Öt indok, amiért lopunk – így pusztul el a PC-s játékipar

17394 43

Kidobtam az ablakon tizenkétezer forintot. Legújabb (legálisan, boltból) beszerzett játékom, „peccseléskor” közölte: ez a játék nem eredeti, a patch nem fog felmenni. Rövid körkép arról, hogyan teszik magukat tönkre a PC-s játékfejlesztők.

Egy idevágó hír: az EA hamarosan megjelenő, über-szuper eladásokra számító slágerjátéka, a Sims3 mindenféle másolásvédelem nélkül (szériaszám azért lesz) fog megjeleni idén júniusban. Az Electronic Arts ugyanis rájött arra, hogy a komoly másolásvédelmi eljárások egészen egyszerűen elriasztják a felhasználót a szoftver megvételétől. Kérdés, hogy nem túl késő-e?

pcjatekwarez
Könyörgöm, most hoztam a boltból!

A DRM a „digital rights management” rövidítést takarja – a szoftverek és játékok ezzel ellenőrzik, hogy valóban jogtiszta-e a szoftver vagy nem. Mivel a PC-s (és bár tagadják, de a konzolos is) játékok esetében igen magas a „warez” (illegális szoftver) aránya, a játékokat fejlesztő és terjesztő cégek, mindent megpróbálnak, hogy megnehezítsék a crackerek dolgát. Furcsa módon azonban, csupán a legális vásárlók életét nehezítik meg a különböző DRM-megoldások, így az a faramuci helyzet állt elő, hogy lassan az is illegális szoftvert szerez be, akinek eddig esze ágában sem volt, ráadásul egész játékfejlesztő cégeket tehet tönkre egy-egy rosszul implementált DRM-megoldás.

hirdetés

Az egyik leghíresebb eset a Titan Quest nevű játékkal kapcsolatos: a fejlesztők olyan kódot építettek a játékba, ami a játék kalózverzióit „rosszabbá” tette – gondolták ezzel ösztönzik majd a népet vásárlásra. A játék kalózverziói akadoztak, fagytak, kiléptek az asztalra stb. (ez eredeti persze nem.) A gond csak az volt, hogy az internetes közösség letöltötte a programot, „belenézett”, majd kb. a megjelenés utáni első napban elkönyvelték, mint „bugos, játszhatatlan” játékot. Ezt a „szakvéleményt” azután a szaksajtó is átvette, a játék végül anyagilag hatalmasat bukott, a fejlesztő Iron Lore pedig csődbe ment és bezárt. 

pcjatekwarez
Vajh mi lehet a RESC10, és hogy került a gépemre?:)

A GTA4 PC-s bukásában (hiába hangoztatják a remek eladásokat és remek „kritikákat”, a PC-s GTA4 bizony egy hatalmas bukás) is szerepet játszott a „túlzásba vitt védekezés”. A játék eredeti verziójának telepítése ugyanis körülbelül 3 órát vesz igénybe, kell hozzá internet-kapcsolat (a játékhoz is, mert hitelesítés folyik a háttérben minden alkalommal), szükséges még egy Rockstar Social Club nevű szoftver, szintén a védelem miatt, azután persze nélkülözhetetlen a Microsoft Windows Live, kell hozzá szériaszám a DVD-ről, valamint az eredeti DVD-nek is a meghajtóban kell lennie, ha játszani akarunk. Ja és XP esetében előírás az XP SP3, különben el sem indul. Ezzel annyit értek el, hogy akit érdekel a játék, az már leszedte a „torrent verziót”, mivel ahhoz nem kell sem internet, sem DVD, sem egyéb varázslatok. Vagy megveszi az ember a boltban, majd letölt a netről egy „biztonsági másolatot”, hogy kényelmesen játszhasson.

d
Na ne.. illegális a demó verzió?

A lista a végtelenségig folytatható: A Bioshock nevű játékba a Sony egyenesen olyan védelmet épített, ami gyakorlatilag vírusnak minősül, és a felhasználó tudta nélkül települ a gépre - ráadásul a Bioshock is sok esetben kiírta, hogy a „játék nem eredeti”, holott az volt. De nem járt jobban a német Sacred2 nevű slágerjáték sem: valamit elrontottak a DRM-ben, így a felhasználók kb. fele azt az üzenetet kapja patchelés alatt, hogy ez a verzió lopott – pedig nem az. Ráadásul a Sacred2-t telepítés előtt aktiválni, uninstall előtt pedig „deaktiválni kell”, különben nem tudjuk másik gépre rakni. És persze volt olyan ötlet is, hogy majd a játékok minden elindításkor hazatelefonálnak.

Mindeközben a PC-s játékeladások csökkennek, a kiadók szerint az óriási mértékű „warezolás” miatt. De nézzük csak meg alaposabban, miért is warezolunk? Valóban mi lennénk a hibásak? 

1. Mert nincsen demó
A „régi szép időkben” minden játéknak volt egy úgynevezett „shareware” verziója (akkor még nem demónak hívták). Így lett világsiker például a Doom vagy a Duke Nukem – bárki letölthette a netről (illetve akkor még BBS-ről), nagyjából a játék 50%-at tartalmazó kisebb verziót, kipróbálhatta, és ha elnyerte tetszését, akkor csekély áron megvehette. El is adtak mindegyikből sok-sok milliót, az üzleti modell működött. Napjainkban kevés demó verzió van,  ha pedig van, akkor alig 5 perc hosszú, és beleteszik a játék legjobb elemeit – azaz semmi köze a végleges produktumhoz. Hogy mit kapunk valójában a pénzünkért, az csak akkor derül ki, ha hazajöttünk a boltból. És sajnos sok esetben (lásd. Sacred2 bughalmaz, elindíthatatlan Bioshock, GTA4 grafika élsimítás nélkül stb.) az eredmény elkeserítő. Negyven eurót, illetve. kb. tizenkétezer forintot neten látott videók és leírások alapján elkölteni pedig csak a nagyon fanatikus játékosok fognak. Marad tehát a warez, mint „kipróbálható verzió”, avagy „letöltöm, belenézek és ha tetszik megveszem”. 

gta
Így néz ki a GTA4 egy csúcsgépen...

2. Csillog, villog – és dögunalom
Sajnos a „letöltöm, kipróbálom, majd ha tetszik, megveszem” típusú felhasználókból csak nagyon kevesen jutnak el a vásárlásig. Leszámítva most az elvből warezolókat (ők soha nem vennének semmit), a helyzet valójában az, hogy azért nem veszik meg… mert igénytelen. Bugos hibahalmaz. Valószínűleg ezért nincsen demóverzió, nehogy kiderüljön az igazság… 

Tíz évvel ezelőtt egy-egy játék ugyan ronda volt, mint a bűn (bár ez szubjektív), de a megvétele után nem ritkán több tíz, sőt száz (nem elírás, több száz!) óra szórakozást nyújtott (Baldurs Gate, Fallout2, Nolf2 - emlékszik még valaki?), ellenben most ott tartunk, hogy minden nagyon szép és igényes, valamint rövid, mint egy Barátok Közt epizód (lásd. Mirror’s Edge), a doboz megvétele utáni ötödik-hatodik órában azonban „ki is fújt” a produktum. És ezzel el is érkeztünk a harmadik ponthoz...

3. Ár-érték arány
Mivel minden játékban a grafikára, látványra, hangokra, zenére összpontosítanak, ez bizony rengeteg zöldhasút (értsd: dollárt) igényel, animátorok, grafikusok, zenészek és szinkronszínészek: ezt mind-mind ki kell fizetni. Ebből adódik, hogy a játék drága – mire Magyarországra kerül, még rájön egy kis adó, ÁFA, Artisjust, egyházi negyed – a végeredmény tizenötezer forintos produktum, ami a fentieket figyelembe véve tulajdonképpen „zsákbamacska”. Megvesszük, azután vagy fut, vagy nem, vagy elindul, és „peccsel” vagy nem.

Ha mindez két-háromezer forintba kerülne, akkor valószínűleg vigyorogva vágnánk a kosárba két ananász és egy löncskonzerv közé, „ennyit megér” felkiáltással. De egy átlagfizetés tizedrészéért joggal várhatnánk el, hogy ne kelljen hozzá „peccs” (Egyáltalán, minek a patch? Ha még nincs kész, akkor ne dobják piacra), ne kelljen hozzá „internetes azonosítás”, ne írja ki az eredeti játékra, hogy „Ez a játék nem eredeti…” és egyéb szadista DRM-módszerek. 

Legyünk őszinték: ha a GTA4-ből lett volna egy demóverzió, ahol a felhasználók meglátták volna a borzalmasan elrontott portolást, és a hihetetlenül igénytelen, ám gépigényes grafikát – vajh, mennyien vették volna meg? Sajnos napjaink játékai szépek, gyönyörűek, csillognak-villognak – és unalmasak, fantáziátlanok, ráadásul a szoros kiadási határidők miatt mindegyik játék egy bughalmaz. A Sacred2-nek a megvétele után több mint 2 Gbájt (gigabájt!) patch-re van szükség, hogy úgy ahogy működjön. A GTA4 a harmadik patch-nél tart, és még mindig valahol az „éppen hogy játszható” kategóriában mozog. Egyszerűen nem érik meg a pénzt (tisztelet a kivételnek). 

4. Mert nem is lehet kapni
Sok „warezellenes” kampányban egyszerűen elfelejtik megemlíteni a tényt: Európában sok esetben akkor sem tudunk megvenni egy-egy játékot, ha akarjuk. Míg a torrenteken minden megtalálható, a boltokban a helyzet már kicsit bonyolultabb. Próbáljunk csak meg bárhol vásárolni egy példányt, a világsikerű (tehát nem „ismeretlen”) Galactic Civilizations nevű Stardock játék gyűjtői kiadásából – az 576 KB Shop-ban talán van, kivéve amikor nincs, de bevásárlóközpontokban ne is próbálkozzunk.

pcjatekwarez
Ezt vedd meg... ha tudod!

Sőt, az igényes játékok kedvelői megpróbálhatnak vásárolni egy példányt a „Kana Little Sister” című világhírű és minden idők legjobb vizuális novellájának kikiáltott klasszikus játékból – nem fog sikerülni. Letölteni persze le lehet, de megvenni nem. 

5. Mert letölteni kényelmesebb
Nem véletlen, hogy Gabe Newell találmánya a Steam máris több mint húszmillió felhasználóval büszkélkedhet – játékot (szoftvert) vásárolni ugyanis sokkal kényelmesebb, egyszerűbb, és sok esetben (pl. patch-elés, demók stb.) felhasználóközelibb interneten keresztül, mint hagyományos módon. Tegyük fel, hogy venni akarunk egy (ebben a cikkben már sokat emlegetett) Sacred2 nevű bughalmazt. Ha esetleg vidéken lakunk, akkor ez egy-két óra autózás, némi parkolójegy, és fél nap egy plázában vagy Budapest belvárosában, majd hazautazás, és máris megvan a játék. Hát ennél valóban egyszerűbb a torrent… A Steam ezt az igényt ismerte fel nagyon helyesen: a felhasználók kényelmesen letölthetik otthon a játékot, hitelkártyával vagy PayPal-on keresztül kifizetik, ráadásul nem kell hozzá DVD, szériaszám és egyéb mókás DRM-megoldás, sőt még internet-kapcsolat sem kell, csak a letöltéshez, utána akár offline is játszhatunk. 

steam
Steam - digitális forgalmazás - lehet ez a jövő?

Az EA legújabb kísérlete (Sims3 kvázi „másolásvédelem nélkül”) némi reményt ad arra, hogy talán a kiadók is felismerték, hogy a warezolás mint jelenség, nem öncélú dolog, hanem ok-okozati összefüggés. Ha minden játék igényes, kipróbálható, hibamentes, megfelelő ár-érték arányú, szadista DRM-megoldásoktól mentes és főleg interneten (Steam, Gamersgate és hasonlók) megvehető lesz, akkor igazából nem is lesz szükség kalózverziókra. Reméljük így lesz!

Hozzászólások (43) , melyek közül a legfrissebbek:

mixed

en nem vok hulye h vasaroljak olyan jatekokat amit csillog villog a jatek reklam es amikor a gepben van a jatek meg lesulyto es egyebkent mi a francnak kell eros gepigeny

Pret

Ghepardo!

Neked kellene megtanulnod magyarul és akkor értenéd amit a cikkben írnak. Semmi köze az angol tudáshoz. Én Svédországban lakom és itt nem nézik le a magyarokat mint a te Londonodban. Jó szar lehet ott élni.

jade

hát tudunk mi angolul, ez azonban nem változtat a tényen, hogy a magyar átlagkereset 80.000 HUF, egy jobb játék pedig 12.000 HUF - és ezen az sem változtat, ha angol verziót rendelsz a gamestop-ból.

Gondolom az angol kereseti viszonyok kicsit máshogyan alakulnak, ezért is veszed te boltban a játékokat:)

Ghepardo

Elég pocsék lehet magyar szemmel a PC-k világa :) Én magam londoni lakos vagyok, s noha elég ritka a szabadidőm, de a sok munka után szívesebben ülök és élvezek 1 PC játékot. Szükségtelen említenem, természetesen, veszem a játékokat boltokból (itt van elég választék), még nem emlékszem, hogy letöltöttem volna valahonnan.
Amit mindenképp le kell írnom, hogy egy főbb probléma sem volt a játékokkal, s ez azt a következtetést hiteti el velem, hogy talán a magyar verziók lehetnek problémások. Erre 1 jó orvoslás: tanuljatok meg angolul, és a népek nem néznék le a magyarokat ezen e téren ;)

Márk

Hát azért azt se felejtsük el ha megveszed a playstationt vagy wiit vagy mit tom én az úgy ahogy van mindent fog futtanti és nem kell fejlesztgetni mint a pc-t.

Oller

Service Pack 3-am van. Az baj?

jade

Windows Service Pack2 kell neki, azért nem indul

Oller

Szerintetek mit kell csinálni, hogy ha a GTA 4-em (nem eredeti) a Patch feltelepítése után azt a fentebb látható hibát írja ki. (gta iv fatal error: resc10)

Egyszerűen nem értem. Egymás után kell feltelepíteni a Patch-eket vagy nem is lehet? Légyszíves, ha valaki tud valamit ennek a hibának a kiküszöbölésére kéremszépen válaszoljon.

Kösz.

Borbás Olivér

GoRien

Én már évek óta megveszem a játékokat, ha játszani akarok velük (kivéve a GPL és hasonló licences ingyen terjesztetteket). Persze általában várok 1-2 évet, amíg olyan árban is adják őket, amit reálisnak tartok. Szóval annak ellenére, hogy jogtiszta játékaim vannak, már én is belefutottam, hogy a kis aranyost crackelnem kellett, mivel nem akart indulni a másolásvédelem miatt. Volt olyan, amikor firmware frissítést akart a sz**os DRM miatt. Mivel a rendszeremnek semmi szüksége sem volt erre, és játék DRM miatt nem vagyok hajlandó bolygatni a rendszerem, ezért ebből is crack lett. Persze nem érzem, hogy bármi rosszatt is tettem volna. a progit megvettem a saját részemet letudtam az üzletből.

Amúgy nekem jól jött, hogy minden szoftverem legális, mert már volt olyan, hogy a rendőrség valami kedves ismeretlen hatására lefoglalta és átnyálazta a gépemet, meg a kiírt DVD-imet. Mindennel el tudtam számolni és az előadó is mondta, hogy meglepődött, hogy előfordul ilyen is, hogy minden Ok.

Tommyboi

Bubba: no azért a Sacred2 2gigabájtos peccs, nem hiszem hogy ezért kell:))) az pl., bugokat javít (nem keveset)

a GTA4 peccs, meg olyasmit rak be, amit "kifelejtettek", pl. arényék kikapcsolása és egyéb grafikai opciók, illetve kihagytak objektumokat is (hot-dog árus kikerült a 2-es peccsben, most 3-asban visszatették:)))

no ezeknek nem sok köze van a hardverhez

Bubba

Nos, patch azért kell, mert PC-n ugye van hatszázmillió féle hardver ötszáztizekétmillió különféle konfigurációban. Ezt nyilván szinte lehetetlen kibugozni.
Amúgy egy játék ára 50€ körül mozog, ez egy szerencsésebb ország esetében, ahol a havi átlagfizu nem 500€, hanem 2000, nem igazán jelent problémát. Mintha egy vadiúj játék itt 3-4000 forint lenne. Azt hiszem ennyiért itthon nagyon kevesen warezolnának, nem véletlen, hogy az illegális másolatok számában K-Európa, ex-SZU és a távol-kelet vezet. (Kivéve persze Japán és D.Korea)

jozo

abszolut egyetértek

s kiegészíteném pár aprósággal:

1. konzolos játékok, amiket 1-2 évvel késöbb (pl a konzolos folytatással egyszerre) megérne pc-re is kihozni (God of War: már a 3. jön, iszonyaaaaat jól néz ki, pár ezer Ft-ot kiadnék érte, ha lenne PC-n)
2. tizenezer Ft-ot NEM adok ki játékért, s ezen az áron nulla játékot veszek, mig 2e Ft-ért pl (van egy sorozat, a Fear-t vettem meg így) sokat vennék, éves szinten lehet 20 játékot is vennék, ami 2 mostani játék ára lenne
3. sün és baráti köre az ilyen üzleti modellt erőltető managereknek... ;-)

Staad

Sajnos én is jártam hasonlóképpen a fent leírtakhoz. Aláírom a játékaim kb. 70 %-a nem eredeti, de én úgy vagyok vele hogyha egy fejlesztő csapat csinált egy jó játékot (Stalker, Oblivion), akkor én megveszem legalább egy játékát (Stalker:CS, Morrowind) ezzel jelképesen támogatva őket.Persze "teljesítményarányos" (Baldurs Gate 1-2, Icewind Dale 1-2 mind eredeti) a bérezés. De ha valami nem üti meg azt a bizonyos színvonalat akkor bizony elmehet a rákba.

Jade

azért mert a magyarországi átlagfizetés (hivatalosan, papíron), egészen pontosan 140.700 forintban van megállapítva.

Tom Bobb

Azért valami csak "bactatja" a csőrömet: ha egy játék 15 ezer pénz, akkor miért írja a cikk írója, hogy "átlagfizetés tizedrészéért" lehet megvenni?

150 ezer? Hm... Hol?

Ma emberek (akik akár játszani is szeretnének) 65-70-80 ezerért melóznak. A 15 ezres játék... nézzük csak: negyed-ötödrésze a fizetésének.

Szeretem ezeket az íróasztal mögött ülő okosokat! És ez most dicséret volt, hidd el! :-)

eszkep

Említsük meg a pozitív ellenpéldát is:

Az Unreal Anthology egyetlen kódot kér telepítéskor, miután a kiválasztott programokat feltelepítettük, el is rakhatjuk a lemezt biztos helyre, nincs diszkpörgetés, nincs baszakodás, regisztráció, patch stb.

Egyébként miért van az, hogy egy kiadott játékhoz 300-400 megás path-ek kellenek???

eszkep

Szerintem 1000-3000 Forintért megérné a két-három éves jobb játékokat megvenni. Jó pár eredeti játékot vettem már ebben az árkategóriában. Amiért leszoktam róla, pont arról szól a cikk:

- Ha egy nyamvadt játék feltelepít MINDENT (esetenként 7-8 gigát) a gépre, mindek kell betenni a lemezt mindíg. A laptopjához az ember cipeljen magában egy bőröndben minden lemezt??? Tiszta "középkor"!!!

- Az eredeti lemezek rossz minőségűek (én a Verbatim +R minőséghez vagyok hozzászokva), egyszerűen berepednek (belülről kifelé! tehát nem vandálkodik az ember).

- Miért akarja megmondani egy program, pl FarCry, milyen programok lehetnek feltelepítve a gépre???? Mi semmi köze van ehhez a fejlesztőknek???

- Miért nem ismeri fel az EREDETI lemezt eredetinek a program???

Így aztán visszalyukadtunk oda, hogy amit megvettem eredetiben, LE KELLETT TÖLTENEM, hogy használjam (pl lemez nélkül). Akkor meg minek megvenni?????

Warez guy

Valaki mondja már meg nekem, hogy miért veszi meg a szoftvereket, játékokat? Hogy mi viszi rá? Talán fél, hogy lebukik és halálra ítélik? Vagy csak olyan gyógyíthatatlanul becsületes? Ezt sose értettem. KÉrlek mondjátok meg. Ja, a "Ha mindenki..." kezdetű érvekre már most válaszolnék: Sosem fog mindenki ugyanúgy csinálni valamit. Ráadásul aki ezt mondja, az komolyan úgy fogja föl magát, mint egy ember a tömegből, aki csinálja a kötelességét, amit rászabtak odafent a vállalatigazgatók szintjén?

Ro-Bika: Téged meg aztán végképp nem értelek. Ha úgyis tört szoftvert használsz, akkor mivel jobb a lelkednek, hogy megvetted az igazit is?

Ro-bika

Aki kitalálta v. alkalmazza a DRM-et szadista! :(
Mert tényleg csak arra jó, hogy a jogos felhasználók életét keserítse meg! (Annyit szenvedtem játékkal, op. rendszerrel, ...) Akik jogtalanul használják max. csak nevetnek rajta!
Aki nem mazochista, annak tényleg az a jó megoldás, hogy megveszi a programot, akár kibontatlanul a polcra rakja, és letölti a tört verziót?!
Ép ésszel felfoghatatlan!

oldgamer

a megoldás: Independent Games Festival (www.igf.com). sokkal élvezhetőbb cuccokat találni itt, igaz nem csillivilli grafika de JÁTSZHATÓ, ennyi kell egy játékba....

szmoker

Nekem össz-vissz 4 jogtiszta szoftverem van:

1. Vindóz Pista Home Premium OEM (20 küvecs volt), mert tököm telelett, hogy nem tudok Windows Update-ről leszedni pöcsöket. Előtte egy évig kalózt használtam, tetszett, ennyit kibírtam.

2. Stardock / IronClad féle Sins of a Solar Empire, 19 dolcsi volt, 1 évvel a megjelenés után. Ebben nincs semmi DRM, fizettem, kaptam kódot, kész. Dobozt leszarom :)
Amint kijön az Entrenchment-kompatibilis modok hada (Sacrifice of Angels 2, Sins of a Galactic Empire), a kieget is megveszem, az is valami borzasztó 10 dollárba kerül.
Korlátlan újrajátszhatóság, folyamatos patch támogatás, bugfixek, modderek teljes támogatása, stb.

A Stardock a legszimpatikusabb kiadó, kár volt pont a GalCiv-t példaként hozni.

3. Test Drive Unlimited - zseniális, maximálisan megérte azt az 5k-t amibe megjelenés után 1 évvel került.

4. Test Drive Unlimited kiegészítő (új autók), hasonló árban volt, megvettem, nem megy (rossz kód), support kimoderált.

Soha többé Atari!!!

Bhaloo

Sztem is sok igazság rejtőzik a cikkben. Pl a WOW-ot illegálisan ismertem meg, és megvettem mert tetszett. Demo WOW nem volt.
Minden játéknál ráírják a minimális rendszer követelményt, de van úgy hogy mégis akad a gépemen a játék, pedig elvileg megfelelek a minimálnak. (Most Wanted, Pro Street szinte alapon normálisan futott, de a Carbon kőkeményen akadt a lehető legminimálisabb beállításokkal is)
A másik fele, hogy néha a minimális rendszerkövetelménynél később derül ki, hogy minimális alatt a 640x320 60hz-s képernyő felbontást értik 256 színnel. 1 méteres látómezővel, 0 testúra stb.

Máramár konzolos vagyok, de általában csak olyan játékot veszek meg (nincs kiütve), aminek a PC-s verzióját már valamelyest kipróbálhattam illegálisan letöltve, és tetszett (függetlenül, hogy menniyre akadt, xbox-on úgyse akad szinte sosem).

sisco98

a sebesség meg kényelem oké, meg elérhetőség, de ha senki nem fizetne érte, akkor ki állítaná elő?
te kapsz fizetést? vagy ha akkor dolgozol amikor nem lát a főnököd, akkor arra az időre pénzt se ad?

Grrrgo

A vissza- előrefelé kompatibilitással is többet kellene törődni. (Abszurd, hogy egy azon cég 2 op.rendszerével már nem működik a játék.) El lehetne már felejteni a kiegészítő programok szükségességét. (Új videókártya meghajtó program kötelező felrakása, de annak meg a .Net függése, de ne ám a v.2-őt hanem már a v.3-at tedd föl, de ha leakarod szedni a netről akkor még egy kis Java + Update). Basszus én játszani akarok! Nem holnap hanem MOST! Ezeken kéne a PC Gaming Alliance-nek agyalnia nem pedig a 3 videókártyás SLI támogatáson meg a 4core-os proci tuningon járjon az eszük! Minél kisebb hardverigény, minél jobb szabvány követés, more fun! (Nem véletlenül sikeres az Iphone meg a Nintendo Wii). Több hangulat, kevesebb szakmai blabla kell a jó játékokhoz!

Grrrgo

A cikk írójával teljes egészében egyetértek.
Egy-két gondolatot azért hozzátennék: A játékok tényleg iszonyúan drágák. Én már dolgozom (rendszergazdaként) és viszonylag jó háttérrel rendelkezem, ennek ellenére új gépre sem telik (AMD2600+ Barton-os a kicsike) nemhogy 10ezres játék(ok)ra. (1x diplomámra megleptem magam egy eredeti Civ4-el) Ennek ellenére szívesen megveszem magamnak 1-3 eFt-ért a régi nagy neveket (most pl. NFS-UG1), amikkel sokat játszottam. A Quake sorozatot is megvenném ha árulnák. A PC-s játékipar és az MS hibája, hogy haldoklik a PC-s játék!
Egyszerűbb, gyorsabb játékindítás kell (pl.telepítés nélkül, eredeti CD állandó berakása) Meg lehet csinálni! (lásd Tomb Raider1). Az eredetiség azonosítása pendrive-al, stb. Az MS a Windowsba beépíthetne egy játék profilt, hogy több erőforrás maradjon a játéknak. Sajnos sokszor a warez jobb minőségű, mint az eredeti (alapból peccselt, moddolt, magyarított a játék.) foly. köv.

Szedrencs

franco

CD Galaxis árak:
Dead Space 10.790Ft.- (De volt év elején akcióban 6500 körül is)
Sacred2 6.290 Ft.-
GTA4 10.790 Ft.-
Fallout3 8.990 Ft.-

Kiadója válogatja.

FEAR2, Tomb Raider: Underworld, The Witcher, Stalker: Clear Sky - 7990-8990.

Kanával nem játszottam, sőt a cikkben hallottam először róla, szóval nem tudom teljesen megítélni, hogy "jó" cucc-e vagy sem, de biztos van oka, hogy nem kapni sehol.

Dead Space lézervágózás viszont jó dolog, bárki bármit mond. :)

Warez guy

Amikor a cikk említette az elvből warezolókat, megszólítva éreztem magam, ezért írok. Mi azért nem vennénk meg semmit, mert nem fizetünk olyanért ami ingyen is van.(Te fizetnél egy freeware-ért?) Ez nem csak játékokra vonatkozik, hanem mindenre a filmektől a könyvek szkennelt változatáig. Tegnap találtam egy könyvet, címe: "Photoshop CS3 hivatásos törvényszéki szakértőknek".(Angol nyelven amerikából) Ma letöltöttem hozzá a PS CS3-at angolul, mert a CS4 van már. Kérdésem: Könyvesboltban sétálgatva megtaláltam volna ezt a könyvet? Ha nem, amerikából mennyi idő alatt és mennyiért hozták volna ide, ha egyeltalán idehozták volna? (Én úgy 2 hónapra, és 20.000 forintra tippelek). Ezzel szemben fél perc alatt letöltöttem a 10 megás fájlt, és már meg is volt. A Photoshop pár perce jött le, azt ma indítottam, miután hazajöttem.
Filmekkel, Zenékkel, Játékokkal ugyanez a helyzet.

tommyboi

- Kana: Little Sister is an eroge and contains pornographic scenes. It is only sold in a few online stores.

Szedrencs, ez hülyeség, nekem megvan a Kana, végigtoltam vagy 5ször (világ 1ik legjobb gémje sztem) semmi pornó nincs benne, van egy két hentais kép, oszt ennyi, Viasaton több pornó van este szvsz

jade

"Egy magyar gyerek 3 hónapig nem eszik a büfében, és összekuporgat a Fallout3-ra. "

haha, szerintem meg nem kuporgat, hanem letorrentezi jól!

Csomák

szerintem ez nem áprilisi tréfa. szerintem ezt komolyan gondolta..

Még annyit, hogy itthon a diákok játszanak legtöbbet, nekik sok a 7 ezer is, ha akarnak egy jót játszani. Egy magyar gyerek 3 hónapig nem eszik a büfében, és összekuporgat a Fallout3-ra.
vagy játékot kér karácsonyra, de akkor nem kap jobb processzort, ezért a játék nem fut el neki.. persze vannak kivételek..l.

franco

Igaz áprilisi-poén írás sztem is, de azért van benne pár érdekes gondolat:)

>>>Szedrencs: az újonnan, ma már döntő többségükben magyar nyelven megjelenő játékok átlagára 7 és 9 ezer Ft között van,

most jövök Saturnból,
Dead Space 13.000Ft.-
Sacred2 12.000 Ft.-
GTA4 12.000 Ft.-
Fallout3 10.000 Ft.-

szóval azért a 7-9e inkább régebbi (vagy még inkább bukott, kaki:) játékokra vonatkozik, ami igazán jó az még mindig 12-13e Ft.-

>>systemrequirementslab.com illetve a kötelezően feltüntetett rendszerkövetelmények ellened szólnak.

az csak a gépet mondja meg, abban nem segít, hogy a Sacred2-nek tényleg 2giga peccs kell, a GTA meg egy fos, ezen nem segít a sysreqlab:)

>>"Kana: Little Sister is an eroge and contains pornographic scenes. It is only sold in a few online stores."

És? A Deadspace-ben meg lézervágóval darabolod az ellenfeleket, az jobb?

jade

Csomák: szerintem a szerző úgy értette, hogy "dobozos" verzióban vedd meg ha tudod

csomák

nem olvastam még végig a korábbi kommenteket, de könyörghöm: minden játékot meg lehet venni interneten!
például a cikkben emlitett stardock vagy mi a fene játékot itt: http://www.galciv2.com/Purchase.aspx

beirtam googlebe, hogy galactic civilization 2, jó napom van, és oitt a PURCHASE azaz vásárlás gomb. Ott van DIGITAL DOWNLOAD. Ha nem érted, használj google translatet...

Szedrencs

"Sőt, az igényes játékok kedvelői megpróbálhatnak vásárolni egy példányt a „Kana Little Sister” című világhírű és minden idők legjobb vizuális novellájának kikiáltott klasszikus játékból – nem fog sikerülni."

De még angol online shopokban sem.

Lehet, hogy ezért? :)

"Kana: Little Sister is an eroge and contains pornographic scenes. It is only sold in a few online stores."

"Kana: Little Sister focuses on storytelling, and falls into the subgenre of dating sims which are full of tragic events and meant to be emotionally moving for the player. It also falls into the subgenre of games, manga, and anime revolving around incestuous relationships."

Most már egyértelmű, hogy április 1. :)

jade

és a Kana LS is kapható?:)

hoffman187

Bakker! Most esett le hogy ez a cikk csak áprilisi tréfa. Így mindjárt más.

egymásikbolygóról

a világsikerű Galactic Civilizations II (Ultimate Edition!!!) nálunk nem kapható program pl. a hazai Saturn áruházakban 2990 ft-ért vásárolható meg.
Tehát nem jó példa arra sem, hogy itthon nem kapható, és arra sem, hogy drágák a PC-s játékok

Szedrencs

Azt se felejtsük el, hogy a platform messze vezet a játékok futtatására alkalmas gépek számát tekintve a konzolok előtt. Világszerte a Wii a maga 50 milliójával is messze elmarad mögötte. Itthon pedig jóval több háztartásban találsz pc-t mint konzolt, de ezt biztos te is tudod.

Még 2 gondolat a cikkhez:
- Könnyű a portolásokat szidni, de akkor beszélj a PC exkluzív címekről is: World of Warcraft, Diablo III, Starcraft 2 :)

- Ingyenesen letölthető tartalmak: számtalan DLC és mod a pc-s címeknél. Amiért X360-on már most fizetsz, és a Playstation network-ön is gondolkoznak a fizetőssé tételén (bár nem a végfelhasználót sújtaná) az pc-n ingyen van. Menj fel a moddb.com-ra és nézd meg mennyi, gyakorlatilag külön játéknak számító modot találsz játékokhoz, amik teljesen ingyenesek, csak az alapjáték kell, amibe beépülnek.

hoffman187

Csatlakoznék az előttem szólóhoz és pluszban hozzátenném hogy az említett játékra amit "nem lehet megkapni", minden nagyobb játékszoftvereket árusító weblapon sikerült rálelnem, sőt ezekből az egész ország területére igen kedvezményes áron még házhoz is szállítanak.

Az én véleményem szerint az összes kifogás hülyeség, egyedül arról van itt szó, hogy az emberek jobban szeretik az ingyen dolgokat. Ennyi...

Szedrencs

3. pont
"a végeredmény tizenötezer forintos produktum"
Ez egész egyszerűen egy csúsztatás. Ha mutatsz nekem egy 15 ezres pc-s játékot, ami nem gyűjtői kiadás, akkor meghívlak egy sörre.
"Megvesszük, azután vagy fut, vagy nem, vagy elindul, és „peccsel” vagy nem."
systemrequirementslab.com illetve a kötelezően feltüntetett rendszerkövetelmények ellened szólnak.

4. pont
Piacgazdaság: azt lehet kapni, amire igény van itthon. Itt fel lehet sorolni számtalan remek rétegjátékot, amik 80% feletti értékeléseket kaptak, de ezeket hatalmas pénzügyi kockázat behozni/lokalizálni/reklámozni, csak azért hogy azt a párszáz fős rajongótáborát kielégítsd. Erre ideális megoldás a digitális terjesztés.

5. pont
Steam jó dolog, de a közvélekedéssel ellentétben nem olcsóbb a bolti, dobozos verziónál, főleg ilyen árfolyamok mellett. Van aki igényli, hogy ott figyeljen a polcon a dobozos, eredeti termék. És ott ugye nincs magyar nyelvű terméktámogatás. :)

Szedrencs

És akkor a 16-18-20 ezres konzolárakról még nem beszéltünk, mint a konzolok hazai elterjedésének legnagyobb akadályával.

A túlzott DRM-ből fakadó hibákat a kiadók egyre inkább felismerik, valóban volt egy idő, amikor hajlamosak voltak átesni a ló túloldalára (legjobb példa a Starforce volt, illetve a játék, amit háromszor telepíthetsz, aztán supportos cseverészés következik), ez a jövőben szerintem változni fog. Viszont! A Bioshock kiemelkedő eladásai sokat köszönhetnek az általad szídott védelemnek, amelyet 2 hétig nem tudtak feltörni. És ott egy jó demo is volt.

A demók hiánya valóban fájdalmas és aggasztó, de aki a szakmában dolgozik, tudja, hogy egy demó elkészítése nem 5 perc, és a játék gyártását megelőző hetekben eléggé sűrű határidők vannak. Ha túl korai verzióból készül a demó akkor meg inkább elriasztó hatása lehet. Senki nem akar később kiadni egy játékot, mert a programozók épp a demót hegesztik.

folyt köv
(ezt a karakterlimitet levehetnétek) :)

Szedrencs

Hát, ez tényleg eléggé szubjektív és féligazságoktól sem mentes cikk lett, de ha lesz egy második része, "miért vegyünk legális pc-s szoftvert" címmel azt szívesen elolvasnám. :)

Mindig könnyű kifogásokat találni arra, hogy miért warezol az ember, de most komolyan, van ennek értelme? Néhány példát kiragadni az évente megjelenő többszáz játék közül - még akkor is ha ezek között vannak kiemelt címek - szerintem helytelen, és félrevezető.

Gazdasági indokokkal jössz, meg 12 ezres pcs játékárral - ami egész egyszerűen nem igaz - nézz meg bármilyen magyar webshopot, legyen mondjuk az 576.hu vagy a cdgalaxis.hu - az újonnan, ma már döntő többségükben magyar nyelven megjelenő játékok átlagára 7 és 9 ezer Ft között van, és fél-egy év után olyan árcsökkenések vannak, amikről konzolosok gyakorlatilag álmodni sem mernek.

folyt köv., csak karakterlimit van :D

Nob Ody

Lássuk be, hogy a Pc-s játékipar több sebből is vérzik.
Az emberek ilyen bukások, hibás portolások, agyon védett játékok után inkább vesznek egy konzolt, és azzal fognak kockulni, hiszen amit arra kiadtak, annak gond nélkül futnia kellene.

A konzolok lassan átveszi a játékpiacon a pc-s gamek helyét. Egyre több game csak konzolra jelenik meg, nem is véletlenül.
De hamarosan azokat is elkezdeik egyre jobban védeni a lopások elkerülése végett, és ugyanez megtörténik ezzel a piaccal is.
Arra lennék kiváncsi, hogy mi veszi majd át a konzolpiac helyét :)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X