Elfelejtette a jelszavát?

Tíz dolog, amit szívesen kitiltanánk az internetről

 
 

Persze nem tehetjük meg – a net egy csodás, ám néha dühítő katyvasza az értékes információknak, vírusoknak, reklámoknak és az idegesítő, semmire sem jó oldalaknak.

Szerencsére azért az értékes információk vannak többségben – azonban az interneten is található pár olyan dolog, amit legszívesebben örökre kitiltanánk (ha tehetnénk). Lássuk melyek ezek – a Techline top10-es „gyűlölet listája”!

Nem fogunk most külön kitérni az idegesítő pop-up/banner- és egyéb reklámokra, hiszen ezeket már földbe döngöltük A top10 legidegesítőbb, legfrusztrálóbb online reklám című írásunkban.

Akad azonban a reklámokon kívül is számos idegesítő dolog a világhálón…

10. Automata lejátszás 
A weboldalakba ágyazott Youtube és egyéb videókkal (illetve zenelejátszókkal) nincsen semmi gond, a sávszélesség lehetővé teszi, hogy multimédiás tartalmakat élvezzünk netezés közben. Sok fejlesztő- és weboldalkészítő azonban elfeledkezik arról, hogy a lényeg (ellentétben a televíziózással ugyebár…) az interaktivitás. Azaz bízzuk rá a felhasználóra, hogy akar-e ilyen tartalmat, vagy sem. Ezt nagyon egyszerűen meg lehet oldani: a találmány, amely segít, az ősi videomagnókról az internetre átöröklött, úgynevezett „play” gomb.

top10utalat

Ha megnyomjuk lejátssza a Youtube/egyéb videót/zenét, de ha nem, akkor a multimédiás tartalom csendben marad. 

A technika tehát adott, sokan mégsem élnek vele: megjelenik egy weboldal, és elindul egy, (rosszabb esetben egyszerre több!) videó, zene, miegymás. 

09. Színes-csicsás hátterek 
A dolog magáért beszél: ízléstelen, az olvasást nehezíti, weboldalunk „amatőrnek”  néz ki tőle. Tiltólistára vele! Ha ennek ellenére kedvet érzünk ilyen oldalak előállítására, akkor nagy segítség lehet „Hogyan készítsünk ronda weboldalt - 10 lépésben” c. ironikus írásunk.

top10utalat

08. Internet Explorer 6 
Félreértés ne essék: az Internet Explorer újabb (7-es, 8-as), sőt régebbi (például a nagyon népszerű ötös verzió) igazán remek böngészők. A hatos verziószámú browser azonban nagyon nem sikerült: olyannyira nem, hogy a Youtube és a Digg egyenesen bejelentette, hogy nem támogatja tovább az IE6-ost (ezzel is megpróbálják rávenni az átállásra azt a kb. 5%-ot, aki még mindig IE6-ot használ a böngészéshez). 
A rengeteg biztonsági rés és megjelenítési/kompatibilitási probléma miatt az „IE6 utálatnak” külön kultusza van a világhálón, elég ha egy pillantást vetünk a http://www.killie6.com/, vagy a http://www.bringdownie6.com/ (Bring Down IE6) weboldalakra. Utóbbiakon rengeteg információt találunk arról is, hogy egészen konkrétan miért is ez a legrosszabb böngésző a világon. 

07. Országneves legördülő listák 
Hogy az óriási felbontású monitorok világában minek van még szükség az „ős HTML” korszakában, a 14”-es monitorok fénykorában kitalált „helyspóroló”,  legördülő listákra, az rejtély. Néha persze még manapság sem lehet kikerülni ezek használatát, azonban van egy felhasználási mód, ami mind közül a legdühítőbb: a legördülő „országlisták”.

top10utalat

Ki akarunk tölteni egy adatlapot, majd kapunk egy hatalmas, kezelhetetlen drop-down menüt, benne rengeteg országgal. Holott kb. ezerféle programozási megoldás van arra, hogy a felhasználó IP címe/rendszerbeállításai alapján legalább egy beállítási ajánlatot kapjon az ilyen űrlapokon. Ha a rendszer nem találta el a megfelelő országot, akkor még mindig javíthatunk. 

06. #99ff33 
Nem elgépelés: a #99ff33 egy szín, egészen pontosan az „Acid Green” néven ismert, szemgolyó-kiégető, fejet megfájdító borzalom szín. Sajnos sokan előszeretettel használják (főleg weboldal háttérszínnek, brrrrrr). 

top10utalat

05. Közösségi oldalak 
Valószínűleg sokan nem fognak egyetérteni velünk (egy szubjektív írás esetében ez így is van rendjén), de mi tiltólistára tennénk az iWiW”-et és a Facebookot is. Miért is? Nos, nem a közösséggel van a gond – az internet egyenesen arra termett, hogy közösségépítő/-megtartó felület (is) legyen. 

Ha találkozni akarunk hasonló érdeklődésű/ugyanabban az iskolában végzett/azonos hobbit űző stb. emberkékkel, arra ott vannak a fórumok, a levelezési listák és a speciális, erre készült weboldalak (pl. http://www.myoldmate.net/) vagy éppen egyszerű blogok/weboldalak, ahol úgyis hasonló érdeklődésű emberek gyűlnek össze.  Ezekkel ellentétben a nagy közösségi oldalak a „sokat markolt, keveset fog” alapelven nyugszanak – hiszen ha találunk az iWiW-en egy „ismerőst”, még korántsem biztos, hogy bármilyen közös érdeklődési pontot találni fogunk, maximum azt, hogy „valamikor együtt jártunk iskolába.” Ez pedig édeskevés. 

iwiw

Persze vannak, akik számára hasznosak az ilyen úgynevezett giga-community oldalak, például a multi level marketing építőknek, fejvadászoknak, az adóhatóságnak és persze a rendőrségnek. De egy átlagos internetezőnek inkább átok, mint áldás. Hogy miért alakult ki ez a véleményünk, azt részletesen megindokoltuk „10 ok, amiért nem használom az iWiW-et” c. írásunkban. 

04. Zenélő weboldalak.  
Mindannyian ismerjük a jelenséget. Beütünk egy címet, betöltődik, majd magasra ugrunk a székünkben, mert elindult fejhallgatónkban a „hardrokkmetááááál”. Automatikusan persze. Nem kell, köszönjük. 

03. Negatív kontraszt 
A tényekkel nehéz vitatkozni: az emberi szem olyan, hogy hosszabb távon olvasás esetében kontrasztos és nem úgynevezett negatív kontrasztos képre van szüksége. Ezért nyomják a könyveket fehér papíron fekete betűkkel, nagyjából Gutenberg óta. Az ember amennyiben negatív kontrasztos felületet bámul hosszabb ideig (ezek a fekete háttér/világítóan éles fehér betűk, de ilyen a sötétkék háttér/világoskék betűk és így tovább) akkor bizony megfájdul a szeme.

top10utalat

Persze néhány percig poén, érdekes, sőt szép is lehet egy „dizájnos” weboldal - de ha jól beállított monitorunk van, akkor a fekete „elnyel”, a fehér pedig szinte „fáj”. A végső hatás olyan, mint amikor sokáig a napba nézünk: szemünket becsukva még mindig látjuk az adott weboldalt. Reklámfogásnak persze nem rossz (szemhéj-banner? haha), de igen ártalmas az egészségre.

02. Blink 
A blink-tag, azaz a blink HTML utasítás arra való, hogy a szóban forgó szöveget „villogtassa”. Szerencsére manapság a legtöbb böngésző már nem is támogatja, ami jó dolog, mivel roppant idegesítő dizájn elemről van szó. 

1. És végül az abszolút nyertes… illetve jelen esetben vesztes…

 A GIF fájlformátum. Nem csak az ízléstelen, a 80-as években kihalt animált GIF-ekről van szó, hanem magáról a képformátumról. Volt idő, amikor újnak és remeknek számított, a maga 256 színével, de ez már régen volt. A formátumot a CumpuServe „találta fel” 1987-ben. A hivatalos neve Graphic Interchange Format, azaz GIF. Akkoriban volt is értelme: a sávszélesség kicsi volt, a képeket agyon kellett tömöríteni, így lettek 256 színűek… és rondák.

top10utalat

(az animált verziókról nem is beszélve). Manapság a GIF felhasználása egyetlen esetben jogos, amikor videó-frame-eket tesznek „át” GIF-animációkba, jelentős tárhelyet/sávszélességet spórolva meg ezzel, bár a videó streamek világában lassan már ez is felesleges. 
 



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (32)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #32 - jade | 2009.12.08.

nem nem, ha olyat csinálsz hogy te szórakozzál akkor ne rakd ki a webre - onnantól, hogy kiraktad, már másokat akarsz szórakoztatni. És onnantól már figyelned kell arra, hogy bár te szereted a metált, más lehet hogy nem. (főleg ha elindul a füledbe automatikusan).

szóval képzavarban vagy, a weboldal az nem a te szórakoztatásodra készül, mág ha a saját oldalad akkor sem.

 #31 - Vadember | 2009.12.08.

Hát, nálam az oldalamon alapelv az autoplay, anélkül nem is csinálnám és igen, igen!! többnyire metal vagy minimum hard rock van beállítva. Az én oldalam, nem kell meglátogatni többet ha nem tetszik.
A gond az, és a cikkk szerzője is így képzeli, ezt az egész web 2,0-t azért csinálják a népek, hogy MÁSOKAT szórakoztassanak. A magam részéről azért csinálom elsősorban, hogy ÉN szórakozzak és szerintem nagyon sokan vannak így vele, legfeljebb nem vallják be.

 #30 - a | 2009.12.02.

A közösségi oldalak TÉNYLEG feleslegesek. A GIF (1) kevésbé. 3,7: nem igaz.

 #29 - alvinke | 2009.08.13.

7. és 5.-el nem értek eggyet.Ez a 2 nonszesz.

 #28 - BonFire | 2009.08.13.

Annyiban még kiállnék a gif mellett, hogy ha csak fehér alapon fekete vonalas ábrát készítek, akkor leredukálom a színek számát 2-re. Ha 4 szín van a képen, akkor 4-re. Mert minek a 256 szín, ha az ábrán nincs több kettőnél? Ez esetben a jpeg is és a png is pazarló. A png még pazarlóbb, hiszen nem 3, hanem 4 db 8 bites színcsatornát tárol, függetlenül attól, hogy tartalmaz-e a kép áttetsző/átlátszó pixeleket, vagy sem. A jpeg tömörítése pedig szvsz a legrondább. Biztosan mindenki találkozott már 35-20% minőségrű jpeggel, ahol rohadnak a pixelek (jpeg artifact). Ha már meg kell alkudni, néhány szín ábrázolására, vagy animációra még mindig a gif a legjobb, több szín megjelenítésére, vagy áttetsző hátterű képekre pedig a png. Egy picit nagyobb csak a fájlmérete a jpeg-nél, viszont ha zongorázni tudnám a kettő között a minőségbeli különbséget, akkor én lennék... Jordan Rudess. Egyébként a png alapból jobban tömörít már, mint a jpeg, és szebb is. Ezt bárki kipróbálhatja Photoshopban.

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 32 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Reklámblokkolók - az ingyenes internet halála?

Reklámblokkoló, más néven ad-blocker. Népszerű szoftverek és kiegészítők, amelyeket mindannyian használunk és szeretünk, hiszen olyan szépen megszűrik a reklámokat és a bannereket, hogy öröm velük a netezés.

  •  
Opera 10.50 nagyteszt: a jó, a rossz és a csúf

Hogy milyen böngészőt használok? Nem is tudom… attól függ. Például hogy milyen gép előtt ülök, milyen kedvem van, milyen operációs rendszer van azon bizonyos gépen. Hogy milyen böngészőt használok leggyakrabban?

  •  
Megfigyelés alatt…

Az internetezés, habár rengeteg embert összeköt, mint tevékenység egy magányos művelet. A felhasználó azzal a tudattal "netezget" hogy mindez teljesen diszrkéten történik.



Együttműködő partnerünk