Mindenből a legjobb: az álom számítógépsarok
A lottó a matematikához nem értő emberek adója, ezt tudjuk – de ha valami csoda folytán mégis nyernék rajta (mondjuk szelvény nélkül nehéz lesz), akkor nem kétséges, hogy milyen számítógépsarkot állítanék össze.
A második világháborúban a hadifoglyok „álomházakat” építettek a fejükben, ahová minden este „hazajártak” elalvás előtt, hogy valahogy elkerüljék a szellemi leépülést és a mély depressziót a hosszú évek alatt. Kevésbé nyomasztó szituációban ugyan, de megpróbálom ugyanezt: létrehozom az álom számítógépsarkot, lássuk elnyeri-e az olvasók tetszését!
Valószínűleg most mindenki arra gondol, hogy álomsarkomat egyszerűen telezsúfolnám a legdrágább MAC cuccokkal – nos, a pénz elverésének ez is egy gyors és könnyű módja lenne, de én inkább valami extrémebb dologra (dolgokra) gondoltam, lássuk!
Kezdjük mindjárt a monitorral! A helyzet nagyon egyszerű, miután a lottó-titkosügynökök eltávoztak, és leadták a pénzeszsákot, nincs más dolgunk, mint megvenni a világ legnagyobb méretű monitorát, a 150 ezer dollárba fájó 108”-as kijelzővel rendelkező (1080p) Sharp LB-1085 LCD-t.
Megvan a kép, jöhet a hang: ha esetleg csak lottónégyesem van, akkor marad a Bang-Olufsen, jelenlegi gondolatkísérletünkben azonban főnyereményről van szó, meg sem kottyan tehát kétmillió dollár. Igen, 2 000 000 dollár – egészen pontosan ennyibe kerül a világon pillanatnyilag gyártott legjobb „otthoni” hangrendszer, a Transmission Audio „Ultimate” elnevezésű összeállítása.
A kétmillió dollár elköltése még egy újdonsült lottómilliárdosnak is fájdalmas élmény lehet, így muszáj leülni az összeg átutalása után… Akármibe azonban nem ülünk: gyorsan vegyünk tehát egy Pininfarina Xten-t, ami a „leggeekebb” számítógépes szék, ami csak létezik, potom 1600 dollárért. Mindenki méretéhez és testalkatához tökéletesen igazodik, semmi sem állhat útjába a tizenhat órás World Of Warcraft raid-eknek. Illetve egy valami igen… a gépet elfelejtettem.
Nos, legyen a tízezer dollárba kerülő, krómborítású Maiximum PC, a Computer-Choppers műhelyéből. Jól is néz ki, elég bika is, és megfelelően drága ahhoz, hogy bekerülhessen az „álomsarokba”.
És ha már ott vagyok, bedobok a kosárba egy extrémfestésű MacBook Prót is, mert egy notebook azért legyen kéznél.
Végül, a poén kedvéért, még egy aranyborítású XBOX is jól jöhet – ha már nekem van a legnagyobb monitorom a világon, élvezzük ki rendesen azt a Mass Effect kettőt…
Billentyűzet gyanánt csak és kizárólag valamelyik Art Lebedev darabot választanám, mondjuk az Optimust: 2400 dollárért. A 113 gomb mindegyike saját, videót is megjelenítő OLED kijelzővel/borítással rendelkezik, és teljesen átprogramozható.
Nincs más hátra, mint egy egér: mivel a gép teljesen króm, kénytelen vagyok a titánium borítású, nagyon elegáns 1200 dolláros Emotiont választani.
És ön, kedves olvasó? Mivel rendezné be álomszámítógép szobáját?
-
Kipróbáltuk: Logitech iPad dokkolók - hozzuk ki a legtöbbet a táblánkból »
-
Heti TOP letöltés: több 100 ingyen letölthető teljes játéktól a látványos Windows óráig »
Hozzászólások (27) , melyek közül a legfrissebbek:
Ha megcsípném a lottóötöst, egy Bowers&Wilkins hangcucc, egy 15" MacBookPro, és egy 27" iMac megfelelne 8GB RAM-al.
A többi pénzt nem herdálnám el, nem kell nekem 2x6 magos MacPro 32GB RAM-mal meg 108"-os Sharp képernyő...
@hüje: ezen nagyon jót röhögtem
@kalbenric: Akkor inkább a max. amit az alaplap elbír: 24 GB. A vízhűtéses szék nem rossz ötlet.
Monitor másik lehetőség: Apple Cinema Display 30"
hát... én a következő gépkonfigurációt választanám:
CPU: Intel Core I7 980 X
RAM:4 Gb DDR3 1066 Mhz (ne legyünk telhetetlenek)
GPU: 2x Nvidia Quadro 4 Gb (bika cucc)
Winchester: 2x 1000 Gb
egyenlőre ennyi is elég, mert nem fog jutni a 3 luxusvillára a pálmaszigeten Dubai-ban :)
Lássuk csak. Kezdésnek egy Mac Pro(persze a legjobb). Talán még egy Apple X Server. Hozzá egy EIZO ColorEdge CG303W. Hangrendszernek a Meridian DSP8000 szériát választanám(párja a hangfalaknak 15000 EUR) . Laptopnak beérném egy 17' MacBook Pro val, játéklaptopnak pedig a legjobb ROG(Republic Of Gamers) os Asus laptoppal. Meg kéne valami jó komfortos szék is:D Kb ennyi most így :D
Én beérem a nyár végén ezzel:
ASUS-MSI-NVIDIA SUPER GAMER INTEL PENTIUM DUAL CORE2 X2800MHZ/500GB SATA II SATA II HDD /DUAL CHANNEL 4096GB DDR2 RAM/20X Dual DVD író/WI-FI Lan/NVIDIA Geforce 9800GT 1024MB DVI/HDMI
De ha a lottónál tartunk..
PHENOM II HD ULTIMATE GAMER PHENOM II QUAD 4X3200MHZ (négymagos processzor)//1500GB SATA II HDD/DUAL CHANNEL 4096MB DDR2 RAM/20X Dual DVD író/WI-FI Lan/ATI RADEON HD 5770 1024MB DDR5 RAM
Ő bőven elég lenne..XD
Ez a cikk remekül példázza a gazdag emberek gondolkodás módját!
Ezt senki nem vette még észre?
Akinek sok pénze, megengedheti magának hogy vegyen bármit is, anélkül hogy az árcédulát kellene böngészgetni. HOgy megfontoltan teszik e vagy sem, az már az ő bajuk.
Akik lottómilliárdosok lettek, hajlamosak azonnal felélni a pénzt, ami hiba. Sajnos abból a 20-25 milliárdosból akik nálunk nyertek lottó ötöst, 3-4 embernél maradt meg a pénz. A pénzük dolgozik, és mégis boldogak.
Én biztos nem vennék ilyen drága és trendi cuccokat, hogy villoghassak.
Egér ergonómiájáról meg sokszor megfeledtkeznek.
az egér lehet hogy nagyon elegáns,de az is biztos hogy nagyon kényelmetlen használni...biztos nem vennék ilyet
Nos nem tudom, hogy mit vennék, de egy valami biztos.... Apple-t soha, mert heteroszexuális vagyok.
Nos. Először is egy iMac 27" kerülne a listára, majd utánna egy Apple Cinema Display 24". Ehez vennék egy fehér X-Box 360 Elit-et 3 kontrollerrel, hozzá egy 50 db játékgyűjteménnyel. Egy Wii-t, és egy tuti 5.1-es hangszettet, mondjuk Logitech-et. Ha netán az iMac-en támadna kedvem játszani, akkor lenne a közelben egy kényelmes Razer billentyűzet, és egér. Mindeképpen szükséges egy 15 v 17" MacBook Pro az egyetemi tanulmányokhoz, és egy iPad is helyet kapna az asztalon lottó 5-ös esetén. A Zeppelin, és a 32GB iPod Touch a szekrényen kapna helyet. Az iPhone meg már megvan...:D Kezdhetek gyűjteni??:D
Sztm leszűrtétek, h Apple mániás vagyok. Am. tetszenek az előttem hozzászolók 5letei. Na ciao!
Hazajönne egy HP EliteBook 8540w, hozzávaló dokkolóval, két 22"-os monitorral, egerem van (Logitech VX Nano) , asztalom van (sk. készült - kellemes...), hálózat van, 2.1-es hangrendszer is van, ez elég. Székem is van, de az régi, úgyhogy alighanem vagy sk. (fel)javítanám, vagy készítenék egy másikat. Ja, és hogy jól érezzem magam, vennék még egy "széket" , egy olyat, amit egy Subaru Foresterbe építettek. :)
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy csomó olyan programot meg tudnék végre venni, amit eddig esélyem sem volt rendesen kipróbálni... és elmehetnék néhány olyan oktatásra, amire eddig vagy időm, vagy pénzem nem volt.
A szék az kellene, meg egy nem kifestett MacBook Pro (ez így elég rusnya).
Egyébként a Titanium magyar neve titán.
Ez micsoda hülyeség, semmi értelme, az arnayozott xbox gyorsabb mint a sima fekete? NEM! Mellesleg ha az ember nyewr a lottón akkor vegyenen Alienware gépet(nem reklámnak mondom)m amelyekből a legjobb ára meghaladja a 2,5Millió forintot(!). Mellesleg az a billentyűzet nagyon jó, csak ha amár magyar lottón nyerek akkor magyar billentyűzeteset vennék...
Egyértelmű:
http://qwerty.hu/shop/product/933/qwerty-maxxx.html
A perifériákon még gondolkoznék.Az egér biztos logitech lenne...
Nem is rossz, bár 16 GB memória jobb lenne bele,de inkább tobb. A monitort lecserélni a cikkben szerepore, egérnek Logitechre gondoltam, mondjuk Performance Mouse MX és akkor az a szék meg vízhutes.
Jó ízlésed van.
Ez kéne:
- ASUS Rampage III Extreme
- Intel Core i7-980X Gulftown
- 6GB DDR3 RAM
- ATI Radeon HD 5970
- Monitor: LG Flatron E2350V-PE
- Art Lebedev Optimus Maximus
- Egér: Magic Mouse-féle
Én megbíznék egy igazi profit, rakja össze nekem a létező legerősebb játékgépet! Annyi kikötésem azért lenne, hogy Intel cpu / chipset és Nvidia vga :) Valamint minden passzív hűtésű! Házat, billentyűzetet, egeret és monitort én választanék.
Kéne egy jó kormány is, ha autózni, meg joystick, ha repkedni támadna kedvem.. A hang is legyen jó, de nem muszáj csillagászati összegért.
Egy jó szék nem árt, de nem ilyen és az egész egy légkondícionált, szűrt levegőjű, hangelnyelő falakkal kialakított szobában lenne..
Kéne külön egy netezős gép, egy a házi készítésű képek és videók feldolgozására, mini hangstúdió, és egy játékterem: 8 hálóba kötött gép, billiárd asztalok, beülős játékgépek, flipperek, retró sz.gépek, hogy toljuk a barátokkal :]
Különben a cikkben szereplő cuccok közül egyik sem tetszik. Mindegyik elég csúnya - egyedül a billentyű nem olyan vészes, de szerintem nem lehet túl kényelmes tapintása.
A Macbook játéknak néz ki, a z Xbox giccses. Sorry..
talán lecserélném a Win98-at XP-re a 486-os AT-men, asszem már eléggé kiforrott :D
Elsősorban nekem is a jó szék hiányzik, azután legyártatnék egy olyan számítógépasztalt, ami tényleg az én követelményeimnek felel meg. Monitor lehetne nagyobb, és a gép is combosabb, meg a hangrendszer is modernebb, de egyelőre elvagyok velük.
Nekem a mostani gépem kéne + 1 TB merevlemez, az a jó szék és persze 3D videó szemüveg vagy TV.
Hát mondjuk egy általam összeállított pc-vel konfig:(legújabb core 2 duo, nvidia geforce 480 gtx 4Gb videoRAM [csak 400.000 Ft körül van :D], 8 Gb RAM[elég is, minek több? :D]), 3D (akár szemüveges) vetítő fallal, fps mellény, sisak, meg persze egy Nintendo Wii extrákkal meg kiegészítőkkel :D:D:D
@oldman:
Mármint kit? Engem igen, és jövő héten is fog az üzemorvos.
A Pink Floyd volt anno a leghangosabb zenekar. A 70-es években adtak 1 olyan koncertet, hogy 1 közeli tóban az öszes hal kipusztult. a kor legjobb hangtechnikájával rendelkeztek, de az sem volt 2 millió dollár! A bang and olufsen-nél a nevet és az egyediséget kell megfizetni, de semmi nem igazolja, hogy annyiba kerül és nem is ér annyit.
Amúgy meg 2 éve kb. vettem egy 17" MSI laptopot 190 ezerért és a mai napig teljesen elégedett vagyok vele.
A jó szék, az mondjuk elég fontos!
Akkora monitor sem kellene személy szerint. Hát kb. ennyi
orvos látott már?
A mostani gépemmel :-)
De ez a szék, ez nagyon jó lenne bele.
Háát, én a legvadabb vágyaimat összeszedve is símán 1 milla (Ft, nem dollár...) alatt berendezném...
"És ön, kedves olvasó? Mivel rendezné be álomszámítógép szobáját?"
Egy kényelmes szék, egy szimpla 5.1es hangszóró megfelel (Az a Transmission Audio Ultimatie már egy kicsit sok... :D), és egy ~15.6"-os középkategóriás laptop. (http://www.amazon.co.uk/Acer-Notebook-Pentium-Windows-Premium/dp/B002SG7K84) Azon is bőven lehet raidelni, annyira azért nem szükséges a mozivászon :)