Elfelejtette a jelszavát?

Új iPodok: melyiket válasszuk?

 
 

Megjelenésükkor beszámoltunk az új iPodokról. Most pedig végre kézbe is vehettük őket. Álljon hát itt egy rövid összefoglaló a tapasztalatokról.

Sajnos csak részleges kipróbálás adatott meg, nevezetesen Touch változatot egyelőre nem sikerült szerezni, a Shuffle meg ugye nem nagyon változott, így az iPod Nano és az iPod Classic került terítékre.
Előbbiből egy „bilikék” 8 GB-os, utóbbiból pedig egy fekete, 160 GB-os változatot nyúzhattam pár napig. Ezúttal Columbós történet lesz, vagyis rögtön a végeredménnyel kezdem: nekem a Nano jött be jobban, bár a kék helyett biztosan másik színt választanék, de hölgyeknek mondjuk tökéletes ez a kék árnyalat is.

szubjektiv-ipod80

Nanóság-show
A helyzet az, hogy a két termék szinte ugyanazt tudja, szoftveresen. Vagyis lejátszanak videót, zenét, podcastot, videocastot, megjelenítenek képeket, letölthetünk rájuk játékokat és kapunk pár extra alkalmazást is (naptár, jegyzet, címjegyzék stb.). Külsőre és szolgáltatásra is hasonlót nyújt a rendszer, amely nagyon látványos, kényelmesen használható, ráadásul korrekt keresővel is ellátták, szóval, akárki akármit mond, az új iPodok dicsekedhetnek a legkényelmesebb navigációs és lejátszási megoldásokkal a piacon. Aki pedig ragaszkodik ahhoz, hogy ez Apple hype, az használjon másik lejátszót, és kínlódjon a szinkronizálással és a menükkel...
Mellesleg az Apple még az iTunesban megismert Cover Flow böngészést is átültette az iPodra, ami nemcsak látványos, hanem a segítségével nagyon könnyen tallózhatunk az albumok és azok tartalma között. Annak ellenére, hogy nincs érintőképernyő, minden kézre áll.
Felhasználói felület szempontjából tehát teljesen mindegy, melyiket választjuk a két kütyü közül. Az iPod Classicnak persze nagyobb a kijelzője és a tárkapacitása, viszont nagyobb, nehezebb és bizony néha annyira lefoglalja magát a merevlemez tekerésével, hogy még a menü is meg-meg akad. Pusztán az említettek miatt nyert nálam a Nano!
Mert hát videózni a Classic képernyője sem tökéletes, tehát szinte mindegy, melyiket bambulom a vonaton.
A Classic 160 GB-ja dicséretes! Külső merevlemeznek jobbat el sem tudok képzelni, és ha valaki ezen tartja az összes filmjét, dalát és képét, még ki is tudja használni.
De nálam a gyakorlatban csak azok a dalok, képek és filmek vannak fent, amelyeket éppen hallgatni, nézni akarok. Legfeljebb még a naptár és címjegyzék funkciókat is rátestálom, de hát ahhoz meg nem kell óriási tárkapacitás. Így persze kényelmesen elférek 8 GB-on is.
Ha pedig nyaralni megyek, úgyis lefoglal a család, nem kell az iPodnak gondoskodnia a teljes napi szórakoztatásomról.
Persze mindez életmód kérdése, van, akinek a Classic lesz a jó választás.
Mindent egybevetve a Nano kicsi, gyors és pont ugyanazt tudja, amit a Classic. Ha beérjük 8 GB-tal és kisebb képernyővel, akkor válasszuk nyugodtan ezt a modellt. Nem fogunk benne csalódni.

Ki bírja tovább?
Az akkuteszt részleges sikeréért szerénységem a felelős, mert elfelejtettem töltőre tenni a stopperként használt mobiltelefont, amely az iPodokkal ellentétben nem érezte úgy, hogy őt 24 órás állandó munkára tervezték és az éjszaka folyamán - miközben a két iPod boldogan játszotta az előirányzott több száz dalt –, megadta magát. Viszont az Apple oldalán írt 24 órás zenelejátszási időt simán hozta Nano (sőt, tovább is bírta), a Classic pedig még a Nano „kidőlésekor” is alig tartott töltöttsége felénél, szóval a 40 óra bőven megvan. Ezúttal „almáék” tényleg beváltották az ígéretüket.
Ebből a szempontból persze a Classic lehet a jobb választás, értelemszerűen a videolejászást is tovább bírja (7 óra az Apple szerint a Classic és 5 óra a Nano esetében).

Most akkor melyiket?
A gond az, hogy itt kizárólag az dönt, pontosan mire akarjuk használni és milyen igényeink vannak (és persze a pénztárcánk aktuális tartalma). Zenelejátszás esetében szinte mindegy, persze a Classicon elfér minden dalunk, a Nanora meg válogatnunk kell (egy átlagos zenegyűjteménnyel számolva persze, ami manapság akár 10 GB is lehet).
Videó esetében a Classic a képernyő és a tárhely szempontjából előnyös, de néhány film és videocast a Nanón is nevetve elfér, a kisebb kijelző pedig nem akkora hátrány.
Játék és más alkalmazások szempontjából teljesen mindegy, melyiket választjuk, bár a Nano gördülékenyebben működik, mivel nem kell felpörgetnie egy merevlemezt... 
Hordozni viszont egyértelműen a Nanót tudjuk kényelmesen.
Hát, ez olyan ízlések és pofonok dolog...



Kapcsolódó linkek:
 Minden, ami iPod
 iTunes + iPod

Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (3)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #3 - Hen | 2007.10.22.

hála a jóistennek, az én iPodom lassan két éve megy majdnem egyfolytában, és soha semmi baja sem volt, pedig már le is ejtettem, meg minden:P

mondjuk az enyém nem ebből az új szériából van, hanem a régiből

 #2 - Zatyi | 2007.10.22.

Hmmm. Nekem is egy Shuffle van állandó nyúzás alatt. Már vagy egy éve bírja (pedig nincs megkímélve...).

 #1 - lezli | 2007.10.22.

nekem 10 hónap alatt 2 db ipod shuffle adta be a kulcsot,megállt futás közben.egy normál mp3-as használok azóta minden probléma nélkül.soha többet ipod.

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Kipróbáltuk: Assassin’s Creed II

Imádom és gyűlölöm egyszerre! Ritka manapság az olyan játék, amely ezt az érzést váltja ki az emberből. Imádom, mert csodaszép, igényes, újszerű. Gyűlölöm, mert irányíthatatlan, és folyamatos netkapcsolat kell hozzá, pedig nem is MMO.

  •  
Kipróbáltuk: érintőképernyős, minden egyben PC

Az Apple iMacjeit már rég megszoktuk, olyan, mintha egy monitorba építették volna be a teljes gépet. Ám PC-s vonalon is akadnak hasonó megoldások. Az Acer például rögtön érintőképernyővel kínál otthoni multimédia központot.

  •  
iPodok: érintőképernyővel is!

Arról megoszlanak a vélemények, hogy az iPodok sikere a marketingnek vagy a minőségnek köszönhető-e. Az viszont kétségtelen, hogy az új változatok igen csábítóra sikerültek.



Együttműködő partnerünk