Elfelejtette a jelszavát?

Mindent ingyen szeretne? Itt az Ubuntu 9.10

 
 

Nem tartom magam Linux szakértőnek, pusztán régóta kísérletezem a rendszerrel. Már akkor is tetszett, amikor még „hegeszteni kellett”, és most is, amikor már gyerekjáték feltenni és használni.

Delphi programozó
.NET(C#) programozó
Álláshirdetések

Persze annak idején még csak a rendszergazdák és a kísérletező kedvű geekek szívét dobogtatta meg a Linux, hiszen a Windowshoz képest meglehetősen fapados volt. Mára azonban a pingvines rendszer felnőtt, és ennek legjobb példája a nemrég debütált Ubuntu 9.10, amelyet tényleg könnyedén telepíthetünk, és amelyre – ha vannak alapvető windowsos ismereteink – néhány óra alatt át is szokhatunk. Márpedig úgy tűnik, éppen az átszokások éve van, megjelent ugyanis a Windows 7, amely valamivel nagyobb tömeget tudott megmozgatni már a kezdeti időszakban is, mint anno a Vista. A lassan tíz éves XP tehát megérett a leváltásra, itt a modernebb és megbízhatóbb utód.
Itthon is érezhetően erősödött a Mac-felhasználók bázisa, és valószínűleg lesz bőven olyan felhasználó, aki a Windows XP/Vista után nem a Windows 7-est választja, hanem inkább egy OS X elé ül le.
Mindkét dolognak van azonban egy hátránya: fizetni kell érte. Bizony, a Windows 7-ért is, bár ez lehet, hogy sokakat ér meglepetésként, hiszen mifelénk nem különösebben divat a jogtiszta szoftver.
És ha a Windows 7-hez új hardver is dukál, akkor az bizony újabb költséget jelent.

ubuntu910

Egy átlag felhasználó minden szükséges szoftvert megkap

A Macek pedig nagyszerű gépek, de sajnos kissé elrugaszkodott áron, így ezeket sem engedheti meg magának mindenki.
Aki ingyen szeretne egy megbízható rendszert, tele olyan alkalmazásokkal, amelyek megkönnyíthetik a hétköznapokat, annak az új Ubuntu remek lehetőség arra, hogy kitérőt tegyen a Linux világába. Az új rendszer ugyanis tökéletesen használható munkára és szórakozásra otthon, és akár egy kisebb cég esetében is megfelelő választás lehet a munkatársak asztali gépeire vagy a céges notebookokra. Így a gazdasági válság idején nem utolsó lehetőség ez, hiszen kvázi ingyen rendszerhez és alkalmazásokhoz jutunk, ami hosszú távon költséghatékony, és nem kell rettegnünk a BSA-tól sem.

Telepítés
Az ISO képfájl letöltése és lemezre írása után, az ubuntus hagyományoknak megfelelően a rendszer alapértelmezésben Live CD-ként működik. Vagyis betesszük a meghajtóba, újraindítjuk a gépet,é s a Linux a PC éppen aktuális rendszerét békén hagyva, magáról a CD-ről fut. Ez kiváló lehetőség arra, hogy kipróbáljuk a felületet, és a fontosabb linuxos alkalmazásokat. Hátránya viszont, hogy lassú, és persze nem is tudjuk „belakni" a rendszert.

ubuntu910

Telepítés indítása XP alól

Ha Windowst használunk, és nem akarunk egy csapásra megszabadulni tőle, két lehetőségünk van. Az egyik, hogy CD-ről bootolva kérjük az Ubuntu telepítését, és új partíciót létrehozva neki, a Windows mellé tesszük. Ezt mondjuk nem javasoljuk a kezdőknek, és előtte nem árt egy backup a gépen található fontos adatokról sem, mert az ördög ugyebár nem alszik. Ha megvagyunk, a gép indításakor választhatunk a boot menüből, hogy „ubuntuzni" vagy „windowsozni" szeretnénk-e éppen.
A másik megoldás, hogy a Windowsból indítjuk az Ubuntu telepítését, amely így kvázi egy „programként telepítődik", és ennek megfelelően a Vezérlőpultban tudjuk eltávolítani is (nem hoz létre külön partíciót). A gép bekapcsolásakor pedig választhatunk, hogy Linuxot vagy Windowst kívánunk-e éppen használni. Backup itt sem árt, bár elvileg nem történhet nagy baj (de az ördög... ugyebár).

ubuntu910

Firefox Linuxon

Ha teljesen Linuxra térünk át, akkor a legkönnyebb a képlet, telepítéskor neki adjuk a teljes merevlemezt, és le is van tudva az egész (a Windowsnak és korábbi adatainknak ilyenkor annyi, szóval előtte azért elmélkedjünk el a dolgon, és azért a backup-készítés is erősen javasolt).
A telepítési folyamat nagyjából a Windows telepítésével egyező, aki azon már túl van, ezt is éppúgy megoldja, ráadásul az Ubuntu 9.10 már a kezdetektől képes magyarul kommunikálni velünk.
A legjobban egyébként a külön partíciós vagy teljes Linux telepítéssel tudjuk kihasználni a rendszer lehetőségeit, de kezdetnek a Windowsból történő telepítés is megteszi.
Ha nem lenne elegendő az alkalmazásválaszték, amit alapból találunk a rendszerben, a Synaptic elnevezésű csomagkezelő segítségével több ezer további alkalmazást telepíthetünk egy mozdulattal. Ezek nagy része természetesen szintén ingyenes. Sőt, az Ubuntu szoftverközpont segítségével még átláthatóbb, jól felosztott felületen válogathatunk a minket érdeklő szoftverek között.
Ha itt nem találunk valamit, érdemes szétnézni az interneten is, egyre több népszerű alkalmazás jelenik meg cross-platform változatban. Az Adobe Airre építő alkalmazások sora is egyre nő, és ezek többsége gond nélkül futtatható Linuxon is.

Hardvergondok
Sajnos mindig ütközhetünk olyan hardverekbe, amelyeket nem támogat a Linux (ez leginkább tévékártyákkal, szkennerekkel fordulhat elő). Ilyenkor érdemes a Google-ban keresni a megoldást. Ha nem találunk ilyet, akkor sajnos lecsúsztunk az ingyenes átállásról, mivel vagy az eszközből kell újat vennünk, vagy a Linux helyett kell más megoldás után néznünk. Szerencsére ilyen esetekből egyre kevesebb van, az újabb rendszerek általában automatikusan megoldják az elterjedtebb hardverek felismerését. Az Ubuntu 9.10 pedig akár egy 512 MB RAM-mal ellátott, korábbi processzorral szerelt vason is elfut, bár itt is igaz, mint minden rendszerre: minél erősebb a gép, annál zökkenő mentesebb (és adott esetben látványosabb) a rendszer használata.

Átszokás
Ez ugyebár a legfontosabb kritérium manapság. Nem egy Windows XP felhasználótól hallottam már, hogy képtelen lenne átszokni a Linuxra, OS X-re, és az OpenOffice-ra a Windows XP-ről és az Office 2003-ról.

Nos, elismerem, sokkal szívesebben szokik át az ember egy alap Suzukiból egy full extrás Lexusba, pedig ott sem minden egyértelmű azonnal. De a használat alapjai azért nagyjából hasonlók... Szóval ez leginkább hozzáállás kérdése. Ha át akarunk szokni, át tudunk szokni. Lehet, hogy rámegy néhány óránk, de valószínűleg megéri. Hozzáteszem, aki a modernizálás jegyében átül egy Windows XP + Office 2003 párosítású gép elől egy Windows 7-tel és Office 2007-tel telepített gép elé, az sem ússza meg tanulás nélkül. Ennyi erővel válthat Macre vagy Linuxra és OpenOffice-ra is (nem, ez nem túlzás, aki mindegyik rendszert próbálta már, tudja, miről beszélek). Kifogások helyett érdemesebb inkább belefogni. Utána még mindig mondhatjuk széttárt karokkal, hogy „hát mi megpróbáltuk". Persze nem 5 perccel utána...

Munka
Egy kisebb cégnél irodai munkára az Ubuntu 9.10 mindent kínál, amire szükség lehet. Az OpenOffice.org gyakorlatilag képes teljesen kiváltani a Microsoft Office-t (kivéve, ha nagyon extrém szkriptekkel dolgozunk, de ez azért a többségre nem jellemző). Az Evolution pedig egy remek, PIM szolgáltatásokkal kiegészített levelező, amely tökéletes alternatíva az Outlook helyett.
Számviteli és pénzügyi alkalmazásokból is találunk már Linuxra készülteket, ha kell, és például már az APEH kliense is Java alapú, így neki azután édes mindegy, hogy Windows, Linux, vagy OS X duruzsol-e alatta.
Az Ubuntu 9.10 egyik újdonsága a virtualizációs lehetőségek kiterjesztése, így egy céges rendszerbe is könnyebben illeszkedik már be az új verzió, és virtuális gépként is megállja a helyét.

ubuntu910

Extra szoftverek letöltése

Ugyancsak hasznos lehet a Ubuntu One integráció, amely kényelmes hozzáférést kínál az ingyenes, 2 GB-os online tárhelyhez. Ennek a segítségével megoszthatunk dokumentumokat, fájlokat másokkal, vagy éppen saját gépeink (például az asztali és a notebook rendszer) között, feljegyzéseket, címjegyzéket tárolhatunk és érhetünk el online módon. Ráadásul mindez tetszőleges rendszerről, egy böngészővel is elérhető, így bárhová is vessen a sors, mindenhol kényelmesen hozzáférhetünk az anyagainkhoz. Az Ubuntu One immár szépen integrálódik a 9.10-es rendszerbe, így nagyon kényelmesen használhatjuk.

ubuntu910

Ubuntu One - 2 GB online tárhely, ingyen

S ha már itt tartunk, természetesen zökkenőmentesen használhatjuk a Google irodai csomagját és egyéb szolgáltatásait is Linuxon.
Az Ubuntu 9.10 felülete egyébként változott némileg a korábbi verziókhoz képest: barátságosabb, modernebb lett az új ikonoknak és ablakkereteknek köszönhetően. Háttérképekből is találunk újakat.
Emellett gyorsabban is indul a rendszer, így előbb kezdhetünk neki a munkának, mint korábban.

Multimédia, közösség
A gép előtt persze nem csak dolgozni szoktunk, legalábbis otthon. A YouTube, Facebook, Twitter és hasonló közösségi oldalak elérése a Linuxon sem gond. Ha twitterezni inkább kliensekkel szeretünk, azt is találunk Linuxra.
A DivX és MP4 filmek lejátszása sem probléma, és természetesen zene nélkül sem maradunk, ha Linuxra váltunk: médialejátszóból is rengeteg van. De ugyanígy akad hangszerkesztő, videovágó, DVD-író alkalmazás is.
Az Ubuntu 9.10-ben az Empathy elnevezésű üzenetküldővel foghatjuk össze a különféle szolgáltatásokat (MSN, Google Talk stb.). Hanghívás, webkamera használat és fájlküldés egyaránt megoldható vele.

Játék és hiányosságok
A Linuxok otthoni elterjedését leginkább gátló tényező talán a játékok hiánya, bár ezt azért pontosítanunk kell: a hype-olt 3D-s játékcsodák hiánya.
Mert hát apró játékokból Linuxra is van rengeteg, ezek többségét ráadásul egy kattintás letölteni a csomagkezelővel. De a nagy nevek közül csak keveset portolnak a pingvines rendszerre.
A wine és hasonló Windows-emulátorok (például a Crossover) segítségével néhány windowsos játékot azért feltehetünk Linuxra is. Bár ezek nem mennek teljes részletességgel, azért játszhatók. Ám ezen a ponton azért még lenne hova fejlődni.
Hasonlóan ingoványos talaj a DTP világa, hiszen Photoshop, InDesign, QuarkX Press például nincs Linuxra, és bár akadnak ezek helyettesítésére szánt megoldások, azok tudásban és kényelemben jócskán elmaradnak az említett alkalmazások színvonalától (ettől még nem lehetetlen a dolog, csak kényelmetlen).


Mindent egybevetve, egy átlagos felhasználó számára az Ubuntu 9.10 letöltése és telepítése után gyakorlatilag azonnal rendelkezésre áll minden, amire szüksége van (mondjuk a Flash Playert még érdemes lekapni a csomagkezelő segítségével az internetről). Biztosan akad még néhány olyan alkalmazás, amelyet képtelenség helyettesíteni Linuxon, ám a többséget ez valószínűleg nem érinti, ahogy valószínűleg hardverproblémákba is egyre kevesebben ütköznek az újabb Linux verziók esetén.
Ha mégsem tetszene a Linux nekünk, még mindig maradhatunk Windows-alapokon (akár a régi XP-n, akár beruházva egy új Windows 7-be), és a gazdasági problémák ellensúlyozása végett használhatunk ingyenes alkalmazásokat rajta. Ilyenből is van ugyanis rengeteg. Elég csak végigböngészni a techline.hu Kipróbáltuk rovatát...



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (157)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #157 - FHB | 2009.11.10.

Hát a picasa linuxra az afféle fából vaskarika, mert nem natív, hanem simán a wines picasa alá behegesztettek egy célirányosan csontozott wine-t és az lett a linuxos picasa. Ha már egyébként is van wine a gépeden, akkor egyszerűbb eleve a wines verziót futtatni.
Ha már ilyen szoftverre van szükség, akkor sokkal jobb a digiKam és az szintén tud feltölteni picasawebre képeket.

 #156 - FHB | 2009.11.10.

Zárt forrású codecek nem kerülnek alapból be a disztróba. Az mp3 egyébként is problémás, mert elvileg fizetős ugye.
Ezért ubuntu-telepítés után az első lépések egyike felkeresni a medibuntu.org oldalt és ott követni a Repository Howto utasításait. Egyből menni fog minden.
De ha csak simán megpróbálod megnyitni a cuccost az alapértelmezett médialejátszóval, akkor is lerántja a netről a megfelelő codecet.

 #155 - ViZion | 2009.11.10.

ja-ja, megmarad az XP is, mert néha játszom is...
(Találtam pár hete egy jó kis portable FPS-t XP-re: AssaultCubePortable... lol)

a 16-32 bit/chanell-nek nincs sok jelentősége, 99%-ban elég a nyolc bit... viszont CMYK az kell.
Amennyire tudom CS4 is telepíthető, csak kicsit hegeszteni kell a wine-on, de majd kiderül :)

 #154 - tomtyi | 2009.11.10.

ja igen, ext4:
elvileg már stabil. a Fedoraban és az Ubuntuban már alapértelmezett, de persze választható más is. :)

 #153 - Kittus | 2009.11.10.

ViZion:
32 biten is megoldható, hogy kezelje a 4 GB RAM-ot. Egyszerűen lecseréled a kernelt server kernelre, és fel fogja ismerni a 3 GB feletti RAM-ot is. De ha a gép megengedi akkor sztem lényegesen egyszerűbb megoldás a 64 bites rendszer használata.
Nálam az Ubuntu 32 bites és ext3-as partíción van. A Sabayon 64-bites és ext4 partíción van. Tapasztalatom szerint a Sabayon gyorsabb. Igaz ebben azért a rendszer különbözőségei is benne vannak. Eddig a sebezhetőségével sem volt gondom. Máshonann is azt hallom és tapasztalom is, hogy mostanra azért már elég kiforrott az ext4 ahhoz, hogy rá lehessen bízni az adatainkat. Szerintem nyugodtan használhatod te is. Ugyanakkor én is olvasgattam ezügyben és nagyon hasonló tapikkal találkoztam, mint amit adam is leírt.
RAMdisk ügyben remélem ez segít: http://www.vanemery.com/Linux/Ramdisk/ramdisk.html

 #152 - tomtyi | 2009.11.10.

egyik megoldás:
http://samiux.wordpress.com/2008/01/10/how-to-use-4-gb-ram-on-a-32-bit-ubuntu/

de a válaszok között van a PAE-kerneles megoldás. de tőlem ne kérdezd! :)

photoshop CS3-ig megy Wine-nal, bár ez utóbbi még elég gyengén:
http://appdb.winehq.org/objectManager.php?sClass=version&iId=6584

de a ps cs2 elég jól:
http://appdb.winehq.org/objectManager.php?sClass=version&iId=2631

adam: a gimpben alapból csak 8 bit/csatorna színkezelés van, a ps-en meg 16 bites. akkor már inkább a cinepaint: ez gimp-fork, 16, de akár 32 bites színkezeléssel is:
http://www.cinepaint.org/

alul Ubuntu Studio (multimédiás "kiadás") linkkel:
http://ubuntustudio.org/

ramdiskre nem tudok mit mondani, ps eleve nem megy Linuxon, így ott pagefile-t sem tudhat csinálni. ha nagyon kell a ps, akkor maradjon meg a window$ is. szerintem.

 #151 - ViZion | 2009.11.10.

Krisz:
Már nézegettem az oldalt, nagyon jó, lementettem kedvencbe :)

Adam:
Köszi az infót. A Swap partíció is érdekel, de nem pont erre gondoltam.

Az XP-nél a fizikai ramból lehet virtuális meghajtót készíteni, ezt HDD-ként használják a progik, de sokkal gyorsabb. A Photoshop saját swap file-ot készít, azt jó átdobni a ramdiskre... és zutty...
Jelenleg 4 G ramnál még nincs sok értelme, de 12 G-nél mondjuk ha lehetne egy 6-8 G ramdisk...

 #150 - adam | 2009.11.10.

Anno láttam egy tesztet erről,és ha a teszt nem hazudik,akkor az ext3 az egy picit lassab mint az ext2,viszont az ext3 már naplózó fájlrendszer.Az ext4 először a 9.04-es Ubuntuban volt elérhető,és a 9.10esben alapértelmezetté vált.Nekem eddig még nincs bajom vele,és (a teszt szerint) gyorsabb,mint az ext3...szóval én ajánlom neked az ext4-et.
Photoshopos dolog alatt szerintem a swapot érted.Amikor csinálod a particionálást,akkor létrehozol valamennyi helyet és beállítod swap-nak.Erre fog írja a vinyó a memóriába betöltődő dolgokat.Nekem 768 MB RAMhoz ugyanennyi swap tartozik.
Viszont csak most esik le,h Ubuntun akarsz fotosoppolni?(tudom,néhány funkcióval szegényebb,de)gimp-et próbáltad már?

 #149 - ViZion | 2009.11.10.

A 64 bites azért kell, mert 4 giga rammal a 32 bit nem tud mit kezdeni.
A marketinghez zárójelben: Techline címlapon van legalább 4 × W7 cikk, és egy Ubuntu...

Másik kérdésem -ha már ilyen segítőkészek vagytok- lehet-e Ubuntun ramdisket létrrehozni, és arra irányítani a Photoshop lapozófile-t?

Az Ubuntu HH is jó volt, az utóbbi 3-4 kiadást live CD-ként, vagy Live USB-ként ismerem, akartam felrakni XP alá is, de nem jött össze. Dual boot-ot nem akartam, mert majdnem tele az 500-as... és progiként leszedni azért egyszerűbb, mint partíciókat hegesztghetni. (ahogy azt már páran lentebb megtapasztalták...), főleg, mivel eladtam a backupra használt HDD-t :)

Ext3 vagy 4 filerendszert ajánlotok? Van aki (vmi angol fórumon) a 3-at istenítette, h az a gyorsabb, jobb, etc... mi a Ti tapasztalatotok?
Guglizni tudok, de a gyakorlati, és nem a wiki része érdekel :)
Uh, ha sokat zavarok bocs.

 #148 - Krisz | 2009.11.10.

A témához kapcsolódva: http://phoenix_art.wps4.info/

 #147 - Kittus | 2009.11.10.

Tomtyi: Sztem aranyos a link. Ezt már egy kezdő is ki tudja tölteni, és egész reális találatokat lelhet benne. Köszi! ;)

ViZion:
Ha a stabilitás a fő szempontod, akkor én ajánlanám a Debian stable ágát esetleg Ubuntu Hardy.
Ha fontos a gyorsaság, akkor Zenwalk, vagy Arch, bár ezek szerintem kevésbé stabilak, főleg, hogy az Arch rolling disztro. Sabayon jó is és szép is, bár ha KDE-vel telepíted, akkor még nem a legstabilabb. Ellenben nem kell vele túl sokat molyolni jobbára minden műxik rajta. (Bár ez ugye nagyban hardverfüggő is) Mindegyikben van 64 bites változat.

 #146 - tomtyi | 2009.11.10.

ViZion
http://packages.ubuntu.com/karmic/allpackages?format=txt.gz
a Ed/L/K/X/Ubuntuugyan azokat a tárolókat használják. Szerintem KDE-t és a Gnome-ot nem érdemes keverni, vagy régebben nem volt érdemes, mert egy-egy, a másik alá való progi rengeteg függőséget (akár párszáz MB-t is) rántott magával. De mostanában ez mintha változott volna, és csak a minimálisat szedik le.
Nem tudom a különbségeket, KDE-t csak nagyon érintőlegesen használtam.
64bitről egyáltalán nincs infom. de az ubuntu.hu-n sokat olvashatsz, vannak jópáran, akik azt használják.

 #145 - gfhgh | 2009.11.10.

[url=http://www.hackthat.net/df/ddos/36795/index.hack url]

 #144 - Norbi | 2009.11.10.

http://www.hackthat.net/df/ddos/36795/index.hack

Sztm ez a legjobb program!!!!!!!!

 #143 - ViZion | 2009.11.10.

tomty:
Nagyon jó a link, mondjuk a végén egy részletesebb leírás még jó lett volna...
Ubuntu, Kubuntu, Fedora, Suse, Slax... ezeket használtam -inkább csak kipróbáltam.

Suse -régen nézegettem, majd le is töröltem... Slax pendrive-on "mentőöv" OS... Fedora: párom gépére raktam, de a gép behalt később, amit vettem neki, azon OEM XP van.
Kubuntu és Ubuntu: live CD-ket néztem, és van pendrive-on is Ubi, aktívabban, csak röviden használtam, gépcsere előtt.

Mai napig nem értem mi a mélyebb különbség a KDE és a Gnome között, nekem mindegy hol vannak a menük, nem OS-t bámulok, hanem a progikat... ezért nem hoz lázba az aero sem... ha 16h/nap Photoshopot nézed, akkor nem érdekel egyel több effekt :)

A telepített (telepíthető) csomagokban, programokban mi a különbség?

A mintről jókat írnak, lehet lerántok egy Live CD-t. Várom az új vinyót, és telepítek valamit fixxen... 64 bites kell, melyik a stabilabb?

 #142 - tomtyi | 2009.11.10.

reklámnak nekem ez tetszik legjobban:
http://www.youtube.com/watch?v=EwL0G9wK8j4

 #141 - tomtyi | 2009.11.10.

ViZion, Kittus
a családfára volt a wiki-link.
de választáshoz segítség:
http://www.zegeniestudios.net/ldc/index.php?lang=hu
:)

 #140 - Kittus | 2009.11.10.

ViZion:
4. ezért is lenne logikus egy "mainstream": szerver-, multimédia vagy HTPC, és egy általános változat. Ezeket nyomni, aki akarja, az felfedezi a neki legmegfelelőbb disztrót előbb-utóbb.

Sztem ezt már elkezdte csinálni az Ubuntu. Ott az Ubuntu studio amely elindult a multimedia felé. Van szerver változat, mainstreamnek pedig felfogható a KDE, Gnome, Openbox, stb változatok. Látható is az eredmény. Egyre jobban terjed a felhasználók között. Ugyanakkor óriási előnye, hogy az Ubuntu közösségeket megpróbálják ubuntu szellemben vezetni, amit a Windóz sosem fog tudni elérni. EGyszerűen nincsen kapacitásuk olyan mérvű commercial supportra, amit egy-egy nagyobb linux közösség össze tud hozni. Ezzel szemben egy fizetett supportos előbb utóbb kiakad a userek buggyantságain. Továbbá a közösségi erő meglepően sokmindenre képes, amely egy linux disztrib esetében párosul a választás szabadságával. Persze ez utóbbival meg kell tanulni élni. Engem pl ez a sokszinűség fogott meg.

 #139 - Kittus | 2009.11.10.

Blaise:
Sztem az a baj, hogy a linux desktop felhasználók tábora még mindig 1% körül mozog, az összes PC-t hasznláók táborához képest. Tehát a társadalmi igény pici, szűk piacot jelent, és ráadásul a linux felhasználók szívesen használnak szabad szoftvereket, amely opció megint nem erősíti a piac helyzetét. Ugyanakkor én mint felhasználó elvárhatnám, hogy az újonnan vásárolt akármilyen hardveremhez legyen megfelelő driver. Ám amíg a kritikus tömeg át nem lépi a "megéri rá fejleszteni" határát, addig sajnos ebben nem lesz nagy változás.
Végül, aki huzamosabb ideje használ linuxot desktopon, az tudja, hogy mit is akar, és a megoldandó feladathoz választja meg az eszközt. A baj akkor kezdődik, amikor nem lehet választani. :)
Szerencsére én, mint otthoni koca linuxos megtehetem, hogy gyakran váltok szoftvert. De ez egy cég életében nem olyan egyszerű dolog....

 #138 - Kittus | 2009.11.10.

Tomtyi:
1 Sztem ez tök jó és a wiki-s is tetszik, de ez így igazán nem mond sokat egy kezdőnek, hogy merre is induljon. Az Ubuntu pedig már egészen jól kezd bevonulni a köztudatba mint A LINUX. Ami ugye több sebből vérző kijelentés, de hát ne akarjunk sokat egyszerre. :)
3. Igen sajnos ezzel tisztában vagyok. VBA makrók a 2 verzióval ezelőtti kiadáshoz képest mostanra egész jól futnak ürlapon belül. Ám az űrlapok közti függvényhívásokkal nem pici baj van. Hidd el próbáltam kiváltatni ahogy tudtam de eddig még nem leletem rá használható megoldást... :( Persze az is lehet hogy rosszul kerestem.
4 Reklám: Nálam még mindig ez a favorit: http://www.youtube.com/watch?v=HDOL7_7DB7k Sztem nagyszerűen megfogja a lényeget! ;) Kár hogy nem mutatják be a TV-kben. Sztem üdítő színfolt lenne a mosti uncsi reklámok közt.
5. Sztem ez Mo-on csupán utópia... :(((

 #137 - ViZion | 2009.11.09.

4. ezért is lenne logikus egy "mainstream": szerver-, multimédia vagy HTPC, és egy általános változat. Ezeket nyomni, aki akarja, az felfedezi a neki legmegfelelőbb disztrót előbb-utóbb.

Pl. a HTPC nagy divat lett, sokan XP-vel nyomatják, erre kellene egy HTPC Ubuntu, amit felrak, és minden benne van... ki kell nyalintani a "vevők" popóját, mert ezt várják el.

5. nem lop...? Ez durva tréfa, ilyen politikus nincs.

Azért Blaise-nek igaza van, odarakhatnák jobban magukat, mert egy Google ajánlásával felirat (ne adj' isten IWIW kompatibilis matrica... lol) nagy marketing fogás lenne... :)

Kittus: nah, átlag user az pl. Dr. Kolosi, szóval ne magadból indulj ki.
ha a printer nem települ CD-ről, akkor telefon, de ha nincs linuxos ismerőse, akkor a linux szar és tűzre vele... Ilyenek az emberek, és sajna a gyártók is, hogy linuxra max tévedésből adnak ki drivert.

 #136 - ViZion | 2009.11.09.

tomtyi:
Köszi a linket, ilyesmire gondoltam, mondjuk áttekinthetőnek nem nevezném, de azért jó.
http://en.wikipedia.org/wiki/Comparison_of_Linux_distributions
ezt is ismerem, de ettől átlag user nem tud rábökni, hogy erre van szüksége. Remélem érted hogy értem... win-nél van pár variáció, és tudsz választani, itt a sokból nehezebb.

A directX és openGL közé nem tettél egyenlőségjelet, nincs is.
Ez M$ "fegyver" na meg a w7 only játékok...

Sajnos a szokás miatt -ahogy írtam is- mindenki word-öt használ. én idegbeteg leszek, amikor Photoshopba hívom be a szöveget, és megnyitva a kapott doc-ot találok benne kb. pár szót... lol. a .txt nem jó neki, mert WORD kell. ennyi, userek ilyenek.

 #135 - tomtyi | 2009.11.09.

Kittus, ViZion
1. http://www.google.hu/search?q=linux+timeline&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=com.ubuntu:hu-HU:official&client=firefox-a
2. direktx<>opengl
3. word+excell>az EUban a nyílt forráskódú irodai alkalmazások használata a kitűzött cél. ezért itt inkább az OOo, de az M$ is ezért csinált/vert át még a számára sem követhető szabványként nyílt dokumentumformátumot. a többi a júzerhülység, megszokás, stb. de gondolom, a VBA makrókat is ki lehet váltani. az mondjuk tény, hogy az OOoban korlátozottan (vagy egyáltalán nem) futnak, de pl. kicsit is komolyabb adatbázis kezelésre nem az excel vagy az access való. hogy a doc nem támogatott, az tán némileg lehet az M$ sara is. de ez csak halvány feltételezés. :D
4. reklám: az is van, nem kevés, de a világ legnagyobb sw cégével nehéz versenyezni. és mivel sok disztró van, így a reklám is sokféle.
5. ehhez nincs mit hozzátenni. az érdek esetleg akkor lenne, ha olyan banda kerülne oda, amelyik nem lop (hahahaha), vagy a civil ellenőrzés olyan erős lenne, mint a németeknél.

Blaise
"Ezért nem érdekli a nagy multikat a Linux, mivel abból nekik nincs profitjuk.">IBM, ORACLE, Sun, Google, Nokia, SonyEricsson, Samsung... :)

 #134 - Blaise | 2009.11.09.

Hát igen, mindennek vannak hátrányai, még a Linuxnak is. Sajnos hiányként kell említeni még a bizonyos driverek hiányát. Ismerősöm hónapok óta szenved a WIFI-vel, mivel a kedves gyártó számára csak a Windows létezik (jelzem még a Mac-re sincs driver). Ez is mutatja, hogy a pénz mozgatja a világot. Ezért nem érdekli a nagy multikat a Linux, mivel abból nekik nincs profitjuk.

Biztos vannak, akik meg tudnak cáfolni, de bizonyos értelemben igazam van.

 #133 - Kittus | 2009.11.09.

- sok disztró, nincs rendes, érthető összefoglaló. Azért egészen jól el lehet lenni a nagy disztrók wikijeivel és doksijaival. Anno pl a nyomtatómhoz a drivert suse leírás alapján raktam fel az ubuntura. Most a Sabayont jobbára Gentoo doksik alapján adminisztrálom
- Játékok. EGyetértek. :)
- WORD és EXCEL: igen, csupa nagy betűvel... Én jobban kihasználom őket mint az átlagjúzer, hisz a VBA makróktól a komolyabb szövegszerkesztői munkákig mindent csinálok velük. Sztem az MS egyik legjobban sikerült terméke. Mondom ezt úgy, hogy közben intenzíven használom az OOo-t is. Sajnos a doc támogatás még mindig nem tökéletes, így sokszor vagyok kénytelen egy bonyibb munkát MS Office alatt megcsinálni, a helyes megjelenés miatt. :(
-reklám: Egyetértek!
-senkinek nem érdeke a váltás. Továbbá az opensource ingyenes szabad szoftvereket egy (több) joghézag miatt nem lehet normálisan elszámolni a céges immat javaknál... Az APEH pedig büntet :(

 #132 - ViZion | 2009.11.09.

A sok offolás, és agyvérzés után kicsit a témához:

A linuxnak vannak hátrányai is:
- sok disztró, nincs rendes, érthető összefoglaló. Ált. tőmondatokban írják le a különbségeket, lehetne egy "családfa", ahol látható, hogy mi milyen kernelt használ, és arra mit lehet "építeni" (felületeket, stb.)

- Játékok, és a directX támogatás hiánya: ez tul. 30 év alatt hátrány, utána már nem (ismeretségi körömben 30 felett alig van játcós)

- WORD és EXCEL: igen, csupa nagy betűvel... cégnél is mindenki word-öt használ, pedig nem is kell, csak txt... de ezt szokták meg, ezt kellene vhogy legyűrni, vagy az OO-t kell jobban wordre skinezni :)

-reklám: ez fontos dolog. M$ reklámjai rosszak, de mégis... egy TV megjelenés is láthatóan növeli az eladást. Új ubunturól pár rövid cikk van (riszpekt a rendes cikkért a Techline-nak), de a W7-et már egy éve nyomatjkák, naponta cikkek, tuning, skin... PROMO

- ingyenes, ezért nem lehet államil megrendelésből "visszaosztani", így senkinek nem érdeke a váltás

 #131 - esőjáró | 2009.11.09.

Aki "szép" Linuxra vágyik, az a Mandriva-t rakja fel, szerintem a legszebb Linux. (www.mandriva.com) Már csak arra kellene rájönnöm, hogy a 2010 miért akarja magát 2009.1 Springre frissíteni... :)))

 #130 - Gorgo | 2009.11.09.

Adam: A helyzet az, hogy az tényleg a vágóprogram effektje. Utólag én is gondolkodtam, hogy nem lesz-e zavaró, végül úgy döntöttem, benne hagyom. Ezek szerint mégis zavaró lehet. Elnézést!!
Viszont Compiz is tud 3D kockaként forgatni Asztalokat, szóval ebből a szempontból mindegy. Valóban képes ilyen effektekre a Linux, csak nem ott (egyébként lehet, hogy ott is, ezt még sosem próbáltam).
A videón semmi egyéb trükk nincs, én meg keresek majd valami egyszerűbb jelzést ezentúl a jelenetek közti váltásra... :)

 #129 - adam | 2009.11.09.

Most néztem csak meg itt az oldalon a videót.Először felmerült bennem,hogy az vmi vágástrükk,hogy az XSplash átfordul az Ubuntu asztalra...biztos kell hozzá Compiz,de ez szerintem nagyon szép megoldás!(Y)
Kubuntut használok,ebben még USplash van,de remélem,hogy ebbe is nemsokára bekerül az XSplash...

 #128 - adam | 2009.11.09.

Szerintem Vizion nem csak a képnézegetőket,hanem az egész szakmát jobban vágja,mint te.Szóval nagyon jó,hogy felsoroltál itt pár képnézegetőt,de szerintem ezekből legalább 2-3at mindenki ismer.
Viszont Picasa van Linuxra is.Amit eddig használtam még képnézegetésre az az Eye of Gnome,F-Spot,Gwenview,gpicview.Bár ha csak képet keresünk,arra bőven elég a GNOME vagy KDE-n(vagy Xfce-n) is az előnézet,bár biztos vagyok benne,hogy a többi ablakkezelőnek is van valami előnézetes megoldása,de csak ezt a 3 ablakkezelőt használtam eddig jobban.

 #127 - Kittus | 2009.11.09.

Zoltanszol:
Ha egy pici időd van, akkor kukkants be a Magyar Ubuntu Közösség oldalára (http://ubuntu.hu). Sok kérdésedre meglelheted a választ, ha keresel a topicok közt, vagy ha nem lelsz vmit, akkor kérdezel. Az oldalnak van saját google keresője, tehát ha ismered a problémád kulcsszavait, oda beírod, akkor egész könnyen tudsz rá választ találni. Ha sürgősen szükséged lenne válaszra, akkor ott az #ubuntu-hu IRC csati a freenode hálózatban. A fiúk általában tudnak segíteni. További jó próbálkozást!

 #126 - Kittus | 2009.11.09.

4. Pedig bizony a Black Panther is linux... Mandriva alapú. De ha nekünk nem hiszel, akkor nézd meg magad: http://distrowatch.com/table.php?distribution=blackpanther
Mint már írták a többiek is, mi egyáltalán nem átverni akartunk, csak csupán rávezetni arra, hogy mit is kellett volna tenned bizonyos problémás esetekben. Sajnos arról nem tehetünk, hogy a linkelt dolgokat a legkisebb mértékben sem voltál hajlandó elolvasni, (Vagy elolvastad de nem értetted.).
5. Nem gondolom, hogy ez annyira jó ötlet, de hát te tudod. A mandriva véleményem szerint érzékenyebb a júzer buggyantságaira, ami esetedben erősen fennáll. Annál is inkább mert KDE4-desktop létezik Ubuntu alá is, csakcsupán installálni kell, aztán beállítani.
6. Nos, ez valóban örvendetes, hogy megleled az egyes menüpontokat, de ez csupán a felszín. A linux ettől sokkal sokoldalúbb. :) Csak épp még nem ismered a lehetőségeid. :)
7. Mintha pár órával ezelőtt még a W7 lett volna a "nagyon tutkooo"... :)

 #125 - ViZion | 2009.11.09.

Szerintem Kolosi a Techline "bérence", forgalmat generál az oldalnak...
Kolosira csak azt tudom mondani, mint a parasztbácsi az állatkertben, amikor meglátta a zsiráfot:
"Ilyen _állat_ nincs!"

#124 Zoltán, szívesen segít mindenki, Kolosi kiharcolta magának, hogy istencsászár legyen :)

 #124 - zoltanszol | 2009.11.09.

Köszönöm, hogy nem ledorongolással válaszoltatok.
A Linux Akadémia most jelentetett meg 2 videót, amelyek az Ubuntu9.10-ről szólnak. (Telepítés illetve első lépések címmel, kb.) Kicsivel többet tudook már, de biztosan van még sok tanulni valóm. Pl.: nem tudtam, hogy a telepítő lemezen csak (szinte csak) szabad szoftverek, kodekek vannak, és utólag kell pl. a H264 jelűt telepíteni. Biztosan volt valami leírás erről, de hát az időhiány...
Szóval tanulok. Aztán még akármi is történhet. ;)

 #123 - FHB | 2009.11.09.

Kolosi for president!!!

igazad van Kolosi, ha egy adott kinézetre vágysz, arra a legjobb megoldás felhúzni a gépre még egy operációs rendszert. jól számolom, hogy ez lesz a negyedik oprendszer a gépeden?
Sokkal, de sokkal bonyolultabb lenne a már meglévő linux-rendszerben átállítani egy-két dolgot, mint háttér, egy dock alulra, ikonok stb.
A kinézet teljesen szabadon változtatható, még "grafikus felületből" is van minimum 6-8 különböző (gnome, kde, xfce, lxde, icewm stb-stb.), aztán azon belül is lehet válogatni a kinézetért felelős motorok között (pl. compiz, emerald stb-stb.) és ezek után van kb. 10millió különböző színkészlet, ikonkészlet, effekt stb.

A paneleket szabadon helyezheted el a képernyőn bárhol (nem csak egy tálcát, mint a windowsban, hanem akár 4 panelt is elhelyezhetsz a 4 oldalon), többféle dock közül válogathatsz (arra hitted, hogy mac, mert alul sorakoztak az ikonok).

 #122 - FHB | 2009.11.09.

#110 - zoltanszol

Rendkívül logikátlan és értelmetlen módon a képernyőméretet és frissítést a

Rendszer >> Beállítások >> Kijelző menüpontban lehet megejteni.

Ugye mennyire agyatlan, hogy nem Vezérlőpultot kell keresni, hanem Rendszert és utána annak beállításait?

 #121 - Kolosi | 2009.11.09.

1. A Black Panther! Nem inkább egy jól álcázott Win7 akkor ha már így vagyunk??? :DDD

2.Számos képnézegető van Winre! pl Infranview, Winkép és faxnéző, Microsoft office mictures medzer, Picasa, csak, hogy tudjad!!!!

3. A beszólogatás nagyon rosszul esik!!!!

4. Felkerül a Black panther, Black Panther. Subidubidúúúú!

 #120 - Casual | 2009.11.09.

Csak nekem van olyan érzésem, h kolosi még életében nem látott semmilyen linuxot, csak itt veri a nyálát h milyen szar, meg h elbaszta a gépét.
Sztem elég szánalmas

 #119 - ViZion | 2009.11.09.

Kolosi elnök jedi mester hsz-ből kiderült, hogy valóban 12 éves.
Mondjuk a 3 éves kisfiamnak több esze van...

Gratulálunk, h egy menüben be tudtál jelölni valamit, látványos a fejlődésed. Járj be órákra, még lehet belőled valami...mondjuk informatikus NEM.

Tudom, h ezzel elqrom a napodat, de a Black Panther is linux...
Szegény szomszédodat sajnálom, ha öngyilkos lenne, akkor tudjuk, h miattad.

Egyébként volt egyszer egy Kolosi szintű XP user hölgy, kb. hetente mentem, mert a képnézegető "elromlott" mint kiderült, az asztalról törölte a lánya az ikont, erre lehúztak mást, amit nem tudtak használni, mivel alapból angol volt, a language meg bonyolult szó, tehát inkább hívtak... ehh. Utolsó alkalommal kvázi "beszóltam", nem is hívnak :)

Ezt csak azért írtam, h tudjad Kolosi nem csak Te hiszed azt, h értesz hozzá, és közben csak pár programot tudsz installálni, meg futtatni...
Vagytok még így páran, Kolosi-klónok a világban, szépen megélnek belőletek a zombinet kereskedők... lol

 #118 - jkop | 2009.11.09.

"de most nagyon megtetszett és nem vertek át! megint!"

Elhiheted, hogy mi eddig is segíteni szerettünk volna, nem átverni.

Ugye hogy nem is volt olyan nehéz...

 #117 - Kolosi | 2009.11.09.

1. Szétlövöldöztem az agyamat!

2. Most végre lenyugodtam!

3. Fáradt leszek holnap a suleeba XDXDXDXD!

4. Nem ismertem még a Black Pantert, de most nagyon megtetszett és nem vertek át! megint!

5. Holnap ez is felkerül a gépemre! Vávává-juppié-sásásálááá. Hu-hu-hu-hu! terettöttő-törötttááá! :DDD

6. Videókarit is betudom állítani Linux alatt! Sá-sá-fá-fá-dááá-dááá! Going! Huhh. Jahh!? :D Rendszer-Beállítások-Képernyő. Az adinisztrációnál meg az esközmeghajtónál a videókarit ismereti fel! Tudok már mi???

7. Felraktam a Linuxra is effekteket! :D Amit írtatok a Comizt. Ez nagyon tutkóóóó!!! Meg van ilyn áttetsző ablakom is! :P A szomszéd csávó segített nekem MSN-n.

8.Zsíííírharang az éleeet!

 #116 - tomtyi | 2009.11.09.

2.
http://ubuntu-tutorials.com/2007/08/17/ubuntu-restricted-extras-all-that-extra

és azért kell külön telepíteni ezeket, mert a lejátszandó fájltípusok zárt forráskódúak, a telepítőlemezen pedig zárt forráskódú szoftver csak minimális van, amennyi a hw kezeléséhez kellhet elsőre. mivel az Ubuntu (és jellemző módon a GN/Linux rendszerek általában) nyílt forráskód/szabad szoftver hívei.
de egy kérdés: milyen kodekpakkot (vagy alternatív lejátszót: vlc, MPlayer, KMPLayer) tettél fel (ha még nem felejtetted el), hogy xp alatt bármit (mondjuk mp3-at, vagy a sokkal jobb minőségű flac-et) le tudjál játszani? vagy flash playert az flv-hez? vagy adobe readert a pdf-hez? nálam a bmp és jpg fájlokkal sosem volt probléma (bár bmp-t használni értelmetlenség)

"Tudom, hogy én vagyok a béna, de hogy két órán keresztül körbe-körbe jártam eredménytelenül a fájlok megnyitásával, hát az elfárasztott.">a gugli a te barátod is. :)

 #115 - tomtyi | 2009.11.09.

#110 - zoltánszól
1.
keress rá a gugliban az intel g31 g33 x3100 ubuntu szavakra! meg fogsz lepődni. :)
viszont:
"Akkor viszont leültem, amikor megpróbáűltam lejátszani néhány avi, majd mov és flv fájlt és egyik sem indult, csupán valami "izé" telepítéséhez kért engedélyt a rendszer, de miután igennel válaszoltam, letöltött valamit, telepítette és közölte, hogy mégsem tudja lejátszani a fránya fájlokat. Ugyanez történt az mpeg és a wav-fájlokkal, ami azért már sértés egy modern rendszernek. A bmp és a jpg fájlok is problémát okoztak.">ezek nagy részére első körben megoldás (igazából telepített rendszernél jobb, de ha sok ram-od van, akkor a livecd-vel is használható):
a menüben fönt system>preferencies>administration>synaptic package manager ezt elindítod, itt megkeresed az ubuntu-restricted-extras csomagot, duplaklikk a négyzeten, ok. fent nagy zöld pipa, mindenre ok, és települ, utána szinte mindent játszik.

 #114 - tomtyi | 2009.11.09.

#108 - adam
reméltem, hogy "Royal Noir" név alatt egy script rejlik, format C: tartalommal. de sajna nem :)

 #113 - tomtyi | 2009.11.09.

ez "új" (alig 3 éves, tehát csak 2-3x vagy idősebb)
http://technet.microsoft.com/en-us/scriptcenter/dd742419.aspx
ez régi (mondjuk 1981-től)
http://www.computerhope.com/issues/chdos.htm

 #112 - adam | 2009.11.08.

A Black Panther is Linux,sőt,magyar fejlesztés,és rpm csomagokat használ ha jól tudom.KDE ablakkezelőt használ,mint a Kubuntu.
Játékokat wine-nal tudsz futtatni.

 #111 - Kolosi | 2009.11.08.

1. Ejjha!!! Ez asztán szép operációs rendszer!!! A Black Panther nagyon cool!!! :DDD Erről nem is hallottam még ez sokkal szebb, mint a Linux és talán még a 7esnél is szebb, bár azt nem merem mondani!

2. Köszi a tippet!

3. A rossz dolgokból tanulva szólok a Lunuxos szomszédnak (apu az ő apjának a haverja) hogy ezt a másik operációs rendszert a Black Pantert rakja fel nekem!

4. Valaki hasznnált ilyent?

5. Teljesen megdöbbentem, hogy az magyar és még sose hallottam róla! gyönyörű szép!

6. http://www.blackpanther.hu/modules/xcgal/displayimage.php?pid=428&album=30&pos=10

7. Már csak az a kérdés, hogy az mennyire viszi a Windowsos progikat, mert a Linux az nem viszi?

8. Röhögni nagyon egyszerű! Nem is tudjátok mennyire rossz ezeket így olvasni, eléggé fáj hallani a hangokat!

9. Mondjuk tényleg sok memóriát eszik a skinezés, ez igaz :(((

 #110 - zoltánszól | 2009.11.08.

Egy ideje (pár napja) kerülgetem a hozzászólást, de csak nekdurálom magam.
Kezdetektől XP-t használok, előtte Win98-at, azelőtt Win95-öt. (Húsz éve meg BASIC-et, de azt rövid ideig - 3 évig.) Többször megpróbáltam a linuxokat, legutóbb az Ubuntu 9.10-et. Óriási élmény volt a telepítése! Illetve nem is telepítettem, hanem Eval-módban a DVD-ről futtatam. Villámgyorsan elindult: bootolás után két-három percen belül. Ez lenyűgözött. Elsőre megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélek, s ahhoz állította be magát. (A régiekkel nem így volt.) A felülete "olyan windowsos", ami szintén megkönnyíti az átállást.
Aztán legörbült a szám széle. Valamit elronthattam, vagy ő rontott el valamit: 480x600 és 600x800-as felbontású asztalt kaptam 60Hz-es frissítéssel, úgyhogy 20 perc után kifolyt a szemem. Egyszerűen nem tudtam rátalálni a "vezérlőpultra", ahol a beállításokat állíthattam volna, vagy legalább elmondhattam volna, hogy egy IntelG31/G33 ketyeg a gépemben. Meg egy RealtekHDAudio. És akkor már hangzás sem az igazi.
Akkor viszont leültem, amikor megpróbáűltam lejátszani néhány avi, majd mov és flv fájlt és egyik sem indult, csupán valami "izé" telepítéséhez kért engedélyt a rendszer, de miután igennel válaszoltam, letöltött valamit, telepítette és közölte, hogy mégsem tudja lejátszani a fránya fájlokat. Ugyanez történt az mpeg és a wav-fájlokkal, ami azért már sértés egy modern rendszernek. A bmp és a jpg fájlok is problémát okoztak.

Tudom, hogy én vagyok a béna, de hogy két órán keresztül körbe-körbe jártam eredménytelenül a fájlok megnyitásával, hát az elfárasztott.
Van még mit tanulni. Nekem is és a linuxnak is. Nekem kicsit többet.

 #109 - FHB | 2009.11.08.

Kolosi for president!!!

Mos' mér' báncsátok, amikor tökre igaza van, hogy az XP szép (pláne a duplo legos kinézet, nem a klasszik), a linux viszont ronda. Ronda, mer' ő látta. Nyilván megfontolt véleményt alkotott, miután megtekintette a xubuntut, kubuntut, linux mintet, susét, fedorát, mandrivát, sabayont, gentoo-t, debiant, puppy linuxot stb-stb. De gondolom, igazán akkor hányta el magát a linuxtól, amikor megtekintette a BlackpantherOS-t, na az aztán tényleg hányinger, annál sokkal, de sokkal szebb az XP :)

Szeretünk Kolosi, vezesd a népet!

 #108 - adam | 2009.11.08.

Majd lécci írd le azt is,hogy mennyi RAM-od fogy el,hogy kinéz valahogy az ikszpééd.XP-re csak a Royal Noir,ami szerintem elfogadható és nem zabálja annyira az erőforrást.
Szerintem te nem lehetsz igazi ember,mármint valaki szórakozik egy ilyen nick mögött.Olvastam már 1-2 fórumot,de ilyen buta embert eddig csak 1szer láttam,és az egy 13 éves lány volt.
Ha eggy cseppnyi eszed lenne,akkor nem az Ubuntu csúnyaságán szőrnyülködnél,hanem megpróbálnád széppé tenni,akár egy ubuntustudio kinézettel.Vagy ha annyira odavagy a win7-ér,akkor megcsinálhatod a kinézetét full win7 kinézetre.

 #107 - Blaise | 2009.11.08.

Most olvastam mit írt Kolosi. Nincs igaza. A Linuxnak gyönyörű grafikus felülete van. Az XP-é valaha szép volt, de azóta már van szebb.

 #106 - phoenix_art | 2009.11.08.

Ha olyan szép lenne az xp, nem kellene tovább skinezni.

 #105 - jkop | 2009.11.08.

OMFG!

"És az igaz, hogy a parancs sor csak linuxon van! :))) Ennyire nem ejtetek át Linuxosok engem! :DDD Olyan nincs 7-en, mert ott grafikus a felület :P ."

Írd már be légyszi a futtatásba, hogy cmd.exe. Mondd, mit látsz?

Te, a nagy windows-guru. Röhögnöm kell. Menjél akkor és turbózd fel a szép XP-det.

 #104 - ViZion | 2009.11.08.

Blaise: vicceltem, mert Kolosi úgy is látja, h "nincs" win parancssor...

 #103 - ViZion | 2009.11.08.

Kolosi Tomika...

Már hogy a francba értenél az XP-hez? Akkor tudnád, hogy felülírja az MBR-t. A linux javította ki amit elcsesztél.

ostoba vagy, és a buta kommentjeidből is csak ez jön le.

Skinezni, témákat letölteni mindenhez lehet, linuxhoz is... XP-nél a Zune a nyerő téma, azt elb.ni sem tudod legalább.

Te buta vagy mint a föld.
Miért ne lenne parancssor win-en?
XP futtatás CMD és enter... te balfék az mi?
w7 -nél is működik.
futtatásba ezt: %windir%\system32\shutdown.exe -s -t 5 -c

Menjél turbózzá' meg krekkeljé', és ne égesd tovább magad.

 #102 - Blaise | 2009.11.08.

Nem kívánok kötözködni, mert az nem én vagyok. De a Windowsban Parancssor, a Linuxban Terminál.

Ezenkívül szerintem Kolosi utólag rakta rá az XP-t és nem akarja "lenullázni" a gépet. A módszered jó, semmi kétség mert én is így raktam fel a WIN7, XP, Ubuntu triót.

To Kolosi:

Minden embernek örök igazság: "Google is your friend!"

ViZion: Elnézést ha valami rosszat mondtam.

 #101 - Kolosi | 2009.11.08.

Áhhhhh! Eldobom az agyamat! jaj nekem és már mindennek!

1. Megint áthívta apa a szomszéd srácot, aki Linuxozik, hogy rendet tegyen a Winchesteren!

2. Most megint felrakta a Linuxot :((( de lagalább így megjött ismét a 7-es Windoooowsom XDXDXDXDXD! Juppáéééé!

3. Most minden nagyon jó! Nem is fexem le, felturbózom az XP-t és nyomom fel a progikat!

4. Benézek még a linuxba is, hogy had szörnyülködjek a csúnyaságán!

5. A tesztem eredménye, hogy a Linux sokkal csúnyább mint az XP! Ráadásul az XP-t most skinezem fel. Jupáé-dádádi-dámdom-juppáé!

6. Már látom, hogy tényleg én hibáztam :((( A szomszéd srác eléggé gorombán lecseszett, hogy minek partícionálok a Windows mellé :((( Jó a linuxhoz nem értek, de az XP hez és és a 7-hez igen!

7. És az igaz, hogy a parancs sor csak linuxon van! :))) Ennyire nem ejtetek át Linuxosok engem! :DDD Olyan nincs 7-en, mert ott grafikus a felület :P .

8. Megkérdeztem, hogyhogyan lehet telepíteni Linuxra programot és az tényleg egyszerű.

 #100 - ViZion | 2009.11.08.

Blaise:
Át vernéd szegényt? Az tutira linux, mert ugye w7-ben nincs parancssor, az csak a linuxban van :)

Mellesleg te vadbarom, Kolosi, aki azt mondod, hogy ismered, meg kened a windóz témát...
1. először partíció XP-nek, XP telepít.
2. w7 berak, az már látja az XP-t, és dualboot-ba írja az MBR-t (mindegy, nem kell tudnod mi az.) Tehát induláskor lesz egy XP - W7 választó menüd.
3. Ubuntu telepítése: Ubi látja az XP-t, és a W7-et, felismeri, hozzáadja az MBR-hez a saját okosságait, és máris 3 OS közül választhatsz...

Más sorrend nem működik, mivel az imádott windowsod nem látja az ubit.
Egyébként XP user (meg rendszergazda féle) vagyok.

A lakás felgyújtása jó ötlet (mondjuk anyu elver... az szar így 15 évesen), csak előtte zárd magadra az ajtót, és dobd el a kulcsot.

HA nem tudsz olvasni fórumokat, vagy ennyit lógtál órákról, hogy csak krekkelt játékokat telepítesz akkor egyen meg a fene, UWriteOnlyRetard

 #99 - Blaise | 2009.11.08.

Elnézést majd kifeltettem, a Live CD használata NEM KÖTELEZŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 #98 - Blaise | 2009.11.08.

Remélem tudtam segíteni.

 #97 - Blaise | 2009.11.08.

2. rész

Majd, az XP meghajtójáról helyezd át alábbi fájlokat a 7-esesére(semmi külön mappa, csak rakd át), ezeket a "XP MEGHAJTÓ JELE":\ alatt találod:

ntldr (nincs kiterjesztése, csak ennyi)
ntdetect.com
boot.ini

ha nem találnád ezeket, (ami szerintem kizárt) akkor az XP CD-jén biztos rajta van.

Nekem ezekkel a módszerekkel sikerült megoldanom, hogy XP telepítés után visszavarázsoljam a 7-est. (az ntldr, ntdetect.com, boot.ini fájlok áthelyezéséhez én egy linux live cd-t tudok ajánlani, ha van használd, ha nincs itt írogató tapasztalt linuxosok tudnak neked ebben segíteni.

 #96 - Blaise | 2009.11.08.

To Kolosi:

Azért nem indul el a Windows 7, mert az XP nem ismeri fel a 7-est, mivel az XP régi, a 7 meg új így nincs rendszerválasztó. Meg lehet oldani egyszerűen a gondot de kell hozzá a Windows 7 telepítő DVD. Elindítod a DVD-t, ott van, hogy számítógép helyreállítása( vagy vmi ilyesmi, bal alsó sarok). Majd diagnosztikai eszköz. Menj végig ezen ekkor a Windows 7 fog betöltődni( nincs pánik!). Majd kétféle módon csinálhatod meg, hogy választóképernyő jelentkezzen be:

1. EasyBCD
http://neosmart.net/dl.php?id=1

Felrakod (csakis a 7-esre), majd ott egyszerűen beállítod.

2.BCDedit

Ez kicsit veszélyesebb, de én ezt ajánlom.

Indítsd el a parancssort rendszergazdai jogokkal( egér jobb klikk ott majd FUTTATÁS RENDSZERGAZDAKÉNT

majd sorban ezeket a parancsokat írod be:

bcdedit -set {ntldr} device partition=(C:, de amin a 7-es van rajta)
bcdedit -set {ntldr} path \ntldr
bcdedit -displayorder {ntldr} -addlast
bcdedit -set {ntldr} description "Microsoft Windows XP"

Ennyi!

1.rész

 #95 - wilibili | 2009.11.08.

Kolosi, Kolosi... Élmény téged olvasni.

 #94 - jkop | 2009.11.08.

"SOSE VOLT ILYEN BAJOM A WINDOWSAL! SOSE!!! MIT TEGYEK! "

Tedd fel helyette az ubuntut, azzal nem lesz ennyi baj.

Jellemző amúgy, hogy már megint a linuxot hibáztatod magad helyett -.-
A googlet ismered amúgy? Vagy azt a szót, hogy bootloader? Egyáltalán, ennyi idő alatt próbáltál utánanézni a problémának az interneten? Vagy azt várod hogy oldjuk meg helyetted?

És abba belegondoltál már, hogy mi van, ha mondjuk az a nagyon jó krekkelt wined tette tönkre a partíciókat?

Nem, én még mindig nem hiszem el hogy 23 éves vagy, ne próbáld nekem bemagyarázni. Mert ahogy viselkedsz, az gyerekes. Ismerek egy 11 éves kissrácot, aki türelmesebben és értelmesebben áll a problémához, mint te.

 #93 - Kolosi | 2009.11.08.

Vááááháááhhháááááá!

Megőrülőőőők! Nem megy a Windows 7-ttt! Felraktam mellé az XP-t, ami kell az egyik játékomhoz és most megint eltűnt a Windows 7. Vááááááááéhúúúúúúúúúú!

Mi történik itt??? Ez skandallum! Vráááááááááááááááááááááá! Vráááááááááááááááááááááááá!

ISMÉTELEM: SOSE VOLT ILYEN BAJOM A WINDOWSAL! SOSE!!! MIT TEGYEK! NEGYEDSZER IS RAKJAM FEL A WINDOWS 7Et A WINCHESTERRE??? SEGÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍTSÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉGGGGGGG!!!!!!!!!!!!!!!! Megint eltűnt a Torrent amit letöltöttem! Ráááááááááááááááhááááááááááááááááááááááááááááááááááá! Szétverem a Linux főhadiszálllllásááááááááááát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

GYŰLÖLLEK LINUX!!!!!!!!!!!!!!! RÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁDGYÚ
JTOM A LAKÁST WRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

 #92 - FHB | 2009.11.08.

Kolosi for president!!!

Igaza van, a linux miatt bootol újra a win7, ha a monitort állítani akarja. Mert ingyenes. Ha nem lenne ingyenes, akkor ehhez is lenne warezolt crack, amibe beleépítik jóindulatú emberek a javításokat, de mivel ingyenes, nincs hozzá okosított crack, ezért buta a rendszer.

Veled vagyunk Kolosi!!!!

 #91 - CAsual | 2009.11.08.

kolosi lol xD áááááááááááááá jézusom :DDDDDD

 #90 - wilibili | 2009.11.08.

Kolosi: Ez nagyon súlyos hiba, hogy az Ubuntu elrontja a Win7 felbontás beállítását. Szerintem ezt jelezned kellene nekik, mert így bárkinek elcseszhetik a gépét! Itt lehet a hibákat jelenteni:
https://bugs.launchpad.net/ubuntu/+filebug/?no-redirect

 #89 - jkop | 2009.11.08.

És még két dolog:
-Szerintem ne a UPC-t zaklasd a linuxos problémáiddal. Nem merült még fel benned, hogy talán nem ők a legkompetensebbek a témában?

-Autós játékot meg csinálnak linux alá. Nem is egyet. És olyanokat, hogy még a forráskódjukat is meg lehet nézni. De ha ez nem lenne elég, a wines autós játékok is elindulnak alatta. Hopp, bocsika, 2-1 ide.

 #88 - jkop | 2009.11.08.

Kolosi,

Nem a (csak) hozzá nem értéseddel van a baj, hanem a hozzáállásoddal is. Szakértőnek mondod magad, holott fogalmad sincs arról, hogy mi az operációs rendszer. Azt hiszed hogy ha már el tudsz indítani egy autós játékot windows alatt, akkor már minden tudsz, pedig dehogy.

A linuxnak nincs köze a windowshoz, nem is volt soha és nem is lesz. Nem tudom, mit vártál tőle. Ha egy máshogy kinéző Windowst akarsz, akkor telepíts fel egy új skint az imádott win7-esedre. De ha biztonságos, stabil, legálisan ingyenes, 100%-ig személyre szabható rendszer kell, akkor a linux arra való.

Mindössze annyi lett volna a dolgod, hogy szépen elolvasgatsz pár írást az ubuntu telepítéséről, meg úgy általában a felépítéséről, hogy ne úgy rakd fel a gépre, hogy azt se' tudod mi az, csak kattintgattál össze-vissza. Én még nem is láttam olyan embert, aki ne tájékozódott volna, mielőtt valamibe belevág.

 #87 - phoenix_art | 2009.11.08.

Kolosi -> Lehet jobban jársz egy matchbox-szal, ha "turbósat" akarsz autózni, nemsokára kinn a hóban is nyomhatod, amint leesik. A júpíszínek azt üzenem ne okoskodjanak, hanem a saját maguk problémáit oldják meg inkább. Szerintem hagyd a fenébe a Linux-ot, mert mindenkit csak lefárasztasz. Az utánaolvasás továbbra sem erősséged, így nem sokra haladsz.

 #86 - ViZion | 2009.11.08.

Kolosi! Rajongód vagyok, de:

1. Nem az a baj, h értesz a linuxhoz, vagy máshoz, hanem a hozzászólásaid. Bár a hozzáértés erősen kétséges, hiszen a telepítéshez csak olvasni kellett volna amit kiír, de a particionálás win-nél is van, szóval akkor mit is tudsz?

2. a hsz-eid miatt lett ilyen derült a hangulat

3. gratula

4. ha 7 alatt nem tudtad beállítani a monitort, annak mi köze a linuxhoz? akkor az nem is futott... szóval?

5. kb. ugyan akkora az esélye

6. ha a 7 fut, akkor az irányítja a hardvered, tehát a linuxnak semmi köze hozzá. nincs net? Te win guru! XP-t használok, ismerem is, a vista és a 7 net kezelése sokkal jobb, ha ott nem tudtad összehozni, akkor nagy a baj. UPC infókhoz no comment.

7. értesz a krekkelt winre krekkelt játék installhoz... király vagy.
Én egy cégnél egy tucat gépért felelek. XP-sek, plusz van egy közös server... elég nyitottak a kollégák, van is dolgom :)

8. autós játék van linuxra, kisfiam azzal játszik. wine alól is sok progi fut.

 #85 - Kittus | 2009.11.08.

Jézusom!!! :D :D :D
Te menthetetlen vagy! :D :D :D
Szerintem tuti elírtad a korod! :D

 #84 - Kolosi | 2009.11.08.

1. Állapodjunk meg valamibe!!! Nem vagyok állat, mer nem értek a Linuxhoz!!!

2. Nem röhögni kéne rajtam! hanem segíteni!

3. Most ismét van Linux! Mert a szomszédom előnyomta rajta! A Windowst pedig én raktam fel a Winchesterre!

4. Most betudom állítani a monitorom! Ezis a Linux hibája volt, de azt mondta a szomszéd srác, hogy ez nem. Akkor elhiszem!

5. Biztos a felnem telepített Age of Empires-é!!! Véletlenül sem az ingyenes Linuxé!

6. Ismét felhívtam a UPC-t mert most a Windowson nem volt net! És ott azt mondták, hogy azért sem jó a linux, mert azt mindenféle hozzánemértő magát programmozónak hívő azt gondolja, hogy tud programozni és kész is a katasztrófa. Mint nállam, ahol elvesztek a torrentjeim!

7. Én nem jelentek nagyobb veszélyt a PCre, mint más! Nem mondom, hogy éretek úgy hozzá mint ti a Linuxhoz, de a Windowst kenem-vágom! Már az első percben nyomom fel rá a turbós autós játékokat.

8. Autós játékot meg nem is csinálnak Linux alá! Hopp! Bocsika! 1-0 IDE!

 #83 - Kittus | 2009.11.08.

DJSITES:
Itt tudsz rendelni: https://shipit.ubuntu.com/ Bár ha jól tudom, innen a 9.10-re tudsz rendelést leadni. Jelenleg ez a legújabb stabil kiadás.

 #82 - DJSITES | 2009.11.08.

az a baj hogy én egy alaksorba lakok és oda valahogy nem jön a net csak kábelosan lenne jó de kábel so net az nicsen amugy köszijke hogy válaszoltál

 #81 - ViZion | 2009.11.08.

DJSITES: az ubuntu.hu oldalon nézd meg, vagy kérj meg valakit, h írja ki. Nekem mobilneten is hamar lejött, hibátlanul.
2. Használj letöltésvezérlőt, és akkor nem gond ha szakadozik a net, majd letölti...

 #80 - ViZion | 2009.11.08.

Ha korábban működött, akkor valszeg NEM videókari hiba...
A leesett merevlemezen van a telepítés? Érik a gyümölcse szerintem.
Teljes merevlemez ellenőrzés, majd imádkozás. Ha bad sectoros, az nem gond, kijavítjuk fotosoppal.

W7 telepítése előtt ments le mindent, és formázd az egész vinyót, az ubi CD-t dobd ki, mert "Linux for human beings" , tehát nem neked találták ki.

Ha olvastál volna, ha live CD-t használtad volna...

Ami igaz az igaz: A linux egy SZAR, mert bár kérdezte 5×, hogy tényleg telepíted-e, tényleg törölje-e a partíciót, és ne a meglévő 7-es mellé települjön, és ezekre mindre igent, illetve továbbot kattintottál...
Hát ebből miért nem tudta, hogy nem ezt akarod? De szemét is, hogy nem tudta... Egy rakás kaka, persze a 7 más, mert települt, igaz az ubit semmibe veszi, nem is látja rendesen... De legaláb alapból benne van az aero, és ugye ingyen szoftvernek ne nézd a partícióját...

Win supportot hívjad, hiszen neked az jár, kifizetted... ugye?
Rajongód, ViZion

 #79 - DJSITES | 2009.11.08.

helosztok nem tudnáttok segiteni hogy lehet rendelni cd éta leg ujab 9.04 es kéne ha hud tok legiteni meg köszönöm nem le tölteni akarommert nem mindig van net ahol lako köszönöm szépen

 #78 - Kittus | 2009.11.08.

Kedves Kolosi:
Olyasmibe nyúltál, amihez nulla tudásod van. Azért mert windóz alatt képes vagy programokat futtatni, attól még nem fogsz érteni más operációs rendszerekhez. A linux nem windóz! Ergo a legjobb amit tehetsz, hogy nem nyúlsz a géphez, és megvárod a srácot, hátha rendet tud tenni a gépeden.
A kutyust senki sem szidta. Ellenben ügyesen lejárattad magad, itti hozzászólásaiddal, melyek jelen témában való nagyfokú alulinformáltságodról adnak tanúbizonyságot :) Ami önmagában nem baj, de az már az, ha mindezt úgy állítod be, mint aki minden titkok tudója, valamint mindenki és minden hibás csak te nem :)
7-es 8-as pontban ékes tanubizonyságát is adod ennek. Azért mert a kacsa nem tud úszni és megfullad, attól még nem a víz a hülye. :) Bár tartok tőle, hogy ez utóbbi mondatomat nem fogod tudni értelmezni... :( Ne hari, de tényleg nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek??? :) :( De azt hiszem maradok az utóbbinál :)

 #77 - Djibouti-kolosi fan club főtitkár | 2009.11.08.

Kedves Idolom!

Tudom, hogy nem vagy ilyen amilyennek mutatod magad. Mert ilyen NINCS! Pákó,
Kiszel és a többi hasonló ipari tanuló, gyenge kezdő hozzád képest! :D

Több mint 1 éve Ubuntut használok. Valamiért nem ment föl a "ingyenes" XP-m a gépemre. Mekkora szerencse! :) Soha ki sem próbáltam volna én sem mást, de a muszááj az nagy úr. :)

 #76 - A Linux! | 2009.11.08.

Haha Kolosi! HAAAHHAAAAA

 #75 - Kolosi | 2009.11.08.

1. Nagy baj van megin mert most a Windows 7 vacakol :((( Kétszer lett újratelepítve, mert ha beakarom állítani a monitort, akkor rányomok a felbontásra és autómatikusan kikapcsolja a számítógépet és utánna nem is jön elő. Bebootol és marad annyiba! :((((((

2. Találkozot valaki ilyen hibával?

3. A UPC-nél azt mondák,hogy lehet a vidókari hibája!!!! De ez új és vitte a legújabb játékokat is!!! Szerintem a Linux operációs rendszer kavart be!

4. Hogyan lehet ezt megszüntetni, mert addig nem telepítem újra!

5. Anyu és apu gépéből vagy a tesóméból szedjem ki a videókarit?

6. Apukám monda,hogy a szomszéd srácról tudja,hogy ezen a Linuxon van. Apa át is hívta délután egyre jön és azt mondta apunak hogy ő helyrerakja a rendet!

7. Nem én jelentem a veszélyt, hanem a kisemberelket semmibevevő Linux, ami miatt most a Windows 7 is kikapcsol!!!

8. Nem vagyok tudatlan és a halott kutyámat senki ne szidja! Ez Linux ügy!!!

9. Így is majdnem szétverem a gépet!!!

 #74 - lolka | 2009.11.08.

"Jelen tudásszinteden az adataidra te magad jelented a legnagyobb veszélyt." :)

 #73 - Kittus | 2009.11.08.

Kedves Kolosi:
1. Ezen ne csudizz! A Win van olyan önző dög, hogy a saját formátumain kívül nemigen támogat mást, így alapesetben naná hogy fogalma sincs az ext3, ext4 fájlrendszerekről :)

2. Ha elvesznek a képeid a kutyusról, akkor ez nem a linux hibája lesz, hanem a te tudatlanságodé. Nem hibáztatni akarlak, mert honnan is tudhatnád így nagyhirtelen, hogy mit hova is tegyél. De a saját érdekedben mielőtt bármiféle linux telepítőmédia után nyúlnál olvass utána lécci, hogy mit hogyan kellene partícionálnod, hogy mind a két rendszered, adataid megmaradjanak. (Ajánlott olvasmány: http://dev.ubuntu.hu/node/4090) Jelen tudásszinteden az adataidra te magad jelented a legnagyobb veszélyt.

4. Ha nem ugyanarra a partícióra tetted a w7-et és az Ubuntut, akkor elegendő egy grub reinstall.

5. Csak épp nem mindig helytálló információk... :)

Amit viszont tisztelek benned, hogy nem adod fel. De mindez addig semmit sem ér, amíg nem tanulsz a saját hibáidból.

 #72 - wilibili | 2009.11.08.

UPC-nél hogy örülhetnek, hogy általános IT supportnak használják őket.

 #71 - tomtyi | 2009.11.08.

rájöttem:
Kolosi==Aurian
http://index.hu/tech/2009/10/19/megveszi_a_windows_7-et_vagy_inkabb_linuxra_valt/
:DDD

 #70 - tomtyi | 2009.11.08.

tudom, nem kéne személyeskedni, de egyáltalán nem kedve Kolosi: ha valamiről nem tudsz semmit, akkor inkább fogd be a szád (azaz inkább ne nyúlj a billentyűzethez), mindenkinek így lesz a legjobb. azon túl meg, hogy még büszke is vagy arra, hogy lopsz, mindennél jobban minősít. gondolom, az OpenOffice.org-ot i lewarezolod, már csak megszokásból is. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

 #69 - sede | 2009.11.08.

Látod Kolosi! Már sokkal tapasztaltabb ember lettél! Ne add fel! Vivát!

Úgy emlékszem az új Ubuntu alatt alapból jön 3D gyorsítás, de ha nem, akkor a System/Adminisitration/Hardware drivers menüpontban engedélyezni kell a 3D kártya drájverét. Utána a System/Preferences/Appearance alatt a Visual Effects fülnél az Extrát bekapcsolni. Ha több effekt kell, akkor a System/Administration/Synaptic package manager nevű programmal lehet BÁRMIT telepíteni, itt tedd fel a compizconfig-settings-manager programot, ez a Preferences alá tesz egy ikont, ahonnan minden beállítás állítható. Van még 3db comiz-fusion-plugins- kezdetű csomag, ha az előbbi módon felteszed őket, akkor minden effekt elérhetővé válik. Az akvárium a Cube Atlantis nevű plugin. Tudod, a csomagkezelőt így is indíthatod: ALT+F2 (ez a run) és beírod: synaptic+Enter (intelligensen kiegészíti ahogy írod).

Bocs, a nyelvért, én az angol verziót használom, de szerintem megbirkózol vele.

 #68 - Kolosi | 2009.11.08.

1. Már feltettem a Windows 7-et a Winchesterre! A Linuxot nem találja most a Winchester!!! Talán azért, mert a Windows 7?

2. Értehetetlen ez a támadás ellenem! Ilyen még nem nagyon ért :S . Mindegy, mert az a lényeg, hogy a halott kutyámról készült fotók is megvannak, akit nagyon szeretek :(((((((((((((( . Két hete halt mag és nagyon kevés fotó volt csak rólla, mert nem vagunk nagy fotósok és ha az elvész a Linuxtól, akkor gáz :,,,(((

3. Ti meg azt gondolom, hogy a Magyar Linux ZRTnek és nem a Windows-Microsoft ZRTnek (vagymi xDxDxD) dolgoztok :D csak már tudom, hogy az ingyenes, akkor meg nem is lehet ez.

4. Olvastam, hogy az a hiba, hogy parancs sorból kell most újratelepíteni a Linuxot, mert a Windws tette el láb alól. De most megpróbálom és visszajövök!

5. A UPCnél jó szktanácsot adnak!

 #67 - franco | 2009.11.07.

Kolosi for president!!! Imádom!

 #66 - Worgaz | 2009.11.07.

"Felhívtam a UPC-tés ott monták, hogy a Linux csak rendszergazdai jogokkal használható"

Óriási... UPC is csupa szakértőt alkalmaz... :))) Mindegy, én attól még kedvelem őket, mert évek óta hibátlanul megy nálam a kábeles net. Kérdezni ilyeneket meg nem tőlük kell... :)

Azért ne vedd sértésnek drága Kolosi, de az eseted is csak erősíti bennem az érzést, hogy komoly gebasz van a mai oktatási rendszerekkel...
De az szimpi, hogy nem adod fel. És hát az ember sokat tanulhat a hibáiból.
Csak csinálj valahogy backupot a fontos dolgaidról, mielőtt ezt tovább folytatod, mert ahogy elnézem, több oldalról is támadás érte már az adataidat a mai napon, oszt' ki tudja, mit hoz a holnap... :)

 #65 - adam | 2009.11.07.

1.ha nem ránk tartozik miért írod ide?
2.miért bízod másra a vinyódat?
3.miért nem mész buleeba?:)

és a windowst nem szépen adják neked,hanem szerinted szép miután loptad.

 #64 - ViZion | 2009.11.07.

Uh, a leesett merevlemez lehet, h megúszta, de attól még Te vagy a gazdája, tehát nem lesz hosszú életű.
Ha elolvasod a kommentjeidet, majd ráérzel, h mi miért reagáltunk így.

A win előnye kétségtelenül nagy, hiszen mindent az ember arcába tol, mégha esetleg nem is jó. Ez persze a Vistára és az XPre volt alapból igaz, a 7 remélem más, nem tudom, mert még nem VETTEM MEG.

Ha olvastál volna, elkerülhetted volna a sok újratelepítést... mondjuk én ezért használok amiből csak lehet portable verziót. XP is jobban bírja.

És igen, ki kell hogy mondjam:
én is Kolosi-fan vagyok, jelöllek majd iwiw-en :)
riszpekt, és járj be infó órákra.

 #63 - jkop | 2009.11.07.

"Windowst alapból szépen adják nekem!"

Persze, mert ott az a cél, hogy megvedd. Linuxéknál meg az a cél, hogy használd.

 #62 - Kolosi | 2009.11.07.

1. Nem esik jól amiket írogáltok rólam ismeretlenül!!!

2. Szokták mondani, hogy minden rosszaba van valami jó, de most nagyon nem igy van!
Mert a barátnőm most ejette le azt a szemét Winchestert. Ráüvöltöttem én. Aztán anya meg jól ráförmedt! Hogy ne bántsam az Erát! Ez most ránk tartozik, csak most meg nagyon megijedtem, hogy nem megy a Winchester! De megy! Anyu és apu számítógépn megnéztem. Ma nem megyünk akkor a buleeba :((((((

3. A Linux még a társas kapcsolatimat is megöli!!!! :))))) Persze a barátnőm volt a hibás, hogy leejtette!!!! De majd kibékülünk! XDXDXDXDXDXD

4. megy most a Windows telepítés! Utánna összehasonlítom a két óperációs rendeszert.

5. Windowst alapból szépen adják nekem!

 #61 - adam | 2009.11.07.

Előbb olvasgass a zárt meghajtók engedélyezéséről.Amúgy annyira tipikus,hogy valaki átjön windows-ról és fél óra alatt 6szor többet akar tudni,mint egy olyan aki évek óta használja,és ha valami nem úgy van,ahogyan ő azt elvárná(effekt ikon),akkor szar az egész.

 #60 - jade | 2009.11.07.

ezennel én is belépek a kolosi fan-klubba, nagyon jóóóóó!:)

 #59 - phoenix_art | 2009.11.07.

Én a júpíszíre nem nagyon hallgatnék. Nekik ugyanmind1.

23 éves létedre azért lehetnél értelmesebb is. Az írásaidból idáig nem ez látszik. Mint látod, sokan segítenénk, de ha nem hallgatsz az okos szóra, tök felesleges. Most is a Linux-ot hibáztatod, mert nincs "effekt ikonod". Fogadok az effektek használatáról/eléréséről sem olvastál semmit.

 #58 - kolosi_fan | 2009.11.07.

Azta, kolosi.:DDDD
Elképeztő ez a szint. Belőled egyszer még celeb lesz, annyira odavág a tudatlanságod.:D

 #57 - ViZion | 2009.11.07.

A friss linux telepítés fapados. Nem azért, mert nem lehetne alapból benne egy halom dolog, egyszerűen azért, mert SZABAD VAGY, választasz, ami tetszik, letöltöd, és putty. Ha nem tetszik, raksz mást.
Gratulálok.

 #56 - Kolosi | 2009.11.07.

Végre túlvagyok a telepítésen! És csodák csodájára működik a Linux! Még internet is van rajta! :D Most arról írok!

1. De majd felrakom a szintén ingyenes Windowst mert az is ingyenes ha csak letöltjük! Krekk ide vagy oda! Nekem mindegy és magyarok milliói számára az!

2. Meglepődtem, hogy felismerte a számítógépemet a Linux! De hogy lehet, hogy az illesztőprogramokat beleépítik? :o

3. Sajnos igazam lett!!!! Ez nagyon csúnya! És sehol sem találom az effektek ikonját! Hiába írtátok! Ezek neincsenek is itt! Vagy ha lekell tölteni, adjatok egy letöltési programot!

4. A UPCnél azt mondták megint, mert megint felhívtam őket, hogy nyugottan telepítsem fel a 7est! Csak vigyázni kel mert a Linux közbeszólhat.

5. Telepítettem már rengeteg Windows, akkor lementettem az adatokat a C partícuióról, de most nem mert nem mondta senki, hogy a Windows 7esemet szedi le :(((

6. Ha ezt tudom, nem vágok belé!

7. Láttam, hogy van iylen Szofverbázis :))) beleépítve. Ez okos!!

 #55 - sede | 2009.11.07.

Szia Kolosi, szerencse, hogy a fontos adataid megvannak. Nem tudom, hogyan sikerült ennyire félrenyomni, de hagyjuk. A barátod jót tanácsolt, húzd le oprendszer telepítésekor a másodlagos HDD-t, amin az adatok vannak. Sajnos ha a 3 lehetőség közül azt választottad, hogy a teljes hard disk használata, akkor ugye felhasználja az egészet, törölve minden mást, ahogy éppen ebben a cikkben is le van írva: "Ha teljesen Linuxra térünk át, akkor a legkönnyebb a képlet, telepítéskor neki adjuk a teljes merevlemezt, és le is van tudva az egész (a Windowsnak és korábbi adatainknak ilyenkor annyi, szóval előtte azért elmélkedjünk el a dolgon, és azért a backup-készítés is erősen javasolt)."

Ha valamit elbaltáztam, akkor mindig az segített, ha higgadtan végiggondoltam a dolgokat és nem kapkodtam további károkat okozva. Van win alatt néhány file helyreállító program amit ilyenkor tudsz használni, de csak ha gyorsformáztad a HDD-t. Volt egy ismerősöm, ugyanígy járt, aztán visszahozta az adatokat.

 #54 - jkop | 2009.11.07.

Btw, ennyi erővel akkor én is mondogathatnám, hogy azért utálom a Wint, mert utálom a cmd-ben parancssorban megnyitni az iexplore.exét. Nonszensz.

 #53 - ViZion | 2009.11.07.

DE teljes telepítés HELYETT lehetőséged van Live CD-ként vagy pendrive-ról is futtatni.
Telepítéskor megkérdezi, hogy a teljes merevlemezt, a teljes partícíót, vagy a meglévő partíciók átméretezésével létrehozott új partíciót használja...

Persze ha nem tudod a fentiek mit jelentenek, akkor sebaj :)

Ezen a korábbi van, de segíthetett volna...
http://www.hogyan.org/ubuntu-904-telepitese

"Ha meglévő Windows rendszerünket érintetlenül szeretnénk hagyni, akkor csak le kell csökkenteni a Windows helyét és az így létrejött szabad helyre települhet az Ubuntu.

Alapértelmezetten az Ubuntu ezt a módszert választja. Ekkor az alul lévő csúszkával (képen nyíl jelöli) tudjuk beállítani, hogy mekkora területre telepítjük az Ubuntut."

Okoska, win-t már telepítettél? ha már a linuxot nem ismered, legalább a google-t kellene...

 #52 - jkop | 2009.11.07.

Kolosi,

Ha nem lettél volna olyan hülye bigott win-user, akkor rájöhettél volna, hogy a kedvenc oprendszereddel ellentétben az ubuntunak Live-módja is van. De nembaj, a tanulópénz a winchestered teljes adatállománya volt, legközelebb legalább már erre is odafigyelsz. Vagy legalább Wubi.

Továbbá szégyen, ha nem tudsz megkülönböztetni egy videó alapján egy linuxot egy mactől úgy, hogy a linux még csak nem is volt customizálva.

Azt meg hogy ingyen volt a Win7, majd a BSA-nak vagy a Szoftverrendőrségnek bizonygasd, ha kopogtatnak az ajtódon valamelyik reggel.

De remélem a hozzád hasonlóaknak legalább van annyi eszük, hogy tanuljanak a hibádból.

 #51 - Kittus | 2009.11.07.

Kolosi:
Ne hari, nem vagyok egy nagy guru, de annyi még hozzám is eljutott, hogy ha vmiért a partíciókkal piszmogok vagy épp a rendszert akarom mélyebben nyösztetni, akkor mielőtt hozzákezdenék, gyorsan csinálok egy backup mentést a fontos adataimról.
Mellékesen jegyzem meg, hogy állításoddal ellentétben ezek szerint mégsem olvastál el "pár dolgot" telepítés előtt (pl kézi partícionálás csínja-bínja...) és közben sem (figyelmeztetés a partíció törlésére).... De tudjuk, értesz a gépekhez és az ubuntu (linux) a hülye. :)
A linuxnak van egy olyan tulajdonsága, hogy végrehajtja amit mondasz neki. Feltételezi, hogy tudod, hogy mit csinálsz. Szemmel láthatóan neked ez utóbbi művelet nagyon nem eseted. :)
De most így ezen a példán eltöprengve a linux tényleg megválogatja a barátait :)
Összegezeve a dolgot, ügyesen formatáltad a meghajtódat.

 #50 - Kolosi | 2009.11.07.

23 éves vagyok!!!

Beleraktam a cd megint és újratelepítem most a linuxot és most nem tudom mit tegyek megint mert megint kiírja, hogy hova akarom telepíteni? A teljes lemezt használom nem máshogy!!!

A nagy wincseszteren megvan minden! :DDD Azt nem törölte a Linux! A haverom azt mondta, hogy azt most húzzam le a PCről és csak a kis Wincseszterem tegyem rá ahol a Windows van ez 40gb-os, de itt is volt egy csomó torrentem!!!!!!!!!!! Azok meg hol vannak?????????? Szerencsére a nagy része és a halott kutyám fotói megvannak!!!

Felhívtam a UPC-tés ott monták, hogy a Linux csak rendszergazdai jogokkal használható :((( Lehet, hogy ezért nem látom a torrenteket! Ha reteszem most az ubuntulinuxot akkor nagyon remélem, hogy visszajön minden ami elment. De a windowst se találja! Azt mondták a UPC-nél hogy azt letörölte a Linux, mert az ilyen, de a srác azt is mondta, hogy vigyázni kella Linuxal, mert teljesen mást Wincseszter felosztést és partíció formát választ magának nem NFTS!!!

 #49 - ViZion | 2009.11.07.

Kolosi:
Olvasd vissza a saját hozzászólásaidat...
Ha ekkora idióta vagy, hogy nem tudod használni a Live CD-t, vagy nem egy Live USB-t próbáltál ki, akkor meg is érdemled a sorsodat.

Mi a fenét aggódsz? Letöltöd a 7-et, felrakod, ingyen van, nem? Esetleg hívd fel a Win Support-ot, hogy izé, hát az ingyenes hetesem bekrepált.

A hangfelvételt töltsed fel ide is, ha megjavult a géped...

Ahogy elnézem kb. 10-12 éves lehetsz, kell ennyi tapasztalat. Biztonsági mentésekről, partíciók visszaállításáról nagyszerű leírások vannak a Techline oldalain. Olvass, akkor legalább valamit tanulsz, bár ez is elég jó lecke lehetett. Amúgy szerintem kamuzol. Ilyen ostoba ember nincs.

Már X éve felismeri a linux, ha van más OS telepítve, és több lehetőség van elkerülni az összegubancolódást.
A hiba oka?
"LINUX FOR HUMAN BEINGS."

 #48 - wilibili | 2009.11.07.

Kolosi, menj a #linux-hu IRC csatornára, ott segítenek a problémádon.

 #47 - Zafír | 2009.11.07.

Jujjj... Óriási! :)
Az eddigiek alapján szerintem hívd fel a rendszergazda barátodat (vagy valakit a környezetedben, aki jobban ért a PC-hez) és kérd meg, hogy segítsen helyrepofozni a gépet (bár nem biztos, hogy sikerül, attól függ, mit műveltél vele telepítés címén).

Amúgy Ubuntu nagyon jó kis rendszer. Régen SuSE párti voltam, de áttértem. :)

 #46 - Worgaz | 2009.11.07.

ROFL. Lassan gépeltem az előző hozzászólásom. Kolosi, te menthetetlen vagy. :)))
Ha nem értesz a számítógépekhez, akkor mi a francnak telepítetted saját partícióra (amit ezek szerint el is csesztél), backup nélkül??? :)))
Még a cikkben is írják, hogy backup, mielőtt telepíted (akkor nem veszik oda az adatod, ha valami balül üt ki). Ez amúgy még egy Windows újratelepítés előtt is javasolt.

Ha Windowsból indítottad volna a telepítést, akkor szinte esélytelen, hogy töröljön partíciót. Ha Live CD-ként használtad volna kipróbálás gyanánt, akkor szintén nem törölt volna semmit.

Rossz hírem van: nem a Linux szar, hanem neked van nagyobb szád, mint amekkora hozzáértésed...

 #45 - Worgaz | 2009.11.07.

Kolosi: Szerintem ne égesd tovább magad! A videón Linux van. Dock utánzatokról (tudod, a kis ikonok alul) talán már hallottál. Léteznek Linuxra és Windowsra is.
Ennyi hülyeséget tényleg rég hallottam, mint amit te itt összehordtál. Lerí a hozzálásodból, hogy éltedben nem használtál még 1 hétig folyamatosan Linuxot.
A cikkben nem emelték ki, de a Linuxon szinte minden közismert formátumot (videó, hang, kép, dokumentum stb.) simán lejátszhatsz/megnyithatsz.
Linuxon is lehet videót vágni (sajnos Premiere és Final Cut nincs, de van sok más), sőt, 3D animációra is van sok-sok Linuxos megoldás.
Ezt a parancssort meg felejtsd már el. Jelenleg minden modern rendszeren eléred a fontos funkciókat grafikus felületről. OS X, Linux, Windows, tökmindegy.
A Linux átlagos feladatokra kitűnően használható. Ettől még a Windows, vagy az OS X is remek. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Linux esetében a fő előny, hogy free... De mindenki azt használja, amelyik neki a legjobban bejön... Ennyi!

 #44 - phoenix_art | 2009.11.07.

Ha valaki nem szeretne hasonlóan járni, mint Kolosi, akkor előbb TÉNYLEG olvasgasson, ha nem ért valamihez!

Például ezt: http://phoenix_art.wps4.info/node/167

 #43 - Kolosi | 2009.11.07.

Áááááááááááááááááááááááááááááááá! Megőrülök!!!! Segítsetek! Szétverem a gépet!!!!! Ne röhögéssz kííí!

A halott kutyám is rajta volt!!!!! Fotókbaaa!!!!!


Mindenem odaveszett, az egész kincstáram!

Ráááááááááááhúúúúúúúúúúúúú! Visszaakarom az egészet Windows 7-el, filmekkelk, zenével és a fotókkalll!Hogyan lehet????? SEGÍTSETEK RAJTAM!

 #42 - AntiKolosi | 2009.11.07.

:D Hogy ez mekkora. :D

 #41 - phoenix_art | 2009.11.07.

Kolosi -> te a windows felhasználók "díszmadara" vagy.

 #40 - Kolosi | 2009.11.07.

SZEMETEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEK a Linuxba!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Letörölte az Ubuntu a számítógépem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nincs rajta semmi adat és else indul. Kiírja GRUB 18. NINCS A GÉPEMEN ADAT!!!!!!!!!!!!!!!!
SOS!

SOS!

Anyukám gépn most néztem meg a wincseszterem lés semmi sincs rajta csak egy partíció!!!!!! Elünt mindenem, amit évekig gyűjtöttem!!!!!!!!


ÁHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH! Megölök valakííííííííííííííííííttttttttttt! Jááááááááááááááááááááááááááááááááááááj!

Elment az össze sadat! Anya gépén most néztem meg! Viszaakarom csinálni, de nem tudom hogyan kell visszahozni. Az egész ubntu egy vírúúúúúús!!!!

Segítsetek!

 #39 - tombenko | 2009.11.07.

Istenem:
Kérek abból a nemzetközi független tesztből. Kíváncsi vagyok.
OpenOffice.org pont olyan, mint a microsoft office. Komoly ember komoly feladatra nem használja. Egyébként a folyamatos frissítésről csak annyit, hogy több disztrót használok, a legritkásabb a szoftverek frissítése az UHU-nál (ennek mondjuk sok oka van), de Ubuntu, Frugalware gyakorlatilag naponta frissít. Hol van ehhez a microsoft időnkénti frissítése? (Úgy nagyjából keddenként.) A biztonsági réseket meg ne is igyekezzünk összehasonlítani. Linux esetében mindegyik nyilvános, a microsoft ki tudja, mekkora részét tárja a közvélemény elé. Ja, és amikor bevallják, hogy egyiket-másikat nem is tervezik javítani...
Ehhez járul még az ordenáré hardverigény. Nem mondom, némelyik desktopra szánt disztró is memóriazabálásra képes, de eléggé jól le lehet csupaszítani.
Nem állítom, hogy a windows használhatatlan lenne, de számomra például a Linux sokkal felhasználóbarátabbnak tűnik. Sőt, sokkal használhatóbbnak is. Ez van.

 #38 - Kolosi | 2009.11.07.

Akkor ha annyira odavagytok érte én most kibróbálom, de nagyon remélem, hogy nem rontja el a PC-m!
Rákerestem, hogyhogy kell telepíteni. És most telepítem akkor. csak akkor azt nem tudom, hogy mennyi helyet használjak. letesztelem amiket mondtatok és elolvasok forumokat mag blogot most a hétvégén!

1. Remélem a Windowsom megmarad

2. Remélem megy rajta a kedvenc játákaim többsége, mint a FIFA! (Eléggé jól nyomom!)

3. Ha paracs sorból, kell majd telepíteni egyből törlöm is!

4. Letöltöm azokat a videószerkesztőket amikkel az amerikaiaknak (óhh, yeahh USA ;) ) dolgoztok. Ha az amiknak jó akkor az jó lesz magyarországon is!

5. Kíváncsi vagyok, hogy az effektek itt is ugyanannyi memóriát használnak-e? És videózásnál itt is ki kell e kapcsolni!

6. Ubuntut töltök...

 #37 - sede | 2009.11.07.

Kolosi te vicces gyerek vagy. Nem is ismered a Linuxot, nagyon szórakoztató, hogy így is milyen határozott véleményed van dolgokról. Én csak Linuxon dolgozom, más rendszert sok éve nem is használok, esetleg virtuális gépen explorerek alatt visszaellenőrizni weblapokat.
A, Linuxra NINCS vírus.
B, "Életemben nem láttam még olyat, hogy valahova bekelledjen írni, hogy firefox és akkor induljon el az a másik böngésző." - Valóban, elég fiatalnak tűnsz :) A programok indíthatóak ikonról, de MINDEGYIK indítható csupán a nevét begépelve, mint amikor Windows-on a startmenu/run alatt beírod, hogy iexplore.exe.
C, Az alap felület Gnome alatt csúnya, ebben egyetértek :) Szerencsére beállítható akármilyenre, még Mac kinézetre is, az effektek pedig fantasztikusak, nekem egy 3D akvárium van a háttérben halak százaival, ha forgatom az asztalokat, a bezárt ablakok pedig elégnek...
D, Én sokszor videókat szerkesztek egy amerikai cégnek - Linux alatt... Kdenlive a program neve.

 #36 - TheComedian | 2009.11.07.

1. "Az meg, hogy honnan van és miért ingyenes teljesen mindegy!" Akkor ne érvelj azzal hogy "A Windows is ingyenes!!!! Csak kell a krekk hozzá, de az is megvan!"
2. Parancssorbol effekteket? Azt se tudod miről beszélsz.. Ugyanolyan kezelőpanelja van a Compiznak mint bármi másnak Linuxon nem kell ahhoz se parancssor..
3. Néppel való ellentét? Nem is tudom melyikünk szűklátókörűbb te a bigott Win es vagy én aki próbáltam már a Linuxot is és most is (Apple)Mac et +Wint használok párhuzamosan? Illetve látom nem ismered a "jew" szó jelentését, és azt se hogy egy amolyan Youtube leszólásként szokták használni..
4. A videón nem Apple van, hidd el tudnám mert lassan fél éve használok azt Win mellett. Az bizony egy Ubuntu de tessék másik videó ahol nincs dock felrakva: http://www.youtube.com/watch?v=ZxfSwzhSn1c
5. Másrészt linuxra is vannak igényes de ingyenes(és legális) videóvágó programok mint pl: LiVES, Cinelerra, Kino, Kdenlive
SzVsz.
Üdv mindenkinek!

 #35 - Kolosi | 2009.11.07.

Azért írtam mert én eléggé jól használom a videóvágó programokat. Sokszor vágok családi videót, és azt meg ahogy le is írták Linuxon nem is lehet ilyent!!!
Az meg, hogy honnan van és miért ingyenes teljesen mindegy! Letöltöm és használom, szépen működik utánna!

1. Nem fogok parancs sorból effekteket gyártani, mikor azok vannak készen és csak le kell tölteni őket!

2. Ha vírushoz is már rendszergazdai jogosultság kell, mi kell egy videóáttűnéshez két képkocka között? :)))

3. Látom van benned egy néppel való ellentét??? Igy kell írni: Youtube!! Fehérek közt egy európait! És szerintem jók ezek az effektek, csak kár, hogy ez Apple! :))) Alul azok azindítóikonok ;) Kolosit nem lehet becsapni :) .

4. Édesanyám mondta ma reggel, hogy amit készített felvételt diktafonra azttegyem fel a PC-re. A számítógép egyből felismerte! A Linuxra kíváncsi lettem volna. Most pedig anyukám örömmel hallgatja.

 #34 - Kittus | 2009.11.07.

Nem gondolnám, hogy mindenkinek Linuxot kellene használnia. Sokkal inkább azt gondolom, hogy a linux tökéletesen megfelel olyan emberkéknek, akik jobbára nem értenek a gép lelkivilágához, az internetes "csapdákhoz" de azért használják a gépüket olyan általános dolgokra, mint webböngészés, csacsorászás barátokkal, barinőkkel, filmnézés, levelezés. Egy hozzáértőbb emberke feltelepíti, beállítja nekik az aktuális linux disztribúciót, ők pedig használják.
Ugyanakkor megintcsak nem gondolnám, hogy egy bizonyos célszoftvert futtató szakembernek mindenáron linuxot kellene használnia. Miért cseszne ki magával, ha nem tud, vagy nem akar más szoftvert megtanulni vagy épp nincsen a céljainak megfelelő alternatív szoftver arra az OS-re, esetleg nincs ideje rá?
Úgy vélem, hogy mindenkinek azt az operációs rendszert kellene választania, amelyik céljainak leginkább megfelel. Persze ehhez illik kipróbálni őket (A kipróbálás nálam nem 5 perc használatot jelent.) és nem úgy, hogy X Y Z azt mondta...

 #33 - adam | 2009.11.07.

#29 : közel egy éve csak Ubuntut használok,problémamentesen.Hugomnak telepítettem a Win7-et,gondoltam majd én is kedvet kapok a kezelőfelületétől,mert hogy milyen szép az az Aero.Ez volt 2 hónapja,már nem szívesen ülök a gépe elé.Fele annyira nem lehet kusztomizálni,mint egy GNOME-ot vagy egy KDE-t.
Effektek terén meg biztos lehetsz benne,hogy 20 telepített programmal nem tudsz annyi effektet elérni,mint egy Compiz-ban.
Elismerem,hogy az alap GNOME felület nem szép,sőt gagyi.Viszont kb fél óra alatt olyat ki lehet belőle hozni,amilyet a Win7ből soha(anno próbáltam StyleXP,meg hasonló baromságokat...kicsit jobban nézett ki,viszont alig maradt RAM).
Jó dolog,hogy már sok hadvert felismer magától a Win7.Ubuntu alatt még egyszer nem volt problémám driverekkel,bár nem is használok túl extra eszközöket(régi GeForce,nyomtató,hangkártya,wifi,bluetooth).Win7 alatt viszont még mindig hangkártya-driver után kell kutakodni.
Firefoxot kb 5 féleképpen lehet elindítani.

 #32 - TheComedian | 2009.11.07.

Ja és mellesleg, a parancssor egybe írandó..

 #31 - TheComedian | 2009.11.07.

Kedves Kolosi!
Mint énis írtam az effektekről, ott a Compiz Fusion ami simán földbe gyepálja a Win7 effektjeit.. Nézz meg esetleg egy videót jewtubeon: http://www.youtube.com/watch?v=E4Fbk52Mk1w
Na hoppá ugye...
A firefoxos sztori meg egy jó nagy baromság... nem kell hozzá konzol..
A Windows úgy ahogy használod lehet hogy ingyenes csak épp nem legaláis ez meg igen(hoppá)... ingyenes és legális közt van némi különbség mert ugye te arra gondolsz az ingyenes alatt hogy warezról leszedted, vagy haverod odaadta "krekk" el és felraktad...
Erről ennyit...
Szűklátókörüséged gyönyörködtet...
SzVsz
Üdv mindenkinek,
Egy Win+Mac júzer...

 #30 - robiwolf | 2009.11.07.

Jó kis leírás! Csak gratulálni tudok. Az elöttem író dísztolvajnak meg mondom, hogy mesés efekteket leht az asztalhoz adni és hogy a fentiekben bemutatott képsor csak egy rissen telepített rendszert mutat, ahol még nincs emerald beizzítva... Vagy éppen kinek melyik keretkezelő tetszik... Továbbá vírus lehet, a gépeden... De nem tud se fertőzni, se kárt okozni. Rendszergazda jogosultság kellene a telepítéséhez, egy folyamat indulhat másodpercenként és nem ismeri a linuxos fájlrendszerekt, nem is észleli őket, tartalmukat. No meg a kernel is teljesen más. Ubuntu for human beings!

 #29 - Kolosi | 2009.11.07.

1. Az volt a vicces, mikor az egyik haveromnál voltam, aki rendszergazda, hogy éppen játékprogramokat hoztam tőle és megszólalta a mobilja és az ismerőse hívta, hogy vírusos lett a Linuxa és, hogy mit kell most csinálni :))). Szóval a Linux is tud vírusos lenni!!! Hiába mondják, hogy nem!

2. Ez a haverom megmutatta a Linuxot nekem és pont egy ilyent amiről írnak itt! Életemben nem láttam még olyat, hogy valahova bekelledjen írni, hogy firefox és akkor induljon el az a másik böngésző. De lehet kattintani is, de azt mondta a haverom, hogy a Linuxosok így hívják elő a böngészőt :DDD . Én csak rákattintok kétszer az Explorerre és jön a net ;) !

3. Nagyon csúnya a kezelőfelülete! Én Windows 7-et használok, és olyan effektek sehol nincsenek a Linuxban! Gyönyörű az új 7-es!

4. A Windows is ingyenes!!!! Csak kell a krekk hozzá, de az is megvan!

Én nem parancs sorozok, hanem élvezem a szép 7-est, amiért egy fillért sem fizettem, mint a családomban és a haverjaim között sem senki!

 #28 - sede | 2009.11.06.

Nagyon jóra sikeredett a youtube-os video. Valaki elárulja, hogy mi a zeneszám címe és kitől van?

 #27 - Álomszövő | 2009.11.06.

Szerintem az Ubuntu egy nagyon jó operációs rendszer. Hopp, operációs rendszer. Én ennek tekintem és nem holmi alternatívának. Az egyik ok, amiért váltottam, az az - bár programozónak készülök, és a "fő nyelvem" a C#-, hogy én egy jobb, tisztességesebb ember akartam lenni, aki nem lop, csal és hazudik. És lehet, hogy ez most totál blődségnek fog hangzani, amit írok, de amióta aktívabban részt veszek az ubuntu.hu közösségi életében, azóta nem egy félmondattal válaszolok az embereknek, hanem nagyon szívesen válaszolok a sokadjára felvetett kérdésekre is. Valaki írta, hogy az Open Office "szar". Nos, nem "szar", egy kicsit más, mint a megszokott. Hoppá, kulcsszó: megszokott. Nem is ragozom tovább. Egyébként az új kernel nagyon jó. Semmi bajom nincs vele, 3 gépen frissítettem eddig - probléma nélkül. Játékok nem mennek? Ne repóból telepítsd a wine-t, hanem a honlapjáról. Ég és föld. Buherálás nélkül CoD4. Hoppá, megint.

További szép napot mindenkinek.

 #26 - TheComedian | 2009.11.06.

vannak*

 #25 - TheComedian | 2009.11.06.

Natessék kezd itt is kialakulni a hozzászólásokban a Win vs Linux háború :)
Szerintem jó rendszer az Ubuntu, volt alkalmam hozzá, ha van hozzá egy közép-középgyenge hardvered akkor akár a Compizt is ki lehet próbálni ami ugye nem kicsit jó effekteket csinál az ablakoknál stb... Mindezek ellenére Win7 et használok, mert én sokat játszom meg fotózom szal ezekhez is jobb szerintem. Mondjuk amit nap mint nap használok amikor játszani nem játszok az a Mac amit ugye nem legálisan fel lehet tolni mezei X86 os gépekre(akár laptopokra) és szépen el is ketyeg.. Vannag hozzá driverek(kext) ek és ugye biztonságosnak biztonságosabb, illetve kényelmesebb mint az xp(szerintem kicsit linuxos ittis a sztori lásd: terminalban sudo s meg stb parancsok). Fotós dolgokhoz is tökéletesen elvok Mac el szal a Win7 kb télleg arra van hogy játszak rajta meg ugye Win es softok futtatása:D
Szvsz...
Üdv mindenkinek!

 #24 - Alex | 2009.11.06.

Én már próbáltam az Ubuntu 9.10 -et és a Kubuntu 9.10 -et is. A laptopos Intel GMA videokártyámat, az Atheros Wi-Fi -met, a hangkártyámat, mindent automatikusan feltelepített mind a kettő.

Sokkal gyorsabb rendszer, mint a Windows, ez abból is látszik, hogy akkor sem lassul be, ha 4 asztalon dolgozunk egyszerre és mind a négyen megy egy film lejátszás, zene stb.

Azért nem használják az emberek, mert egyszerűen képtelenek elhinni, hogy működik, jó! Nem hiszik el, hogy ingyenes valami és jobb annál amit pénzért adnak.

Akinek gondja van a flash -el, meg egyéb dolgokkal, az azért van, mert nem ért hozzá... És ez nem baj, az a baj, hogyha azt mondják rá, hogy nem jó, mert nem értenek hozzá.

És nem, nem vagyok Linux felhasználó. Windows -t használok, de tudom jól, hogy az OS 10 után a linux disztribúciók a legjobbak.

 #23 - esőjáró | 2009.11.06.

Nagyon régóta nem játszom a gépemen, úgyhogy tényleg nem tudom, de játékra nem jobb a konzol?

 #22 - szily3 | 2009.11.06.

Nos, engem csak a játékok tartanak vissza az ubuntutól. :( Pedig tényleg én lennék a legboldogabb, ha ha sikerült volna wine-al minden gondot leküzdeni... Tény, hogy a linux jobb oprendszer, a nyílt forráskód is alap a szoftverfejlesztéshez, de amíg ilyen sok játék és egyéb alkalmazás élvez vinfos exkluzivitást, addig kénytelenek leszünk ennél a rendszernél maradni. Pedig én is szívesebben használnék linuxot... :'(

 #21 - esőjáró | 2009.11.06.

Én egyáltalán nem a Te szakértelmedet vontam kétségbe - mulatságos is lett volna teljesen ismeretlenül -, csak mondtam egy ellenpéldát a közvetlen környezetemből. Nem írtam, hogy a Linux mindenre megoldás. Azt írtam, hogy mezei használatra - levelezés, net, filmek, zene, chat, doksik - tökéletes. Nagyon sok ismerősöm és rokonom csak erre használja a gépét. Ők azok, akik végzettségtől függetlenül nem tudják, hogy mi az a Photoshop, és járatlanok a VBScript lelkivilágában. Viszont minden linkre rákattintanak, ami látszólag ismerős emailcímről érkezik, és csodálkoznak, ha vírusos a gépük.

 #20 - probalkozo | 2009.11.06.

Kedves Esőjáró!
Minden elismerésem a férjed szüleié, ha egyáltalán nem értenek a számítógéphez, és semmi gondjuk nincs a Linux használatával. Sajnos én csak egy telekommunikációs céget vezetek, és emiatt kénytelen vagyok egy icipicit érteni a számítógépekhez. Alighanem ez okozta, hogy a Linux-szal folyton valami problémába ütköztem. Ha fontos dolog volt, utánajártam fórumon, doksikat böngésztem és amikor elakadtam, akkor a sok sok éve linuxguru barátomhoz fordultam. Az illető most is olyan rendszereket üzemeltet, amelyek Linuxra épülnek, ezért hozzáértőnek tekinthető. Az ő segítségével az esetek kb. 50%-ában sikerült a problémát megoldani min. 5 óra, max. 12 óra időtartamban. Kb. 25%-ban csak részlegesen sikerült hasonló időtartamú munka után, míg a további 25%-ra azt mondta, hogy egyelőre nem megy, várjunk, hátha valaki megoldja, vagy felejtsük el. Természetesen ezek becsült százalékok, de nagyjából helytállóak. Sajnos személyes tapasztalatból voltam kénytelen azt írni, amit írtam.

 #19 - esőjáró | 2009.11.06.

Probalkozo: Már ne haragudj, de ez butaság. A férjem szülei használnak Linuxot, vasiparban dolgoznak, egyáltalán nem értenek a számítógéphez, és semmi gondjuk nincs. A folyamatosan lefertőződő Windows XP-re egyetlen megoldást tudtak, a format C:\-t. A Linuxot meg csak használják. Több éve, probléma nélkül.

 #18 - esőjáró | 2009.11.06.

Hát, ha az oktatásban meg a közigazgatásban Linuxot használnának - ott aztán nincs videóvágás meg PDA-szinkronizáció -, akkor lehetne piacvezető. Merthogy a legális szoftvervásárlásokat nem a home userek követik el. Ha a piacvezetés a szoftver "jóságán" múlna, akkor az OS X vezetne. :)

Az emberek nagy többsége vagy nem hallott róla, vagy még a "Terminalból kell konfigurálni az egészet, és forrásból kell programot forgatni" sztereotípiánál tart.

 #17 - probalkozo | 2009.11.06.

Sajnos a Linuxból még sokminden hiányzik ahhoz, hogy egy átlagos user csak úgy át merjen állni a Windowsról. Egyértelműen kijelenthető, hogy elsősorban a guruk, a rengeteg fölös idővel rendelkezők és a mazochisták találják meg számításukat a Linux használata során. Előbb-utóbb előkerül egy hardver, amit nem tudsz telepíteni és nagyon fontos volna, a mobilod vagy PDA-d nem fog szinkronizálni, vagy teljesen szétesnek a benne levő formátumok. Nem találsz hozzá az igényeidhez jól illeszkedő alkalmazást (pedig már ott tartasz, hogy fizetnél is érte, ha lenne). A legtöbb telekommunikációs gyártó termékeihez semmilyen illesztő szoftver nincs, vagy megbízhatatlanul működik. A Linux olyan, mint egy régi sportkocsi. Lehet vele száguldani, de hosszú útra vigyél magaddal szerelőt, szerszámokat és cserealkatrészeket. Legjobb az, ha te magad is szerelő vagy.

 #16 - Peter | 2009.11.06.

Udv,

Parhuzamosan hasznalok Wint es Ubuntut. Frissitettem erre az ujra az Ubit, azota nem indul el :( Majd egy kis turkalas es csak menni fog.

Amugy a Linux egyenlore nem alternativa, hanem kiegeszites. SzVSz persze.

Udv:Peter

 #15 - Mercu | 2009.11.06.

95 óta van otthon számítógépem és Win95-el használtam, azóta is Windows használok, de mikor kipróbáltam egy Mac-et semmi akadályba nem ütköztem angol nyelv ellenére, viszont Ubuntun szenvedtem, de az új 9.10 valamivel könnyebb használni és a drivereket is kezdi felismerni (kivétel Gigabyte U8000 tv tuner nem sikerült beüzemelni) egyre jobb lesz a Linux de nekem az Apple "világa" egyre jobban bejön, Windows-tl már kicsit meguntam :)

 #14 - mulika | 2009.11.06.

Én odáig jutottam, hogy a telepítés megvolt rendben, de az USB WIFI adapterrel nem tudott mit kezdeni a Linux. És mivel a melóhelyen csak vezeetéknélküli hálózat van így le is szedtem a Win mellől! Ha jó oprendszer lenne a Linux mindenki ezt használná mivel ingyenes. De sajnos nem jó!

 #13 - Krisz | 2009.11.06.

Méghogy nincs olyan biztonságos? A linuxra állandóan jönnek a frissítések, és messze nem azért mert mindig találnának benne valami biztonsági rést....hoppá. Akinek a flash-el meg gondja van, használja a 32bites verziót, azzal semmi de semmi gond nincs. Flash támogatás elég gáz az ADOBE jóvoltából a 64bites rendszereken!

 #12 - Istenem | 2009.11.06.

Netezni jó.
Szerverre jó.
OpenOffice egy szar.

Semmi másra nem alkalmas. Ellenkezőleg piac vezető lenne. De nem az.
Ennyi.

A flash videók miatt meg általános sírás van, nem egy ember szív vele linux alatt.

Ja, és egy win server a tesztek szerint sokkal biztonságosabb, mint egy Linux. Hamarabb feltörték a Linuxot, mivel a Win.hez folyamatos a termékfrissítés. Hopp, nemzetközi független teszt eredménye.

 #11 - juice | 2009.11.06.

Teszter hozzászólásához:

Én 3 éve használok linuxot (ubuntu-t) tesztelésre,programozásra, webfejlesztésekre. Semmivel nem lassabb, sőt sokkal gyorsabb minta windowsos rendszerek. Nem tudom, hogy milyen géped van, de a rendszert igazítani kell hozzá, ha az olyan lassú. A flash videók mennek teljes képernyőn, gond nélkül. Ha pedig tesztelésnél véletlenül Internet Explorerre lenne szükséged, ott a VirtualBox, tökéletesen működik alóla az IE. Sőt így megoldható a többverziós IE használat. (igaz ez win alól is ugyanígy megoldható).

A hardverek támogatásáról meg csak annyit, hogy egy TV tunner kártyát sehogyan sem tudtam (többen próbálták) beizzítani XP alá (98-as drivere van csupán), ezt szerencsére Ubuntu felismeri.

 #10 - esőjáró | 2009.11.06.

Dubaiban meg nincs adó. Rossz helyre születtünk... :)))

Szerintem nem is videóvágáshoz kell Linux, mert arra jobb az OS X vagy a Windows. Hanem a user 1.0-nak, akikből a felhasználói csoport nagyobb része kikerül. Speciális igényekhez a megfelelő szoftver és hardver kell. De ha nincsenek speciális igények, csak zene, doksik, net, fénykép, filmek, chat, mittomén, akkor tökéletes, legális, ingyenes és stabil megoldás a Linux.

Maces vagyok, de minden ismerősömnek Linuxot javaslok, ha nem ért a gépéhez. Így kisebb eséllyel nyírja ki az oprendszerét. Az Ubuntu pedig egy kifejezetten jó Linux.

 #9 - jani | 2009.11.06.

árvitához:
az alapvető gond az Apple árképzése - ami az USÁban 999 dollár, az Európában 999 euró.
USA árak ÁFA nélküliek persze, csak hogy az USA egyes államaiban online rendelésnél nincs ÁFA, ill. offline fizetésnél sem 25% az ÁFA.

cikkhez:
aztán működik-e végre az Intel GMA? 3 héttel a 9.10 megjelenése előtt még bootolni se tudott vele a rendszer, alvásról/hibernálásról ne is álmodjunk még pár évig. (nem, nem az intel a hbás, legfrissebb intel driverrel és 2.6.31 kernellel már tavaly is működött barkácsoló kedvűeknek - Slackware 2.valamivel kezdtem anno, én már nem akarok barkácsolni)

aztán valaki mondjon nekem egy iMovie szintű videóvágót Linux alá.
nem is emelem a lécet ilyen "magasra", elég egy Windows Movie Maker-klón is. Kino, AviDemux felejtős, minimum háromszor annyi ideig tart alatta egy fájl megvágása (de még a beolvasása is, merthogy a Kino ugye előbb emindent DV-vé alakít, ami egy 1 gigás fájlnál elég szép időtartam), mint a másik két oprendszeren.

 #8 - ViZion | 2009.11.06.

Nem a kereskedők hasznát, hanem az áfát, és a vámot sokalltam.
...de most hogy mondod, a kereskedőkét is :)

 #7 - esőjáró | 2009.11.06.

Az Ubuntu nagyon látványosan fejlődik, és egyre jobban használható rendszer. Közigazgatásba, feljegyzéseket írni, táblázatot kezelni, emailezni, netezni tökéletes lenne INGYEN, a Microsoft licencekért kifizetendő milliárdok helyett. Akkor lehet, hogy jutna benzinre a rendőrautókba... Meg golyóálló mellényre.

ViZion: Az Apcom oldala nem a legfrissebb. Ha megnézed mondjuk az XMS vagy a Macbolt.hu árait, akkor 27" 3.06 GHz iMacet 446 000 forintért találsz. A US Store-ban található 1 699 USD ár (kb. 315 000 HUF) nettó ár, mert az egyes államokban eltérő mértékű az áfa. Az itthoni kereskedők számára az eurós ár az irányadó, merthogy errefelé nem dollárban számol az Apple, hanem euróban. Ugyanez az iMac Ausztriában 1 499 EUR, ami 413 000 HUF. Még mindig úgy gondolod, hogy a magyar kereskedők tisztességtelenül nagy haszonra tesznek szert?

 #6 - johntheripper | 2009.11.06.

@teszter

Igen, az Adobe Flash linuxos változata valóban lassabb, mint pl a Windowsos.
Viszont nekem Geforce2-n mennek a fullscreen videók is, csak fel kellett telepíteni a zárt nvidia drivert. Lehet neked még ennél is sz@rabb videókártyád van, vagy nem telepítetted fel a drivert.

 #5 - johntheripper | 2009.11.06.

Jó cikk.
Ubuntu tényleg nagyon felhasználóbarát, én gyakorlatilag pár nap alatt átálltam rá XPről.
Ha valaki OSXről vagy Windowsról szeretne átállni, és még nem használt más Linux disztribúciót, akkor tuti az Ubuntut ajánlanám.
Ma már gyakorlatilag a disztribúciók nagy részének egyszerű next->next->finish telepítője van, tehát mást is ki lehetne próbálni elsőnek, viszont Ubuntunak nagyon jó fórumai vannak(pl ubuntu.hu), ahol segítőkész emberek vannak, akik nem hülyéznek le a kezdő kérdéseid miatt :-D

Aztán már ha valamennyire beletanultál, kipróbálhatsz mást is, nekem pl van egy Slackwares, és egy Fedorás gépem is, bár elsődlegesen Debiant használok

 #4 - teszter | 2009.11.06.

Az hogy még flash videókat se lehessen megnézni vele teljes képernyő módban....számomra sok, azon kívül hogy a böngészők lassabban működnek rajta és a weboldalakat is lassabban tölti be (ugyanez volt a tapasztalatom a SUSE-val amikor 2 éve kipróbáltam). Nem beszélve hogy sok hardvert szinte képtelenség felhegeszteni linuxra, a windowson az ember csak letölti a lefrisebb szoftvereket és már működik is minden. Szép is, ingyenes is....csak nem elég jó.

 #3 - ViZion | 2009.11.06.

A játékokat illetően (sajnos) igaza van a cikkírónak, és ez a szakadék a DirectX újabb verziójával nőni fog, ezért is van még XP-...

"ingoványos talaj a DTP világa" Photoshop Wine alatt fut, csak a fontokkal kell bajlódni, de ha ezekre hagyunk egy partíciót XP-vel, akkor minden király.
Jó a cikk, lehetne még részletezni a Linuxot, háthá többen kedvet kepnak a kipróbálásra.
Amiket hiányolok, hogy itt kevés (ok, mondjuk nincs) vírus, trójai, etc... nem lassul be pár hónap után, nincs szemét a registry-ben...
Szóval XP után nagyon jó. 7-ről nem nyilatkozom, majd kiderül.

 #2 - Krisz | 2009.11.06.

Már régóta használom az Ubuntut, és minden kiadás tartogatott eddig valami újat, tökéletesen sokoldalú rendszer, mindenkinek megér egy próbát!!! Főleg hogy ingyenes! Mellesleg a wubi telepítővel windows alá is fel lehet telepíteni, szimplán mintha egy programot telepítenénk! Mindenkinek ajánlott!

 #1 - ViZion | 2009.11.06.

Tisztelt cikk író!
NEM fikázni/flamelni akarok, de kiegészíteném a cikket.
"...fizetni kell érte. Bizony, a Windows 7-ért is..."
NEM ez a baj. kifizetném, DE aki nem vak, az látja, hogy pl. USA-ban mennyivel olcsóbb az upgrade, akár meg is venném...

"A Macek pedig nagyszerű gépek, de sajnos kissé elrugaszkodott áron"
Ebből is hiányzik egy szó: NÁLUNK. NÁLUNK "kissé" elrugaszkodtak az árak... mondjuk ennél lehetne magyarázni a szállítási költséggel, de pl. egy szoftvernél ez már nem lehet indok a hihetetlen árkülönbségre.
az árakról:
http://href.hu/x/ain1

Nálunk:
http://href.hu/x/7436
USA:
http://href.hu/x/ain3

Tehát 612 400 Ft vs. 1999 USD (kb. 380 000 Ft) és az utóbbi 24" helyett 27"-os.... Értem én, hogy vám, meg áfa, meg akármi, de azért mégis: MI A FENE VAN? LOPNAK A MAGYAROK? Igen, mert utáljuk, ha hülyének néznek minket!

XP után az Ubuntu (én az egyel korábbit használom XP mellé) Semmi gondot nem jelent az átállás.

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.