet, és hogy nézzem meg hogy helyesen írtam-e bee..
tud wki segíteni?=/

 #11 - Reno | 2010.04.05.

Én is win7-et használok, és nekem nincs a Globalization mappában olyan h MCT C:\Windows\Globalization\ eddiig megvan, és van benne oan h: ERS meg olyan hogy Sorting akk nekem kéne létre hozni az MCT mappát ? HELP ME PLS Előrre is kössz :S

 #10 - WiNYÓ bá :D | 2010.01.01.

#9 - MS:
A Win 7-nek már más a kernelje... Amúgy elég érdekes, látott már valaki olyan SP-t, patchet vagy ilyesmit (nem újabb főverziót), ami a program tulajdonságain ennyit változtatott volna?

 #9 - MS | 2009.09.24.

A Win7 a Microsoft szerint is a VISTA kerneljére épül. Aki nem hiszi nézzen utána. Igy valóban nem több mint a Vista csicsásított verziója ami akár egy Vista SP is lehetett volna de más néven akarták piacra dobni...

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 13 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.