A 10 legnagyobb különbség Windows és Linux között

35209 112

A Windows versus Linux vitákat mindenki imádja – minden felhasználó képes állást foglalni, akár az egyik, akár a másik oldalon.

hirdetés

Az ablakok vs. pingvin vitának valószínűleg soha nem lesz vége, és ez így is van jól: az egészséges véleménycsere segít megismerni a „másik felet”, gondolkodásra késztet, és abban is segít, hogy saját „favoritunk” gyengéit megismerjük. Néhány esetben a vitázó felek sötétben tapogatóznak, éppen ezért bátorkodtunk kigyűjteni a tíz legfontosabb eltérést a két versenyző között – ezzel is segítve a további kreatív vitákat! Lássuk, a Techline szerint melyek azon jellempontok, melyek felett nem szabad elsiklanunk egy Windos/Linux összehasonlításnál!

winlinux
Vajon a pingvin győzedelmeskedik végül?

1. Nyitott és zárt rendszer… kinek melyik

Mi más is lehetne ez első, a legnagyobb és legfontosabb különbség a két rendszer között, mint a híres-hírhedt GNU Public License (magyarul GPL)?

A Linux nyílt forráskódú, szabadon (és ingyen) terjeszthető, sőt a kódba bárki belenyúlhat és jobbá (vagy rosszabbá) teheti azt. És ha ez még nem lenne elég: a módosított Linux szoftvereket vagy rendszert, akár pénzért is árulhatjuk, amennyiben továbbra is GPL formában tesszük ezt. Ha valami tehát „nyitott”, akkor a Linux száz százalékosan az: bárki belepiszkálhat mindenbe, felhasználhat minden elemet, vagy kivehet belőle bármit, ami nem tetszik.

A Windows ennek a szemléletnek pontosan az ellentéte: megvásárolt rendszerünkbe nem nyúlhatunk bele (nem is tudunk, hacsak nem vagyunk nagyon profik), ha pedig jelentős változtatásokat hajtunk végre rajta (például egy HEX-editorral átnevezzük a START gombot „Indítás”-ra) – akkor az már reverse engineering-nek számít, és törvénysértést követünk el. A Windows tehát zárt rendszer, bárki, aki módosít rajta, jobbá (vagy rosszabbá) teszi, törvénysértést követ el. Amit megveszünk a dobozban, azzal kell boldogulnunk. Vannak persze legális tippek és trükkök, de ezek inkább csak kényelmi dolgok, a rendszer alapvető működését nem tudjuk megváltoztatni. 

Ez így is fog maradni, amíg világ a világ: a Linux mindig nyílt forráskódú lesz, és igen valószínű, hogy soha, de soha nem fogunk tudni legálisan „belenyúlni” a Windowsba.

2. Licencelés

Ha vásárolunk (vagy letöltünk, vagy készítünk) egy Linuxot, akkor azt bármennyi gépre feltehetjük – a licencek száma korlátlan. A Windows ezzel ellentétben számszerűleg határozza meg, hogy pontosan hány gépre is tehetjük fel: ha csak egy gépre vesszük, akkor legálisan csak egy gépen lehet, ha viszont tízgépes hálózatra vásárolunk tíz licencet, akkor a tizenegyedik telepítés már jogellenes. 

winlinux
Persze ez csak vicc... Redmond-ban NT szerverek vannak.

3. Támogatás

Igaz, a Linuxnak nincs hivatalos, központosított „minden Linuxra kiterjedő” terméktámogatása – ennek ellenére azonban elmondható, hogy a Linux support bizony fényévekkel jobb, mint a komoly pénzekért megvásárolt ablakos terméktámogatás. Hogyan lehetséges ez? Nos, a jelenség kulcsa az első pont (GPL) körül keresendő – mivel a Linux különböző verzióit folyamatosan fejleszti, toldozza-foltozza a milliós nagyságrendű Linux-közösség, a fórumokon, és webhelyeken, akarva-akaratlanul gyakorlatilag 24/7 ügyeletet valósítanak meg a lelkes felhasználók. Problémánk van az Ubuntuval? Csak postázzuk ki egy fórumra, és egy óra alatt annyi tanácsot/megoldást kapunk, hogy spamszűrőt kell beállítanunk.

support
Kérem bizonyítsa be, hogy Ön egy legális felhasználó!

A Windows terméktámogatás ezzel szemben inkább a hagyományos vonalat követi – ha azonban átesünk a különböző ellenőrzéseken (bizony, nekünk kell bebizonyítanunk, hogy eredeti az operációs rendszerünk, csak ezek után kapunk segítséget – az ártatlanság vélelme itt nem működik) akkor a Windows esetében is kimagasló támogatást kapunk. A pénzünkért természetesen, hiszen itt a támogatás sem ingyenes. Érdekes módon, a legtöbb felhasználó a Windows rendszerek esetében is inkább a „linuxos” megoldást követi, azaz fórumokon és weboldalakon (például a Techline-on:) keresi a megoldást a problémára – ebből is látszik, hogy a Linux-féle közösségi terméktámogatás a járhatóbb út.

4. Hardvertámogatás

Bár a Linux-hívők most egy emberként fognak felhördülni, mi mégis megállapítjuk: a hardvertámogatásban bizony a Windows a nyertes. Bár a Linux is jelentős eredményeket tud felmutatni ezen a téren (főleg az utóbbi két-három évben javult sokat a helyzet), azért egy kínai gyártmányú „szinte-olyan-mint-a-HP” szkenner, vagy egy-két videókártya/hangkártya működésre bírása még mindig elég sok szöszölést kíván Linux alatt. 

5. Stabilitás

Most pedig eljött az idő, hogy a Microsoft-hívők hördüljenek fel: stabilitásban ugyanis, nemhogy a Linux az abszolút nyertes, inkább fogalmazzunk úgy, hogy ebben a kategóriában a Windows-alapú rendszerek egyszerűen nem is indultak. Egy jól bekonfigurált Linux ugyanis nem fagy le, nem esik szét, nem fordul elő, hogy a „rendszer nem válaszol”, nincsen „kritikus hiba” és leállás.

error
Mit is kapunk a pénzünkért?

Ha egy alaposan bekonfigurált Linuxot elindítunk, és napi 24 órában dolgozunk rajta, akkor az valószínűleg az idők végezetéig menni fog, amíg csak áramot kap a gép – és még újra sem kell indítanunk. (Jelen cikk írása alatt, az XP kétszer indult újra, mert automatikus frissítés történt) És ha már szóba jött…

6. Frissítés

Nos, a frissítés egy érdekes kérdés: legális Windows rendszerünk bizonyos időközönként letölt valamit, valamiket… Hogy mikor és mit, abba nem sok beleszólásunk van (abban csak reménykedhetünk, hogy közben ugyanígy nem tölt-e felfelé is valamit).  Hogy jobb avagy rosszabb lesz-e a frissítés után a rendszer, az mindegy: arcunkba kapjuk a javítást, ha kell, ha nem. Nem is beszélve arról, hogy az új Windows rendszerek megjelenésekor (lásd Vista) finoman és úriasan ugyan, de rá leszünk kényszerítve, hogy előbb-utóbb megvegyük az új rendszert (Vista esetében például: „Games for Vista”… és a DirectX 10).

winlinux
Újraindít, ha akarom, ha nem...

A Linux esetében természetesen mi döntjük el, váltunk-e egy jobb verzióra, cserélünk-e rendszermagot (kernel), illetve azt is mi döntjük el, hogy mit foltozgatunk meg és mit nem. Ha nekünk például egy Linux komponensből a 2003-as verzió kell, mert az tetszik, vagy azt szoktuk meg, akkor használjuk azt – senki nem kényszerít arra, hogy frissítsünk.

7. Biztonság.

Oldalakat lehetne írni a kérdésről, a tény azonban tény marad: a vírusoknak, rosszindulatú (vagy hozzá nem értő) felhasználók ténykedésének, külső támadásoknak és minden ilyesminek a Windows a célpontja…  Nem tehet róla szegény, egyszerűen ilyen a felépítése: rengeteg biztonsági rés, nem igazán biztonságos felhasználó-kezelés, ráadásul az alkalmazásoknak hozzáférésük van a rendszerhez. És persze mint a legjobban elterjedt rendszernek, megvan az a hátránya hogy a vírusok/ártalmas kódok legtöbbje Windows alapú. 

A Linux ezzel szemben olyan biztonságos, amilyenre csináljuk – az óvatlan és gondatlan felhasználó persze a Linuxot is céltáblává teheti, ha azonban nem vagyunk teljesen kezdők, akkor a pingvin az egyik legbiztonságosabb rendszer, akár otthonra, akár céges szinten. 

8. Installálás/uninstallálás

Most minden Windows-rajongó elégedetten hátradőlve elmosolyodik karosszékében: „Na végre! Itt biztos a Windows lesz a nyerő…”. 

Sajnos el kell őket keserítenünk: a szoftverek installálása és főleg uninstallálása, a legszörnyűbb módon a Windows rendszereken van megoldva. A Mac felhasználók jól tudják ezt (ha egy Mac használónak megemlítjük, hogy egy szoftverünk eltávolítása után a merevlemezen felejtett pár DLL-t és könyvtárat, akkor azt fogja hinni, viccelünk).

winlinux
Telepítés és eltávolítás Linux alatt

Tény, hogy a Linux hőskorában valóban macerás volt a különböző csomagok telepítése, napjainkban azonban a Linux már olyasmi, mint egy Macintosh. Vegyük például az egyik legismertebb Linuxos csomagkezelőt a Synapticot. A csomagok (azaz szoftverek) telepítése és eltávolítása olyan egyszerű, és főleg biztonságos és kényelmes, hogy a Windows „programok eltávolítása/hozzáadása” ezt látva csendesen sírdogál a sarokban. Pillanatnyilag  a Windows az egyetlen rendszer a világon, ahol előfordulhat, hogy nem tudunk eltávolítani egy alkalmazást, illetve, hogy el tudjuk távolítani, de rengeteg Registry-bejegyzés, könyvtár, DLL és egyéb szemét marad utána. 

9. Parancssor

Nos igen – egy gyakori tévhit a Linuxszal kapcsolatban, hogy ha valamit valóban meg akarunk oldani, akkor szükségünk lesz hagyományos shell parancsokat használnunk. A valóságban azonban nagyjából ugyanannyit fogjuk látni a Linux parancssort, mint a Windows DOS-parancssort – ha nagyon bele akarunk nyúlni a dolgokba, akkor mindkét rendszeren elő kell vennünk ezt a fapados (ám nagyon hatékony) eszközt. Ha azonban átlagos dolgokra használjuk gépünket, akkor ugyanúgy soha nem fogunk találkozni a Linux parancsorral sem, mint a Windows parancsorral – ez teljesen a felhasználótól függ. 

winlinux
Az átlagfelhasználó mumusa: a parancssor

10. Árak

A legutolsó pont egyben az egyik legfontosabb. A Linux ingyenes. Ingyenesen kipróbálható (sőt telepítés nélkül is kipróbálható), és ha megtetszett ingyenesen telepíthető és használható, majd frissíthető. Ingyenes és telepítés nélkül kipróbálható Windows egyelőre még nincsen, de ha lesz, akkor megírjuk:-)

Szavazás

Tervezi hogy egyszer kipróbálja valamelyik Linux verziót?

Igen, főleg hogy DVD-ről futtatható, egy próbát megér.
Persze, már ki is próbáltam, de nem jött be...
Tárgytalan... Most is Linuxom van...
Soha! A Windows a legjobb otthonra!

Hozzászólások (112) , melyek közül a legfrissebbek:

bimikro

Válasz Egri Szabolcs kérdésére.

Igen, a Word dokumentumokat is lehet olvasni Linux alatt.

Több lehetőség is van: Abiword, Open Office, stb. Egyetlen probléma lehet csak, ha a dokumentum speciális karaktereket tartalmaz. Ez is megoldható a megfelelő karakterkészlet letöltésével.
Mielőtt az ellentábor felhördülne és teleírná a hozzászólás rovatot negatív bejegyzésekkel megjegyezném, ilyen problémával a Windows rendszeren sokkal többször lehet találkozni. Linux rendszerben ez elég ritka és jól kezelhető. A kompatibilitás a Linuxnál alapkövetelmény és nem csak szöveg.

montar

Én is nem rég váltottam Linux-ra,és valóban nagyon szuper op rendszer.Komolyan nem értem,sokan miért szidják a Linux-ot.Én személy szerint meg lepődtem,milyen egyszerű használni egyes disztrókat.A neten viszont mindenhol azt lehet olvasni,Linuxosok körében is hogy "aki nem ért hozzá,az még egy programot sem fog tudni el indítani".Ez nem igaz.Ma már a legtöbb Linux disztribúciót úgy fejlesztették ki hogy a telepítése és használata ne okozzon gondot senkinek.Igaz,meg kell szokni Windows után hogy mi merre hány lépés.De semmivel sem nehezebb.És ahogy lentebb is írták,ha valaki nagyon nem tud el szakadni kedvenc Windows-os programjaitól,akkor azokat is lehet futtatni Linux-on.Akár játékokat,is.
De Linux-ra is van elég nagy játék kínálat.Jó persze eltörpül a WIndows-mellett,de azok számára jó akiknek a PC első sorban munkára kell,és csak szökő évente játszik PC-n.Például itt egy lista Linux-os játékokról:

http://www.penguspy.com/#/All/free_and_commercial/sort=1/view=1/limit=0

kk

Pár hete váltottam Linux-ra,eszem ágában sincs Windows-t használni a jövőben.Fantasztikus rendszer,stabil,gyors,megbízható és teljesen ingyenes.A használata semmivel sem nehezebb mint a Windows-nak.
Csak szokás kérdése.

A parancs sort,kijavítanám,ugyanis egyes Linux disztrókban, rá vagyunk kényszerítva a Terminál használatára,ugyanis biztonsági okokból,egyes programokat amiket a netről húzunk le,csakis root felhasználóként lehet telepíteni,futtatni.Ám ezt csak Terminálban tudjuk meg tenni a root jelszó használatával.
Ám nem nehéz megtanulni hogy hogyan tudunk programokat telepíteni,futtatni terminálban.

Windows-os programokat,játékokat pedig lehet futtatni a Wine-al és például a PlayOnLinux-al.Ha valakinek szüksége lenne rá

Egri Szabolcs

Azt meg tudná valaki mondani, hogy pl. egy Windows-os gépről Linux-os laptopra gond nélkül át lehet tenni tipikus Windows-dolgokat (pl. Word dokumentumok)?

Válaszotokat előre is nagyon szépen köszönöm! :)

Üdv.

Egri Szabolcs

Azt meg tudná valaki mondani, hogy pl. egy Windows-os gépről Linux-os laptopra gond nélkül át lehet tenni tipikus Windows-dolgokat (pl. Word dokumentumok)?

Válaszotokat előre is nagyon szépen köszönöm! :)

Üdv.

dOkk

Már jó' ideje annak, hogy kizárólag Linuxot (ubuntu-t) használok. Szerintem atom stabilra sikerült összeheggesztenem, pedig nem vagyok sem informatikus, sem programozó, hekker, stb, hanem egy egyszerű piktor gyerek. Ráadásul, kizárólag a fórumosok segítettek mindebben.
Van 3-4 Windows-os játék a gépemen. Wine emulátorral pl. a GTA SA olyan gyorsan tölt be, hogy nem hittem a szememnek.
Hmmm... Jókat szoktam mosolyogni, mikor egyik-másik havernál behal az xp, és fél óráig bootol, aztán képtelen lejátszani egy sima .avi-t.
Mondják sokan, hogy a Linuxot heggeszteni kell, meg hasonlók. Igen. Ebben van valami. De csak a legelején. Aztán áll, mint Katiba a gyerek. A Windowst meg 2 havonta újra kell tenni, meg az összes programot, mert megeszik a férgek. Akkor most melyik a felhasználó-barátabb?

bimi

A linuxon alapból futnak játékok. A windows-ra írt játékok futtatását több program is segíti. A sims, fifa, diablo a Play On Linux segítségével gond nélkül fut.
Persze mindig lesz olyan játék ami nem fut egyik vagy másik rendszeren, ha bele akarok kötni az egyik vagy másik rendszerbe, hibákat is találok. Talán azon is el kellene gondolkozni, hogy a PC-ket nem játékra hozták létre. Csak játékra valóban alkalmas a windows, munkára más rendszerek is alkalmasak. Aki nem rajong azért, hogy az erőforrásai éppen vírusokat kergetnek, töredezettség-mentesítenek meg hasonló felesleges dolgokat végeznek azok próbálkozzanak pl a linux-al

Bazsi

Sziasztok!

Lehet hülye kérdés de hogy lehet uninstalláni a linuxot?
Külső merevlemezre tettük a 10.04 lts -t. Ha az nincs bedugva
a gép el sem indul.Valszeg átirta a noti wincsijében az mbr -t.

A külső lemezt formázni sem tudjuk mert vindows alól nem látszik.

petya

Csatlakozom az előttem szólóhoz. Nem csak ez a néhány, de egyetlen olyan játékról sem tudok ami miatt érdemes lenne felraknom a linuxot.

Ha bárki megnézi az összes játékfejlesztő Windowsra (esetleg Mac-re, de az is ritka mint a fehér holló) készíti a programjait,
SŐT még fel se mertült bennük, hogy esetleg Linuxra is kéne. Ez a szomorú igazság.
:(
Bár persze lehet, a játékokat konzolosan is használni, de az átlagember szerintem nem akar/nincs pénze külön konzolt is meg gépet is fentartani.

mixedup

csak egyetlen problema akik a jatekkedvelo felhasznalok,a jatekok viszont nem mukodokepesek a linux alatt mint pl sims3 fifa10 diablo2-3
:(:(:(:(:(:(

Bimi

Üdv!
Mindkét rendszert kipróbáltam (Windows és Linux) és érdeklődve olvasom a hozzászólásokat, látom a birkózást a két tábor között. A lényeg a kipróbáláson van. Nekem a Linux jön be, mert nincs 1 Ft-om sem arra, hogy megvegyek egy programot, majd ráeszméljek, hogy nem ezt akartam. A játékprogramokat Windowsra írják, tehát érdemes azt használni. Minden más esetben a Linux használata javasolt. A mai hardver árak mellett nem érdemes a memóriahasználatról vitázni. Mindkét programozói csoport a legjobbat akarja a felhasználóknak. Az Ő nemes küzdelmük a felhasználókat hozza egyre jobb helyzetbe. Számomra a döntő az volt, hogy Linux alatt minden olyan programhoz hozzájutottam amire szükségem volt és nem kellett jogtisztasággal, licencekkel bajlódnom. A jogtiszta, jól beállított, megfelelően karbantartott Windows jól működhet és a Linuxot is tönkre lehet tenni, bár ez kicsit nehezebb feladat.
Én felhasználóként és programozóként is a Linuxra szavazok.

Nyester Kopé

kedves Blazeb nem tenné egyértelmübbé, mert bár huszon-valahány-ezer forintba kerül most egy windows rendszer , de csak egyszer kell kifizetned :) . Amúgy én nagyon szeretném ha egy ilyen ingyenes rendszer mint a Linux olyan könnyen és olyan széles spektrumban használható lenne mint a Win , akkor én sem haboznék . Ha felteszel egy Linuxot a gépedre és csak azt használod amit írtál arra alkalmas és neked megfelel , sajnos buherálásra nekem nem jó.

Blazeb

Sziasztok! Szerintem szerverekre egyértelműen Linux. Pc-re, mindennapos használathoz pedig ma már teljesen egyenértékű a Linux a Windows-al. (Nálam a Call Of Duty legújabbja nem számít mindennapos használatnak...) Amire nekem kell, arra az Ubuntu, Firefox, OpenOffice, meg az alapból működő film, és mp3 lejátszó tökéletesen megfelel. És így nem sértek jogot...
Amúgy amikor az ubuntu-t telepítettem, az alapból felismerte és használta az ősrégi, valami fiók mélyéről előhalászott wifi kártyámat, amihez majd fél nap google volt, mire rendes driver-t találtam windows alá. És a hangkártyát sem kellet külön telepíteni.
Amúgy ízlések és pofonok, viszont...
...nem vagyok jogvédő de , ha a havertól kapott (vagy torrent, vagy akárhonnan "szerzett") windows-t otthon telepítem, akkor az lopás. És ha ezt komolyan vennénk, akkor az egyértelműbbé tenné, ezt a régi windows vs. linux vitát.

buherator

helló , a linux egy csomó hardvert nem képes kezelni , pl ,nvidia, intel graphic, Ati, stb. én szenvedtem ezekkel eleget, de megoldani többé de inkább kevésbé sikerült , nem beszélve arról hogy az ajánlott frissitéseket letöltve is több nem kompatibilis vagy bugos komponenst integrált amitől szétesett, lefagyott a rendszer.
Öszzeségében amit a Lnux előnyének mondanak éppen az a hátránya is. hogy nyílt, jóval hibásabb mint egy xp . ezek a hibák egy windows rendszeren 1000 szer ritkábbak. nekem az xp stabil és semmi nem indokolja hogy linuxot használjak. azt meg csak az elvakult linux-fanok állítják hogy a nagy pengék is azt használják. gagyi ez még nagyon

FHB

Endre, megírni biztos könnyű egy trójait, csak utána futtatni rohadt nehéz.
A windowsban (XP idejéig, Vista és 7 már más egy kicsit) a programok szabadon hozzáférhetnek a rendszerhez, míg linuxban nem. Külön rendszergazdai jogot kell adni a programnak, ha azt akarod, hogy hozzáférhessen a rendszerhez.
A vírusnak azzal kellene kezdenie, hogy megkérdezi, mi a rendszergazdai jelszó. Ha nem kap root-jogot, akkor max. a felhasználó saját állományait tudja tönkretenni, a rendszert nem.
Egészen más az architektúra, nem véletlen, hogy a microsoft is efelé mozdul el, amikor az alkalmazásoknak elkezd különféle jogokat rendelni (és rákérdez, hogy biztosan engedélyezed-e a rendszerszintű futást, módosítást).

FHB

A directx miért lenne fontos? A windows által használt grafikus nyelv. Vannak más ilyenek is, pl. OpenGL. Oszt csókolom.
A directx windows-specifikus, ha windowst használsz, szükség van rá, ha nem használsz windowst, nincs rá szükség.
Érdekes módon az a játék, aminek win alatt directx 10 kell, az tökéletesen elfut konzolon directx 10 nélkül, tehát a directx egyáltalán nem fontos.

FHB

Az nem igaz, hogy nem lehet grafikus felületen sok beállítást megoldani, viszont, amikor fórumon vagy irc-en valaki segítséget kér, sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy nyiss egy terminált és másold be ezt:
sudo gedit /etc/X11/xorg.conf

aztán keresd meg ezt a sort:
#resolution xxxxxxx

és írd át yyyyyy-ra

Mint megkérdezni, hogy milyen ablakkezelőt használ, aztán elmagyarázni, hogy abban hol találja a beállítást, hol és hányat kattintson.

A parancssor linuxban és windowsban is rengeteg esetben gyorsabb és könnyebb bepötyögni, amit a kezdő felhasználó csak átmásol és kész is.

Silent_Bob

Egy lényeges szempont, amit kimaradt a cikkból, és az eddigi hozzászólók sem vették idáig górcső alá: A windows folyamatosan növekvő gépigénye. Mire egy néhány éves, de még régebbi játékkok futtatására alkalmas pc-t felszerel az ember vírusírtóval, tűzfallal, gyakorlatilag azzal szembesül hogy a pc teljesítményét gyakorlatilag a windows alpapú rendszerek sebezhetősége, és a túlzásba vitt grafikai elemek kötik gúzsba. A Vista esetében hasraütéses becsléssel is 100000-es nagyságrendet kell hardware-re költeni mindezt az aero, és egyéb "fontos funkcióért" Ezzel szemben elég megnézni pl. comiz-fusion-t ami nem fog le 128-as videokártyát. Nem vagyok számítástechnikai szakember, se redszerbuherátor, de nálam mérleg serpenyője egyértelműen a Linux(Ubuntu) felé billent a kényelmes használatával , gyorsaságával, üzembiztos működésével, alacsony gépigényével, ízléses, de egyszerű megjelenésével, szerintem csak megszokás kérdése.

júzerfrendli

@ #90 - Endre | 2009.07.28.:

az, hogy szakmailag inkompetens vagy, nem jelenti azt, hogy az úgy is van.

"A biztonsági részhez meg annyit, hogy még nincsenennek vírusok kémprogramok a linuxhoz,mert kevesen használják.
Ha elég sokan fogják elkezdeni használni lesznek hozzá annyi mint a májkroszofthoz....Sőt....Mivel a linux nyílt fórás kódu még talán dúrvábbak is mint a winhez,mivel így könnyű hozzá megírni egy ,,jó'' pusztító trója."

Ember: szerinted a szerverparkokban található vasak hány százalékán fut valamilyen linux/unix disztró?

agysebész...

Bubba

http://www.szszi.hu/kozlemenyek/sajto/2006/03/29/linux_nem_windows/

Duddy

40 év feletti informatikát nem tanult ember lehet hogy csak azért használ wint mert nem is hallott még linuxról. És a linux nem csak az ingyen élőknek jó. Szerinted miért megy pl majdnem minden webserver linuxról?

ismeretlen

Ez a cikk szinte már-már szemtelenül a linux felé húz... DirectX kihagyva, ha ez nem tartozik bele a 10 legfontosabb dologba, akkor mégis mi?! A Windows rendszerek lefagyása, újraindulása, "kritikus hibái" pedig megalapozatlanok, sem XP-n, sem Vistan nem tapasztaltam ilyesmiket, pedig elég sok dologra használom a gépeimet, Cubase-től kezdve játékokig bezárólag. Persze egy kis időt el kell tölteni, beállítani dolgokat, feltenni egy tűzfalat, vagy egy vírusirtót (kinek mi) és láss csodát Linuxos: Windows rendszered addig megy, amíg kap áramot!

Mindkét rendszernek megvannak az előnyei, de szerintem egy olyan ember, aki 40 év fölötti, és nem tanult informatikát, az valószínű, hogy inkább a Windowst fogja használni, amiben esetleg az ismerősök - akik rájöttek már erre-arra - tudnak segíteni ennek-annak a megoldásában.

Természetesen jó dolog, hogy van Linux, mert lehetőséget ad legálisan gépezni, anélkül, hogy pénzt kéne kiadni OS-re.

Endre

Nos én mind a ketőtt használom. (XP,Ubuntu,Suse(teszt))
Kimaradt a cikből az egyik legfontossabb.
Amiben abszolult a windose(sajnos) a nyeretes ( ezért is használom).

A dolog neve pedig: játékok.
És nekem ne mondja senki, hogy wine,cedega,mer az emulátor.
Meg az se mondják, hogy linuxra is készültek már jó játékok (ami nyílván így van) De ha az ember Might and Magic rajongó akkor az ember Might and Magic rajongó...
És akár milyen jó egy emulátor(állítólag ezek nem azok valamiért;) ugyan azt a minőséget nem fogja vissza adni ráadásul erő forrást is fog emészteni pluszba mivel futtatod a játékot és az emulátort amitől belassul a géped..

A biztonsági részhez meg annyit, hogy még nincsenennek vírusok kémprogramok a linuxhoz,mert kevesen használják.
Ha elég sokan fogják elkezdeni használni lesznek hozzá annyi mint a májkroszofthoz....Sőt....Mivel a linux nyílt fórás kódu még talán dúrvábbak is mint a winhez,mivel így könnyű hozzá megírni egy ,,jó'' pusztító trója.

SLI

Biztonság...

Igaz hogyha valaki ért hozzá biztonságos a Linux, de ha a nagy szüleinknek tesszük föl akkor 300x nagyobb a támadási felület mint a Windows-on.:)

Am én is Ubuntut használok, ne tessék fütyülni, ez az én véleményem!

sdi

úgy látomn én vagyok a legaktívabb fórumozó :(
kulkinuxguruk, halló! jelentkezzetek :)

SDI

Szívesen olvasnék egy -két Suse/Ubuntu összehasonlító cikket, pl.: melyiket ajánlják, és hova. Pl. otthoni, irodai felhasználás, melyiknek jobb a MSwin komatibilitása, Office-ok... stb.
Várom a cikket :)

SDI

Szívesen olvasnék egy -két Suse/Ubuntu összehasonlító cikket, pl.: melyiket ajánlják, és hova. Pl. otthoni, irodai felhasználás, melyiknek jobb a MSwin komatibilitása, Office-ok... stb.
Várom a cikket :)

sdi

http://ubuntu.hu/beszerzes cím nem műkszik, vki tudja a jó címet?

Gyert

#83 -hoz
Ja itt az ubuntut és a kubuntut lehet kérni asszem. 5-6hét mire megkapod. Én négy ajándék matricát is kaptam amikor ismerősöknek igényeltem

Gyert

#82 "Én is szeretném kipróbálni a linuxot.Hol kell megrendelni?Lehetőleg a dvd-ről futtathatóval szeretném kezdeni.Úgy vettem ki az írásokból van ilyen.Előre is köszi a segítséget."

http://ubuntu.hu/beszerzes

szilvasi4

Én is szeretném kipróbálni a linuxot.Hol kell megrendelni?Lehetőleg a dvd-ről futtathatóval szeretném kezdeni.Úgy vettem ki az írásokból van ilyen.Előre is köszi a segítséget.

balintx

A cikk írója elfelejtette, hogy az Ubuntu Linuxot ingyenesen meg is rendelhetjük akár több példányban, és ingyen kiszállítják.

richi105

Nem akarom en a linux becsuletet vedeni nem is kell azt. En egesz eletembe a microsoft rendszereit hasznaltam kezdve ezt a dos-al. Hasznaltam ahogy tudtam es kesz de miotta a linux-ot ismerem azota megvaltozot a vilagkep szamomra. Nem tagadom a windows-os agy nem a linux-hoz valo bar az elmult idoszakban mar ez sem igaz teljesen. De a microsoft ezzel a vista csodaval melle lott rendesen szerintem a notebook-hoz kaptam egy ilyen csodat hasznalhatatlan minek eroltetni notebook-hoz, mert redmond kitalalta es kesz. Viszont kiprobaltam az ubuntu linuxot, mert ez felhasznalo baratnak tunt es meglepodtem a driverek megvoltak ment a wireless, lan, videokartya, hangkartya meg minden csont nelkul azert ez nem semmi szerintem. Szoval a vista bar jart a gepemhez en nem hasznalom hisz nem boldogulok vele es lassu is bar a megszokot programjaim windows alatt futotak. Adtam eselyt a linux-nak es nem bantam meg akkor sem ha alternativakat kelett keresni a progamok koztt.

angel

Folyt!
Ezek után mindegy mit használsz! Persze van ami program az egyik rendszerben van a másikban nincs. Az sem vitás, hogy a legtöbbet átlag felhasználó által használt rendszerre irtódik a legtöbb vírus.Ja és,hogy a mac. felhasználók se szálljanak e, arra is vannak már vírusok, mivel megnőtt a táboruk. Ha össze esküvés elméletet gyártanék, akkor azt mondanám a vírus irtó készítők írják a vírusokat, hogy eltudják adni a programot.De nem teszem van elég unatkozó, informatikus is, aki nem vírust ír de a programkódját erre is lehet használni. Persze már informatikai ismeret nélkül is találni vírus kiteket az interneten.
Tehát semmilyen rendszer nem biztonságos és nem jobb a másiknál.
Mind addig amíg a felhasználó nem ért hozzá, a legbiztosabb rendszer sem ér semmit!

angel

Csak csendben jegyzem meg, hogy minden rendszert tanulni kell!!
Mert ha egy csont kezdőt leültetsz egy géphez teljesen mindegy mi van rajta, csak néz mint Jani a moziba.-Van aki emlékezik arra az időszakra mikor Mo.n a cégeknél Commodore gépek voltak ? Na azt nem kellett megtanulni? De igen! Így hát felesleges a szájtépés melyik rendszer jobb! Ültess le egy felhasználót pl. egy Beos rendszer elé ugyan úgy nem tud vele mit kezdeni mint egy csak Windowst használó a Linuxal. Vagy a Qnx-el. De elég ha elő szeded a Commodore gépet azzal sem fog boldogulni. A stabilitás pedig a felhasználótól függ, személy szerint én már öltem meg Windowst,Linuxot,Novellt,os2 Warpot, Beos-t,Qnx-et,Bsd-t,solarist.Tehát egyik sem felhasználó biztos! Telepítésnél pedig minden rendszer esetében kell az utána olvasás és a felkészülés anélkül nem fog menni még az úgy imádott, xyz rendszer esetében sem!Tehát egyszerű a képlet, tanulni,tanulni,tanulni.

angel

Linuxon!már jeleztem.
Gépészeti CAD:
bricscad (fizetős) http://www.bricscad.com
varicad (fizetős) http://www.varicad.com
cadda (fizetős) http://www.daveg.com
proE (fizetős) http://www.ptc.com
MEDUSA4 Personal http://www.cad-schroer.com
opencascade http://www.opencascade.org
graphiteone http://www.graphiteone-cad.com/en/index.htm CAD/CAM:
synergy http://www.webersys.com
linuxcnc http://www.linuxcnc.org
cadcam http://www.cadcam.co.at
CAE:
adina (fizetős) http://www.adina.com
MSC Nastran (fizetős) http://www.mscsoftware.com
salome http://www.salome-platform.org
CAElinux http://caelinux.com/CMS
Építész CAD (fizetősek):
bocad http://www.bocad.com/home/hu/index.htm
cycas http://www.cycas.de
arcad http://www.arcad.de
speedicon http://www.iez.com
icaads http://www.icaads.com
Elektronikus áramkörrajzoló és nyáktervező:
kicad http://iut-tice.ujf-grenoble.fr/kicad
electric http://www.gnu.org/software/electric
ktechlab http://ktechlab.org
eagle http://www.cadsoft.de
pcb http://pcb.sourceforge.net

sarimarton

Ez most egy Linxus-fan tárgyilagos köntösbe bújtatott hitvallása volt. A nagyrésze hülyeség.

Már az első pontban elkezdi pedzegetni, hogy a zárt forrás milyen ördögtől való dolog. 2. pont: ezt be lehetett volna tenni az 1.-be, csak a szerző ugye szeretne még egy kicsit rugózni az ingyenes-nem ingyenes témán. 3. pont: hát akkor végülis a különbség az, hogy az egyiknek van hivatalos szupportja, a másiknak meg nincs. 4. pont: ok. 5. pont: no-comment, ámen. Különdíj a kis zárójeles megjegyzésért, ami egyrészt szépen mutatja, hogy a cikkíró nem tudja használni a windowsát másrészt mi köze ennek a stabilitáshoz?... 6. pont: színtiszta tárgyi tévedés. Te használtál már windowst egyáltalán? 7. pont: "Nem tehet róla szegény, egyszerűen ilyen a felépítése" – ez a kijelentés 2008-ban (meg már egy jó ideje) nem állja meg a helyét, és a cikkírónak nyilvánvalóan halvány fingja sincs az alkalmazások jogosultságairól. 8: no comment, 9: ok, 10.: 10 pontban harmadszor veszed elő a témát, átlátszó.

Krisz

Ja, egyebkent se szabad elfelejteni a statisztikak arny oldalait :)

ez a szavazas nem azt jelenti, hogy hu de sokan hasznalnak linuxot, hanem abbol a 15 emberbol aki ezt a topicot olvasta 5 hasznal linuxot :) (a magyar, a matek, es a fizika tanar tortenete...)

Egyebkent en csak probaltam ra vilagitani, hogy aki irta a cikket, az semmi esetre se mondhato partatlannak, vagy nem tudja mirol beszel. En indokoltam allitasaimat, utana lehet nezni.

Krisz

Krisz

Ez egy eleg egyszeru ut.

Igaz, nem igazan hu megoldas a bevezetohoz...

En azert meg neznek egy nagy web szerver statisztiajat, mi elott ki jelentenenk, hogy 45% linuxot hasznal :) es csak 5% windowst, es ennek a csunya 5%-nak hogy fajhat a dolog.

mrphoenix

Hagyjuk a vitát, mert a szavazás eredménye (győztese) mindent elárul.

Annak a vesztes 5%-nak hiába fáj, ezek a tények. :P

Krisz

Nyilt forraskod:

ez megint csak az elfogultsagra es legendakra pelda:

Persze jo dolog a nyilt forraskodusag, mindenki tudja fejleszteni, de meg KELL emliteni az arny oldalat is, mit veszitenek ezzel. A szabvanyositas lehetoseget. A windows azert nem nyilt forraskodu, mert minden egyes uj funkcio megalkotasakor gondolnak arra, hogy szabvanyokat hozzanak letre, es igy gondolnak a jovore, a tovabbfejleszhetoseg szemszogere, hogy lasd mire gondolok.

Meg irok egy programot windwosra, el viszem aposom gepere es fut.

Meg irok egy programot linuxra, el viszem egy masik linuxos gepre szerintetek futni fog? persze megoldhato a problema, de amikor egy beadandot irok ismerosnek, es elemi fuggvenyeket hasznalok benne, es a cel gepen nem, es e miatt ujra kell forditani a cel gepen kernelt?(meg tortent eset) biztos hogy jo dolog az ha elveszitjuk a szabvanyositast?

Krisz

Krisz

Árak:

Biztosak vagytok benne, hogy linux barmilyen celra ingyenes? Vagy csak azt mondjatok, hogy a gpl azt jelenti.

A legtobb es komolyabb linux disztribuciok vagy egyaltalan nem ingyenesek, vagy csak otthon celokra ingyenesek. Ha penzt akarsz keresni vele, akkor azt is ugyan ugy meg kell venned, es kb ugyan annyiba kerul mint a windows. Ez azert enyhe tulzas, hogy minden linux GPL.

Krisz

Krisz

Installalas:

ket kerdesem lenne: tudjatok mik vannak a dllekben?
Tudjatok miert fontos el tavolitani a dlleket?

Krisz

Krisz

Biztonsag:

itt sok ember hajlamos ossze keverni a felhasznalo hibajat az operacios rendszer hibajaval.

Ket reszre szednem szet a dolgot:
elso:Tobb virus letezik windowsra, ez teny, de ugyan akkor 2002ben volt egy felmeres mi szerint a hazai internetezo kozonseg 99%-ka windows-t hasznal, es csak 1% egyeb operacios rendszert.
A virus irok egyertelmuen nem a linuxosokat fogjak meg celozni.
Masodik: Sok minden az operacios rendszer hibajanak veszunk, pedig sok minden inkabb az felhasznalo butasagabol fakad,
lasd:nallam nincs virus irto, es meg se kapok el virust, a kerdes az, hogy miert???? az unokaocsiemnel 2 is fent szokott lenni, megis rendszeresen van virus fertozesuk.
A linuxnal persze ott nem kapsz el virust, de miert is nem? egyreszt, kevesebb virus van, masreszt aki nem ert hozza, es el tudna kovetni butasagokat, annak az operacios rendszer "nem ad" jogosultsagokat. es mellesleg windows alatt is lehet olyan felhasznalot letrehozni aki korlatozott jogokkal rendelkezik.

Krisz

Az elozo hozza szolasom lejebb olvashato.

Meg annyit, hogy ossze lehet hasonlitani a pingvit az ablakokkal, de ertelme nincs tul sok, mivel nem ugyan azt celoztak meg, az egyik servereket epit, a masik seged eszkozt az otthoni felhasznaloknak a gepukhoz.

Mondhatja barki azt, hogy linux milyen stabil, ha jol be van allitva, de kerdezem en, ki latott mar jol be allitott linuxot, ja es a fontosabbik kerdes mi volt annak a gepnek a szerepe.(lasd ellenpelda: a batyam vett egy linuxos notit, film nezes kozben haromszor indult ujra, es nem csinalt semmi mast kozben)
Linux ereje a szerverekben van es nem pedig a media lejatszasban, a windows ereje pedig a media lejatszasban, nem pedig a szerverekben, a nagy kerdes az, hogy kinek mi kell.

Krisz

Krisz

Sziasztok

Nem tudom, hogy ki irta ezt a cikket, de el beszelgetnek vele szivesen, mert ez az ember..., olyan dolgokat allit ami valotlan:

lasd: windows alatt, teny a default beallitas automatikus frissites, de be lehet allitani, hogy ra kerdezzen, sot be lehet allitani, hogy ne toltson le, es te manualisan azt toltod le amit akarsz, es csak azt nem mast, es eleg jol vannak dokumentalva is( jobban mint a legtobb linux distribucio)
masik pelda: az en gepemen mezei windows fut, az elmult kozel 1000 napban kb 1 orat allt, es akkor is altalaban vagy hardver frissites miatt, vagy a hutes takaritasa miatt, vagy aram szunet miatt..., vagy a baratnom veletlenul ki huzta a konektorbol, mert az hitte, az a vasalo.

Linux forumok: akar hanyszor jartam eddig info utan keresve linux forumokon az esetek 99%-ban egy bizonyos szlogent halottam vissza: OLVASD EL A MAN-t(a windowsban is van help menu, es legalabb olyan jo)

Tisztelettel: ha valaki valamit mondani akar elszor gondolja vegig

wrrthn

második postot írom, mert az első maximum olyan hosszú lehet, amilyen volt.

Szóval egyelőre fel kell rakni valami ugyanolyan friss, vagy frissebb linuxot, aztán később ha már érteni fogsz a grafikus kártya konfigurálásához (kb. mintha windows alatt kártyát s drivert cserélnél), akkor meg fogod látni, hogy megcsinálható, gyakorlatilag az összes mai linux támogatja a masinát, más kérdés, hogy nem a gyári kiadásban.

Valóban, hardvertámogatás nem annyira nyilvánvaló és pöccre menő dolog, mint windows esetében, de aki belejön, meg fog találni mindent, ami kell neki.

Wrrthn

Szerintem azt kicsit erős egy PC-konform gépre mondani, hogy "nem linux kompatibilis".

Lenti esetben egyszerűen az adott videokártyát nem támogatja csupán az adott linux disztribúcióban lévő X szerver (vagy csupán az adott disztribúció - de már ez sem valódi állítás). Ugyanis meg lehet csinálni, lehet frissíteni az X-et, stb. Kérdés, hogy mennyit ért hozzá az ember, vagy pedig csak "pöccre telepíthetően menjen hiba nélkül" elvárás van-e. Nyilván ha valaki most nyúl hozzá először, nem fogja buherálni - pedig linuxot enyhén szólva is sokkal jobban lehet, mint windows-t, persze felépítéséből, meg a GPL-ből fakadóan ez nyilvánvaló. Enélkül nem is lenne linux.
Nem kell csüggedni, valóban ki kell próbálni vagy más verziót, vagy ubuntu fórumon megkérdezni,pl. videokártya típusának megjelölésével, lehetőleg pontos hibaüzenettel a dolgot. Mondjuk mivel ingyen letölthető többféle linux, ezért én is inkább azt javaslom, hogy ki kell próbálni másikat, semmi gond. Egyelőre.

amigazoli

Zotya7474!
Ne csüggedj! Sajnos előfordulhat, hogy a konfigurációd nem linux kompatibilis. Sajnos van ilyen, ha az ember nem céltudatosan linuxhoz vásárol vasat. Ettől még előfordulhat, hogy más disztribúcióval jó lesz a géped. Ajánlom figyelmedbe a Mandriva 2009-et és a Zenwalk 5.2-őt. Egy próbát megérnek! A Mandriva van Gnome és KDE környezetben is, a Zenwalk alapból XFCE asztali környezetet használ. Kezdőknek mindenképpen a Gnome.ot ajánlom. Sok sikert!

Zotya7474

Köszönöm. Folyamatban van, a kérdést ott is feltettem, de válasz még nem érkezett. Várakozok tovább, köszi:)

lofe

konkrét megoldást nem tudok mondani mert anyira nem értek még hozzáde az ubuntu.hu-n a fórumokban, cikkekben keres rá vagy esetleg regisztrálj és tedd fell ott ezt a kérdést biztos kapsz rá érthetőválaszt!

zotya7474

Sziasztok. Ma ki szerettem volna próbálni az Ubuntu Linux 8.10-es változatot, lemezről futtatva, ami egy darabig töltött is, majd elkezdte leellenőrizni a rendszert, majd kiírt egy hibaüzenetet:failed to start the X server (your graphical interface) it is likely that it is not set up correctly.Would you like to view thw X server output to diagnose the problem? Itt felajánlja, hogy Yes, vagy No. Kiválasztom a yest, kijön egy szürke ablak, OK felirattal, és onnantól kezdve semmit nem csinál. A gépemen jelenleg Windows van, még nem volt Linuxom. Szerettem volna ezt feltelepíteni, ha sikeresen ki tudom próbálni, de lehet ott is jelentkezni fog a probléma. Tud nekem valaki tanácsot adni? Előre is köszönöm, sziasztok.

tomtyi

#53 - Ulysses: a főnökömnek én mondtam, hogy vegyen legális Win-t. az ismerősei mind hülyének nézték. :)

tomtyi

#53 - Ulysses: a főnökömnek én mondtam, hogy vegyen legális Win-t. az ismerősei mind hülyének nézték. :)

tomtyi

#53 - Ulysses: a főnökömnek én mondtam, hogy vegyen legális Win-t. az ismerősei mind hülyének nézték. :)

NicK

...

Az utolsó mondatod meg pláne, hogy nem állja meg a helyét, már csak azért sem, mert már a közhiedelemben is az terjedt el, hogy a linux serverre való.
Azokra pedig nemigen szokás instabil rendszert rakni, ami meghal attól, hogy esetleg több szoftvert is kell rajta futtatni.

A windows nálam már rég elvágta magát, pláne, mióta tudom, hogy már az első változat is egy lopás volt, és azóta is az...

Ugyanezt csinálja a Windows Mobile-al is, egyszer összerakták, még valamikor régen. Akkor még jó volt, de most már nevetséges....

Továbbá ajánlom figyelmedbe az alábbi írást:
http://bitwriters.blogspot.com/2007/05/egy-lmny-volt.html

NicK

@pipike:
ha nem is a kánaán, de legalább nagyobb biztonság és stabilitás várja, szinte ugyanolyan könnyen kezelhető (akár csicsás) felhasználói felület mellett is.

Egy Windows-t nem lehet úgy feltelepíteni, hogy közben a netre van kötve, mert különben már akkor összeszed mindent szutyok trójait, stb.
A linuxot direkt netre kötve telepítem, mert tudom, hogy nem kell ettől tartanom, sőt, az install végén még intelligensen le is rántja nekem a legújabb nyelvi csomagokat, frissítéseket, és közben még akár netezhetek is, mert ez a rendszer körberöhög egy pl. települni vágyó exe-t.
Egy Windows install alatt te mikor teheted meg ugyanezt?

Szerinted hány átlaguser fog telepítés végén egyböl am ms update oldalára menni, és különbséget tenni a sokat mondó KB161465.exe nevű frissítési csomagok között?

...

jade

>>>Ha kéri az újraindítást telepítés után, akkor választhatod, hogy később.

nem, ha az választod, hogy "később", akkor 10 percenként meg fogja kérdezni, hogy "most vagy később"? És teszi ezt őgy, hogy minden mást lerak tálcára, játékot, filmet, mindent. Szóval ha azt választod, hogy "később", akkor azt éred el vele hogy 10 percenként nyaggatni fog, amig csak újra nem indítod.

Sztem erre céloztak a cikkben.

pipike

Elfogadom a cikkben írtak egy részét, csak a másik rész elfogult a Linux javára, és egy átlaguser azt hiszi, hogy a kánaán várja.
Pl mi az, hogy Win alatt nem lehet kiválaszani, hogy milyen frissítés települjön? Fogod, kikapcsolod az automatikus frissítést, elgyalogolsz az update.microsoft.com oldalra, és összeválogatod a menüből. Ha kéri az újraindítást telepítés után, akkor választhatod, hogy később.Meg egy rendszer magját érintő biztonsági frissítés után van értelme az újraindításnak, hogy a javított modul töltődjön be...
Vagy az install/uninstall hibák jó része az alkalmazásfejlesztők sara: ha rosszul van megírva az install, akkor az teleszemeteli a rendszert. De ez kb azon múlik, hogy win alá minden futóbolond fejleszt (és ezért ott sok alkalmazás is van), illetve a felhasználón, aki minden jót válogatás nélkül felrak.
Stabilitásban az ubuntu hagy kívánni valót, tedd fel a legutolsó stabil verziót, kezdd el _nyúzni_ a benne található alkalmazásokat, és légy türelmes :)

Ulysses

Nem olvasok végig minden hozzászólást, elég az előttem lévő is. Igaza van, hogy ki veszi meg a Windows-t, ami használ? A BSA szerint Magyarországon a szoftverek több mint 40%-a illegális, és még szerintem alulbecsülték. Másrészt az fikázza legjobban a Linuxot, aki nem is akar érteni hozzá, mert nem lehet rajta játszani (dehogynem), másrészt ő is többnyire illegálisan használ Windowst (ez nem reprezentatív, a környezetemből vett tapasztalat). És ahogy a jó mondás tartja: "A Linux felhasználóbarát, de megválogattja a barátait". Még valami a végére, a Windows szerintem fényévekre van a Linuxtól, hiszen mikor lesz Windows LiveCD, mikor lehet úgy váltani rendszert, hogy közben dolgozhatok tovább, csak kicsit lassabb lesz az internet és egyszer csak kiírja hogy indítsam újra, hogy kész legyen a frissítés? Egy éve használok Linuxot, nyár óta véglegesen eltávozott a Windows a gépemről, és nem érzem hiányát.

Denis

minden kedves windfos felhasználó kollegának:
- én is windows-t használtam világ életemben, még soha egy percet linuxot
-sztem egy sz.r a windows
-az tény, hogy a linuxot nem az egyszerű felhasználóknak találták ki
-a másik tény vetess anyáddal (aki max az ismerkedős bejelölős oldalakon tud böngészni) egy windowst, ültesd le a gép elé, oszt mondd meg neki, hogy telepítse fel, az összes illesztő programmal együtt, állítsa be a net kapcsolatot, majd töltsön le magának egy ingyenes virusvédelmi szoftvert és használja.
-mitől lenne egyszerűbb a windows, amikor egy átlagember, aki nem abba korba született amibe az én korosztályom, kiad több tízezer forintot a szoftverért és szinte semmire sem ment vele.
-az hogy ti meg itt vitáztok az nevetséges
-én a bundás kenyeret szeretem, te meg a pirítóst:D
-a lényeg, hogy nézzük meg kihasznál erkó windows-t?
nagyon sokan mi????:-), innentől kezdve mit akartok a windowsal, még meg sem veszik az emberek
-de az ingyenes linuxod legalább eredeti
hy

cinege

-"Csak szólok, hogy a techline.hu webszervere is Windows alapú, ASP.NET motorral, és ha eddig nem törték meg, akkor talán van némi biztonság is a Windows-ban."-
Mivel sokunk örömére működik az oldal talán(remélem nem is fogják megtenni--> de ez még nem azt jelenti hogy nem nem lehet.)
-"Kernel frissítés után meg az Ubuntu is szokott kiabálni, hogy újra kell indítani a rendszert. "-
Annyi a különbség, hogy az ubuntu nem fogja magát újraindítani(persze beállítás kérdése és kiküszöbölhető de ezt sok felhasználó nem tudja, és sok bosszúságot is okoz.)
-"Frissítések: a 2001-ben kiadott XP-hez 2014. 04. 08.-ig van támogatás."-
Mivel Te nem hobbiszintű felhasználó vagy ennek gondolom tudod a pontos okát(miért lett eddig kitolva a support) Bár tény hogy a redhat/centos/debian supportok rövidebbek CentOS(7év)
Hol van egy olyan 2001-es Linux, amihez 2014-ben is lesz gyári biztonsági "frissítés,"
Talán a dist upgrade megoldás erre?
Utolsó hozzászólásod jogos de a többi elvérzik.
Legjobbakat.

tomtyi

#46 - pipike: meg elég baráti lenne, ha a 2008. júniusában vásárolt oprendszeredhez 1 év támogatás lenne.
"akkor talán van némi biztonság is a Windows-ban">lehet, de itt desktopról van szó, és pl. az XP ebben egyáltalán nem jeleskedett. külsős biztonsági szoftverek nélkül kb. annyira biztonságos, mint a bungee jumping gumi nélkül.

tomtyi

#46 - pipike: a támogatásról írtakat ugye te sem gondoltad komolyan? merthogy minimum 2 kényszerítő ok miatt hosszabbította meg az M$ az xp támogatását:
1. a netbookokra butított xp-ket még kellene támogatni, ha már egyszer arra szánták magukat, hogy ne engedjenek túl nagy teret a Linuxoknak itt sem.
2. a vista gyakorlatilag csúfos bukás, bárki bármit mond.
a Canonical pl. miért adna 2020-ban támogatást az Ubuntu 6.06-hoz, mikor addigra már kiadtak 30 új oprendszert (persze, ezek egyesek szerint csak szervízpakk, vagy frissítés). Félévente igen sok változással (pl.a kernel). 15 év múlva miért kéne használni az eredeti kernelt?
http://ubuntu.hu/hirek/2008nov/ubuntu-negy-eve-ket-eve-es-ma > ezt tanulmányozd egy kicsit, hogy lásd, csak az Ubuntunál mi történt 4 év alatt!
és abban igazad van ugyan, hogy kernelfrissítés után újra kell indítani a linuxot is, de mégsem egy usb kamera vagy akármi install miatt.

Bl

Én nem állok senki pártján.
Történetem a Windowsal: Legelőször a 95-el ismerkedtem, ez volt a gépemen és a többi verzió kimaradt az életemből majd 2003-ban új gépet kaptam XP-vel és az óta használom. A hardvereket időnként frissítem/bővítem és szerencsére még nem volt olyan bajom, hogy a Windows cserbenhagyott volna. Persze találkoztam kék halállal és párszor lefagyott de SP2 óta már évek óta nem fagyott a gépem pedig nem figyelek arra, hogy ablakos logó legyen a hw-en. Linuxot szívesen megtanulnám, már 7x indultam neki, de mindig vissza kellet térnem az ablakokhoz. A laptopomra is próbáltam Linuxot rakni, de feladtam a wifi-nél és a tv tunnernél. Ha valami gond van a Windows-on, akkor már van egy "problémamegoldó utam", eszközkezelő, Techline :), javítótelepítés. Persze azért vannak olyanok, hogy mé nem csinálod már te szerencsétlen gép... de nekem még mindig valahogy könnyebb használnom, mint a Linuxot. ...véleményem

franco

kedves hallgatóink: a microsoft fizetett ügynökét hallották! köszönjük:)

pipike

A cikk írója hobbi szintű ismeretekkel bír, látszik, hogy soha az életben nem volt közelében nagyobb, vagy vállalati jellegű, ne adj isten nagymegbízhatóságú rendszereknek.
Csak szólok, hogy a techline.hu webszervere is Windows alapú, ASP.NET motorral, és ha eddig nem törték meg, akkor talán van némi biztonság is a Windows-ban, illetve ha folyamatosan kiszolgálja a felhasználókat, akkor lehet még se percenkét van kék halál. Fel se merem feltételezni, hogy jó hardverrel, és jó driverekkel mire képes. :)
Kernel frissítés után meg az Ubuntu is szokott kiabálni, hogy újra kell indítani a rendszert.
Frissítések: a 2001-ben kiadott XP-hez 2014. 04. 08.-ig van támogatás.
Hol van egy olyan 2001-es Linux, amihez 2014-ben is lesz gyári biztonsági frissítés, illetve hogy fog futni egy 2001-ben lefordított Linux-os progi 2014-ben a gyár bugyiszámláló automatájának számítógépén.

zed01

"A csomagok (azaz szoftverek) telepítése és eltávolítása olyan egyszerű, és főleg biztonságos és kényelmes, hogy a Windows „programok eltávolítása/hozzáadása” ezt látva csendesen sírdogál a sarokban."

Ez a mondat tetszett a legjobban nekem... és van is benne igazság.

Poseen

Egyébként pedig mindkét rendszer instabil lesz, ha nem hozzáértő rakjak össze és állítja be. Linuxot is, XP-t is el lehet barmolni, es be lehet allitani nagyon jol, csak hozzaertes kell hozza.

Egyebkent pedig altalaban nem az XP miatt esik ossze a rendszer, hanem a driverek miatt, nemhiaba talaltak ki a Windows Logo tesztelest, ami cirka 1000 $-ba kerül, szal egy hardware gyart cegnel nem tetel. Kicsit szar az XP felépítése, hogy egy driver lefagyasa magaval ranthatja a rendszert, dehat a driver iroknak is ugyanakkora felelossege van. A regi gepemben csak olyan cuccok voltak, amikhez windows logo-s driverek jartak. 3 evig nem fagyott le a gep... Pedig egy mezei XP SP2 volt...

Poseen

Ez a Windows vs Linux párbaj kb olyan, mint amikor egyik zenész haverral arról vitatkoztunk, hogy melyik hangszeren nehezebb játszani. Az én álláspontom az volt, hogy a zongora sokkal könnyebb, mint a gitár. De aztán ráébresztett, hogy nincs olyan, hogy könnyebb-nehezebb hangszer, egyszerűen csak más. Nekem jobban fekszik a zongora, neki jobban fekszik a gitár. Ugyanez van linux-szal is, hozzávéve azt, hogy azért azt is tegyük helyre, hogy mi mire jó.

Amikor egyetmre kerültem, mindenki hulyenek nezett progmaton, hogy miert nem hasznalok linux-ot. Mert sokkal jobb, sokkal gyorsabb, ingyenes, stb. Oke, felraktam egy Red Hat-et. Fel is telepult szepen, elso inditas, Konqueror... BUMM egérkurzor megáll, sehova tovább...

Natessék, betonstabil rendszer... Azota megismerkedtem a gentoo-val, ami egy nagyon jo rendszer, de meg mindig azt mondom, hogy a linux maradjon szerver, az XP pedig desktop. Desktop hasznalat mellett az XP stabilabb, mint a linux, viszont desktop-ban az XP verhetetlen.

lwolf

Talán:
1. az említett "alsókategóriás" notebook-okon egyáltalán nem vagy értékelhetetlen sebességgel futnak a windowsok
2. az "alsókategóriás" notebook lehet hogy az árérzékeny rétegeket célozzák meg?

Aki játszani akar vesz egy Playstationt, a munkára egy Linuxos PC teljesen megfelelő, persze aki Windows-only programokat akar használni, az úgysem fog linuxot használni... :) De komolyra fordítva a szót, a "hiperdrága PC" egyértelműen a játékosokat célozza meg, ők nyilván nem fognak Linuxot használni.

"egymás szoftverei"? Az OpenOffice nem a linux szoftvere, natív windows portja is van, a Microsoft Office egyértelműen windows végrehajtható állomány (ami egyébként wine segítségével elindul) így nem látom hogyan lehetne ezt összehasonlítani egyenlő feltételek mellett.

Bhaloo

tetszett a cikk, bár az 1, 2, 10 post mehetett volna egy kalap alá. Ha még írtok összehasonlítást (mint második kör :) ), akkor javaslnék pár témát amik érdekelnének:

- hogy boldogulak egymás szoftverével: pl Windows az openoffice-val, vagy Linux a MSoffice-val..., IE és a róka
- rendszerfelállási idő skype-pal együtt, és lekapcsolási idő.
- rengeteg fiatalt érint a játék kérdés. pl ha egy játékot csak windowsra és mac-ra írtak..
- kis történelem, hány különböző ablak és pingvin (nem megbuherált) látott napvilágot?
- !ELÉRHETŐSÉG! extrém eset lehet mai világunkban, de sztech bolt van a közelben, de nincs netem vagy mobilos korlátai vannak, linuxos ismerősöm nincs. Melyik oprendszerhez jutok hozzá könyebben?
- UbuntuLive vagy XPLive?

Egy nagy kérdés a fórumozókhoz: vajon miért XP-t tesznek az óriás cégek a hiperdrága és erős eladásra szánt gépükre? Ennyire hü**ék lennének? Valami miatt csak az alsó kategóriás notebook-hoz dobnak linux alapú rendszert.

lwolf

Sok igazság van itt, bár a téma alkalmas a legvéresebb flame-háború kiváltására a kommentelők között, így elég veszélyes. :)

Azt azért nem állítanám, hogy tetszőlegesen régi komponenseket is használhatnánk: a csomagkezelő általában nagyon intelligensen meghatározza a szükséges verziókat és bár meg lehet kerülni a csomagkezelőt és az automatikus frissítést, a szövevényes függőségi fa miatt nem érdemes, kivéve ha linuxkernel fejlesztők vagyunk. :)

És szégyen, nem szégyen, de láttam már csonttá fagyott linuxot is, bár kétségtelenül ritkábban mint windows kék halált. ;) Feltehetőleg egyébként a videokártya driverre visszavezethető volt a fagyás

Most egy Ubuntu Linuxom van egyébként itthon és teljesen elégedett vagyok vele.

droland

"Egy jól bekonfigurált Linux ugyanis nem fagy le, nem esik szét, nem fordul elő, hogy a „rendszer nem válaszol”, nincsen „kritikus hiba” és leállás."

Még hardverhiba esetén sem. Az sem baj, ha hibás a ram, ha leállt a ventilátor a procin. A proci már rég fekete szén ÁM A LINUX még mindig fut!!! (egy másik számítógépen)

Félre a tréfával: Amennyi gépen én kékhalállal találkoztam:

1/ 50%-ban hardverhiba
2/ 50%-ban driverhiba okozta

De sosem közvetlenül a Windows hibája volt. Akkor most a 2-es pont 100%-ig windows hiba vagy nem? Erre még nem válaszolt eddig soha senki...

UI: egyik iskolában 5 évig dolgoztam és beállítottam egy windows rendszert kiszolgálónak. A 4 évben kellett szétszedni, mert a proci ventin olyan sok por lett hogy 5 percenként magától resetelt az alaplap...

UI2: Szóval előszeretettel hasonlítjuk össze ugy a windowst meg a linuxot, hogy a linuxot beállítjuk bebasszuk a sarokba a windows elég meg leültetjük admin jogon klikkelgető pistikét...

Bimbi

Sok igaszság van a fenti cikkben.
Én úgy 5 évvel ezelöttig véreszájú linux utáló voltma, mígnem rákényszerültem a Linux megismerésére.

Jelenleg XP-t, Vistát és Debiánt használok felváltva.
Szerintem mindegyik rendszernek megvannak a maga sarkallatos pontjai.
Nem kellene sem az egyiket, sem a másikat lehordani. Tudni kell, hogy mit akarok csinálni és a feladathoz kiválasztani a legmegfelelőbb oprendszert.

Első pillantásra minden oprendszer - főleg ha nem ismerjük - átláthatatlan és nehéz. Ez megvltozik a használat során.

Szerintem ez a vita nagyon hasonlít a szőke vagy barna vitára, kinek melyik Felesleges kardot csörgetni a két tábornak !

Mindenki használja egészséggel az általa kiválasztott oprendszert és csendben türje a hibáit is.

phoenix_art

Bárki bármit is írt ide, érdemes megnézni a szavazás eredményét is (főleg a győztest:P), és a legkisebb szavazatot kapott pedig sok mindent elárul magáról.

panzerfuhrer

Annyit fűznék az egész cikkhez, hogy a linux hardverkompatibilitási problémáit említsem, amenniyben hátrány az, hogy a tescós meg egyéb dzsunkás hardvereket a windows sem szereti.
ezt fel lehet fogni úgy is, hogy a bolti oprendszer 40 ezer forintos árából lehet többet költeni a hardverre.
(he he mert ugye mindenki csak eredeti MS windowst használ)

ShadowMan

Jut is eszembe, kifelejtettem eme csoda hozzászóláshoz némi megjegyzést tenni: #8 - jade "képzelem milyen regisztráció meg vérvizsgálat/székletminta előzi meg a 30 napos trial Vista telepítését:-)))"
Még mielőtt mindenki rástresszelne erre,hogy hude nagyon szigoru ilyen téren a microsoft, elmesélném,hogy semmi nem szükséges hozzá, akár a microsoft-tól is lelehet tölteni és kiírod, feltelepíted vagy virtuális rendszerben simán használhatod 30napig vagy kicsit még ráhuzhatsz némi trükkel, de semmi extra nincs hozzá pontosan azért mert a microsoft úgy néz ki eljutott oda,hogy kicsit felhasználó barátabb módon gondolkodjon az ingyenes kipróbálással is.Ehhez kapcsolódóan még az ügyféltámogatás, ajánlom azért mindenki figyelmébe a technetet ahol elég jó szakembernek tehettek fel kérdéseket win problémákkal kapcsolatban és normálisan érthető módon segítőkészen válaszolnak. Ez mellesleg régóta létezik, akárcsak a linux fórum közösségek.

tomtyi

#32 - ShadowMan: "A MAC pedig egy modernebb és jobb szint:D">a Macnek az az előnye, hogy ugyan az a cég rakja össze az OS-t és a hw-t. viszont ha megnézed, igen ritkán van, hogy a legfrissebb fejlesztésekből állítják össze a hw-t.

tomty

#19 Rea: általában amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. és előfordulhat olyan is, hogy nem olyan az adjon isten, mégis csúnya a válasz. ez legtöbbször akkor fordul elő, ha a kérdező - szándéka ellenére - a fórumon már ezerszer feltett-megválaszolt kérdést teszi fel, csak mert nem találta meg a keresés mezőt, vagy lusta volt.
az ubuntuforums.org sem jobb (avagy az ubuntu.hu sem rosszabb), már én is (viszonylag kezdő létemre) kértem elnézést egy kérdezőtől egy más által adott goromba válasz miatt. a nekem adott válaszában a kérdező írta, hogy emiatt (nem miattam) nem is érdekli már az Ubuntu.
#21 - nojee: ez egy ősrégi (és akkor talán még igaz), ám azóta ezerszer cáfolt hiedelem. inkább tölts le egy livecd-t, írd ki lemezre, és próbáld ki!
#22 - Xaix: "Linuxra még nem jelentek meg a nagy tervező programok Linux fordításai. Amint megjelennek a tervező programok Linuxos változatai szerintem nem csak én fogok váltani Linuxra, hanem a tervezők és mérnökök jelentős része is."> ha Te és mások így gondolják - és szerinted sokan - akkor jelezni kéne a szoftver írói felé, mert ha nincs jelzés, kereslet, maguktól csak évek múlva vagy soha nem teszik meg ezt a lépést.
#23 - Bluesmith: Ubuntu-nál is van pénzes támogatás.

ShadowMan

Érdekes lista, van benne sok igazság, de sok baromság is. Tényleg ahhoz tudok hozzányúlni én is h aki totál lamer noob annak halál mindegy milyen rendszere van úgyis összefog halni. Én amióta az eszemet tudom windows-t használok és totál elégedett vagyok vele mert ugyanúgy mint linuxon a csitri putri hibákat itt is meglehet szerelni és nem több idővel vagy hozzáértéssel mint linuxon. Nem mellesleg nincs bajom a linuxal sem mert használtam sokáig ubuntut a win mellé és nem volt komolyabb bajom azzal sem, de tény h wifit működésre bírni benne...jó játék ;) de lényeg a lényegben,hogy a windows mindig is kényelmesebb lesz bizonyos dolgokra mint a linux és ezzel nincs is baj mert mind két rendszernek megvan a maga előnye és élhet egymás mellet. A MAC pedig egy modernebb és jobb szint:D Amúgy még annyit,hogy a legtöbb linuxos fórumon valóban beképzelt kocka seggek válaszolnak no comment stílusba ami tényleg vissza tartja az új linux felhasználókat a dologtól.

Bluesmith

"1280 x 1024-es felbontás beállításhoz vmi fájlt kell irogatni, mert alapból ez a felbontás nem kiválasztható. Fogtam a fejemet.."

Fejlődés... Nagyon régen próbálhattad. :)

Jelenleg egyszerre tudok akár több monitoron dolgozni, úgy, hogy egyiken 16:9-es képarány, a másikon meg 4:3 (hagyományos), akár különböző felbontásokban.

Az egyik 1440*960 (asszem), a másik 1152*864 . Szóval még csak nem is teljesen standard felbontások. :)

Egyetlen sort sem írtam file-ba. Mindent grafikusan állítottam be.

Bluesmith

A játékosoknak ajánlom a http://www.winehq.org -ot, ahol közel naprakész adatbázis van a futtatható játékokról Linux/Wine alatt.

Bluesmith

"Többször, több különböző linuxos fórumban próbálkoztam, de 99%-ban mindig a gúnyos, lekezelő, beképzelt viselkedéssel találkoztam. ."

Ne az index fórumát használd :D Amúgy igazad van, így van sok helyen

Próbáld ki pl. a HUP.hu -t, vagy a külföldi fórumokat. Ezeken kevesebb arrogáns emberke van.

Osti

XP felhasználó vagyok, mert a kedvenc játékaim sajnos csak az ablakos rendszeren futnak.
De: Nyitott ember lévén, rendszeresen próbálgattam a különböző Linux verziókat az évek során és bizony a fejlődés hatalmas volt. Sokkal felhasználó barátabb, egyszerűbb lett sok minden, megszépültek, javultak az általam kipróbált disztribúciók ( Suse, Mandriva, Uhu, Ubuntu ). Ajánlom minden nyitott embernek, hogy próbálja ki, mert olyan "más", mint az ablakos rendszer.
Nekem - személy szerint - a Mandriva tetszik a legjobban. Könnyen települ, szépen felismeri a hardvereimet és akadás mentesen működik. Érdemes néhány órát szentelni a kipróbálásnak, ami még csak telepítést sem ígényel.

Bluesmith

cenco:

"mindig terminálos parancs a válaszok zöme."

Mindíg, vagy a zöme? Ennek az az oka, hogy még nem mindent lehet grafikus felületen megoldani... Mint korábban írtam, fejlődik. Ha jó helyen teszed fel a kérdést, akkor figyelembe fogják venni a fejlesztéskor

Bluesmith

cenco:

" Az oké, hogy ők értenek hozzá, de miért kell ezt a kezdő Linuxos orra alá dörgölni, azt megalázni és elkedvteleníteni a Linux disztróktól? "

Sajna van ilyen is sok. De valahol őket is megértem, mert folyamatosan kapnak olyan kérdéseket, amit egyébként a kézikönyv elolvasása után könnyen meg lehetne oldani.

Ilyenkor sajna előfordul, hogy összemossák a komolyan segítséget kérő felhasználót (mint pl. te), a totál olvasásképtelen felhasználóktól, és sajna ilyenkor te jársz rosszabbul..

Sajna ez van. ilyenkor inkább fórumokhoz fordulj segítségért. Ott általában inkább a segítőkészebb emberek válaszolgatnak hamarabb. :-)

Bluesmith

Xaix:

"Linuxra még nem jelentek meg a nagy tervező programok Linux fordításai. "

Érdemes utánanézni, mert néhány mérnöki rendszer újabb verzióját "muszájból" is megírják a fejlesztők :)

Amúgy meg érdemes megemlíteni a "WINE" nevű szoftvert. Ezzel rengeteg windowsos program futtatható linux alatt. Néha még jobb teljesítménnyel, mint windowson.

A WINE nem csodaszer, de szépen fejlődik, és lassan kinövi a gyermekbetegségeit, és nagyon hasznos társ, ha wines progikat kell futtatni linux alatt.

Xaix

Szerintem a Linux kinőtte a gyerekbetegségeit. Régebben már ismerkedtem a Linuxszal, egyébként Windows felhasználó vagyok "muszáj"-ból. ui. Linuxra még nem jelentek meg a nagy tervező programok Linux fordításai. Amint megjelennek a tervező programok Linuxos változatai szerintem nem csak én fogok váltani Linuxra, hanem a tervezők és mérnökök jelentős része is. Aki kommersz irodai alkalmazásokat használ annak már ajánlható az áttérés ui. néhány hét elteltével már nem fog irtózni , 1-2 hónap múlva áldani fogja, hogy egy stabil vírusmentes környezetben dolgozhat, 1 év múlva észreveszi " Jé nem kell fizetni a frissítésekért, licenszekért és újabb verziókért ?". A régebbi programokat is tökéletesen lehet futtatni az újabb verziókon.
Egyre több játék jelenik meg Linuxra is. A telepítéssel és kernel fordítással már nem kell szöcskézni parancs sorban mint régen, kúltúrált környezet van minden beállításhoz is.

Úgy, hogy csak ajánlani tudom mindenkinek.

Bluesmith

A cikkírót annyiból egészíteném ki, hogy a kereskedelmi célú Linux rendszerekhez, mint pl. RedHat, vagy Novell féle SLES igénybe vehető/vásárolható telefonos támogatás is.
====
A Linuxtól félőknek pedig annyit mondanék, hogy ezeknél a rendszereknél magától értetődő a folyamatos fejlődés ténye.

Előfordul, hogy egy újabb kiadás az előzőhöz képest radikálisan új változtatásokat tartalmaz. Így könnyen előfordul, hogy az ami korábban nehézkes volt, az egy újabb kiadásban "1 kattintás."

Ki kell próbálgatni a kiadásokat. Ezt meg lehet tenni telepítés nélkül (ezt Live CD-nek nevezik). Amikor úgy érzi a felhasználó, hogy már mindent meg tud könnyen tenni a kipróbált verzióval, akkor lehet váltani.. Vagy nem... :-)

nojee: A linux használatához nem kell tudni kernelt fordítani... már nagyon, nagyon régóta... :-)

Xaix

Szerintem a Linux kinőtte a gyerekbetegségeit. Régebben már ismerkedtem a Linuxal, egyébként Windows felhasználó vagyok muszájból. ui. Linuxra még nem jelentek meg a nagy tervező programok Linux fordításai. Amint megjelennek a tervező programok Linuxos változatai szerintem nem csak én fogok váltani Linuxra, hanem a tervezők és mérnökök jelentős része is. Aki kommersz irodai alkalmazásokat használ annak már ajánlható az áttérés ui. néhány hét elteltével már nem fog irtózni , 1-2 hónap múlva áldani fogja, hogy egy stabil vírusmentes környezetben dolgozhat, 1 év múlva észreveszi " Jé nem kell fizetni a frissítésekért és a licenszekért ?".
Egyre több játék jelenik meg linuxra is. A telepítéssel és kernel fordítással már nem kell szöcskézni parancs sorban mint régen, kultúrált környezet van minden beállításhoz is.

Úgy, hogy csak ajánlani tudom mindenkinek.

nojee

linux-al az a gond hogy sokan -mint en is- felnek tole mert nem programozok, es valahogy nem arrol hires hogy nagyon felhasznalobarat.

en nem tudok kernelt forditani :)

Mac-et hasznalok mert az stabil es minden remekul megy rajta, nem kell az operaciosrendszerrel foglalkoznom, mert az a hatterbe lapul es kiszolgal engem, a felhasznalot. miert valtenek errol a kenyelemrol Linuxra.

phoenix_art

http://phoenix_art.extra.hu/

Itt lehet, hogy kérdések nélkül is megtalálod sok kérdésedre a választ - remélhetőleg érthető formában.

Rea

#2 "Az oké, hogy ők értenek hozzá, de miért kell ezt a kezdő Linuxos orra alá dörgölni, azt megalázni és elkedvteleníteni a Linux disztróktól?"

#3 "Többször, több különböző linuxos fórumban próbálkoztam, de 99%-ban mindig a gúnyos, lekezelő, beképzelt viselkedéssel találkoztam. Ráadásul nem én vagyok az egyetlen, akinek ilyen véleménye van, pedig azt hinné az ember, ingyenes rendszer esetén még talán segítőkészebbek, de pont ellenkezőleg."

Egyetértek, szégyen amit művelnek az Ubuntu név mögé bújva, nem ártana kicsit elmélyedniük a szó eredetében, viszont akié az oldal, azé a hatalom, ezt tudomásul kell venni.
A személyi kultuszt félretéve, az Ubuntu jó, kinőtte a gyermekbetegségeit. Én is használom, a munkámhoz is, de segítséget egyelőre inkább csak az ubuntuforums.org-ról kérek ha kell. Ezt tudom javasolni Neked is.

esőjáró

Nekem a Fedora-val soha nem volt felbontás problémám, az Ubuntu hajlamos egyénieskedni.

A Linuxra akkor jön el a jó világ, amikor elkezdenek az ezer framework mellé átlagprogikat írni. Macre olyan könnyen kezelhető programok vannak, hogy az ember összeteszi kezét-lábát, hogy váltott. Nem hiszem, hogy Linuxra ne fejlesztenének hasonló szemléletű programozók.

CruelAngel

Érdekes, nekem egy pontosan ilyen ablakban lehet kiválasztani:
http://ubuntu.hu/files/ibex-final-resolution.png?TB_image&a=1
És mellesleg nem kellett kiválasztani, mert installkor felismerte.

Természetesen ez csak nálam igaz, nálad lehet, hogy nem.

Ui: Olyan, hogy Ubuntu 8 nincs. 8.04 és 8.10 van. Az egyiket 2008 4. hónapjában atták ki, a másikat 2008 10. hónapjában. A következő a 9.04 lesz, amit 2009 4. hónapjában fognak kiadni. Nem tudom látod-e a szabályosságot? ;)

Szasza_boy

Hát nem tudom, a Linuxban az elég gáz, hogy egy 1280 x 1024-es felbontás beállításhoz vmi fájlt kell irogatni, mert alapból ez a felbontás nem kiválasztható. Fogtam a fejemet... Azt hiszem Fedora 9 vagy Ubuntu 8 volt... Mi lehet akkor, ha tényleg valami extra beállítást szeretnék...?

paydogs

trial = triple, csak még korán van :D

paydogs

Én trial boot megoldással tolom (XP x86, XP x64, Ubuntu), és teljesen meg vagyok elégedve. x86-os xp pár játék miatt van fenn, x64-es windowson dolgozom, ubuntu-t meg tanulom, illetve próbálgatom, hogy tudok ezen is dolgozni majd. Szokni kell kétségtelen, illetve számomra még nem kiszámítható, dehát dos-on és windowson nőttem fel... ellenben hihetetlen miket tud :)

Djibouti

Én második hónapja használom az Ubuntut. Miért nem halt meg az XP-m előbb???
:)
Semmi problémám a rendszeremmel egy ősrégi laptopon. Csak néha unatkozom, mert nincsenek a régen megszokott programok: Ccleaner, töredezettségm., vírusírtás, spybot stb.. :)

SLacus

Ami még szempont lehet, az a mai játékok. A nagy nevek ( amellett , hogy kijönnek XBoxra , Playstationre)PC-n windows környezetben futnak otthonosan. Igaz hogy van WINE ingyenesen Ubi alá, ami sok wines játékot tud "futtatni" linux alatt, de ebben a windows a nyerő.

"5. Ez hülyeség, mert a Windows is lehet olyan jó, hogy sohasem fagy le. De a Linux is lefagyhat..."

Tamással egyetértek, mert szerintem felhasználó függő, hogy egy op.rendszer mennyire stabil. ( ha "Pistikén kitör az informatikai láz, hogy programozó zseni szeretne lenni 0 háttérrel, akkor nincs olyan rendszer, ami ne zuhanna meg...)

A frissítést windows alatt is lehet konfigurálni olyan szempontból, hogy akarunk-e értesítést az új cuccokról, automatikusan letöltödjenek-e ezek, és mikor települjenek ezek. A linux alatt az újraindítás nyűgjét viszont el lehet felejteni...:)

Atomgoa

egyszerre használok xp-t és linuxot (Kubuntu) és azt kell mondjam, ha csak nem játékról vagy rajzolásról (CAD) szó, akkor xp-t eszembe sem jut bekapcsolni, mert lassabb és teljesen kiszámíthatatlan...

Madzsar

Azok az idióták, akik windowson benyelik a vírusokat, azok linuxon sem lesznek biztonságban. A hülyék oprencerfüggetlenül hülyék... :)

Egyébként jó a linux, de inkább csak szervernek. Egy kockafejű infós bekonfigolja, aztán a fórumos kerekasztalbeszélgetések alapján kijavítgatja a megmagyarázhatatlan hibákat, oszt kész is a szerver... :)

szota

Tamás, minden lehetséges, a kérdés az előfordulás gyakorisága illetve esély arra, hogy ez megtörténik ez a fő külöbbség. És ebből az aspektusból nézve a win bizony vesztes pozicíóban van!

De (csakhogy folytassam a cikkben leírt listát) pl. tudtad, hogy nincs defrag a linuxban, mert a file rendszer nem töredezik? Hogy a korszerű Linuxokban fejlett Plug'n'Play rendszer van? Hogy egy linuxot nem kell driverezni, mert telepítés után az összes csatlakoztatott (és támogatott) eszköz azonnal működőképes?

Amiben viszont a win nyer (utca hosszal) az a cégek által igényelt ügyviteli szoftver park. Gyakorlatilag nincs se számlázó, se bérszámfejtő se semmilyen ilyen progi, ami a jogaszabályoknak megfelelő és az ára is megfizethető (mert pl. SAP van, de...)

jade

erről a vista 30 napig ingyen dologról még nem hallottam (nincs túlreklámozva:-), képzelem milyen regisztráció meg vérvizsgálat/székletminta előzi meg a 30 napos trial Vista telepítését:-)))

szota

pukkandur, azért az Ubuntunak és a magyar ubuntu közösségnek adhatnál 1 esélyt ! :) www.ubuntu.hu
Hidd el, hamar leteremtik azt, aki nem megfelelő stílusban , fölényeskedve RTFM-stílusban válaszol. Ha más nem, akkor majd én :D, de a moderátorok és a LoCo vezetői is ebben a szellemben dolgoznak!

Tamás

5. Ez hülyeség, mert a Windows is lehet olyan jó, hogy sohasem fagy le. De a Linux is lefagyhat...
6. A Windows-on is be lehet állítani, hogy ne frissítsen, sőt, még ki is választhatjuk, hogy melyiket és mit akarunk frissíteni.
10. A Windows-nál is van kipróbálási lehetőség. A Vistánál ha nem adjuk meg a kulcsot, akkor bármelyiket felrakhatjuk, és 30 napig használhatjuk, (+3X30 napig, amennyiben használunk egy parancsot).

T.Jani

Azért a frissítés nem pont így van. Lehet választani mit nem akarok letölteni, és újra indítani sem muszáj, de akkor 10 percenként ordít hogy biztos nem akarom?

szerzetes

Én nagyon szeretem a Linuxot (UBUNTU, SuSE), de amikor munkára terelődik a szó, egy idő múlva mindig visszavándorlok Windowsra, mert Linux alatt a legtöbb produktív programot vagy nem lehet rendesen futtatni, vagy kínszenvedés használni. Így volt ez tíz évvel ezelőtt is, és szerintem tíz év múlva is ugyanez lesz. Sajnos.

pukkandur

Én még a DOS-os időkben (286-as) kezdtem, tehát nem ismeretlen számomra a fapados, parancssoros rendszer. Mindig windows-t használtam, de többször is megfordult a fejemben, hogy el kellene mélyülni a linux-ban is. Többször, több különböző linuxos fórumban próbálkoztam, de 99%-ban mindig a gúnyos, lekezelő, beképzelt viselkedéssel találkoztam. Ráadásul nem én vagyok az egyetlen, akinek ilyen véleménye van, pedig azt hinné az ember, ingyenes rendszer esetén még talán segítőkészebbek, de pont ellenkezőleg. Már nem is akarom linuxot.

cenco

A 9. menüpont egyáltalán nem igaz. Ha valami nem megy, és fórumon kédezünk, mindig terminálos parancs a válaszok zöme.
Tegnap akartam valamit, így megkérdeztem IRC-en, és az volt a probléma, hogy grafikus megoldást kerestem ("most ez a divat" nem divat, csak könnyebb). Hát ezek után... Az oké, hogy ők értenek hozzá, de miért kell ezt a kezdő Linuxos orra alá dörgölni, azt megalázni és elkedvteleníteni a Linux disztróktól?
Viszont ha sikerül laptopon belőnöm a wifit Ubuntura, akkor onnantól Linuxot használok.

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X