Próbálja ki a szoftverek svájci bicskáját!
Emlékszik még valaki a MacGyver sorozatra, ahol a főszereplő, Richar Dean Anderson szinte minden szorult helyzetet megoldott egy szál svájci bicskával? Nos, a számítástechnika MacGyvereinek itt a megfelelő szoftver...
A MacGyver annak idején talán a legnépszerűbb akciósorozat volt, és minden bizonnyal adott némi lökést a svájcibicska-forgalomnak is. Aki lemaradt a sorozatról és még svájci bicskával sem találkozott, annak röviden: ez egy multifunkciós zsebkés, amelyben az ollótól a csavarhúzón át a körömreszelőig minden megtalálható. Ja, persze azért kés is van benne, sőt manapság már USB memória is. A kialakítása és a „tartalma” pedig típustól függő.
Na, de ne kalandozzunk el, inkább koncentráljunk arra az apróságra, amiről eredetileg szólna a cikk: a szoftverek svájci bicskájára.
Ez pedig nem más, mint a Capture .NET, amely egy egészen furcsa funkcióegyveleg.
Telepíteni nem szükséges, csak letöltjük és futtatjuk. Amint elindítjuk, rögtön használhatjuk naptárként és óraként, illetve az alsó részét vonalzóként (ha mondjuk lemérnénk egy program méreteit pixelben). A felső részen az egérkurzor koordinátáit is nyomon követhetjük.
Ezután nézzük a bal oldalon található gombokat. Az elsővel képernyőképeket készíthetünk egy adott ablakról, kijelölt területről (négyszög vagy szabadkézi) vagy a teljes képernyőről. A kész képet utólag vághatjuk, forgathatjuk, adhatunk neki árnyékot, keretet, majd elmenthetjük különféle képformátumokba, sőt akár ASCII képpé is alakíthatjuk.
A következő gomb egy színpaletta, amelynek a segítségével pillanatok alatt megtudhatjuk a képernyőn kiválasztott képpont pontos színét és különféle kódjait (vagy válogathatunk színt a palettáról is).
A harmadik gombbal tökéletesen kitakaríthatunk magunk után, ha elhagyni készülünk a gépet. Átmeneti állományokat, sütiket, beírt URL címeket, vágólapot, LOG fájlokat stb.
Ezután jön a Windows Spy gomb. A fogd és vidd módszert használva megtudhatunk mindent egy programablak kijelölt objektumairól. Elsősorban programozóknak hasznos.
Ezután jön a Font Viewer, amely arra hivatott, hogy nézőképet adjon a rendszerbe telepített fontokról. Sőt, a még nem telepített betűkészleteket is megnézhetjük vele. Akinek ehhez munícióra van szüksége, korábbi cikkünkben megtalálja a legjobb ingyenes fontgyűjtő oldalakat.
A következő gombra kattintva állományokat konvertálhatunk egyik formátumból a másikba. Elsősorban képeket, de van CHM to HTML lehetőség is. Ez mondjuk kissé fapados képkonvertálási megoldás az XnView Shell Extensionhöz képest, de ha hirtelen kell, akkor legalább ott van, telepítés nélkül.
Végül még egy fokmérő is található a programban, az utolsó gombra kattintva.
Ha viszont valaki azt hiszi, hogy ezzel vége, az téved. Egy jobb kattintás a program felületén, és máris további funkciókhoz jutunk. Van például beépített Post-it a jegyzeteléshez, ébresztő óra és világóra funkciók, sőt még egy aprócska tweaker is, amelynek a segítségével testre szabhatunk néhány Windows funkciót.
A program felületét is átalakíthatjuk, változtathatjuk a színét, átlátszóságát, elláthatjuk jelszavas védelemmel stb.
A Capture .NET tehát meglehetősen összetett programocska. Alapvetően jól kidolgozott funkciókkal, de néhol nagyon ronda felülettel. Egy próbát biztosan megér, és ha valakinek éppen ezekre a funkciókra van szüksége, bizonyára értékelni fogja, hogy immár egy felületről eléri azokat.
-
Kipróbáltuk: Logitech iPad dokkolók - hozzuk ki a legtöbbet a táblánkból »
-
Töltsünk le Youtube (és más online) videókat meglepően egyszerűen »
Hozzászólások (9) , melyek közül a legfrissebbek:
Igazad van klarky! Svájci bicska. HA-ha-ha!
Egy tisztességes szelet kenyeret nem lehet vágni vele, de az ujjad másodpercek alatt megvágod.
Kukába vele!
bubi:
A .NET keretrendszert töltsd le és telepítsd a microsoft oldaláról!
http://www.microsoft.com/downloads/details.aspx?familyid=ab99342f-5d1a-413d-8319-81da479ab0d7&displaylang=en
itt a download gomb
Erről eszembe jut az, amit egyszer a svájci bicskáról hallottam. Minden benne van, de semmire nem jó igazán.
Deee. Ami a lényeg: MacGyver rulez! :)))
A vonalzó jópofa dolog lehet webfejlesztőknek. Méregetni a konkurencia oldalain a dolgokat. :)
"ha mondjuk lemérnénk egy program méreteit pixelben" :))) ez elég nehezen képzelhető el :))
letöltöttem és inditásnál inicializálási hibával leáll vagyis nekem nem fut
LOL, jóóóó:))) és van normális geek is? hiszen akkor az már nem is geek, nem?:)
Aki gyakran szokott teleshopban vásárolni, annak talán tetszeni fog, de normális geek ilyen bóvlit soha nem használ... :-)