Bakiparádé: a 10 legnagyobb Photoshop hiba

53179 27

Mindenki tudja, hogy a fotókat és a címlapokat manipulálják – a celebritások világában minden tökéletesnek tűnik: a hölgyek szebbek és vékonyabbak, az urak izmosabbak.

hirdetés

Vannak azonban esetek, amikor a címlapot vagy sajtófotót retusáló „Photoshop-művész” néhány hibát vét. A Photoshopdisasters segítségével kigyűjtöttük a legnagyobb bakikat! Íme a tíz (plusz egy bónusz) legnagyobb Photoshop-baki!

Az egyik kedvenc: a többek között a Vanity Fair-ben is megjelent fotót elnézve kiderül, hogy Beyoncé  (aki egy remek énekesnő) csodás hangján és szépségén kívül más adottságokkal is rendelkezik: három keze van! Az igazság: a kép két fotóból lett összerakva (ezt szaknyelven kompozitnak hívják), s az eljárás lényege, hogy mindkét fotóról megtartjuk az előnyös részeket, és így készítünk egy „szuper előnyös” fotót. Persze ha rajta hagyunk egy felesleges végtagot, az már gáz…

Kevés a néző egy focimeccsen? Semmi gond – majd a Photoshop megoldja. Arra azonban nem árt figyelni, hogy lehetőleg ne ugyanazt a három embert rakjuk mindenhová a remek „clone stamp” nevű eszköz segítségével, vagy legalább a ruhájukat színezzük át… Mert ez így egy kicsit… hát… feltűnő.

Ha már a focinál tartunk: a futball és a szép lányok ötvözése a biztos siker receptje.  Nem lepődünk meg azon sem, hogy minden női modell a végletekig van retusálva (címlaplányok Photoshopban ugyebár…), de ezért mindennek megvan a határa kérem! Annyira azért ne legyen tökéletes egyik modell sem, hogy még köldöke sincs! 

Ez történik amikor megszalad a kezünkben az egér, a bőrfelület retusálása közben. Az hagyján, hogy eltüntetjük a pattanásokat, ráncokat és anyajegyeket – de az alsóneműbe beletörölni már igen nagy Photoshop baki!

Ouch! Ez fájhatott – szerencsére csak Photoshopban vágták ketté a modell homlokát – a reklámot készítő grafikusnak szeretettel ajánlunk egy párnapos „az emberi test felépítése” tanfolyamot.

Az egyik örök kedvenc: ha eltüntetjük a modell „husikáját” a csípőjéről, akkor ügyeljünk arra, hogy az árnyékot is hasonlóképpen manipuláljuk – ellenkező esetben ez lesz a végeredmény. 

Minden reklámban (vagy címlapon) legyen egy gyerek, egy kutya vagy egy hiányosan (esetleg sehogy sem) öltözött nő - tartja a marketing-mondás. Ha pedig nincs egész gyerek, akkor jó lesz egy félgyerek is – szólhatna a mondás vége, de nem így szól, szerencsére. 

Az itt látható címlapból nagy balhé kerekedett anno – Madonna (ugyanis bármilyen meglepő, ez ő lenne a képen, csak „agyonFotosoppolták”) érthető módon nehezményezte, hogy földön kívülit kreáltak belőle. Ki érti ezt? Madonna ráadásul teljesen jól néz ki mindenféle Photoshop nélkül is: csak annyit kellett volna tenniük, hogy lefényképezik, és ráteszik a címlapra. Hát… ők tudják…

Volt már háromkezű énekesnőnk, és manipulált focis fotónk – itt az ideje, egy háromkezű-focis-fotónak is. No komment – a kép magáért beszél, erős végtagtúltengés látható.

A rasszizmusnak ezennel vége! A fotón látható hölgy ékes bizonyítéka annak, hogy mindannyian egyformák vagyunk, legyen a bőrünk fekete avagy fehér – sőt neki egyenesen mindkettő, hiszen ha jobban megfigyeljük, az arca sötét, a hasa pedig fehér. Ez új megvilágításba helyezi a „félvér” fogalmát…

És végül egy bónusz: nagyon fontos, hogy amikor a Liquify tool-lal (ezzel oldják meg, hogy a modellek vékonyabbak legyenek) dolgozunk, és szöcskelábakat készítünk, akkor matematikailag is legyünk korrektek. Azaz: az emberi lábak száma általában kettő láb fejenként, azaz egy ilyen reklámfotóra négy láb szükségeltetik összesen. Hát igen, nem minden a szépség: néha a mennyiség is számít.

Hozzászólások (27) , melyek közül a legfrissebbek:

L4z4

A Madonna kép nem hibás, ő ilyen. Csak lelóg a haja a szeme elé. Az árnyékhibás képen nekem a lány köldöke is furcsa, biztos ahhoz is hozzányúltak, a hasával együtt. A bébit szerintem is hasalva tartják. A fekete lány világos hassal megoldása szerintem is az, hogy van még valami a pulcsi alatt, de nem biztos, hogy póló. Különben én pont azért nem veszek férfimagazinokat, mert a képekből gyakorlatilag semmi sem igaz. Szerintem ha kijönne egy ilyen magazin photoshop-mentesen, jobban fogyna, mint a többi.

Mya

A husis árnyék szerintem szándékosan ilyen, ironikus.

Panka

Mi van, csak nem annál a cégnél dolgozol, akik új értelmet adtak a félvér szónak!!!????? ;-))

Dudik Nikolett Leila

HÚ! JÓ SOK BAKIT EJTENEK A SZTÁROKON. DE AZ IS IGAZ HOGY NINCS EZ MINDIG ÍGY. AMÚGY EZ TÖK VICCES.

bbbb

és minek adnak egy négerre, a sárga pulcsi alá egy féhér pólót?:) az is ua. hiba sztem, csak akkor a fotós hibázott

DJ Joccyx

Nevolim: most én is jobban megnéztem azt a négert, és szerintem is igazad van, az egy póló... mert ha tényleg úgy elrontották volna hogy kifehéritik a hasát látszana a köldöke.. de nincs ot.. szval:) az egy póló és nincs semmi baja a képnek:D

DJ_Joccyx

HEHEHEH... ezen nagyot röhögtem! :'D én még eléggé kezdő photoshop használó vagyok de azért már tudok pár trükköt.. de azért én nem vagyok ekkora álszent hülye aki elfelejti a köldökét, vagy a husis árnyékot, vagy levágom a gyereknek a fél testét... jó lenne ha tanulmányozná az emberi testet! :'D

Nevolim

Az utolsó előtti akár lehet egy póló is ,nem feltétlenül a bőre,mert akkor Neki sem lenne köldöke.Szerintem..

P

Azt a modellt még a husikájával is elfogadnám! :D

ViZion

Lol!
A madonnás nem a grafikus hibája, én a sebészt perelném... :)
A köldök, és a babás még akár -kis szerencsével- el is menne, a félvér csaj nagyon szánalmas, az árnyékot nem törlő/módosító fogyasztás pedig szerintem csak egy durva tréfa. Pl. barátnő mögé raksz egy dagi árnyékot, és ezzel riogatod. Szerintem tanítani kellene :)

jade

LOOOOL és tényleg!!!!

Tomi

Az utolsó képen azt senki nem vette észre, hogy a háttérben magasan futó vas cucc beletakar a csaj fejébe?

SlyZero

Annak idején rengeteget röhögtünk osztálytársaimmal az ilyen bakikon (hiába no, CGI szak). Az egyik kedvencem Dundika címlapfotója volt, amin úgy kellet volna kinéznie, hogy egy vízfelületen ül, csak a grafikus véletlenül a lábába is belemontírozott, így a hölgyemény a sját, érdekesen hullámzó combjairól tükröződött vissza. :D

Hannah

Szerintem, a Madonnás kép ronda,a nő köldök hiánya tényleg nagy hiba, az árulkodó árnyék nagyon jópofa a gabonapehely doboz eléggé rosszul sült el és vicces, az is furcsa hogy egy nőnek három keze van, de a focistáknak esetleg lábból lenne szükséguk többre
nem pedig kézre!!!

JÓT NEVETTEM MINDEN!!!!!!!!!!!!

BZ

Azon a képen a nőnek nincs köldöke, nem a "barnulás-fehérség" folt a bibi.

jade

Simak13: no igen, de azzal nem is az a baj, hanem az hogy a hölgynek nincs köldöke:)))

Simak13

Heló!
A babás kép télleg nem feltétlenül bakik ez egyértelmű! :)
És án még a spanyol felsót viselő hölyge is belekötnék!
Ugyanis télleg nem ott van a fürdőruha ahol takarta a barnulás alatt azonban látzsik az ujjával tartja így ez is lehet hogy ez férfimagazinban egy kép amely így lett kreálva szándékosan! :)

Lucza Gyuri

A babás fotóval szerintem sincs gond! Valószínűleg olyan ember tette a bakik közé, akinek még nincs gyereke. Ilyen idős korukban a babák még annyira hajlékonyak, hogy hason fekve nézegetik a csillárt... :-)

Név

Abszólut nincs oly mértékben szemben a baba. Nézd meg jobban a képet. A felső teste sem látszik teljesen, a megtévesztő a rózsaszín, a tartó ember pulóverének a színe. Egyébként pont ez és a gyerek keze pont annyi helyett takar el, hogy egy belogó lábat eltakarjon.

Persze ez lehet attól még valóban hiba, de ez nem olyan szembeötlő, ha a gyereket tök egyenesen tartják!

jade

igen, de akkor a bébi teste előre lenne dőlve (kvázi fektetve lenne),
a képen viszont szemben van, ergo eltört volna a lába ha így tartanák:)

Név

A bébi tartása nem feltétlenül hiba. Mivel majdnem a nyakánál támasztja, ezért máshol is meg kell fognia, hogy meg ne fulladjon. Ilyenkor a combnál szoktak még támasztékot adni, szóval az nem hiba, csak egyszerűen úgy állították be, hogy ne látszódjon a láb. Próbáljátok ki, meg lehet csinálni!

Dave

en most komolyan nemertem h azt a maddonast h lehetett ugy elnezni. a tobbi "nem is olyan veszes" de o meg a cimlapon volt. mind1. mind lol.

XD

A "modell husikájánál" ha jobban megnézzük a modell vállát, és a lába melletti részt, akkor ott is rosszul van az árnyékolás.

Lalolib

Szellemes és tanulságos. Néhány óriásplakáton lehetne reklámozni, hogy miért ne higgyünk a magazinok képeinek! Talán nem lennénk ennyire frusztráltak.

kiabáló fokhagyma

gonosz maci, mégis ki viseljen nap szemüveget, ha nem a Nap?
Végül is az övé, nem?

euroman

Ezek akkora hibák, s olyan hanyagságra, figyelmetlenségre utalnak, hogy az a fotografikus, aki ilyet ad ki a kezéből, kb. még tíz másodpercig maradhatna a cégemnél. S nem virtuális repülés következne, hanem valóságos.

gonosz maci

Mindenki láthatta a Coca-Cola reklámot, ahol a Napocska napszemüveget visel - ugyan már mi is vakíthatná el az ő szemecskéjét?

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X