Elfelejtette a jelszavát?

Készítsünk hollywoodi filmplakátot családi fotóinkból

 
 

Mindenki szeretne legalább egyszer filmsztár lenni és egy igazi moziplakáton szerepelni - nos ezt bármikor megtehetjük, csak egy Photoshop és pár perc szabadidő kell hozzá. Egyszerű tutorial kezdőknek.

Először is szükségünk lesz egy fotóra - a legkönyebb egy romantikus/esküvői posztert készíteni, így mi is ilyet képet választottunk. (szokás szerint az sxc.hu-ról).

Ha megvan a kiszemelt párocska fotója, már csak egy másik romantikus fotó kell - tengerpart, naplemente ilyesmi. A tengarparti fotót a Google segítségével találtuk. Ezt a kettőt fogjuk "egybedolgozni" és máris meglesz a plakát.

w01.jpg

A két kiinduló fotó

Elöször is készítsünk egy új dokumentumot 1000*1200-as méretben, ami ugyan nem a hivatalos poszter nagyság, de jelen esetben megteszi.

w02.jpg

Ha megvagyunk, csak húzzúk át mindkét fotónkat az üres dokumentumra, majd nagyjából méretezzük (CTRL-T) megfelelő nagyságúra őket.

w03.jpg

Ha megvagyunk már csak egy átmenetet kell készíteni a kettő között - a maszkoknak hála ez nagyon egyszerű.

Hozzunk létre egy új maszkot a legfelső rétegen (jelen esetben a pár fotóján), majd a gradient tool eszközt kiválasztva (figyeljünk, hogy a gradient fekete-fehér átmenet legyen) húzzunk egy átmenetet a maszkon. Ha elsőre nem sikerül csak ismételjük addig amíg elégedettek nem vagyunk az eredménnyel.  

w04.jpg

Egy gyors maszkolás...

Nyomjunk egy Shift+Ctrl+U kombinációt a szereplőket tartalmazó layer-en, ezzel eltüntettük a színeket, és fekete-fehér lett a kép. Ha gondoljuk duplikáljuk a szereplők fotójának rétegét, és a felsőt állítsuk "multiply"-re, ezzek kicsit kiemljük a fényeket/árnyékokat. (mi a példában ezt tettük.) Megvan hát az átmenet, most babráljunk kicsit a színekkel. Hozzunk létre egy új adjustment réteget - new adjustment layer (a negyedik kis ikon a réteg paletta alján) és válasszuk a solid color opciót. Az újonnan létrejött adjustment layer típusát állítsuk normal-ról color-ra, majd válasszunk neki egy színt.

w05.jpg

Válasszunk egy színt

Az adjustment/color rétegnek hála az összes alatta levő réteg "átszíneződik". Nincs más hátra mint egy kis zajt alkalmazni a szereplőket taralmazó fotón, hogy egy kicsit "poszteresebb" legyen. Filter- noise - add noise, és adjunk meg egy értéket 4 és 10 között (figyeljünk, hogy a zaj típusa "uniform" legyen).

w06.jpg

Már csak egy kis zaj kell...

Ezzel el is készült a plakát - már csak a címet és a szereplők neveit kell rátennünk, és nyomtathajtuk is.

tekiweddinglast

A főszerepben... akárki!

Garantáltan aranyos meglepetés barátaink és családtagjaink számára.

rendszerjel-WM


 


Retusáljon egy családi portrét, és nyerjen egy Adobe Photoshop Lightroom 3 szoftvert!


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (49)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #49 - oszy | 2010.02.07.

Sziasztok! Nekem sem sikerül! Ebből a leírásból is kimaradt vmi? :-(((

 #48 - szili78 | 2009.10.10.

Sziasztok!
Nekem így sem sikerül. 8(
Kijelölöm a rétegmaszkot, meghúzom az átmenetet, és a világon semmi nem történik.
Odafigyeltem, az eszköz fekete-fehér, a rtgmaszk van kijelölve, 80%-ban takarja az alsó réteget...
De mintha semmit sem csinálnék...

 #47 - locibabab | 2009.09.05.

nem tudja vlki h az Adobe ImageReady meg lehet e csinálni ?

 #46 - jade | 2009.07.29.

az alsón (a tengerparton) nem is fog történni, mivel a mszak cska a pár képén van, ergó cska a pár képének az alja fog fokozatosan "elhalványulni", ezáltal fog belemosódni az alsóba.

Ha nem tűnik el ahatár, akkor a pár képével van a gond, figyelj arra, hogy a felső kép TELJESEN takarja el az alsót (de minimum 80%-ban), és ha akkor raksz rá étmenetet akkor jó lesz., Ha a pár képe csak a kép felső 505-ban van, akkor értelemszerűen nem fog beleolvadni, mivel nincs mit belemosni a PS-nek, kell hogy legyen anyag, amit belemos:)


most nemtom érthető-e ez így leírva, de tuti így van, a pár képe legyen jó nagy, a tengerből alig látszódjon csak egy pici alul, és ha így húzol a mszakra átmentetet a pár képének kb. a felétől, akkor az lesz a vége ami itt is látszik.

 #45 - peti | 2009.07.29.

nekem az a gondom, hogy amikor az átmenetet akarom megcsinálni, próbáltam mindenhogy, de nem megy...csak a felső képet átmenetezi..vagyis nem tűník el a határ, és az alsó(nem a pár képén, hanem a tengerparton)képen semmi nem történik.
segítsetek lécci...:S nagyon szeretném megcinálni..már használtam okszor ps-t, ha valaki bezólna...mint sok más embernek itt...

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 49 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Photoshop: készítsünk villámlást!

Ha viharos hangulatú fantasy képet készítünk, jól jöhet egy kis villámlás. Lássuk, hogyan készíthetünk villámot Photoshopban, egyszerűen!

  •  
Photoshop-tanulás, egyszerűen és gyorsan

Bár Photoshop-játékaink is tanúsítják, hogy olvasóink között jó pár „profi” PS-művész is van, többen akadnak olyanok, akik meg sem merik próbálni a „photoshopozást”, félve attól, hogy ez már meghaladja képességeiket. Cikkünkben bebizonyítjuk, hogy egyáltalán nem ördöngösség e program használata.

  •  
Glossy gombok

Készítsünk, divatos ún. "glossy" (durva fordításban "üveges hatású") gombokat PhotoShopban! Ezek az elemek nagyon látványosak, elkészítésük mégis egyszerű - persze csak ha PhotoShop-ban dolgozunk:) Első lépésként nyissunk egy új dokumentumot 400px 400px méretben, RGB színnel, 72px/inch felbontás bőven elegendő, mivel az ilyen és ehhez hasonló elemek többynire a webre készülnek (ha mégis nyomtatásban szeretnénk őket viszontlátni, akkor használjunk nagyobb, pl. 300px/inch felbontást). A hátteret állítsuk fehérre.



Együttműködő partnerünk