Teszt: SE Xperia Mini Pro
Ha valaki kis telefonra vágyik, de nem szeretne lemondani az Android rendszer nyújtotta előnyökről, a Sony Ericsson Xperia X10 Mini eddig is rendelkezésre állt. Most az utódot próbálgattuk, abból is a Pro, vagyis a beépített billentyűzettel ellátott változatot.
Az Xperia Mini Pro kicsit szögletesebbre sikerült, mint elődje, de nekünk például ez a forma jobban bejön. Méretre nagyjából egyeznek, vagyis továbbra is egy kényelmesen hordozható, beépített billentyűzettel ellátott aprósággal van dolgunk. Az utód, apró mérete ellenére is kényelmesebben használható lett, mint az X10 verzió. Megnőtt az érintőképernyő mérete: itt már egy 3"-os, LED háttérvilágítású kijelzőt kapunk, immár HVGA felbontással (480x320 pixel). Ennek fényereje nem éppen vakító, de elegendő, a képminőség (pontosabban a képek és videók minőségének) javításáról pedig az utóbbi időkben már megszokott Mobile Bravia ENGINE gondoskodik. Ráadásul itt már van multi-touch is, így a képek nagyítása stb. is kényelmesebb az új változattal (például jópofa, hogy a widgetek gyors kiválasztásához két ujjunkat kell "összerántani", majd a lebegő apróságokból kiválasztani azt, amelyikre szükségünk van éppen). A kis készülék villámgyors, az 1 Ghz-es Snapdragon processzor - az Adreno 205 GPU-val karültve - simán visz mindent. A belső tárhely ugyan kevéske, de MicroSD kártyával bővíthető.
A Mini Pro az Android 2.3-as verzióját kapta, amelynek a felületét szokásához híven átszabta a Sony Ericsson, így a megszokott dolgokat találjuk itt is, beleértve a Timescape-et is. Szoftverek tekintetében nem kényeztet a gyártó, de azért kapunk pár PopCap játékot (próbaverziókat), a dokumentumok megnyitásához szükséges mobil irodai csomagot és extraként a McAfee VirusScan és WaveSecure alkalmazásait, hogy védettek legyünk az androidos kártevőktől. Tenisz kedvelőknek külön öröm, hogy van ingyen Xperia Hotshots, így egy felületen nézhetjük át a sporthíreket és találunk remek videókat is.
Igaz is, videolejátszás: sajnos a népszerű AVI és MKV formátumokkal alapból nem tud mit kezdeni a készülék, de amúgy élvezhető minőségben videózhatunk rajta, amennyire ez egy 3"-os kijelzőn lehetséges. Természetesen van zenelejátszó alkalmazás is, borítókkal, EQ beállításokkal, illetve van rádiózási (RDS) lehetőségünk is (ahogy az lenni szokott, utóbbi csak fülessel együtt használható). Kis mérete dacára internetezésre is remekül használható a Mini Pro, a böngésző gyors, van Flash támogatás, és a mobilnet mellett akár 802.11n-es, gyors wifi kapcsolatot is használhatunk.
A mobilban van beépített kamera is, ez 5 megapixeles és kapott segédfényt is, ha esetleg gyengébb fényviszonyok között fotóznánk. A felvételeknél választhatunk különböző profilokból és ahogy az ma már elvárható, van GeoTagging lehetőség is. A fotózás mellett akár 720p-s videókat is rögzíthetünk. A minőség nem kiemelkedő (sajnos elég fátyolosak a fotók), így fényképezőgépet vagy videokamerát nem helyettesít a kütyü, de arra, hogy mindig a zsebünkben legyen és megörökítsünk egy fontosnak tűnő pillanatot, megteszi.
Mindent egybevetve az Xperia Mini Pro egy jól összerakott és kis mérete ellenére meglepően jól használható okostelefon. A beépített Qwertz billentyűzet nyomáspontja abszolút rendben van, ez is kényelmesen használható és idegesítő kattogás sincs. Az ékezetes karaktereket az adott billentyű hosszabb nyomva tartásával tudjuk előcsalni (van ő és ű karakter is). Az 1200 mAh-s akku a lehetőségeihez mérten meglepően jól teljesít, másfél napot simán bír a telefon, átlagos okostelefon használattal (internetezés, fotózás stb.).
Akinek tehát kis méretű, de beépített billentyűzettel is ellátott androidos okostelefonra van szüksége, bátran gondolkozhat az Xperia Mini Próban. Nem valószínű, hogy csalódna benne.
-
Kipróbáltuk: Logitech iPad dokkolók - hozzuk ki a legtöbbet a táblánkból »
-
Töltsünk le Youtube (és más online) videókat meglepően egyszerűen »
Hozzászólások (2)
Szerintem erről elég kevés információ van még. Ugyan a mai telefonokat nem 3-4 esetenként még ennél is több év használatra tervezik (mert egyszerűen elavul még előtte és a vásárlók nagy része váltani fog a modernebbre). De ezek még friss 2011-es modellek a SonyEricssontól és valószínűleg 2-3 éven belül nem fogunk még tömeges panaszokat hallani, hogy haldoklik az akksijuk. Szóval nem aggódnék emiatt. Az üzemidő pedig egész elfogadható. Ha jól igénybe van véve akkor is bírja a 1,5 napot, ami jó eredmény ebben a kategóriában! :)
Engem az érdekelne, hogy az aksija mennyire tartós? mik erről a tapasztalatok? Mert én elég sokat vagyok úton, és nem mindig viszem magammal a laptopom, de hogy gyorsabban teljen az idő, szeretek filmeket nézni. Mennyire megy hamar tönkre az aksija?