A világ összes médiaszakértője, tudora és megmondó embere egyetért abban, hogy tizenöt éven belül a televízió a mai formájában már nem létezhet.

Természetesen abban is mindenki egyetért, hogy a televízió soha nem fog megszűnni vagy eltűnni: amíg csak a világ létezik, televízió mindig lesz. De ha belekukkantanánk a jövőbe, egy olyan televíziót (és adásokat) láthatnánk, amelyek nyomokban sem emlékeztetnek napjaink műsorfelépítésére. A jelenlegi műsorsugárzást tönkretette, illetve tönkre fogja tenni az internet – ezt a folyamatot éljük át most.

No de Mónika? 850 háztartás?
Az első és legfontosabb, amit tudnunk kell a modern televíziózással kapcsolatban, az a bizonyos, a műsorigazgatók által párásodó szemüveggel és remegő ajkakkal szent grálként emlegetett, a kereskedelmi tévék folyosójának falára kifüggesztett, AGB nézettségmérés. Ennek alapján szokták ők mondani, hogy ezt vagy azt a műsort „csütörtökön 2 345 688-an nézték"…

A televíziók által emlegetett számok azonban gyakorlatilag nem léteznek. A csatornáknak és a produkciókat gyártó stúdióknak ugyanis gyakorlatilag halvány lila gőzük sincs arról, mennyien néznek egy-egy műsort vagy műsorsávot. Miért is?

Nos, az interneten a nézettség konkrét és megfogható: ha erre a cikkre X ezer ember kattint, akkor azt mi lemérjük, és biztosak lehetünk benne, hogy ez X ezer különböző ember (de legalábbis ugyanannyi különböző gép/IP cím) volt. Ha senki nem kattint, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a cikk bukás. Egyszerű. Világos. Tévedhetetlen.

A hagyományos (nem digitális) műsorszórás esetében ez nem működik. Az egyetlen visszajelzés az AGB „célcsoportjától” jön, amely célcsoport egészen pontosan 850 háztartást jelent – ők kaptak egy speciális távkapcsolót, s amit ők néznek azt az AGB leméri. Most akkor mennyi az annyi?

Amikor tehát azt látjuk, hogy a Mónika-show-t már megint az ország lakosságának egyharmada nézte, akkor valójában 850, különféle szempontok alapján kiválasztott háztartásban élő ember egyharmada nézte a szóban forgó műsort (ha egyáltalán nézte, és közben nem nintendózott a másik szobában). És ebből a televíziók „tippelnek” – ha 850 harmada „mónikasót” néz, akkor biztos az egész ország egyharmada így van vele, hajrá, sugározzunk tehát továbbra is fogatlan, veszekedő embereket!  (Mellesleg az internetes szakmában, ha több millió emberből kb. 1000 ember alapján akar valaki konkrét statisztikát készíteni, akkor azt „hasra ütésnek” hívják és azonnal javasolják az illetőnek, hogy keressen másik állást… De hát a tévé és az internet nem ugyanaz…)

El is érkeztünk tehát az első ponthoz a listában:

1. A hagyományos televíziók nézettségét egyszerűen nem lehet megmérni
Ebből következik, hogy a műsorigazgatók az egész világon hullanak, mint a legyek (van egy kereskedelmi TV, amely már sokadig programigazgatóját „fogyasztja” pár éven belül…)  - pedig nem tehetnek róla szegények, ők a már emlegetett nézettségi adatok alapján állítják össze a „jól bevált” műsorokat, azután meglepődve látják, hogy mégsem megy.  Ha pedig szembe mennek az AGB mérésekkel, az bizony lutri, lottó, kísérletezés, ami nagyon veszélyes, drága és főleg nehéz. A 22-es csapdája, ugyebár. Gyorsan leszögezzük, erről nem az AGB tehet – ők megteszik a maximumot, sajnos ennél többet nem lehet kihozni a (hagyományos) televíziós nézettségmérésből.

2. A televízió repetitív, repetitív, repetitív…
A mozi nem repetitív: van ugyan az elején egy kis reklám, de utána másfél óra szórakozás, ritkán látjuk kétszer ugyanazt. Az internet természetesen nem repetitív, hiszen interaktív és végtelen. A könyvek sem repetitívak (még szép!), a színház sem (hacsak nem nézzük meg ugyanazt az előadást egymásután háromszor, de még akkor sem, hiszen ha jók a színészek, akkor minden előadás más és más).

Az újságok sem repetitívek (mutasson valaki két egyforma HVG-t!). Ha jobban belegondolunk, a világon egyetlen média van, amely az unalomig, rogyásig, ájulásig ismétli önmaga blokkjait, napi 24 órán keresztül: ez pedig a televízió. Csak kezdjük el nézni bármelyik csatornát (beleértve az igényesnek mondott ismeretterjesztő csatornákat is) és számoljuk meg, két órán belül mennyiszer látjuk/halljuk ugyanazt. Teljesen ugyanazt. Meg fogunk lepődni az eredményen. Amíg nem volt internet, ez nem volt „idegesítő”, hiszen ha valaki filmet/sorozatot/híreket akart, akkor csak a TV volt semmi más. Mióta azonban van internet, a televízió mint hírforrás vagy a szórakozás, filmnézés elsődleges forrása, kezd nevetséges (és dühítő) lenni. És ez a folyamat csak erősödik.

3. A reklám agresszív – inkább sört és csipszet ide!
A marketingszakmában rengeteg besorolás van a különböző reklám- és reklámozás fajtáknak: van kreatív reklám, van tradicionális, létezik trendreklám, sőt van „meghökkentő” vagy „polgárpukkasztó” reklám, illetve „gerilla marketing” is. És van az úgynevezett „agresszív” reklám is, melynek a lényege: ha akarod, ha nem, meg kell nézned. Ha érdekel, ha nem, végig kell ülnöd. Nem tekersz bele, nem ugrod át, nem hagyod ki. Az arcodba kapod, és ha el akarod érni azt a „valamit”, ami a reklám mögött megbújik (televíziózás esetében a műsor további részeit), akkor mosóport bámulsz, még akkor is, ha tizenöt bejárónőt foglalkoztatsz otthon, és életedben nem láttál még mosógépet közelről.

A televízióban (lévén, hogy nem interaktív) csak és kizárólag agresszív reklámok szerepelnek: nincsen célcsoportra bontás, nincsen tematikai bontás (mosópor van a „Fábryban”, a híradó előtt,  és a brazil sorozatban is). Szemben az internetes reklámokkal, amelyek célozhatók (gondoljunk csak a Google célzott hirdetéseire, amelyek a keresésekre releváns reklámokat jelentetnek meg szolidan) az agresszív televíziós reklámok annyit értek el, hogy a reklám alatt hozza be az ember a sört és a csipszet.

4. Még mindig a reklám – jó a mosóporod, de sajnos messze vagy…
Nem új dolog, a reklámszakemberek számára évek óta okoz fejfájást ez az áthidalhatatlan előny, az internet javára: látunk az interneten egy minket érdeklő reklámot – rákattintunk, és máris elérkeztünk a „reklámozóhoz”, láthatjuk az ajánlatát, dönthetünk, kommunikálhatunk, sőt vásárolhatunk. A folyamat és az üzlet lezajlott, mindenki jól járt, az egész nem vett igénybe többet tíz percnél.

Látunk a televízióban egy minket érdeklő reklámot… és… és? Mit is csinálunk? Felpattanunk és elrohanunk a boltba? Talán… Őrülten kapkodva felhívjuk a képernyőn látható telefonszámot? Nem valószínű… Megjegyezzük a reklámban látható információkat, és „majd egyszer, valamikor…”? Talán… vagy nem. De leginkább várjuk, hogy vége legyen és nézhessük tovább a filmet. Persze megtehetjük, hogy látunk a TV-reklámban egy internetes címet, és azt megnézzük – de az már az előző pont, és semmi köze a tévéhez. A televízióban a reklámozó és a vevő fényévekre van egymástól, semmilyen kölcsönhatás nincsen közöttük. Ez a vevőnek nem jó – a reklámozónak sem jó, ez egyedül a televíziónak jó. Egyelőre…

5. Húsz óra huszonöt perctől… nagyjából. A televízió pontatlan.
No komment – túl az ezredfordulón, amikor robotok ezredmásodperc pontossággal képesek lapkákat összerakni, ember járt a holdon, van részecskegyorsítónk   - a televízió még mindig akkor kezdi műsorait (a híradókat és néhány mozicsatornát kivéve), amikor nekik jólesik – vagy ahogy sikerül. Ironikusan fogalmazva: igaz, hogy nem interaktív, de legalább pontatlan is.

6. Hangos, halk, zizeg, nem zizeg. A változó paraméterek uralma.
Bár ezt minden műsorszolgáltató tagadja, a televíziós adások minősége és paraméterei nem egységesek. Hangosabb a reklám? Semmi baja a TV-nek, ez így van kitalálva. Gondos hangmérnökök ügyelnek arra, hogy az ajánlót és a reklámot elindítva, a legbékésebben szunyókáló néző is felébredjen a karosszékben.

A RAI Uno, a Canale 5 és a La 7 tévécsatornákon végzett mérések azt mutatják, hogy a reklámok 83 százaléka átlagosan 51 százalékkal hangosabb, mint a műsor, amelybe beékelődik. Ez olyan különbség, amelyet a nézők az esetek 57 százalékában észrevesznek.

Rosszabb minőségű a film, mint a reklám? Szebbek a színek a boxmeccsen, mint a kosárlabda közvetítésen? Alig hallani a musicalt, de a híradó bezzeg ordít? Hát ez van… Ebből a szempontból persze az internet sem jobb – a gagyitól a kimagaslóig a hálón is minden megtalálható – csak éppen az interneten semmit nem kötelező végignézni, ellenben a statikus műsorfolyamokkal – egy statikus műsorfolyamban igen idegesítők lehetnek a változó paraméterek, míg az interaktív világhálón ez nem annyira zavaró. 

7.  Ez a ház összeomlott… tegnap este. A televízió lassú. 
A televízió lassú, fáziskésben van – izzadva és lihegve hurcolja hátán túlméretezett és túlbonyolított apparátusát, igyekezvén lépést tartani az interaktív világ percenként változó tartalmával. Baleset történt? Nosza, vágjuk meg, szerkesszük össze, nosza egy narrátort, mondjuk alá, készüljön az ún. „felkonf”, feliratozzuk, súgógépbe az anyaggal, sminkes, hangosító… Készen van? Remek! De most éppen a Dallas megy, amiből még negyven perc van hátra, hát várjuk meg, amíg vége lesz, aztán esetleg leadjuk a tudósítást, Vagy nem… Majd inkább az esti híradóban. Vagy a reggeliben…

Egy 2002-es felmérés szerint (Newsweek), az átlagos amerikaiak (pedig ők aztán sokat tévéznek!) 60%-a nem a televízióból értesült 9/11-ről, hanem SMS-ből, internetről, cseten, szájhagyomány útján stb.

Egy kis túlzással élve: a televízió mint „hírforrás”, az utóbbi években (évtizedben) inkább arra való, hogy „megnézzük szépen megvágva, összeállítva mindazt, amit már régen tudunk”. 

8. A vércápák támadása a láncfűrészes ufók ellen 3.
A televízió agresszív. Bár divat napjaink számítógépes játékait vádolni agresszivitással, a tény az, hogy a játékok mintegy 40%-ában lelhető csak fel agresszivitás, ráadásul ezek legtöbbje szimulált, nem túl élethű, sok esetben inkább mókás. A maradék 60% stratégia, készségfejlesztés, logikai, kaland és egyéb játék. Bezzeg a televízió!

Esti film? Krimi vagy akció – egy-két gyilkosság a minimum, és hogy mennyivel élethűbb és „jobban ábrázolt” egy gyilkosság a filmeken, mint például az inkább mosolyogtató GTA sorozatban, azt nem kell ecsetelni. Délutáni beszélgető show? Konfliktus, konfliktus hátán – a cél nem a konfliktus megoldása, hanem csak annak bemutatása, sőt kiterjesztése (lehetőleg verekedéssel). Reggeli sorozat? Ármánykodás, cselszövés, keverés, kavarás. Híradó? Kevés hírértékű, ám lehetőleg minél véresebb hírek (lezuhant egy repülőgép Katmandu mellett – menyiben érint ez minket? Semennyiben, de jó sok a halott… és van róla tocsogós felvétel). Alaposabban és elfogulatlanul megnézve napjaink médiumait, beleértve a játékokat, az internetet és a nyomtatott sajtót is: a televízió az agressziót/konfrontációt/negatív értékeket kiélezve bemutató szórakozási forma bajnoka.

9. Csak itt, csak nálunk… csak most… Deja-vu.
A televízió képtelen megújulni – ebben sajnos technikai/műfaji korlátok is szerepet játszanak. Mikor történt utoljára, hogy láttunk a TV-ben valamit, és meglepődve felugrottunk a székből: „nahát! De jó, de új! Ilyet még sosem láttam!” Összehasonlítva az internet állandóan megújuló, kavargó és önmagát kereső világával (még meg sem szoktuk a „webkettőt”, de már jön a Web3…), hihetetlen újításaival (GoogleMaps, Facebook és még sorolhatnánk) és innovatív megoldásaival, a televízió inkább tűnik „multimédiás állóvíznek”, mintsem egy érdekes vagy izgalmas dolognak. Vetélkedő? Nocsak… mintha már láttam volna valahol hasonlót… vagy ugyanazt. Sorozat? Barátok közt vagy Jóbarátok? Melyik is melyik? Magazinműsor? Fókusz vagy Aktív? Friderikusz Show vagy Fábry Show, esetleg Conan’O’Brian Show? Survivor? Big Brother? Bár? Celeb vagyok ments ki innen? Mi is a különbség kedves kreatívok?

10.  És végül a legfontosabb… a televízió nem interaktív.
Ezen a téren a digitális televíziózás sokat fog majd javítani - vagy nem. Ez a (közel) jövő zenéje. A televízió azonban a mai formájában nem interaktív: ami még nem lenne gond, a gond csak az, hogy közben mellette az egész világ interaktívvá vált. Mobiltelefon? Notebook? Internet? Játékok? iPod? GoogleMaps? GPS? Netpincér? Szexoldalak? Mind, mind interaktív dolgok, a felhasználó, a „használó” dönti el, mikor, mi történjen és hogyan. Televízió? Nos, egyelőre még ők döntik el, mi történjen és hogyan. De már nem sokáig…

A televízió nem halott, van jövője. De a jövőben már csak egy „másik” televíziónak lesz helye, amely még most alakul, formálódik, főleg külföldön. Amit most látunk a dobozban, már csak egy epilógus, egy utózönge, egy hajdan volt szórakoztató-főnixmadár utolsó kísérlete az újbóli feltámadásra. Nézzük meg jól, amíg tehetjük, hogy legyen majd miről mesélnünk az unokáinknak: „Látod kicsikém… régen ilyen is volt… csak annyit tehettél, hogy kikapcsolod, meg bekapcsolod. Mókás ugye? Pedig igaz volt…”

[Források: AGN, Newseek, Wired, Techline, MTI, Bigyóblog]

• Kipróbáltuk: Logitech iPad dokkolók - hozzuk ki a legtöbbet a táblánkból »

• Reset-gomb lesz a Firefox-ban »