Elfelejtette a jelszavát?

Futtasson Linuxot Windowson, telepítés nélkül

 
 

A Linuxszal ismerkedőknek lehet ideális az alábbi kis alkalmazás, amelynek köszönhetően CD-írás és telepítés nélkül tudjuk kipróbálni az internetről letöltött disztribúciókat.

Application Support
Java fejlesztő
MŰSZAKI ASSZISZTENS
Álláshirdetések

A napokban akadtam rá erre az apróságra, aminek először nem is nagyon láttam értelmét, hiszen szinte minden Linux disztribúcióból van Live CD, amit telepítés nélkül használhatunk, csak ki kell írnunk egy CD-re, és aztán arról kell indítani a rendszert egy jól irányzott restarttal.
Az Ubuntut pedig a Wubi segítségével úgy is feltehetjük „Windowsra”, hogy nem partícionáljuk a merevlemezt, s a telepítési procedúra megfelel egy átlagos windowsos programénak. Szóval akkor mi az értelme ennek?
Nos, annak idején, amikor még a kezdő lépéseket tettem a Linuxszal, az egyik legnagyobb gondom (az állandó kernel bütykölésen kívül) az volt, hogy nem tudtam eldönteni, melyik disztribúció mellett tegyem le a voksot. Mindent kiírtam CD-re, telepítettem, próbálgattam, másikat kerestem. Azoknak, akik ma kezdik az ismerkedést a Linuxszal, immár két nagy előnyük is van:
1. Akár azt sem kell tudniuk, mi a kernel, mivel a modern disztribúciók kényelmesek, felhasználó-orientáltak és általában nincsen gondjuk az elterjedt hardverekkel. Olyan, mintha Windowst telepítenének és használnának.
2. Az alábbi kis programmal megússzák még azt is, hogy kiírják CD-re a kipróbálni kívánt disztribúciót, vagy bármit telepítsenek.

mobalivecd

Csak egy gombnyomás és már tesztelhetjük is a Linuxot

Mert rendben, a Wubi kényelmes, de az így telepített Linuxhoz is újra kell indítani a gépet, meg hát telepíteni kell. A Live CD-k kipróbálásához pedig fel kell írni egy-egy CD-t, ami lehet, hogy éppen nincs kéznél, vagy ha nekünk csak a harmadik változat tetszik meg, akkor elpazaroltunk két lemezt és némi időt.
Nos, a MobaLiveCD segítségével úgy tesztelhetjük a frissen megjelenő disztribúciókat, hogy se CD-t írnunk, se telepítenünk nem kell. Egyszerűen letöltjük mondjuk az OpenSUSE Live CD-t, vagy egy Ubuntut (vagy ami tetszik) ISO fájlként, elindítjuk a MobaLiveCD-t (nem kell telepíteni, akár egy USB memóriáról is használhatjuk), és a segítségével „beizzítjuk” frissen letöltött Linuxunkat. Megnézzük, tetszik-e az adott verzió, és ha igen, eldöntjük a további teendőket.
Ha akarjuk, a Windows helyi menüjébe is „beültethetjük” a programot, így csak két kattintás az adott ISO fájlon, és máris indulhat a pingvines rendszer.
Természetesen mindez újraindítás nélkül, mivel a MobaLiveCD a Qemu nevű kiváló emulátort használja virtuális gépnek, vagyis a Linuxunk ezen belül indul el és működik.

mobalivecd

OpenSuSE Linux a QEMU alatt...

A MobaLiveCD tehát azoknak lehet előnyös, akik életükben nem ültek Linux előtt, de szívesen kipróbálnák, és ehhez keresik a megfelelő disztribúciót. Ez a CD- és időtakarékos ismerkedés alapja. Aki már tudja, melyik disztribúcióra szavaz, az úgyis kiírja magának a Live CD-t ha arra van szüksége, vagy telepíti a kedvencét, nekik azt hiszem, a MobaLiveCD értelmetlen.
Lényeges még, hogy Qemu korántsem hozza azt a teljesítményt, amit egy natívan futó Linux nyújt, vagyis folyamatos használatra nem megfelelő és a Linux sebességére vonatkozóan sem érdemes ez alapján képet alkotni (adott esetben csiga lassú lehet ez a megoldás). Ismerkedésre viszont megfelel (a mostanság divatos 3D-s felületről persze le kell mondanunk, ha arra is vágyunk, kapjunk elő egy CD-t és írjuk ki a letöltött ISO fájl, majd indítsuk el Linuxot CD-ről).
Azt, hogy miért érdemes ismerkedni a Linuxszal, korábban már leírtam és a véleményem azóta sem változott, legfeljebb javult, mivel az elmúlt pár hónapban minden népszerű disztribúció előállt új verzióval, tovább fokozva a felhasználói élményt. Szóval tessenek ismerkedni a rendszerrel, immár tényleg egyszerűen, telepítés, CD-írás és partícionálás nélkül. Ha pedig megvan a szimpatikus programokat tartalmazó és tetszetős felületű disztribúció, lehet tovább lépni a felírt Live CD-vel vagy akár egy valódi Linux telepítésével.



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (13)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #13 - maszek | 2009.11.06.

éncsak aszelőtem szölöhosztudok tudok szolní asz éngépeís wíndows xp velvolt telepítve kíprobaltam asz ubutut és utána nem volthang ugykelet.vení hoza egy hangkartyat hogy jolegen ésmaradok a xp nél mert jo és míngenkí ísmerí még akorís hafízetní kelerte

 #12 - nogradi gyula | 2009.11.06.

écsak aszt tanácsolnam míden kínek hogy akí még nem probalta kías ubutut az neís tegye csak egy baratí jótanács aszégépem xp velvolt telepítve kíprobáltam az ubutut és és utána nem találtunk a gép hez dájvert mert egy kurva hangse volt utána ez asz ubutu átka akímég nemísmerí neprobájakí mert nemjo nagyon nehéz hozá talální drájvert

 #11 - kávboly | 2008.12.22.

Az úgy volt, hogy magába borult a windows egy fasza kis vírustól. Így aztán az Ubuntut futtattam cédéről.
Kicsit morfondírozott az elején, aztán ment minden, mint a karikának csapása. Még a net-et is tudtam használni, csak bedugtam a kábelt és kész volt. Nem semmi!
.
Ez a wubi elég érdekesnek hangzik, csak a negatív hangok miatt húzódozom egy kicsit.
.
De azért tényleg, a cd-s Ubuntu 8.04-est azért érdemes kipróbálni. Nem egy rossz oprendszer.

 #10 - zotya7474 | 2008.11.04.

Sziasztok. Ma ki szerettem volna próbálni az Ubuntu Linux 8.10-es változatot, lemezről futtatva ( MobaLiveCD-vel), ami egy darabig töltött is, majd elkezdte leellenőrizni a rendszert, majd kiírt egy hibaüzenetet:failed to start the X server (your graphical interface) it is likely that it is not set up correctly.Would you like to view thw X server output to diagnose the problem? Itt felajánlja, hogy Yes, vagy No. Kiválasztom a yest, kijön egy szürke ablak, OK felirattal, és onnantól kezdve semmit nem csinál. A gépemen jelenleg Windows van, még nem volt Linuxom. Szerettem volna ezt feltelepíteni, ha sikeresen ki tudom próbálni, de lehet ott is jelentkezni fog a probléma. Tud nekem valaki tanácsot adni? Előre is köszönöm, sziasztok.

 #9 - netangel | 2008.10.03.

esőjáró:
Intel Core2 Duo E6850 (3GHz) proci, Gigabyte GA-EP35-DS4 alaplap, 4 GB DDR2, WD 500 GB SATA-II, GeForce 8600 GTS videó (nem top gép, de nekem megfelel - főleg, hogy csak fejlesztésre, DTP-re használom, nem játszom). De az Ubuntu szempontjából nincs jelentősége a Vista-nak, az Ubuntu natívan fut, csak a "fájlrendszere" egy 30 GB-os fájl az NTFS partíción (ennyiben áll csak a "virtualizáció"). Az Ubuntu-n a VirtualBox meglepően jól teljesít (Vista-n még nem próbáltam, de majd tesztelem).

Gorgo:
Igen, működik. Szvsz, érdemes lenne egy cikket (esetleg sorozatot) készíteni az Ubuntu telepítéséről (akár Wubi-val). Tudom, hogy sok ilyen van már különböző oldalakon, de bele lehetne menni részletekbe (különböző beállítások, egyéb szoftverek telepítése, stb.). Biztosan lenne rá igény.

Zolee:
Számteches Kámaszutra :D Ez tetszik.

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 13 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Opera 10.50 nagyteszt: a jó, a rossz és a csúf

Hogy milyen böngészőt használok? Nem is tudom… attól függ. Például hogy milyen gép előtt ülök, milyen kedvem van, milyen operációs rendszer van azon bizonyos gépen. Hogy milyen böngészőt használok leggyakrabban?

  •  
Kipróbáltuk: érintőképernyős, minden egyben PC

Az Apple iMacjeit már rég megszoktuk, olyan, mintha egy monitorba építették volna be a teljes gépet. Ám PC-s vonalon is akadnak hasonó megoldások. Az Acer például rögtön érintőképernyővel kínál otthoni multimédia központot.

  •  
A Linux történelme

Ha a Linuxról beszélünk, akkor Torvaldson és a pingvinen kívül nem mardhat ki a meséből a Unix, a Bell Laboratories és meg kell említenünk egy Dennis Ritchie nevű úriembert is.



Együttműködő partnerünk