Szeptemberben jön a WOW-gyilkos? Kipróbáltuk: Aion

11006 38

Lord Of the Rings Online, Age Of Conan, Hellgate London és még sorolhatnánk. Mind-mind olyan online játékok, melyek Warcraft-gyilkosnak lettek kikiáltva…

Fenti példák (és a lista nem is volt teljes) mind a World Of Warcraft egyeduralmát végre megtörő játéknak lettek kikiáltva. Óriási hype vette körül őket már megjelenésük előtt is (főleg a Hellgate London-t), majd szépen csendben megjelentek a boltok polcain, és ilyen-olyan okokból szépen meg is buktak. A WOW pedig köszöni szépen még mindig az egyik első számú internetes online játék a világon, tizenötmilliós előfizetői létszáma pedig egyre növekszik.

A legújabb Warcraft-ölő online szerepjáték AION névre hallgat, s bár az előbb említett játékok esetében is igen nagy volt a hype (vagy a várakozás, ha így jobban tetszik), az Aion ezen a téren mindent visz: több éve már, hogy az MMORPG rajongók lélegzetvisszafojtva várják a játék megjelenését, a net tele van Aion rajongói oldalakkal és blogokkal, bétateszt beszámolókkal méretes fórumokkal és képgalériákkal. Ráadásul mindenhol, határozottan állítják, hogy az Aion végre valóban egy olyan játék lesz, ami sikeresen csábíthat el sok-sok millió Warcraft előfizetőt hőn szeretett, ám kissé már öregedő játékuk világából. Lássuk igazuk van-e? Tényleg olyan jó az Aion amilyennek az internetes hype megpróbálja beállítani?

hirdetés

Grafika
A World Of Warcraft egy nagyszerű, borzasztóan addiktív, rettenetesen hangulatos játék, van azonban egy terület, ahol nagyon könnyű ráverni, ez pedig a grafika. Ennek egyszerű oka van: a Blizzard slágerjátéka egész egyszerűen öreg már, grafikus motort cserélni alatta nem érné meg. Az, hogy az online szerepjátékra éhes milliók valójában mennyire adnak a szép grafikára, szeptember 25-én, az Aion megjelenésekor ki fog derülni. Tény azonban, hogy a két játékot (és két egyformának kreált figurát) egymás mellé téve a különbség mondhatni kiabál a monitoron.

A legtöbb felhasználó persze azt mondja, a grafika másodlagos, hiszen a játékélmény a fontos: az NCsoft (a City Of Heroes, a Guild Wars és persze az Aion kiadója) azonban nem hisz ebben: szerintük a grafika, főleg egy fantasy jellegű játékban igenis fontos, éppen úgy ahogyan egy fantasy filmben is fontos a látvány (lásd. Gyűrűk Ura – biztosan jó film lett volna gagyi trükökkel és jelmezekkel is… de mégis…). Nem véletlen tehát, hogy maga a fejlesztő cég is hangsúlyozza (ezzel mintegy szándékosan belerúgva szegény öregedő Warcraft-ba), hogy az Aion a legszebb online szerepjáték lesz a piacon.

A marketing-szövegnek tűnő „isteni lesz a grafika majd meglátjátok” Aion promóciók után, az ember máris kritikus szemmel vág neki a karakter generálásnak. Öt perc múlva az ember kritikus szeme kigúvad és a padlóra esik, közvetlenül előzőleg leesett álla mellé… Az Aion karakter-generáló képernyőjén olyan részletes beállításokkal, és persze olyan szintű grafikával találkozunk, hogy immáron csak igazat tudunk adni az NCsoft-nak: ez valóban a legszebb fantasy játék lesz kérem szépen. Karakterünk arcát, testalkatatát, tetoválásait és még ki tudja mit – mindent beállíthatunk, egy olyan részletes és alapos menürendszerben, ami mellett a Mass Effect vagy az Oblivion karakterkészítője csupán gyermeteg próbálkozásnak tűnik.

A legtöbb online játékban (kivétel volt a Star Wars Galaxies, isten nyugosztalja szegényt) a karakter-készítés és testre szabás elég egyszerű: választunk egyet az előre elkészített öt-hat fejből, teszünk rá valami hajat (megint csak öt hat variáció) és készen is vagyunk. Ezért van az, hogy a Warcraft tizenötmillió játékosa kb. ugyanúgy néz ki. Nem ritka, hogy saját magunkkal jövünk szembe a játékban. A játékélmény szempontjából persze teljesen mindegy, hogy hogyan mutatunk a képernyőn, a karakterrel való azonosuláshoz, a komolyabb RP-hez (role-play), azonban már nem árt, ha mindenki különbözik.

Az Aion készítői ezt remekül oldották meg: első bejelentkezésünk után megdöbbenve fogjuk tapasztalni, hogy milyen elborult vagy éppen milyen csodálatos „dizájnokat” tudnak készíteni a játékosok. Nincs két egyforma karakter. Az előre beállított „preset”-ek persze elég emósok (mangás figurák), de szerencsére mindent átállíthatunk, szóval nem kell attól félnünk, hogy kénytelenek leszünk egy lányos arcú-manga fiúval játszani több száz órán keresztül.

Ráadásul, a játékban minden ruházatunkat kedvünk szerint alakíthatjuk: ha találunk egy jó páncélt, de nem passzol a stílusunkhoz, egyszerűen átfesthetjük, sőt minden ruha textúráját (skin) ráhúzhatjuk bármelyik más öltözékre, így gyakorlatilag végtelen számú öltözködési stílus jöhet létre, ráadásul elkerüljük a Warcraftból már ismert „jó a felszerelésem, de a kék cipőhöz nem passzol a rózsaszín szandál mióta vettem ezt a sárga övet…” effektust.

Játékélmény
Az Aion világa mint minden jó fantasy világ, két részre oszlik: csak itt nem sötét jedik és jó jedik, vagy szövetségesek és horda, hanem egy bolygó két részén élő két nép képezi az ellentétet: közülük kell választanunk amikor belépünk Aion világába. A napsütötte oldal kicsit cukormázas, csilli-villi, mindenki fényes páncélokban és selyemruhákban szaladgál (és persze a legtöbbjük csinos is), a sötét oldal, ahová soha nem süt a nap, inkább amolyan „farkasemberes/vámpíros”, nagyon durván kinéző karakterekkel és sötét hangulatú/gótikus ruházatokkal. (Ellentétben a legtöbb játékkal, az Aion-ban a két oldal nem viselheti egymás ruháit/felszereléseit). A történetet és a világ egyéb jellemzőit/történelmét (szaknyelven „Lore”) nem akarom lelőni, legyen meg mindenkinek az újdonság varázsa szeptemberben.

Érdekes dolog, hogy küldetések terén a játék úgy tűnik szakít az MMORPG-k lassan immár egy évtizedes hagyományával. A küldetések egyik fajtája szorosan a játékoshoz, és a világhoz kapcsolódik, elég komplex (és érdekes) története van. Ezeket a küldetéseket „missziónak” hívják, és általában nagyon hosszúak, nehezek (vigyük barátainkat mert egyedül nem fog menni), viszont hihetetlenül jó jutalmakat kapunk értük. Ezen felül természetesen vannak a hagyományos quest-ek is, mint minden MMO-ban itt is sok ezer van belőlük, és kimerülnek a szokásos „menj ide, ölj meg tíz ezt-azt, gyere vissza, mard fel az XP-t” keretrendszerben.

Az említett két küldetéstípuson kívül, van még az úgynevezett „crafting quest”: ezek a küldetések azt a célt szolgálják, hogy amennyiben választunk egy szakmát (alkímista, páncél-készítő, miegymás), akkor azt viszonylag könnyedén el tudjuk sajátítani (internetes szaknyelven „kimaxolni”).
Nem kell alapanyagokért bóklásznunk, nem kell előállítanunk száz darab fehér pólót, ami aztán a kutyának sem kell csak azért hogy emelkedjen a szakértelmünk. (Ez utóbbi egy Warcraft példa volt). 

Az Aionban a szakma mestere ad egy küldetést, miszerint készítsünk el X darab valamit (hogy mit ez a szakmánktól függ), mi pedig elballagunk a kereskedőhöz, megvesszük az alapanyagokat, és elkészítjük belőle amit a mester kért tőlünk. Majd visszaballagunk, leadjuk neki és máris fejlődött képességünk az adott szakmán belül – ráadásul ilyenkor kapunk további hasznos dolgokat, recepteket stb., amikből később valóban használható dolgokat tudunk majd gyártani.

A harcok élvezetesek, ám nehezebbek mint a legtöbb mainstream játékban: egy ellenfél leölése itt akár percekig is eltarthat. Az utazást az Aion-ban nem hátasokkal, lovakkal, tigrisekkel vagy éppen járművekkel oldották meg. Ennél jóval egyszerűbb és látványosabb dolgot találtak ki a készítők. A tizedik szintet elérve karakterünk megkapja szárnyait – ennek segítségével repülhetünk,. Hogy ne legyen unalmas a dolog, az NCsoft egy zseniális csavart is rakott ebbe a repülés dologba: csak bizonyos ideig repülhetünk, mert egy idő után elfáradunk, ellenben (akárcsak a madarak) bármennyi ideig vitorlázhatunk: csak kitárjuk szárnyainkat, és a széláramlatokat kihasználva vitorlázunk a levegőben. Fantasztikus élmény, ha másért nem csak ezért érdemes kipróbálni majd a játékot.

A választható karakter-osztályok mint minden MMO-ban itt is a szokásos közelharcos/varázsló/gyógyító/távolsági harcos alap-keretre vannak felhúzva, de ezzel nincs is gond, hiszen ez a szisztéma már bizonyított és bevált. Érdekes újítás, hogy a harcok során nem mindig használhatjuk minden képességünket, csak ha valamilyen feltétel teljesül: ezt skill-tree-nek (képesség-fa) hívják, és leírni bonyolult, játék közben viszont nagyon egyértelmű. A képesség-fa garantálja, hogy a harcok ne merüljenek ki az „ugyanazt a három gombot nyomogatom egész délután” effektusban.

Hogy valóban akkora durranás lesz-e az Aion mint sokan gondolják? Nos, az biztos, hogy a látvány amit a játék nyújt elképesztő, ráadásul a kezelőfelület is fantasztikusan jó – tíz perc játék után már el is merülhetünk az önfeledt játszadozásban. A harcok élménydúsak és megfelelően nehezek, ráadásul elég sok újítás (képesség-fa, repülés, egyedi szakma-rendszer) kapott helyet a játékban. Hogy valójában mennyire jó, azt majd szeptemberben megtudjuk – egy azonban biztos, a World Of Warcraft-nak (és a többi MMO-nak) ha tartani akarják a lépést, eléggé „fel kell kötnie” majd a nadrágot, ha az Aion megjelenik.

Hozzászólások (38) , melyek közül a legfrissebbek:

Tam

Azért az távolról sem igaz hogy a warcraftnak gyönge és egyszerű története van. Ott egy teljesen új univerzumot találtak ki a szerkesztők és legalább 20 könyv szól róla.

Widéky

szerintem a wow egy olyan játék ami még tartja magát a nagy világ sodrásával szemben... Hiába a nagy történet... Végül is az se akkor ha bele gondolunk hogy egy ilyen történetet bárki képes lenne írni XD... Sőt... odáig el mennék hogy egyszerűen siralamas... Az pedig a másik oldala hogy ha el is éred a 80-at és abban bízol hogy még gamelsz ameddig a szemed kifolyik... chh ez aztán a kocka fel fogás... Szerintem... Egy játék azzal éri e a végpontot mikor már telljesen ki ismerted és rá untál... nem azzal hogy elmész XY max szintre és még XY mennyiségű helyre kell menned hogy legyél is valaki a sok kocka közt... Ha bele gondolunk ezzel nem az aiont dicsőítem.. .énis várom sokat nem tudok róla annyit hogy eléggé összetett és sok újjítás van benne... emelett eléggé személyre szabott mint a karakter mint a játék stílusa...Ebben már üti sztem a wow-t. De az szerintem nem jelent sokat hogy hányan kockulnak vele és fizetnek érte... Nem is értem... De én a Silkroadra voksolok xP

Gie

2 éve Wowozok, és szinte már meguntam... főleg a 2004 óta majdnem ugyanolyan grafikát. Az Aion csodaszép és jobb egy ilyen élethű játékkörnyezetben játszani.. Lásd az égbolt, víz, táj, karakterek grafikája. Tényleg jó.

wsvap

Aki 4 év alatt nem unja meg a WOW-ot az a tipikus "függő" :)
Ajánlom ezt a cikket:
http://techline.hu/szubjektiv/20081114_world_of_warcraft_addiction.aspx
Pontosan ezek az okok voltak amikért én is otthagytam.
Azóta azt a havi 3 rugeszt meg elmozizom, vagy ha van egy jó új játék (Borderlands) simán megveszem, és még spóroltam is!

WoWferver

Reni...két év alatt meguntad a wowot?énmár négyéve játtszok és még mindig nem unom.

Reni

Sziasztok

Lehet, hogy én egyedül vagyok a véleményemmel, de engem meggyőzött az Aion. Már két éve játszom a wowwal, de már unalmas és valóban nem túl jó a grafikája. Még a kiegészítők is csak kevés ujdonságot hoztak a játékba. Most 3 hete játszom az Aionnal és eddig simán kenterbe veri a wowot, minden szinten.

Robika

lotro megbukott szépen....? hát nem hinném, az már persze mindegy, hogy a legjobb kaland mmo ( SZERINTEM! tegyük hozzá, nehogy vki a fejem akarja emiatt, ez csak vélemény ) e téren egy wow nem rúg labdába... biztos sok 12 évest addiktol, de ne mhinném, hogy önmagában a negyventrilliós előfizetői létszámtól a wow jobb. fenéket.

CM Punk

Senr teljensen egyetértek veled én csak abból indultam ki, hogy rengeteg haverom,ismerősöm aki wowozott anno már nem játszik az LK-val sőt aki még mindig tolja is mondja, hogy már nem olyan jó de azért még játszik vele, meg is értem őt több évnyi játék után.
Nekem viszont bejön az Aion biztos, hogy az új wow kieg előtt nem megyek vissza wowozni.De ha kijön a wow cataclysm nagy esély van rá már tetszik az új kieg a hírekből.
Az Aion addig biztos ívelni fog felfele és szerintem szép szintet fog elérni, valószínűleg egy új erős mmoval fog bővülni a paic viszont ha jövőre kijön a blizzard új kiegje már az Aionak kell felkötni a gatyáját.
Viszont ezt az Ncsoft se fogja szó nélkül hagyni de ez már a jövő kérdése.

Senr

Ezt is beleakartam írni de csak most jutott eszembe bocsi:

Eredeti WoWon játszok és egyszer szóba hoztam a klánba az Aion-t és mindenki csak fikázta.Aztán meg rendes General chatbe is beírtam ott is.Szóval a WoW felől ne várják hogy sok játékos át fog menni és ha tényleg annyira meg akarják dönteni a WoW uralmát akkor bizony máshonnan kell összeszedniük több mint 15 millió embert ami szerintem elég nehéz lesz!

Senr

Ez az előző kommentem folytatása csak nem fér ki bocsi:

és még jön a Cataclysm is amiben szintén nagy grafikai újítás várható.Szoktam olvasni angol és magyar fórumokat a wowról és elég sokan írják hogy ha kijön ac cataclysm ők bizony megint elkezdenek wowzni szóval a wow létszáma nem hogy csökkenni fog hanem még hozzá nőni is.Meg szerintetek aki azóta játszik eredeti wowon mióta kijött vagy egy kicsit régebben kötve hiszem hogy az Aionért ott fogj hagyni a wowt.-ot

Utóirat: Ezt is még be akartam írni a szövegbe de csak most jutott eszembe: Mc Punk azt állítottad hogy Lich King óta nem nagyon wowzol és csak azóta hanyatlik a wow.És gondolom tisztába vagy a Warcraft történetével és valószínűleg játszottál a Warcraft-al.Lich King előtt nem éreztél egy kis ürességet hogy nincs bent Northrend hanem helyette egy tenger van?

Senr

Érdekes játék lehet DE!A szöveg amit itt leírtak majdnem hogy végig csak a grafika mellet érvel!Egy MMORPG-ben sztem ez a legultolsó dolog amit kéne nézni.A WoW-ot én például a sztorija és a hangulata miatt szeretem. CM Punk írta hogy a WoW Lich King óta csak botlatozik.Ebben sztem téved mert hogy A Wrath of the Lich King egyik legnagyobb erőssége, hogy a küldetések során erősen bevon minket, játékosokat is a történet alakulásába, szemben az alapjátékkal vagy a Burning Crusade-del. Ennek a legnagyobb jele az, hogy noha a Lich Kinggel nem harcolhattunk eddig, de ő maga elég sokszor megjelent személyesen is - pl. Howling Fjordon, Drak'Tharon Keepben, a Wrathgate-nél vagy épp a Crusaders' Coliseumban. És még lassan jön már a 3.3.0-ás patch is amikor már Icecrown citadell is megnyílik.Bár sztem a grafika egy MMO-mál egyáltalán nem számít de azért szólok pár szót arról is hagy örüljenek a "vérpistikék" is amikor ki jött a Lich King a WoW grafika alapján nagyon megváltozott sokkal jobb lett

CM Punk

Ja és még valami.Mielőtt még valamelyik wowos (csak wow semmi más)
beírna, hogy "de hogy ha a 3.5millához hozzáadjuk eu-t meg amcsit akkor is csak max 8 és a wow nyert bla bla bla írom a hülyeséget"
az Aion még nagyon új játék ennek is idő kell ,hogy magába bolondítsa a népet.
De hogy a wowosok mellé is érveljek valamit bár írtam ,h nekem az is tetszett régebben, jövőre jön az új kieg wow cataclysm néven ami grafjikai újítást is tartalmaz bár nem csak azon van a lényeg a story is jónak tűnik + az új fajok.Az valószínűleg sokat fog dobni a játékon várom azt is.

CM Punk

Olvasom itt a commenteket és egyszerűen nevetséges hányan írnak be hülyeségeket mikor még ki se próbálták az Aiont (béta) csak láttak pár képet v néztek róla 1-2 videót.És mivel nem akarják a wowot abbahagyni több év után vagy egyszerűen nincs jó gépük az Aionhoz -mert igen kicsi a gépigénye minimumon mivel a fejlesztők gondoltak arra is akinek nincs jó gépe de ha maxra húzod és 50-100fős légiókal mész vagy a városba vagy ami tömve van már 2giga memória és 2magos proci a minimum! és nemhiába, szép a játék... Én is wowoztam sokáig 4év van magam mögött tetszett is bár az LK óta nem az igazi és már elég régi is a játék.Az Aion hű egy 2009es játékhoz lenyűgöző a játék bátram merem ajánlani bárkinek!Ja és még vmi, egy link ami az mmo-kat ábrázolja egy grafikonon és az Aion ível felfele (a wow botladozik az LK óta,bár én ezen nem csodálkozom) hozzáteszem hogy a 3.5milló csak ázsiára vonatkozik mivel EU-ban és az USA-ban még nem jött ki. http://users.telenet.be/mmodata/Charts/1m-12m.png

Maispar

Sajr, te elég tájékozatlan vagy...

asd

Én ki akarom próbálni majd ezt a játékot,szerintem többen fogják játszani mint a wowot,mivel sok a kínai :)

Sajr

Ez lenne a nagy wow-legyőző játék? Pff.. hát hogy néznek ezek ki? Lehet, hogy nem egyformák, de pl a legalsó képen teljesen irreálisan csillog a páncéljuk, meg elég mangás feje van mindnek. Gondolom az ncsoft ide is azt a megoldást akarja bevezetni, mint a guild warsba, hogy nekünk kelljen kiválogatni melyik pár skillt akarjuk használni. Ha már egyszer megtanulunk egy skillt miért is ne lehetne bármikor használni? Már látom ez a játék sem nekem való, sztem ki se próbálom.

AndRobid

A wow már nagyon régi játék, és nem a grafikája ami elviszi a játékot, hanem a közösség, meg a balanced kasztok. Nem beszélve arról, hogy a wow-ot megelőzte 3 játék, ami megismertette a környezete.... A wownak nagy múltja van, ami nem a wow kiadására datálódik hanem jóval megelőzi azt. Nem egy mmorpg hasalt már el, és a wownak töretlen a sikere. De hogy wowgyilkos?! Ezt nagyon demagóg és hatásvadász dolog így leírni.

Nokedli

Van magyar tört szeró? vagy legalább valami érthető:D
És honnan tudom leszedni a nem krix-krax írásos verziót?:D

Maispar

Meglehetősen szép a grafikája (CryEngine). Még az én régi gépemen is majdnem high-on eldöcög. A fejlesztő az NCsoft.

tommy

nem előzetes ez, koreában már vagy 2 éve játtszák (kb. annyian mint a wow-ot) csak annyi történik hogy most jön európába/usába is

Nokedli

a wow már fogalom, nem valami gagyi képregényes nagyszemű kóreai mangaizé, valami nevenincs fejlesztővel...előzetes képek meg lehetnek jók, kérdés h milyen lesz a játék grafikája:)

Anonymus

Perfect World Online!
Több Infó:http://perfectworld.revolution-world.com

Maispar

Nem az első. Ismeretlenben pedig azért nehéz véleményt mondani, ugye...?

gfdas

Hát, régi WoW első talált világ internet WoW-ba ! És Aion biztosan kicsi másolás WoW-ról ! Sajnálom nyert WoW !

Oll

YouTube-on láttam game play-t az Aion-ról.A karakter hangjai inkább csak vinnyogások mintsem hogy normális emberi beszéd, harc közben meg a tipikus "hinnyuááájááá!!!!" meg "hásííííjááá!!!" hangok x) De az tény hogy jó a grafikája, de a WoW-tól biztosan nem fognak elcsábítanani jákosokat, mert hát ki akarja hogy dürmögő, bölcs taurenek helyett egy ilyen meghatározhatatlan nemű valami a füledbe vinnyogjaon?

Peter89x

to Me:
szerintem a grafika nem lett sokkal szebb, legfeljebb néhol kicsit átskinelnek; inkább a tartalom változik-bővül.

Me

Nos hát igen a wow grafikája...mivel öléggé "régi" a játék, és amikor csinálták még nem nagyon volt semmi féle RPG grafika trend és hát eléggé xar a grafikája...DE 2010-ben megváltozik minden! Ugyanis akkor jelenik meg a World of Warcraft Cataclysm! És lesz nem kis különbség ahogy elnézem elő sceen shotokat és a trailert

képek a Cataclysm-ről: http://www.wow-europe.com/cataclysm/media/screenshots.html

kkk

Ez alatt úgytom cryengine 2.0-a fut:

"CryENGINE
Itt láthatod: Crysis, Crysis Warhead, Crysis 2,
Aion: Tower of Eternity"

http://www.gamekapocs.hu/cikk/1036/1188/1/A+jelen+legjobb+grafikus+motorjai

DanY

Sztem az Aion sokkal jobb lesz mint a WoW.

Jah és ha azt nézzük hogya krafika nagyon széplesz +jól írányítható a játék az azé elég sok jó pontot szerez és akko má lehet hogy a sztorival a kutya se feglalkozik (de azért remélem jó sztoria lesz)

jade

sztem 128megás videókártyát már nem is nagoyn lehet kapni (max. notebookokban), a legkisebb a 256 de inkább 512MB-os, szal a 128MB meg az fx5600 szvsz nem egy nagy követelmény.

Mellesleg a WOW sem nagyon megy 1GB ram alatt, meg 128mb videókarival

ha valamin el fog vérezni az Aion, az csak az end-content tartalom hiánya lehet, (majd meglátjuk) az összes játék eddig ezen bukott el (felhúzott a karaktert max. szintre és utána pislogsz, mert nincs több content, egyedül a WOW tudta ezt eddig kikerülni)

galbeni

Nem hinném hogy ez valami nagy rendszerkövetelmény
A DirectX 9 minden játékkal jár ami kéri, a 128 MB Video Memory és az 1 GB RAM pedig nem valami sok, általában ennél jóval több van a gépekben. A 2 GHz proci meg szerintem annyi amennyi átlagban szokott lenni.
Szóval szerintem a rendszerkövetelmény nem lesz gyengepont

Moondancer

Megnéztem a rendszerkövetelményeket...
Ez a gyenge pontja, és ezért fog elvérezni:

Minimum Specs:

CPU Pentium 4 2.0GHz
RAM 1G
Graphics Card GeForec FX 5600
Video Memory of 128MB 3D accleration required
DirectX 9.0 or higher

Maispar

Nem japán, visszafogottan csilli-villi, nem cukimuki, nem rózsaszín, nincs köze mangához és animéhez, nincs benne vámpír és tündér, és nem izé, hanem Aion :)

jade

haha mert talán a wow nem cukormázas csillivilli tüncibüni a kis nájtelfekkel meg csinos bloodelfekkel?:))

Wave

Nem hiszem hogy aki masszívan WoW-ozik az majd egy ilyen kis japáncsillivillicukimukirózsaszínmanganimevámpírtüntéres izével fog játszani

kekeckukac

Amikor a "menj oda olj meg x-et" tipusu kuldeteseknel x = 50 akkor nagyon meg szoktam utalni az mmo-kat...
Szinten szeptemberben jon a Fallen Earth is, ajanlom mindazok figyelmebe akik mar unjak a fantasy mmo-kat! (www.fallenearth.com)

KicsiMonkey

A repülés nem új az mmorpg-kben, perfect world-ben is lehet, és ott is elég részletes a karakter készítés :)
Persze Aion-hoz nem fogom hasonlítani, mert a perfect world egy kaki :D Saját vélemény.

Merwenus

Nem tudom, hogy WOW gyilkos lesz e, de eddig csak Ázsiában jelent meg ahol eddig 4 millió előfizetője van :)

Wownál jobb, játszottam mindkettővel....ez egyértelműen jobb, főleg a mozgások, hogy számít merre mozdulsz harc közben. Akit érdekel magyar Asmodian klán, itt lehet érdeklődni:

http://fugitives.guildmmorpg.com

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X