Új funkciók, amelyeket szeretünk a Windows 7-ben

26895 19

A béta és RC változatok alapján az új Windows már most népszerűbb, mint anno a Vista volt. Megmutatjuk, mi is lehet ennek az oka, pontosabban azt, hogy nekünk eddig miért tetszik a Windows 7.

Valójában a Windows 7-tel nagyjából azt kapjuk meg, amit pár éve, a Vista megjelenésekor kellett volna a kezünkbe nyomnia a Microsoftnak. Nem tették, s így azután a Vista mind a fejlesztési menetet, mind a bevezetést bebukta. A többség maradt a korosodó, de legalább már bevált és kiismert XP-nél.
A Windows 7-re váltáson azonban már érdemes lesz elgondolkodni, hiszen a részben új alapokra helyezett rendszer jobb teljesítményt és nagyobb biztonságot kínál. Az elsőről az RC alapján bárki meggyőződhet: a Windows 7 valóban gyorsabb, mint a Vista. Még csak a rendszerigény sem lett túlzó, egy mai átlagos gépen tökéletes kényelemben használhatjuk. A programok párhuzamos használata terén is többet bír, mint az elődei.
A biztonsági gondokról szóló hírek valószínűleg kicsit később jönnek majd. Az ne tévesszen meg senkit, hogy már most botnet hálózatok épülnek az új rendszerrel, mivel azok a fájlmegosztókra kikerült, preparált változattal terjednek. A hivatalosan letölthető RC változattal ezt megússzuk.
A Vista sokat szidott (mellesleg hasznos, csak kicsit rosszul kivitelezett) UAC funkciója a Windows 7-ben sokkal kezesebb lesz, így adott esetben ez sem riaszt el senkit, miközben az általa nyújtott biztonsági szint nagyjából megmarad (aki szükségét érzi, természetesen beállíthatja a Vistában megszokott szintre is).
Az is érdekes lehetőség, hogy meghatározhatjuk a házirendben, mely programokból milyen verziók telepíthetők egyáltalán egy adott gépre, vagy monitorozhatjuk a felhasználók szoftverhasználati szokásait. A Bitlocker titkosítás pedig immár hordozható eszközökkel is kényelmesen használható.

windows7rc
IE8 a Windows 7-ben
hirdetés

Ott van azután az IE 8, amely a böngészés biztonságosabbá tételére hivatott (több, kevesebb sikerrel) és a Windows beépített tűzfala is sokat javult az új verzióban, sőt kifejezetten kezes lett.
Ettől függetlenül a vírusirtók továbbra is elengedhetetlenek lesznek majd, hiszen ebből a szempontból a platform szinte behozhatatlan „előnyt” szerzett a konkurens rendszerekkel szemben, amit csak az alapok teljes leváltásával lehetne megoldani (erre viszont csak a Windows vonal végén számíthatunk, amelyre ugyan készül már a Microsoft, de azért ez még messze van, bár a Windows 7 kernel-szinten is változott). Biztonság szempontjából is javul tehát a rendszer, ha nem is lesz „atombiztos”. A Microsoft ezen a területen is igyekszik kényelmesebbé tenni a Windowst felhasználói és admin oldalról egyaránt, ami talán lökést adhat a vállalati terjedésnek is.
A fentiek mellett a kényelemre is nagy hangsúlyt fektettek Redmondban.

Új Tálca és ablakkezelés
A Windows 7 legszembetűnőbb újdonsága a Vistához képest persze az új Tálca. Kicsit olyan, mintha valami linuxos, OS X-es windowsos keverék lenne, de legalább jól működik.
Könnyen átlátjuk vele a futó programokat, és egy jobb klikkel azonnal elérjük a funkcióval kompatibilis programok legfontosabb lehetőségeit (a Media Player esetében például a vezérlő gombokat, az Intézőnél a fontosabb mappákat, a Wordnél az utoljára megnyitott dokumentumokat stb.). 

windows7rc
Fontos funkciók jobb klikkel

Ha egy alkalmazás ikonja felett kicsit elidőzünk az egérrel, láthatjuk az adott program megnyitott ablakainak kicsinyített képét, így könnyen választhatunk közöttük. 

windows7rc
Új elrendezésben

A korábban hosszan sorakozó apró ikonok végre nem csúfítják a Tálca óra melletti részét, hanem egy kattintással elérhetők, ha kellenek, mellettük pedig mindig látjuk, ha a rendszernek valami közölni valója van velünk (például az elavult biztonsági frissítésekről).

windows7rc
Kényelmes váltás

Az ablakok elrendezése, a megnyitott ablakok közötti váltás is sokkal kényelmesebb az új Windowsban.

Vége a Sidebarnak
A Gadgetek ugyan megmaradnak, de a Sidebar eltűnik, helyette a Desktop Gadget Gallery-t használhatjuk majd, ami azt jelenti, hogy a megszokott mütyüröket bármikor, bárhová kirakhatjuk.

Biztonság és segítség egy helyen
A Control Panel System and Security részében találunk minden biztonsági beállítást, kezdve a tűzfaltól az UAC-n, a Bitlocker titkosításon, az  adminisztrációs eszközökön és a backupon át egészen a hálózati beállításokig.

windows7rc
Okosodó tűzfal

Ám nemcsak információkat kapunk, hanem hibaelhárítási segítséget is, akár egy régebbi program futtatásához, akár valamely hardver telepítéséhez, konfigurálásához.

Szalaggyakorlat és megújult alkalmazások
Az Office 2007-ben debütáló és azóta számtalan új szoftverben felbukkanó „szalagos eszköztár” is beköltözik rendszerszintre. A Windows 7-ben ilyennel találkozunk például a funkciók tekintetében is felturbózott Paintben és a WordPadben is. Számos pluszfunkcióval bővült a rendszer számológépe (tudományos- és programozói funkciók, mértékegységváltó). Átvariálták a Windows Media Centert, és persze van Windows Media Player 12 is. 

windows7rc
Szalagok a WordPadben

Utóbbi már csak azért is érdekes, mert - kicsit a OS X Quick Lookjához hasonlóan - van egy egyszerűsített felülete is, amely gyorsabb hozzáférést biztosít a videók és zenék lejátszásához, nem kell megvárnunk, amíg a teljes lejátszó „összeszedi magát”. 

windows7rc
Videók és zenék gyors megnyitása

De kapott új témákat a Windows DVD Maker, találunk remek jegyzettömb lehetőséget, matematikai képletek bevitelét megkönnyítő eszközt és még számos apró változtatást a megszokott Windowsos alkalmazásokban.

Virtuális XP
Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, a Windows 7 nemcsak kompatibilitási módban lesz képes futtatni mondjuk egy Windows XP-re tervezett alkalmazást, hanem akár teljes, virtuális XP környezetben is (az ugyan még kérdés, hogy ez a végleges verzió része lesz-e, de az RC-ben még benne van). 

windows7rc
Virtuális PC

A Microsoft Virtual PC megoldással pillanatok alatt letölthetünk egy virtuális XP-t, amely amolyan rendszer a rendszerben alapon használható. Így ha van még olyan alkalmazásunk, amely XP-függő, attól sem kell megszabadulnunk. Virtualizáció tekintetében amúgy is nagyot lép majd előre a Windows 7.

Érdekes apróságok
A Windows 7-ben jó pár apróságot is elrejtettek a kényelem érdekében, így például a Windows + + és Windows  + - kombinációkkal az Asztalt tudjuk nagyítani, ha valamit esetleg közelebbről szeretnénk megszemlélni, a Windows + Space kombinációval pedig az ablakok bezárása nélkül, azok áttetszővé tételével nézhetünk rá a desktop tartalmára, miközben az ablakok körvonalai megmaradnak. Hasonló apróságokkal tele van zsúfolva a rendszer, szóval lesz mit felfedeznie a friss Windows felhasználóknak (ezek persze nem az újratanulandó részek, hiszen nélkülük is nagyszerűen meglehetünk). 

windows7rc
Virtuális lemezek

Újdonság még a virtuális merevlemezek létrehozásának és használatának a lehetősége is, ezeket a Disk Management ablakban adnimisztrálhatjuk.
A képernyők beállítása, finomhangolása is sokkal egyszerűbb az új rendszerben. Ha pedig már a képernyőknél tartunk: az új Windows a multi-touch technológiát is támogatja, így minden bizonnyal viszont fogjuk látni az érintőképernyős gépek következő generációjában.

windows7rc
Kezesebb Intéző

Érdekesség, hogy az új lehetőségek közül bármelyiket egyszerűen kikapcsolhatjuk, ha nincs rá szükségünk, hogy ne terheljük a rendszert felesleges folyamatokkal. Ez a Control Panelben egy listáról válogatva, pillanatok alatt elintézhető.

Korántsem értünk a végére még a Windows 7 újdonságainak és lehetőségeinek, így a későbbiekben még folytatjuk az új rendszer bemutatását.
Annyit viszont már most is levonhatunk tanulságként, hogy a Microsoft ezúttal nem bízza a véletlenre a rendszer sikerét. Az RC változat abszolút megbízhatóan működik, így ennek közreadásával eleve sokakat „szoktathatnak rá” az új Windowsra. Bár a Windows 7 nem lesz korszakalkotó újdonság, ezúttal valóban sikerült annyi kényelmi és teljesítménybeli pluszt beletuszkolni a termékbe, hogy érdemes legyen elgondolkodni az XP-ről való továbblépésen. 

windows7rc
A Vezérlőpult részei

Mi mindenesetre kíváncsian várjuk, miként fogadják majd a felhasználók a végleges rendszert, és ha már itt tartunk, kíváncsiak lennénk olvasóink véleményére is: az eddigi tapasztalatok, cikkek alapján Önök váltanának a Windows 7-re?

Szavazás

Ön váltana a Windows XP-ről Windows 7-re?

Igen, de a gépem sajnos nem megfelelő a futtatásához
Nem, semmi olyat nem tud, ami miatt váltanék
Igen, sok szempontból tetszik a netes bemutatók alapján
Igen, kipróbáltam a béta/RC változatot és megtetszett
Kipróbáltam a béta/RC változatot, de nem tetszik
Inkább Linuxra váltok
Inkább OS X-re váltok
Egyszerűen nincs kedvem megtanulni a használatát, így maradok az XP-nél


Hozzászólások (19) , melyek közül a legfrissebbek:

mqy

[url=http://www.comeonb2b.com/]wholesale handbags[/url]
[url=http://www.comeonb2b.com/]wholesale clothing[/url]
[url=http://www.comeonb2b.com/]wholesale shoes[/url][url=http://www.bestghdstraighteners.co.uk/]ghd[/url]
[url=http://www.bestlvbags.com/]louis vuitton handbags[/url]}wansantg2mqy
[url=http://www.theworkoutschedule.com/]p90x[/url]
[url=http://www.u99bootssale.com/]ugg boots[/url]
[url=http://www.2010christianlouboutinshoes.org/]christian louboutin[/url]
[url=http://www.rolexeswatch.com/]swiss watches[/url]
[url=http://www.vibramfivefinger.us/]vibram fivefingers[/url]
[url=http://www.vibramfivefingersshop.org/]vibram fivefingers[/url]
----
[url=http://www.ed-hardy-shirts.us/]ed hardy[/url]
[url=http://www.newghdstraightener.com/]ghd[/url]
[url=http://www.nfl-footballapparel.com/]nfl football apparel[/url]
[url=http://www.cheapu99boots.com/]ugg[/url]
------

Mercu

ecology: Az Intel E6600 proci támogatja a hardveres virtualizációt:
http://ark.intel.com/Product.aspx?id=27250

Vackor646

Nem szeretnék beszállni a fikázásba sem meg a dicsérgetésekbe sem, én kipróbáltam és nekem bejött. Ha valakinek bármilyen gondja van XP, Vista, vagy Seven ügyben, az alábbi linken keresztül megoldást talál problémájára.
http://lacy.hu/windows_vista/sebezheto_vista_1_resz

Deák

Én csak annyit mondok, hogy UAC... SUXX & SUXX
egyértelműen még egy copyt(mellesleg tele bugal) kaptunk a ms.tól.
Már csak felsem háborít.
Megint elnagyoltálk, pocséknak éppen nem mondanám, de elnagyolt, ez tény.
Még kisem adták a véglegeset de már csinálják a win8at, tipikus mshúzás...
jól beharangozzák az újat, de közben egy még újabban dolgoznak h utána vedd meg a legújabbat... M$...

Akinek nem tetszik a mondandóm, kérem ne szapulja engedje el a füle mellett van elég konfliktus mostanában a világban, nem kell újab.
Köszönöm!

ecology

A virtualizácós mód csak akkor működik, ha a processzorod engedi. Az intel E8000-es sorozatától felfelé tudja ezt. Az AMD-nél nem tudom, h melyik széria. Szal egy E6600-on nem fog menni.

BT

Hali!
még az xp-s gépemet ha csak újra akartam indítani, kimentem és kényelmesen elszívtam egy cigit, mire betöltött, a win7es ezt 3x gyorsabban teszi meg. tényleg gyorsabb, és ez tetszik majdnem legjobban benne.
Az ötlet, h xp kompatibilissé tesz egy progit, az jó, de nem nagyon akar nekem működni, most fogom kipróbálni, a Microsoft oldaláról leszedtem egy frissítést, + valami 400 Mb os valamit. Windows xp mode RC -t
hát nem tudom, egy procis progi azt írta ki nekem, h nem alkalmas a procim a virtual pchez, nem támogatja, pedig igazán fasza procim van, zsír új, szval nem tom mi a kehe.
kíváncsi vagyok, h tényleg jó lessz e ezzel az xp móddal

Takács Zoltán

segitséget kérnék,hol lehet letölteni az ingyenes windows 7-et.

Zsolt

A legnagyobb újitás az új tálca ami pont a legkevésbé tetszik. A Vista óta a mappákat sem lehet normálisan kezelni.

mr.perfeect

ÁÁÁÁÁÁÁÁ okosodó tűzfal????????? A tűzfal egy az egyben ugyanaz mint a Vistában. Mitöl okosodó ez?

GoRien

Drawain: "Nekem egyébéknt az tetszett a legjobban, hogy 15 év fejlesztés után végre eljutott a windows ahoz az eddig megoldatlan problémához, hogy a tálcán átrendezhetőek legyenek a futó programok :)"

Érdekes. A futó programok tálcán való rendezgetése nekem simán megy XP-n. Nem tudom, hogy az számít-e, hogy klasszikus kinézetben van és a futó programok egymáshoz rendezése is be van kapcsolva a tálcán.

Riii

BullFrog!

Azért, mert új, ismeretlenebb, tehát nem ismered még ki magad rajta, türelmed nincs hozzá, még nem jelenti azt, hogy szar.
Az XP-re volt pár éved, majd egyszer ezt is megszokod.
Ha ezért fikázod, az egyenlő azzal a ténnyel, hogy hülye vagy hozzá, mint én is és még sokan. Xp-t vágom, de volt rá majdnem 10 évem. Várok majd a váltással és idővel itt-ott belekóstolok a Win7-be és majd az is menni fog. Nyugalom! Vagy mi!

mercu

Szerintem is nagyon jó a Win7.
Most készülök új gépet venni de nem tudom, hogy Mac-et vagy PC-t, viszont a Win7 egy normális op.rendszer lesz így nehéz a döntés.

Az MSN-re visszatérve - itt a link ami leírja, hogyan kell megcsinálni a tálcára lecsukást (Google-val lefordítva):

http://translate.google.hu/translate?prev=hp&hl=hu&js=n&u=http%3A%2F%2Fwindows7center.com%2Fwindows-7-tips%2Fhow-to-minimize-msn-messenger-to-the-system-tray-in-windows-7%2F&sl=en&tl=hu&history_state0=

BullFrog

nah MSN beállítva, télleg így jó (fura hogy 7000s óta van ez a hiba dfe még nem javították)

Másik qrwa anyázós rész, hogy laptopomon XP van, én tudok rájuk csatlakozni, de ők rám nem, látnak a hálózaton, viszont jelszót kér, hát a jelszó egyszerűen password, ezt állítottam be, viszont nem lép be... ötlet?

Úgy emléxem Vistán is hasonló szar van.

Egyre inkább elmegy a kedvem W7től, hiába gyorsabb, hiába jobb, ha bonyolultabbá teszik mint az XP-t, nem ez lenne az érdeke mindenkinek hogy egyszerűbb elgyen? minden beállítást 6 helyre szórnak szét, nehogy véletlenül csak 1 oldalt kelljen átböngésznie az embernek. Rühellem a Microsoft "mérnökeit"

Zolee

Ez nem kérdés, hogy jó lesz-e, mert már az első kiadott béta óta jó, kb azóta csak ezt használom, vagyis mostmár az RC-t és soha nem volt vele semmi bajom:)

descence

Szerintem megéri majd a (már) stabilan működő Vista Ultimate-emet felfrissíteni a WIn7 Ultimate-re.De ezen még gondolkozom

Drawain

A messengernél elég egy ikonnak kint lenni, egyet egy bug miatt hagy kint, keress rá google-n egyszerűen ki lehet javítani ezt. Nálam így egyszerre csak egy msn ikon van a tálcán.

A bal alsó ikonoknál, így pl a hálózatnál is van lehetőség az eltüntetésre. Jobb klikk ott és customize notification icons. Itt egyesével be lehet lőni mi látszódjon és mi nem. Ez pl marhajó feature szerintem :)

Nekem egyébéknt az tetszett a legjobban, hogy 15 év fejlesztés után végre eljutott a windows ahoz az eddig megoldatlan problémához, hogy a tálcán átrendezhetőek legyenek a futó programok :)

BullFrog

Jobb a W7 mint az XP, de valahogy nem az igazi, pl engem zavar egy csomó minden,pl amikor elindul messenger, és 1 emberrel beszélgetek, tutira 3 dolog van a tálcán, egy az email címmel, egy a fő ablakkal, és 1 azzal akivel épp beszélgetek.

Vagy pl az Istenért nem tudom eltüntetni a hálózatok ikont jobb alulról....logika? Azaz hiányzik a hálózat tulajdonságoknál az a 2 kis pipa, hogy csak baj esetén jelezzen, vagy hogy állandóan :P

Meg még egyj ó pár apróság, de végül is jobb, de mégsem az igazi

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X