Elfelejtette a jelszavát?

Fotókollázs készítése Photoshopban

 
 

Ha szeretnénk kicsit érdekesebbé tenni fotóalbumainkat, érdemes néhány képből fotókollázst készíteni. Ehhez semmiféle extra dologra nincs szükségünk, szinte bármelyik képszerkesztő alkalmazással megoldható. Mi most a Photoshopban mutatjuk be.

SAP Basis (BC) üzemeltetési szakértő
Álláshirdetések

Miután kiválasztottuk az „áldozatnak” való fotót, hívjuk be a Photoshopban. Mi hagyományainkhoz híven az sxc.hu-ról csentünk egy remek fotót a bemutatóhoz. :)
Fotókollázsunk lényege, hogy a jelenleg szerves egésznek tűnő fotót darabokra vagdossuk, majd kissé hanyagul „összeragasztjuk”. A különálló képecskéknek fehér szegélyt adunk, ettől az egésznek kicsit olyan hatása lesz, mintha polaroid képekből raktunk volna ki egy óriásplakátot. Lássunk neki! 
(A tutorial videó változata itt tekinthető meg.) 

tudastar-ps-kollazs-minta

1. lépés
Ahhoz, hogy egyforma darabkákra szeleteljük a képet, szükségünk lesz egy kis segítségre a Photoshoptól. Válasszuk a View menüből a Show/Grid mnüpontot. A képen megjelenő segédrács sokat könnyt a dolgunkon. Ám közel sem biztos, hogy az alapértelmezésben megjelenő rácsméret megfelel nekünk. Ezért a Photoshop Preferences ablakának Guides, Grid, Slices & Count részében állítsuk át a Gridline every értéket nekünk megfelelőre. Mintaképünkhöz a 180 pixel tűnt ideálisnak. De ez attól is függ, hány részre szeretnénk darabolni képünket.

tudastar-ps-kollazs1

2. lépés
Most némi koncentrációt igénylő feladat jön. A Rectangular Marquee Tool segítségével ki kell jelölnünk minden egyes darabkát és azokat külön rétegre helyezni. Persze ez nem olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre gondoljuk. Egyszerűen kijelölünk egy négyzetet a rácshálón, és a kijelölést új rétegre helyezzük. Ehhez vagy a Layer menü New/Layer via Copy menüpontját, vagy ennek gyorsbillentyűjét (Mac: Alma + J / Win: Ctrl + J) használhatjuk. Ha az első réteg megvan, jöhet a második négyzet kijelölése a rácshálón, majd vissza kell állnunk a rétegpalettán a háttérképre és újra másolni az előző módszerrel. No, ezt most addig ismételjük, ameddig el nem készül az összes szükséges „darabka”, mind külön rétegen.

tudastar-ps-kollazs2

3. lépés
Ha mindennel megvagyunk, jöhet a kényelmesebb rész. Jelöljük ki az egyik képdarab rétegét a rétegpalettán, majd a réteg effektek közül válasszuk Stroke lehetőséget.
A megjelenő ablakban a Color résznél válasszuk a fehér színt, Size jellemzőt állítsuk  8-ra, a Position jellemzőt pedig Inside-ra. A méret (Size) persze tetszés szerint változtatható, attól függően, milyen széles keretet akarunk adni a képeknek.
Ugyanígy adjuk árnyékot is a kiválasztott darabnak. A Layer Style ablak Drop Shadow részében az Angle értéket állítsuk 135-re, a Distance és Size értékeket pedig 8-ra. Utóbbi értékek esetében persze eltérhetünk a példában megadottól, tetszés szerint.

tudastar-ps-kollazs3

4. lépés
Most másoljuk át az előbb átalakított réteg effektjeit a többire. Ehhez kattintsunk a rétegen a jobb gombbal, majd a megjelenő menüből válasszuk a Copy Layer Style menüpontot.
Jelöljünk ki minden réteget a rétegpalettában (a háttér kivételével)m kattintsunk a jobb egérgombbal, majd válasszuk a Paste Layer Style lehetőséget.

5. lépés
Kattintsunk duplán a háttérre a rétegpalettán és alakítsuk hátterünket is réteggé. Hozzunk létre egy új réteget és töltsük ki fehér színnel, majd helyezzük a korábbi háttér (azaz a fotó) alá. A fotót tartalmazó réteg átlátszóságát (Opacity), állítsuk 35%-ra.

tudastar-ps-kollazs5

6. lépés
Képünk így még túlságosan rendezett. Egyenként jelöljük ki a fotó darabjait tartalmazó rétegeket és mindegyiket forgassuk el tetszés szerinti irányba és mértékben. Ezt a legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha a réteg kiválasztása után az Alma + T (vagy Windowson a Ctrl + T) kombinációval alakíthatóvá tesszük az adott réteget, és a megjelenő kijelölés sarkánál fogva elforgatjuk azt. Ezt most el kell játszanunk minden darabkával.

tudastar-ps-kollazs6

7. lépés
Ha mindezzel megvagyunk, már csak el kell távolítanunk a segédrácsokat a View/Show/Gird menüpont választásával.

tudastar-ps-kollazs7

8. lépés
Tulajdonképpen készen vagyunk. Ha nem tetszik az eredeti fotóból „készült” háttér, lecserélhetjük mondjuk valamilyen színátmenetesre. Vagy próbálkozhatunk a fotó alakítgatásával.

tudastar-ps-kollazs8




Kapcsolódó linkek:
 sxc.hu

Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (4)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #4 - PYT | 2009.12.19.

A forgatás résznél sokat segít, ha Move Tool-ra klikkelve bepipáljuk az Auto-Select opciót. Így nem kell mindig a külön rétegekre klikkelni, hogy kiválasztódjon a következő kockánk, hanem intelligensen felismeri.

 #3 - fzs_ | 2008.12.17.

Halihó!


Tetszetős a bemutató, alkalmazni is fogom!

Van valami, amit viszont sehogy sem találok.

Hogyan lehet egy olyan fotóöszeállítást csinálni, ahol a képszélek egybemosódnak?

Üdv

Fejes Zsolt

 #2 - jade | 2008.06.05.

bal oldalt, eszköztár, asszem felülről a második,

 #1 - Maya | 2008.06.05.

Sziasztok!

Segítséget kérnék.
Nemtalálom a derékszögű kijelölő eszközt!:-(

Köszi a segítséget

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Photoshop-tanulás, egyszerűen és gyorsan

Bár Photoshop-játékaink is tanúsítják, hogy olvasóink között jó pár „profi” PS-művész is van, többen akadnak olyanok, akik meg sem merik próbálni a „photoshopozást”, félve attól, hogy ez már meghaladja képességeiket. Cikkünkben bebizonyítjuk, hogy egyáltalán nem ördöngösség e program használata.

  •  
Photoshop: készítsünk láthatatlan embert!

Persze ne legyen teljesen láthatatlan, inkább nevezzük átlátszónak vagy például szellemnek...

  •  
Glossy gombok

Készítsünk, divatos ún. "glossy" (durva fordításban "üveges hatású") gombokat PhotoShopban! Ezek az elemek nagyon látványosak, elkészítésük mégis egyszerű - persze csak ha PhotoShop-ban dolgozunk:) Első lépésként nyissunk egy új dokumentumot 400px 400px méretben, RGB színnel, 72px/inch felbontás bőven elegendő, mivel az ilyen és ehhez hasonló elemek többynire a webre készülnek (ha mégis nyomtatásban szeretnénk őket viszontlátni, akkor használjunk nagyobb, pl. 300px/inch felbontást). A hátteret állítsuk fehérre.



Együttműködő partnerünk