Elfelejtette a jelszavát?

Készítsünk fantasy képet barátnőnkből!

 
 

Vagy ismerősünkből, családtagjainkból... Nem is a kapcsolat jellege a lényeg, hanem a fantasy! Fantasy képet készíteni elég könnyű, Nem lesz szükségünk másra, mint egy romos várra, és egy égboltra.

SAP Basis (BC) üzemeltetési szakértő
Álláshirdetések

És persze szükségünk lesz a lefotózott alanyra. Erre a három képre lesz szükségünk. Szerezzünk hát egy égbolt fotót, valamilyen várat vagy kastélyt, és máris kezdődhet a móka! Csak írjuk be Google-ba hogy "sky" és "castle", nyomjuk meg az image opciót és máris válogathatunk. 

01.jpg

Csak három fotóra lesz szükség.


Először is el kell távolítanunk a hátteret figuránk mögül. Ehhez csak töltsük be a képet, kattintsunk duplán a réteg (layer) ikonra, ami pillanatnyilag "background" (háttér). A duplaklikk után ez máris egy sima réteggé alakul - így már semmi akadálya hogy maszkot  tegyünk rá! Nos tegyünk rá (mellé) egy maszkot - a réteg paletta alján található harmadik kapcsoló segítségével máris megjelenik a maszk a kép mellett.  Aktiváljuk a maszkot (klikk), majd válasszuk a brush-toolt (ecset) és állítsuk feketére. Nincs más dolgunk, mint befesteni azokat a részeket amire nincs szükségünk (a hátteret). 

02.jpg

Maszkoljunk!


Ha elrontjuk sincs gond, csak állítsuk az ecsetet fehérre - ezzel "visszahozzuk" a kitakart részeket. Pár perc gyakorlás és menni fog - a háttér tehát eltünt. 

Hozzunk létre a paletta legalján egy új réteget, nevezzük el háttérnek, és alkalmazzunk rajta egy színt, vagy egy színátmenetet - a példában ez kék. Ha ezzel megvagyunk, válasszuk ki megint az előző réteget. Egy image/adjustment/desaturate alkalmazásával eltüntetjük a színeket a képről (fekete-fehér lesz).

desaturate.jpg

Viszlát színek!

Most egy CTRL-U segítségével varászoljuk elő a HUE ablakot, tegyünk egy pipát a "colorize" kapcsolóhoz, és adjunk egy kékes (vagy bármilyen) színt a képnek.

coloriye.jpg

Legyen mondjuk... kék!

 A szín mindegy - mi a kéket találtuk "fantazis"-nak ráadásul a legtöbb Fantasy és  Sci-fi filmet kék-szűrővel veszik fel, de bármi megteszi (mondjuk a rózsaszín talán nem, legalábbis a Gyűrűk Urában ritkán használták...)

Használjuk a blur toolt az alakon, kivéve az arcán - ezzel kicsit kiemeljük az arcot, és elmossuk a jelentéktelen részleteket, mint például a farmernadrág.

blurtool.jpg

Egy kis blur, azaz elmosás.

Ha megvagyunk, alkalmazzunk egy kis ragyogást (outer glow) az ábrán látható, vagy hasonló beállításokkal (dupla klikk a rétegen és előjön a szükséges effektus ablak). Ezzel egy kis ragyogást" kölcsönzünk a figurának.

glow.jpg

Most fogjuk a gondosan előre letöltött égboltot, töltsük be, kattintsunk rajta, tartsuk lenyomva a gombot majd egy bátor mozdulattal rántsuk rá képünkre (persze a move tool legyen kiválasztva, különben hiába rángatjuk). Figyeljünk, hogy az égbolt rétege a lány alá kerüljün, ne felette legyen - ha nem jó a sorrend, csak fogjuk meg az égboltot a réteg palettán és húzzuk a hölgyet tartalmazó réteg alá. Ha megvagyunk nyomjunk egy CTRL-T-t és méretezzük át az égboltot.

skz.jpg

Égboltot méretezünk.

A réteg típusát állítsuk luminosity-re - az ég így szépen egybeolvad az előzőleg létrehozott kék háttérrel. De nem elég szépen, szóval egy kis pepecselésre szükség van. Készítsünk egy maszkot az égbolt rétegére is, állítsuk be alapszínnek a feketét, és a gradient tool (g) eszköz palettájáról válasszuk a második átmenetet (ami feketéből átlátszóba megy).

skymask.jpg

Még mindig a gradient eszközzel húzzunk egy vonalat lentről felfelé, ezzel máris megadtuk az átmenetet az égboltnak. Így, hogy az égbolt rétegének típusa luminosity, valamint rajta van egy maszk, ha mindent jól csináltunk az égbolt szépen "be lett dolgozva" a kép mögé.

Most válasszuk alapszínnek a fehéret, háttérszínnek pedig a kéket, majd válasszuk az ecset (brush) eszközt (b). Az ecsetek közül válasszuk a "dune grass" nevűt (alapbeállításban 112 vagy 119 az alap ecsetek között.)

brushtype.jpg

A szükséges ecset.

Hozzunk létre a lány fölött egy réteget, és festegessünk némi füvet. Ezzel eltakarhatjuk a nem túl fantasy farmernadrágot, de egy kis fű amúgy sem árt ha már fantasy-ról van szó. Ha változtatjuk az ecset méretét akkor még élethűbb hatást érhetünk el. Ahhoz, hogy "térbe" helyezzük a füvet, szükségünk lesz még egy rétegre - ezúttal azonban a lány alatt (mögött). Itt is készítsünk egy kis digitális füvet és máris megvagyunk.

grass.jpg

Digitális fűszálak...

Jöhet a kastély! A kastélyt (vagy várat, vagy bármit amit találtunk és elég "fantazis") ugyanúgy helyezzük a képre, mint az égbolt esetében tettük - ne felejtsük a réteg típusát "luminosity"-re vagy "overlay"-re állítani (ez alapképtől függően vagy ez, vagy az fog jobb eredményt produkálni). Ha nem lenne elég szép az átmenet, használjunk egy maszkot a kasélyon is.

var.jpg

Kastély az mindenképpen kell.

Figyeljünk rá, hogy a kastély térben a fűszálak mögött kell, hogy legyen, azaz a réteg palettán a fűszálak és a lány alatt kell hogy elhelyezkedjen. 

Ha mindennel megvagyunk, fűzzük össze a rétegeket (jobb klikk valamelyik rétegen és flatten image) majd alkalmazzunk egy kis fényt -
filter/render/lighting effects. Itt válasszuk az "omni"-t és állítsuk a színét kékre.

ligh.jpg

Egy kis fény és készen is vagyunk!

Ettől a kép nem lesz teljesen kék, ellenben a kék fehér-keverés által végre megkapja a hőn áhított "fantasy" színt. 

donefantasz.jpg

Készen is vagyunk. Ízlés szerint színesítsük az égboltot madarakkal, sárkányokkal...



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (31)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #31 - jade | 2009.08.24.

Kepo: van olya, hogy a photoshop egy kis "lakat"-ot mutat a kép mellett aa réteg palettán (a réteg paletta jobb oldalon található, és a kép rétegeit (layer) mutatja)

Ez a kis lakat főleg akkor van, ha csak egy réteg (layer) van, és az az alap háttér (background) - ilyenkor duplán klikkelsz a szóban forgó rétegen, és akkor eltűnik a lakat, ergó lehet manipulálni a képet, még akkor is ha ő volt az egyetlen layer.

 #30 - kepo | 2009.08.24.

"A duplaklikk után ez máris egy sima réteggé alakul - így már semmi akadálya hogy maszkot tegyünk rá! Nos tegyünk rá (mellé) egy maszkot - a réteg paletta alján található harmadik kapcsoló segítségével máris megjelenik a maszk a kép mellett. Aktiváljuk a maszkot (klikk), majd válasszuk a brush-toolt (ecset) és állítsuk feketére. Nincs más dolgunk, mint befesteni azokat a részeket amire nincs szükségünk (a hátteret). "

Nos én itt nem értem, hogy hogy kell azt a kapcsolást megcsinálni és hogy a réteg paletta az mi? nem vagyok kezdő de tényleg megakadtam... Előre is köszi a segítséget

 #29 - frommel | 2009.03.27.

megnyomod a V betűt (ez a move tool), megfogod az eget, és belehúzod a másikba

 #28 - KTündi95 | 2009.03.27.

Én már a felével kész vagyok , csak nem tudom hogyan húzzam be az égboltot a saját képembe. Ne tudna vki segíteni?

 #27 - Joccyx | 2009.03.08.

ez az efekt kíváló én meg akarom csinálni de már félig kész vagyok vele és én meg anyum vagyok rajta csak nem találom a move tool-t.. valaki tudna segíteni? köszönöm.

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 31 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Opera 10.50 nagyteszt: a jó, a rossz és a csúf

Hogy milyen böngészőt használok? Nem is tudom… attól függ. Például hogy milyen gép előtt ülök, milyen kedvem van, milyen operációs rendszer van azon bizonyos gépen. Hogy milyen böngészőt használok leggyakrabban?

  •  
Photoshop-tanulás, egyszerűen és gyorsan

Bár Photoshop-játékaink is tanúsítják, hogy olvasóink között jó pár „profi” PS-művész is van, többen akadnak olyanok, akik meg sem merik próbálni a „photoshopozást”, félve attól, hogy ez már meghaladja képességeiket. Cikkünkben bebizonyítjuk, hogy egyáltalán nem ördöngösség e program használata.

  •  
Glossy gombok

Készítsünk, divatos ún. "glossy" (durva fordításban "üveges hatású") gombokat PhotoShopban! Ezek az elemek nagyon látványosak, elkészítésük mégis egyszerű - persze csak ha PhotoShop-ban dolgozunk:) Első lépésként nyissunk egy új dokumentumot 400px 400px méretben, RGB színnel, 72px/inch felbontás bőven elegendő, mivel az ilyen és ehhez hasonló elemek többynire a webre készülnek (ha mégis nyomtatásban szeretnénk őket viszontlátni, akkor használjunk nagyobb, pl. 300px/inch felbontást). A hátteret állítsuk fehérre.



Együttműködő partnerünk