Elfelejtette a jelszavát?

Egy ingyenes tuti USB-tisztitó

 
 

Aki gyakran használ USB-kulcsot, annak tudomásul kell vennie, hogy akaratán kívüli állományok is megtelepszenek rajta. Szerencsére egy ingyenes alkalmazással pillanatok alatt megtisztíthatjuk hordozható tárolóeszközünket.

Digital Design Engineer for 2D/3D Image Sensors (m/f)
Álláshirdetések


Amióta az USB kulcsok tárolókapacitása a gigák tartományába került, sokan használják adataik, programjaik tárolására a kis hordozható eszközöket. Előnyük a szó szoros értelmében kézzel fogható: mindig rendelkezésre állnak, akármilyen gép mellé ülünk le. Sajnos ez azzal is jár, hogy az USB kulcsokat sem kerülik el a vírusok, és persze az sem, hogy felesleges, sosem használt állományok foglalják rajtuk a helyet. Az előbbi problémára nálunk is olvashattak megoldást, például itt, míg az utóbbi orvoslására az alábbiakban mutatunk egy jópofa, ingyenes szoftvert.
Az USBDriveFresherről van szó, amely letölthető innen.  Letöltés, majd az exe fájlra kattintás után egy telepítő varázsló vezet néhány lépésben végig az installáláson. Ha elkészültünk, a program csendben leül a Tálcára. Lehetőségünk van arra, hogy magunk dönthessük el, mikor és hogyan történjen a tisztítás: ezt az Options ablakban tehetjük meg, amit vagy a Ctrl+O billentyűkombinációval, vagy a jobb egérgomb hatására előjövő menü megfelelő pontjának választásával érhetünk el.

Többféle opció közül választhatjuk ki, hogyan is történjék a tisztítás

S ha már a helyi menü szóba került, az Open gombra (vagy a Tálcán ülő ikonra duplán) kattintva jutunk el a tisztításra felszólító parancs kiadásáig; eldönthetjük, hogy melyik USB kulcsot tisztítjuk meg, sőt arra is van lehetőség, hogy a számítógép mappái közül válasszuk ki azt, amelyikre véleményünk szerint ráfér egy kis takarítás.

Válasszuk ki, melyik kulcsot kívánjuk kitakarítani

Ezek után elég a Cleanup gombra kattintanunk, hogy megkezdődjék a takarítás. Ha végzett a program (ami egyébként mindössze néhány másodperc), kijelzi, hogy milyen hatékonysággal járt, pontosabban azt, hogy mennyi hely szabadult fel ténykedése során.


Retusáljon egy családi portrét, és nyerjen egy Adobe Photoshop Lightroom 3 szoftvert!


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (8)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #8 - ksu | 2010.03.14.

Lóf@szt nem ér ez a prog,de még annak sem mondanám,pf

 #7 - adams | 2010.03.13.

Én úgy tudom, hogy nem tesz jót, ha egy pendrive ntfsként van megformázva, mert ugye a memóriákat nem lehet végtelen számban irogatni, hanem van egy korlátozott élethosszúságuk és az ntfs meg valamit mindig regisztrál, hogy mit töröltek ki meg ilyeneket azt hiszem...:S szóval pendrivekat fat32 re kell formázni.

 #6 - droland | 2010.03.12.

" Persze lehet itt játszani NTFS fájlrendszerrel, és jogosultságokkal, de nem 100%, míg egy fizikai kapcsoló az lenne. Vissza a kapcsolót a pendrive-okra!"

Pont az ntfs miatt hagyták el a kapcsolót. Ha valaki át akar baszni, akkor a kapcsolót ő is át tudja kapcsolni. Mindazonáltal a kapcsoló elkapcsolása lehet véletlen is, míg NTFS fájlrendszer az öröklődés ujraállítása már kizárólagos szándékosságot takar, mindazonáltal van titkosítás is.

 #5 - adams | 2010.03.12.

Ez a program azoknak való akik nem tudnak mit kezdeni magukkal! Sokkal gyorsabb egy formatot rádobni....

 #4 - RivalComp - www.rivalcomp.hu | 2010.03.12.

Régen majdnem az összes pendrive-on volt egy írásvédelmi kapcsoló. Ezt egy idő után szépen elhagyták, de nem értem, miért. Ha egy idegen gépben szeretném használni (ami mondjuk fertőzött is), nagy valószínűséggel rátelepszik a fertőzés, és utána az első dolgom, hogy eltávolítom róla. Persze lehet itt játszani NTFS fájlrendszerrel, és jogosultságokkal, de nem 100%, míg egy fizikai kapcsoló az lenne. Vissza a kapcsolót a pendrive-okra!

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 8 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Töltse le ismerősei albumait a Facebookról, a legegyszerűbben

Ismerőseink képeire vadászni a Facebookon ugyan remek szórakozás, de nem biztos, hogy mindenki szívesen áldoz rá időt. Egy ingyenes online szolgáltatásnak köszönhetően viszont pillanatok alatt a gépünkre tölthetjük ismerőseink képeit, albumait.

  •  
Heti TOP 5 letöltés: a profi Windows-optimalizálótól a könnyen használható videokonvertálóig

Ezúttal mutatunk egy igazán sokoldalú, telepítés nélkül használható Windows optimalizálót, egy ügyes programot háttérképek és borítók készítéséhez, egy könnyen kezeéhető videokonvertálót és még két remek alkalmazást.

  •  
Körlevélkészítés Wordben

Az irodai munkák gyakran visszatérő feladata a körlevél készítése. Vesződhetünk persze azzal, hogy mindenkinek egyenként elküldjük a sablonként elmentett levelet, de ez nem túl kényelmes és ráadásul lassú megoldás. Szerencsére akad ennél egyszerűbb is, például ha Microsoft Office-t használunk. Az alábbiakban megmutatjuk, hogy készíthetünk több címzettnek levelet a Wordben.



Együttműködő partnerünk