Kipróbáltuk - váltsak a Samsung 2233RZ-re?

8895 24

A sors valahogy úgy hozta, hogy mindig Samsung monitorom volt – pedig nem vagyok kifejezetten márkahívő, csak így alakult.

Úgy döntöttem, lecserélem régi, 22”-es monitoromat. Vásárlási előtti próbálgatásaimat (és természetesen majd végleges döntésemet is) pedig galád módon megosztom olvasóinkkal. Elképzelésem nem sok van: az átlója lehetőleg legyen nagyobb, mint 22” (bár az sem gond, ha az új is 22”-es lesz), legyen szép, legyen olcsó – a szokásos, mindennapi igények. 

samsung2233rz
hirdetés

Első tesztalanyom egy viszonylag új, 22”-es Samsung monitor – nem árt először attól a gyártótól válogatni, amit már megszoktunk. A bevezetőben említettem már, hogy nekem valahogy mindig egy Samsung „jutott”, sőt van is pár darab a lakásban: Samsung913N (ez még mindig megvan a nappaliban), egyéb régebbi modellek (ezeknek már a típusjelét is elfelejtettem), most pedig egy Samsung2253B a dolgozóasztalon, amit mindennap használok. Nem csoda tehát, hogy érdeklődve csaptam le az új Samsung 2233RZ-re, főleg mivel egy Nvidia 3D szemüveg is járt hozzá (erről már írtunk itt) .

Természetesen legelőször én is a „háromdimenziós” szemüveget akartam kipróbálni (azért van idézőjelben, mert igazából ez nem 3D, az igazi 3D az kérem a hologram, ez inkább sztereószkópia). Sajnos azonban az nVidia szemüveg csak nVidia kártyát támogat, ATI-t nem, ráadásul csak Vistán hajlandó üzemelni – annyit azonban nem ért meg a dolog, hogy egy Vistát is telepítsek.

samsung2233rz
Csak Vistával, csak Nvidia kártyával... csak.. csak...

Lehet velem vitatkozni, de szerény véleményem szerint az egyik leggonoszabb Windows rendszer a világon, köszönjük, nem kérjük… Különben is, én inkább a monitorra voltam kíváncsi, lássuk!

A tesztkörnyezet tökéletes, mivel a „régi” 2253B mellé be tudom üzemelni a 2233RZ-t, így egyszerre mehet a kettő, ami szubjektív „mérés” ugyan, de én még mindig jobban hiszek az emberi szemnek, mint a fénymérőnek, és különben is, nem a fénymérő fogja bámulni a monitort használat közben, hanem a szemem…

A doboz kibontása után elégedetten állapíthatjuk meg, hogy a Samsung még mindig szuperegyszerűen szerelhető: a talpat egy kézzel becsavarható kis csavarral erősíthetjük a kijelzőhöz, és készen is vagyunk. A 22”-os monitor, a maga 4,8 kilójával igen könnyűnek mondható (a hasonló paraméterekkel induló, 19”-os LG Flatron M1921A például 5,5kg-ot nyom). 

samsung2233rz
Bal oldalon a 2233, jobb oldalon régi monitorom - vajon melyiken jobb a fényerő?:-)

A dizájn a szokásos „Samsung fekete”, egymás mellé téve a két monitort, alig látszik különbség a régi 22”-es monitorom és az új között. Érdekes módon, a hivatalos specifikáció szerint, mindkét Samsung fényereje 300.0 cd/m2, azonban egymás mellé téve a kettőt, a 2233B szinte világít a „régi” monitoromhoz képest, pedig mindkettőn az alap beállításokon futott a teszt. A színeltérésnek több oka is lehet: az egyik valószínűleg az, hogy a 2253 sorozat a használat során jelentősen veszít fényerejéből (lehet, hogy túlhajtottam?).

 A 2233 háttérvilágítása egy kicsit ugyan látszik (főleg a kép tetején), de ezt csak akkor fogjuk észrevenni, ha teljesen fekete képet bámulunk, amire a BIOS-t vagy egy éjszaka játszódó horrorfilm megnézését leszámítva nem sok egyéb lehetőségünk lesz, így ez különösebben nem érdekes. Ráadásul ez minden Samsung monitornál így van, minél régebbi az eszköz, annál inkább eltűnik ez a kis hiba. 

samsung2233rz
Játék közben nem fogjuk érezni a 120 hz-es frissítést.

A fényerő tehát szuper az új Samsungon, amivel azonban igazán domborít, az a 120 Hz-es képfrissítés – a hivatalos specifikáció szerint, mint minden monitor, ez is 75 Hz-et „tud”, azonban a régi Samsungoktól eltérően, itt már felsrófolhatjuk a meghajtóprogramban 120 Hz-re a képfrissítést. Ez persze még nem „igazi” 120 Hz, de engem, átlagfelhasználót ez nem érdekel. Ami a lényeg: a különbség határozottan látszik: egymás mellé téve a 75 Hz-en ketyegő régi és a „duplázott-emulált” 120 Hz-es új monitort, a különbség egyértelmű. Sokkal jobban kíméli a szemet, minden „simábbnak” tűnik rajta, elég, ha megfogunk egy Windows ablakot és elkezdjük „rángatni”, máris látjuk, miért is érdemes beállítani ezt a magas képfrissítést.

Bár az OSD lassan tíz éve ugyanolyan (ez mondjuk nem baj, sőt..), a kezelőgombokat ezúttal a monitor oldalára helyezte a Samsung, ami igen jó ötlet volt. A régebbi sorozatoknál a káva alatt voltak a gombok (ami egy rémálom, hiszen alig lehet megtalálni, főleg sötétben), a 2233-ban viszont már a monitor jobb oldalára kerültek. Ez tökéletes, hiszen a LED nem világít a szemükbe, sötétben is egyszerűen megtalálhatók (akár csukott szemmel is), és nem csúfítják az eszköz megjelenítését. A 2233 szemből nézve teljesen csupasz, sehol egy gomb vagy kapcsoló, ami elrontaná az összképet.

A megnövelt fényerő jó  dolog (bár pár hónap használat után már nem lesz ilyen csili-vili), a 120 Hz-es frissítés pedig kifejezetten kellemes a szemnek, de mivel ez a monitor is 22”-es, és az is ekkora, amit most használok, valószínűleg nem lesz vásárlás a dologból. Persze a 2233-on van egy matrica, hogy „NVision 3D ready”, de amíg csak Vistával és csak nVidia kártyával működik, addig ez a kis bónusz (a kis bónusz, azaz a szemüveg külön ötvenezer forint lenne) nem igazán kelti fel az érdeklődésemet.

Paramétereit tekintve a 2233 szinte ugyanaz, mint az előző sorozat: 517 mm/421 mm/209 mm, 4,8 kg, 1680x1050 felbontás, 5ms válaszidő. Az oldalra helyezett kezelőgombok szuperek, és mint minden Samsung monitor, a 2233 is remekül mutat az asztalon. Ha valakinek régebbi, sőt kisebb (17”, 19”) monitora van, és cserélni akar, akkor nagyon jó választás lehet a SyncMaster 2233RZ. Sőt ha van olyan felhasználó a világon, aki megfelel az nVidia szemüveg által támasztott követelményeknek (Vista, és Geforce 8-as vagy nagyobb sorozat), akkor a hozzáadott szemüveg jópofa kis plusz lehet. Igaz, a monitor nem a legolcsóbb a kategóriájában, az ára nyolcvanezer forint körül mozog

Hozzászólások (24) , melyek közül a legfrissebbek:

csimma

amennyire emlékszem hozzá fűzném h a 3d- s megjelenítésre írt GeForce 8 as sorozat ill feljebb--> nem egészen helytálló, mivel az én 9600 GT- m épp kevés lenne hozzá (egyszer megnéztem) ami a specikfikációt illeti az Nvidia oldalán 8800Gt!!! illetve erősebb kártyát írnak, ami nem jelenti a számozást a tévedést elkerülendő egy 8600Gt és egy 8800Gt között ég és föld a kölönbség ugyanúgy egy 9500Gt is igen kevéske lenne hozzá még (a 9600GT-as kb 10%-al lassabb a 8800Gt-nál:(, szval efölöttiekkel próbálkozhattok és persze egy jó proci is kell hozzá..
a többi hozzászólónak gratulálok a sárdobáláshoz, ha ez a divat csak folytassák és kellemes mérgelődéseket:):)

ViZion

20#: ha szerinted felelsleges a nagyobb monitor, akkor mit keresel itt?

a wide monitorokon is lehet széthúzás nélkül a 4:3 oldalarányt használni.
DTP-hez a wide monitor kifejezetten kellemes, Samsung SyncMaster 2253LW-t használok, második monitornak is Samsungot veszek (remélem hamarosan) A cikkben ismertetett moncsi árát sokallom, DVI bemenettel (ez fontos! sokkal jobb a kép) lehet olcsóbban is nagyon jókat találni...

ViZion

A 120 Hz képfrissítés kevésbé fárasztja a szemet, ez tény. van aki 60 Hz CRT-n is vígan elvan... NEM BAJ, de nem kell rögtön fikázni.

11#: én 14 évesen, főként nyári melóval összemelóztam C64-re a pénzt, utálhatsz :)

13#: cserélni kell 2-3 évente szerintem is, mert egyre jobbak az újak, a használatban a színhűség, fényerő csökken. netezni ettől még tökéletes, de nekem DTP-hez kevés. Engedd meg, hogy aki szükségét érzi az cseréljen...

18#: nekünk is több PC (és ugye monitor) van itthon. Mivel régi motoros vagyok, sok gépem volt, némelyiket nem tudtam eladni sem, olyan sokat vártam a cserével (ezért is érdemes 2-3 évente cserélni). Tehát elvileg több gép, és monitor van itthon. Régi CRT monitorom dobjam ki? kb. 2000 Ft-ot ér :) akkor inkább porosodjon...
Van aki szereti az újabb játékokat, jönnek újabb programok, OS-ek, haladni kell. Másrészt aki használ pl. Photoshop-ot , az értékelni tudja a 2. monitort.

Nagybajom

Beszállok megint, Danger Ross ugyanis kinyomta a biztit...

94 cm-es fullHD TV-t használok "monitornak" játékhoz. Ez szélesvásznú.

MINDENHEZ jó. Növeli az élményt. Egyébként a 4:3-as játékok 4:3-ban jelennek meg, csak állat nagy méretben.

- fps (fontos, hogy előre és fel is nagy részt lássak..) Marhaság. Oldalra is többet fogsz látni, ennyi. Felfelé ugyanannyit látsz ha gondolkodsz 1 percig.

- autóverseny (még több oldalt elsuhanó fa..? a műszerfalas belső nézetnél meg pláne) Igen, a több látható objektum és szélesebb látótér növeli az élményt. Belső nézetből pláne, ha megoldott a full autóbelső tényleg olyan mintha bent ülnél.

Az a baj hogy néhány ember, akinek gőze nincsen a dolgokról, az osztja itt az észt... ja, a TV-t én is a fizumból vettem és nem mások hordták össze :)

Danger Ross

Minek 22-es, vagy még nagyobb széles képarányú monitor?
Mire jó? Hacsak nem vagyunk grafikusok, vagy kiadványszerkesztők.. Maximum filmnézésre, de arra ott a TV.
Netre nem, mert a weboldalak függőlegesen nagyok, vízszintesen legtöbbjük 1024. (legyen nem pivot-os moncsi)

Melyik játéknál előnyös?
- mario-szerű mászkálósok, mert jó előre belátjuk a "pályát" :)
- felülnézetes 2D snooker billiárd
- point & klikk kalandjáték?
- olyan körökre osztott stratégia, amikor az egyik fél csapatai balra, a másikéi jobbra helyezkednek el
- falbontó játék!
- "verekedős" játékok, pl. mortal kombat..

Persze ezekkel nagyon jól lehet játszani 5:4-es monitoron is.

Melyiknél nem jó a szélesvászon?
- fps (fontos, hogy előre és fel is nagy részt lássak..)
- autóverseny (még több oldalt elsuhanó fa..? a műszerfalas belső nézetnél meg pláne)
- tetris :)
- flipper :]

Szerintem általános otthoni használatra NEM JOBB a 16:9 képarány!
Remélem, még sokáig lehet kapni normál 19-est, az jó!

Istenem

tökfilkó: lehet a cikkíró rokonai. Van egy mondás. Ne süllyedj le a szintjükre, mert ott legyőznek a rutinjukkal. :D

Jade: Fájt valami a kommentekben, hogy így felhördültél? Biztos magadra ismertél :D Milyen az a blogos teszt? :O
"Lefordultam vetett ágyamból, talpamra, s majd kitekintettem az ablakon az ég síkjára. Olyan makulátlan és átható volt ez, hogy egy monitor tesztbe fogtam..." _:D

Béres Lászlóné

"tegyuktisztaba...":
Mindenki szeret és örül, hogy tudtál venni 18 évesen -önerőből(!!!???)- egy komplett gépet. Hisznek neked, ilyen "ember"ből kellene még sok... A leglényegesebb, hogy őszinte vagy és sosem hazudsz. Nem veszik le ezt az ismerőseid sem, biztos lehetsz benne. A hátad mögött beszéltek az igaz mondatok, és elhiheted, hogy a hazug életviteled miatt már kevés embernél van neved. (Tudod: nna, ott jön az a ...) :D

"jade" :
Szereted "jézust" vagy miért emlegeted? Mit keres itt a "jézus"od? Gondolod jól áll neked a "jézus"ozás? Ez a te saját, különbejáratú kérdő szöveged?
Nem az a probléma, ha valaki monitort vesz és az sem ha cseréli! A gond az, ha sok van belőle, és büszke rá valaki. Senki nem utálja azért a cikkírót mert több monitora van az átlagnál, hanem rávilágítottak élccel és poénnal, hogy nem kellene büszkének lenni azokra a dolgokra ami másnak nincs, vagy van, de igen kevés és olcsóbb. Tudod, itt a baj, hogy tizen akárhány évesen búracsinálás meg menősködés megyen, ha valainek több vagy jobb van... A cikket szerintem meg lehetett volna írni a cikkíró saját monitorainak felsorolása nélkül is...
És a legfontosabb:HOL OLVASOD, hogy valakinek 2 db monitora van? A Samsung monitorról szóló cikkben? Miről beszélsz? Miért ferdítesz? Vagy látsz olyat amit az átlag olvasó nem? Érdekes mindenesetre, hogy olyan dolgokkal példálózol és olyan dolgokról írsz, ami nincs, nem létezik. Okos vagy és ügyes is!

"szily3" :
Ha mindenki jól elmegy tanulni, akkor a tetőd, a kertkapud, a kenyered, meg a monitorod, meg a kólád az magról megterem? Vagy hogyan is van ez? Bemész a boltba és kérsz 1 db "Opel Corsa magot" meg 2 db "csillárkapcsoló magot" és elveted és azok ott úgy kinőnek? Vagy hogyan gondolod ezt a többet kellene tanulni dolgot? És mindenki akarjon elmenni a gyönyörű és igaz és okos szakmába: újságíró?
A cigányozós szöveged mivel különb attól, hogy mások mást merészelnek írni, mint ahogyan te értelmezel valamit az életben? Az milyen már, hogy cigánynak nevezel valakit csak úgy? Akkor kövessen mindenki téged és a "cigány" szót írjuk mindenkinek, aki nem tetszik valamiért? Okos vagy! Kár, hogy nem te csináltál minden embert igaz?

Akkor a cikkről:
A cikíró nem írt darabszámot, hanem nagy bőszen kijelenti, hogy neki több db monitora van. Elég furcsa ez a fajta büszkeség szerintem.
Az ismertetett monitor nagyon drága, legalább is a többi hasonló paraméterűhöz képest. Szerintem nem éri meg, látam élőben a műszaki osztályon, egymás mellett volt több és össze lehetett hasonlítani a képet, a külalakot, stb-ket. Semmivel sem jobb, mint bármelyik másik. Akinek van elég félretett vagy "fölösleges" pénze, annak a jó választás, nem egy átlag felhasználónak.

tökfilkó

Megjöttek az „iskolázott” tizenévesek:
burzsuly -> helyesen: burzsuj
irígykedek -> helyesen: irigykedek

És szerencsére megindult a cigányozás is. Gratulálok a szép ország szép polgárainak. Elég messzire jutottunk egy tartalmatlan és rövidke „monitorteszt”-től...

tökfilkó kiszáll.

jade

Tökfilkó: nem küldeke el, nem vok én olyan:) csak arra próbáltam rávilágítani, hogy valakit azért utálni mert "nki telik, nekem meg nem" az nagyon alpári dolog - ugyanígy, a hozzászóló ki iskola mellett (náha helyett) kereste rá össze, az bizony becsülendő, és le a kalappal, mert nem lopott, rabolt, gyilkolt, vagy cigányosan "szerzett", hanem igenis megkereste rá. Iskola helyett, na és akkor mi van? De mindenképpen becsülendő, ahelyett, hogy fikáznánk, szvsz.

ja amúgy meg Szily3-al értek egyet, azért fikázni a cikket mert neki két monitora van, telik neki autóra, akármi... sőt vki azért fikázta mert ki van gyúrva (mi van? jézus, nem mindegy az?) az gáz. És legalább nem unalmas száraz teszt, hanem jó kis blogos, érdekes, szvsz.

szily3

Van képetek szidni a cikkírót? Csak mert fussa neki két vagy több gépre, monitorra? Neki sem az égből szotyogott a pénz, biztos vagyok benne, hogy megdolgozott érte, és annak idején még tanult is. Mi sem vagyunk milliomosok, nyáron, 16 évesen én is melózok most is, gyűjtöm a pénzt új procira, meg most kaptam egy 19"-es monitort, akkor most, hogy má nekem is 2 van köcsög vagyok, vagy burzsuly, vagy: egyáltalán mi bajotok?
Te is miért nem dolgozol többet, vagy tanultál jobban, hogy újságíró lehess pl, vagy miért basztad el valahol? Minket sem vet fel a pénz, de nem irígykedek. Talán cigány vagy Kovácskám, azok beszélnek ily szépen :D
A hz helyett Mhz pedig nem nagy dolog, volt, hogy korareggel én is elírtam ilyesmiket.

A lényeg: szép, igényes cikk, én gratulálok hozzá! :)

tökfilkó

Kedves jade!

Valószínűleg veled is ellentétben - mert szerintem te tegyuktisztabaadolgokat.kortársa vagy - már sok éve dolgozom, így volt időm megkeresni a monitorravalót. Nem iskola helyett (idézet a 10. hozzászólásból: „En ezt a penzt iskola mellett (neha helyett) szedtem ossze”), hanem jóval utána. És irigykedhetsz, mert az enyém tizenhetes, és már öt éves, mégsem cserélem le csak azért, mert van újabb. Nem az a generáció vagyok.

És most küldhetsz... :-)

jade

Tökfilkó: szóval ha apuci adta volna "tegyüktisztábaadolgok"-nak a pénzt az baj.. így hogy megkereste magának így is baj...

szóval van rajta sapka akkor is baj, nincs akkor is? gondolkozzál már el azon amit írsz vazze, akkor mindenki hülye akinek monitorja van, akár apuci vette, akár ő kereste? Mi ez a duma hogy "iskola helyett", jéézus?

te miből vetted a monitorodat amin most kommentelsz itten, vazze?:P
áruld el, aztán jól elküldünk téged is a...:)))

tökfilkó

re: tegyuktisztabaadolgokat.

Iskola helyett pénzt kerestél egy számítógépre, gratulálok. A leírt családi helyzetben 129 ezer forintank tényleg az a legjobb helye... Inkább jártál volna magyarórára helyesírást tanulni. Mindenkinek jobb lett volna.

Egyébként figyelmes olvasással kiderült volna neked is, hogy a végeredmény az, nem vette meg a monitort - legalálbbis a cikk megjelenésének időpontjáig.

tegyuktisztabaadolgokat.

mivan nyomorultak megin elotor az irigyseg? omg.
Kedves kova'cs tama's, Istenem, Nagybajom.
Ilyen szanalmas emberekbol latszik, hogy miert tart ott ez az orszag ahol. En 18 evesen elmondhatom, hogy vettem egy szamitogepet kompletten (samsung monitor, logitech eger,hangfal,billentyuzet, + gep 129k HUF) Ebbe tudjatok mi olyan erdekes? Apam gyariMUNKAS, anyam mukormos, testom munkanelkuli. En ezt a penzt iskola mellett (neha helyett) szedtem ossze. Nem felvagni akarok vele, de gondolkozzatok mar picit, bar nemhiszem, hogy menne. Szidtok egy embert azert, mert bemutat egy monitort a sajatos modjan, a sajat velemenyet belefogalmazva. Barmikor szivesebben olvasnek ilyen vagy ehhez hasonlo cikket, mint 1 nyers termekleirast. Ti meg ehelyett veszitek a batorsagot egy szidjatok, mert megteheti, hogy vegyen 80.000 forintert egy monitort. Nem a masik embert kene szidni ostobak, hanem azon gondolkozni, hogy hol basztatok el az eleteteket es megprobaljatok kijavitani.
Bye.

LilDevil

nekem ilyen monitorom van, és teljesen meg vagyok elégedve, sztem a 120-as frissítés nem a szemüveg miatt volt, mivel szemüveg nélkül is árulják (legalábbis én úgy vettem) persze lehet hogy a szemüveghez sem árt, mindenesetre a Samsung úgy reklámozta anno, mint a "világ első 120-as monitora" nemtom igaz-e

(nekem Acer monitor volt előtte azt cseréltem le)

amúgy manapság egy 22-es moncsi olyan harmincezer forint, szal nem értem mit kell hőzöngeni, nem olyan drága, ha évente cserélni hát tegye, azért ez mégsem olyan mint BWM-t cserélni évente hahaha

én is kb. 2 évente cserélem O.oooo

franco

mi van savanyú a szőlő?:)) nekem is két monitorom van itthon, akkor én is köcsög vagyok?

AZS

Nagybajom: a "cikk" szó után szintén kellett volna egy "is".

Nagybajom

Ez az igénytelen cikk megmutatja, mekkora láma az írója és a techline is.

Istenem

Sárok! hagyjátok már, nem látjátok a képen, vállalkozó apu ép gyúrásból hazaérve (ami nem látszik meg tegyük hozzá. Több kreatint, ami elősegíti az izomfelfúvódást, és prosztata rák kialakulását) leizzadva visszacsatolva a vastag láncokat veri a nyálát, hogy ép mit vegyen?!

Annyit ért ez a monitorokhoz mint disznó a spektrumanalízishez.

Amúgy, én is gondolkodtam, hogy unom az Enzo-m, venni kéne valamit mostanában. Ferrari még egy nem kell, undorító ez a piros. pff. gagyi.

kovács tamás

Nincs több monitorod? De kár! Komolyan! Egy a fürdőbe (van fürdő öt db legalább?), egy a nappaliba, egy a wc-re is jól jön, na meg a gyereknél 3 legalább, a szomszédnak 2 ajándékba, a kiterjedt családnak is, stb...
Az meg hihetetlen snassz, hogy egy 22-es elmúlt (talán) 1 éves is. Micsoda kellemetlenség, anyagi csőd és erkölcsi megtisztulás lehet, hogy le kell(!!!) cserélned a "régit". Nagyon sajnálom, igazán. Még négyet vegyél (nyerjél, kapj, alanyi jogon járjon, stb...) Szeptemberben és akkor lecserélheted ezt a mostanit is mint "régit"...

anti ps-man

Miért kell lefikázni egy monitort, úgy, hogy nem abban a környezetben "tesztelik", ahol használni kéne? A 120 Hz-nek (legalább jól lenne leírva), ami a cikkben leírtakkal ellentétben valódi 120 Hz (nem is értem, hogy mi lehetne, ha nem valódi) leginkább a 3D miatt van értelme. És nem csak Vista alatt megy, hanem Windows 7 alatt is.

Tóth Péter

Tisztelt cikkíró!
A monitorok képfrissítési értékeinek megadásakor valószínűleg 75Hz-re és 120Hz-re gondolt.

tökfilkó

Szép, szapora frissítési frekvencia az a 120 M(ega)Hz!... :-)

Az én monitorom 75 (normál) Hz-nél többet nem bír. Dobjam ki?

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X