Elfelejtette a jelszavát?

Fontos dokumentumaink szuperbiztos tárolása

 
 

Ha sokszor dolgozunk fontos dokumentumokkal, amelyeket bárhonnan el szeretnénk érni, ráadásul biztosak akarunk lenni biztonságukban is, akkor érdemes kipróbálnunk az alábbi szolgáltatást.

A Final Folder egy egyszerűen használható, ám igen hasznos szolgáltatás azok számára, akik fontos dokumentumokkal dolgoznak, és nem csupán egyetlen számítógéphez vannak kötve. Az oldal úgy gondoskodik ezen dokumentumok szuperbiztos tárolásáról és az egyszerű hozzáférésről, hogy semmit sem kell hozzá telepítenünk.
A Final Folder használatához mindössze egy működő postafiókra van szükség, e-mail címünk megadása ugyanis az egyetlen feltétele a szolgáltatás igénybevételének. Ha az oldalon megadtuk az e-mail címünket, akkor „postafordultával”, azaz pillanatokon belül kapunk egy levelet, a jelszavunk regisztrálásához kapcsolódó linkkel.

Tetszetős felület, egyszerű használat

Ha megadunk egy jelszót (amelynek erősségét egyébként jelzi a rendszer), máris a szolgáltatásra bízhatjuk bármelyik dokumentumunkat. Ezt azonban nem feltöltéssel (upload) tehetjük meg, hanem úgy, hogy az e-mailt küldünk a keep@finalfolder.com címre, amelynek csatolmánya épp a szóban forgó dokumentum. Irományunk ezután egy biztonságos adatközpontba kerül, s mi bárhonnan, bármilyen számítógépről, okostelefonról, netbookról elérhetjük.
Ehhez fel kell lépnünk a szolgáltatás oldalára (e-mail címünk és jelszavunk megadásával), s máris hozzáférhetünk dokumentumunkhoz. De nem csak úgy egyszerűen! Először is előnézetet kérhetünk róla, hogy biztosak legyünk abban, tényleg a jó iratot választottuk.

Bármelyik dokumentumunkról előnézetet kérhetünk

Elküldhetjük e-mailben magunknak, de akár le is tölthetjük az eredeti .doc vagy akár pdf formátumban is, illetve ha már nincsen rá szükségünk, akár törölhetjük is. A rendszeren lévő dokumentumokat pedig különféle szempontok szerint rendezhetjük, hogy később egyszerűen kiigazodjunk közöttük.
Ahhoz pedig, hogy Final Folderünk megteljen, igencsak szorgalmasnak kell lennünk, ugyanis egy híján egymillió dokumentumot küldhetünk el a rendszernek.



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (8)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #8 - Nabateus | 2010.08.01.

AZS:
Ott a pont... :)

 #7 - AZS | 2010.08.01.

szóval egy emilben kell elküldenem a fájlt, amit aztán bárhonnan, bármikor elérhetek. ez igazán nagyszerű.

annyira nagyszerű, hogy én már sok éve alkalmazom ezt a módszert.

csak éppen a gmail.com használatával.

 #6 - gipszjakab | 2010.07.30.

[off]
BonFire: már elég régóta kapsz 7eFt-nál olcsóbban 3gb-os korláttal mobilnetet...

 #5 - dexyyy | 2010.07.29.

Jogos, ekkora hibát nem nagyon követ el, aki szeretné biztonságba tudni az adatát.

Az fogja magát becsomagolja a fájlokat RAR ba, ad mellé egy 20 karakteres random jelszót, majd ha ez megvan átnevezi a kiterjesztését a fájlnak valami krixkraxra jpeg stb csak ne rar legyen, és a végén szépen kiírjuk DVDre és betesszük egy raiffeisen es széfbe:D tud vki ennél jobbat?

 #4 - BonFire | 2010.07.29.

Nem is értem, mi ez a cirkusz. Én valahogy nem bírok rácuppanni a számítási felhőre, meg a mobilinternetre, amíg meg nem éri. Most egy 3 Gigás adatkorlátos mobilinternet előfizu 7 rongy, ami kissé vaskos ahhoz, hogy mobiltelefonon internetezzek. Még a notihoz sem vennék, mert drága. Nem mondom, ha ez is korlátlan lenne egy bizonyos összegért (mondjuk ennek a feléért), akkor már megérné, de amíg ilyenek az árak, addig számomra csak parasztvakítás marad.

Marad a desktop gép, meg a kábelnet. Nekem erre "fussa".

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 8 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.