Ingyen lopásgátló laptopra

15212 13

Prey, azaz Préda névre hallgat az az ingyenes szolgáltatás, amelynek a segítségével esélyünk lehet lopott noteszgépünk visszaszerzésére.

Ismerjük be, noteszgépet lopni csábító: könnyen elemelhető tárgyról van szó, amelyet nagy haszonnal hamar tovább lehet adni. Sajnos, egyre több eset fordul elő itthon is: a magyar rendőrség adatai szerint tavaly 2904 olyan eset vált ismertté, amikor noteszgépet loptak, azaz átlagosan 8 esetet jelentenek naponta. 2008-ban még csak 1766 esetet jelentettek, vagyis egy év alatt 64 százalékkal nőtt a lopások száma.
Ugyancsak a magyar rendőrség közlése szerint 2009-ben az esetek 10,9 százalékát derítették fel, 2008-ban az eseteknek csupán a 7,7 százalékát tudták megoldani.
A rendőrség nem közölte a tavaly eltulajdonított gépek értékét, ám a 2008-as adatokkal összehasonlítva – ekkor az okozott kár 713 millió forint volt – biztos meghaladta az 1 milliárd forintot.
A tavalyi év újdonsága, hogy nagyon gyakran autóból lopnak el laptopokat. Ezért fontos, hogy ne hagyjunk noteszgépet az autó utasterében, és megállás után se tegyük a csomagtartóba, hanem vigyük magunkkal. A közelben lévő tolvajok kifigyelhetik az autót, és így esélyünk sincs ellenük. Mint már korábban is írtuk, érdemes mindenképp ellátogatni a www.lopottlaptop.hu oldalra, ha ellopták gépünket: ezen az oldalon egy ingyenesen kereshető adatbázisba lehet ugyancsak ingyenesen bejelenteni a lopást.

Hála Istennek, a gépet nem lopták el, csak teszt volt.
Hála Istennek, a gépet nem lopták el, csak teszt volt.
hirdetés

Amikor megvásárolunk egy gépet, nem mindenáron arra készülünk, hogy azt el is lopják. Azért érdemes ám óvatosnak lenni, és a rendszeres adatmentés mellett egy utolsó lehetőséget jelentő kis alkalmazást is telepíteni rá.
Legelső lépés, hogy a www.preyproject.com oldalon regisztráljunk. Innen tölthetjük le azt az alkalmazást, amit a gépünkre kell telepíteni. Az internetes felületen védendő gépünket is regisztrálnunk kell. Egy felhasználói fiókban három gép menedzselhető ingyenesen, több gép esetén fizetni kell, hogy mennyit még nem tudni, mert ez a konstrukció nem készült el.
Az alkalmazást a profibb informatikusok egy úgynevezett “stand alone” vagyis egyedülálló módban is használhatják, ebben az esetben saját maguknak kell generálni azt az URL-t, ahová az alkalmazás csatlakozik, és ellenőrzi a gép státuszát. Ám a felhasználók döntő többsége a weboldalon való regisztrációt választja.
Az alkalmazás egyszerűen működik: az általunk megadott időintervallumban – öt perc, tíz perc, húsz perc, stb. – aktiválja önmagát, kapcsolódik az internetes felhasználói fiókhoz, és megnézi, hogy ott minden ugyanúgy van, ahogy legutóbb hagytuk. Ha minden változatlan, akkor tovább alszik a következő aktiválásig. Ha viszont jelezzük a webes felületen, hogy a gépünket ellopták,  akkor azt kezdi el tenni, amit korábban beállítottunk: adatokat szolgáltat a számítógép általános helyzetéről, elküldi azt az IP címet, ahonnan a netre csatlakoztak stb. Ha a laptopunkban integrált webkamera is van, akkor készít egy fotót, és ha szerencsések vagyunk, épp a tolvajról.
Az alkalmazás gyenge pontja, hogy csak angol nyelvű. Illetve csak akkor működik, ha a tolvaj elindítja a számítógépet, és a közelben van vezeték nélküli internetes kapcsolat, netán maga a tolvaj csatlakoztathatja a hálózatra a hordozható gépet. A Prey elindulásakor automatikusan keres egy aktív internetes kapcsolatot, és rá is csatlakozik, ha ez lehetséges.

Hozzászólások (13) , melyek közül a legfrissebbek:

pDonor

Ha a laptopok bios-ába (vagy legalábbis OS alatti szinten attól függetlenül) integrált dologról lenne szó tökéletesen működne, hogy amint van net, egy adott webhelyen ellenőrzi a státuszt majd webcam fotót (IP címet esetleg a leütött billentyűket stb) küld észrevétlenül. Újratelepítés nem nem érne semmit és az ellenőrzéseknél egy ritkán küldött SOAP hívás nem terhelné a netet se csak pár byte-al. Nagyon jó ötlet.

Ha cigány lop laptopot nem fog új OS-t telepíten az 100%. :D (volt már ilyenre precedens a környezetembe) Maximum kipróbálja hogy működik-e de már az is az extra szolgáltatásokhoz tartozik. :D Szerencsére olyan hülyék és buták mint amilyennek látszanak...
aki pedig tényleg profin ráspecializálódott az se tudna semmit csinálni egy megváltoztathatatlan integrált dologgal. (az IMEI-t se értem miért változtatható, simán meg lehetne úgy csinálni, hogy ne lehessen cserélni a számot, de gondolom a mobilgyártók termékeit így többen használják ha a lopott is működik)

zeuszgabi

Nekem már volt dolgom telefon eltűnéssel, lopással kapcsolatban.
Az IMEI szám tiltásra került, és a police a SIM kártya tulaja alapján sikerült utolérni a tettest. Na igen, az IEMI szám módosítása ma már nem lehetetlen.
Valamilyen úton módon ezt a notiknál is meg lehetne oldani. Szerintem ez egy jó próbálkozás, viszont korántsem nyújt tökéletes megoldást.

andersonic

Jaja

sztem sincs igazi haszna, én pl 3-4 havonta tolok egy formatot a rendszerpartíción.
Ha lopok egy laptopot alap egy uj op rendszer total formázással...
Vagy nagyon gyökér lehet aki ilyennel bukna le...

Hozzászóló

gondolkodó:

A lopott telefonban IMEI számot cserélnek, és használható a készülék.

Az email címedet meg ne ad meg, mert a spam botok megtalálnak, és megszórnak minden jóval.

Kuli

Nagyon pancser tolvaj, aki ezek után lebukik! A progit már biztos ismerik az erre szakosodott fickók! Első dolog (ha nem lehet csak úgy törölni a progit) az internetezés előtt: rendszercsere!
Egy-két kezdő, alkalomszülte tolvaj, lehet, hogy lebukik, de igazi haszna szerintem nulla!

gondolkodó

Mobil telefonoknál van kialakult rendszere a lopások visszaszorításának, mely szerint hálózathoz csak olyan készülék képes kapcsolódni, melyet tulajdonosa nem jelentett lopottnak.
(A készülék által kapcsolódáskor megküldött, gyárilag beépített egyedi azonosító ellenőrzése tilthatja a csatlakozást.)
Fentiek szerint egyszerűen megoldható lenne a védekezés, ha internetes kapcsolat létesítésekor hasonló módon ellenőrzésre kerülne a lopott laptop, s a jogtalan használó tudta nélkül, automatikusan, a megtalálást segítő információk is továbbíthatók lennének pl. egy rendőrségi szerverre.
Ez jelentősen nehezíthetné, talán ellehetetlenítené a lopott gépek használatát, s kedvét venné a tolvajoknak is.

Akarat (és érdekeltség) kérdése az egész!

Tomikapc

Medvekilincs. Egy windows jelszó nem tart tovább 1 percnél. Win7 esetében se.

remeny

A remeny hal meg utoljara jelszo alatt en biz' Isten telepitek ilyet gepemre, legalabb egy ici-pici esely legyen arra, hogy visszakeruljon... nekem mar loptak el gepet...

Medvekilincs

Ötletnek nem rossz, de ha le van jelszavazva a gép, akkor úgy sem tudja elindítani a windowst az enyveskezű. Mindenképp újra kell telepíteni és akkor bukta van a kis programocskának.

Én úgy vagyok vele, hogy asztali gépen tárolom a fontos adatokat és ha ellopják a laptopom, veszek másikat. Laptopon nem futtatok videószerkesztőt, vagy játékot, ezért nekem elég olcsóbb gép is. Kocsiban meg nem hagyom az ülésen, szem előtt, hanem a puttonyba teszem, ennyi.

A program maximum arra jó, hogy feletelepítem a párom gépére és rákukkantok néha, hogy mit csinál. :D

eztnem igaz

Én nem hiszem el, hogy valaki aki ellop egy gépet, nem azzal kezdi, hogy új oprendszert telepít rá. Az megint egy másik kérdés, hogy mi van akkor, ha ez a program a BIOS-ba települ.
Mert akkor ezzel a lendülettel adtunk a sz@rnak egy pofont.

alex

A címnek viszont köze sincs a tartalomhoz.
Gép visszaszerzés != lopásgátló.

gonosz maci

Nagy balek az, aki occsoért vett laptopot úgy kapcsol be, hogy az helyből hálózatot is elérjen; aki csak egy kicsit is képpen van, azonnal vinyó cserével kezdi a dolgot...

NIN

Mondhatnánk azt is, hogy ez egy jótékony vírus. XD

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X