Elfelejtette a jelszavát?

Háttér-eltávolítás Photoshop nélkül, egyszerűen és ingyen

 
 

Ahhoz, hogy egy fényképről eltávolítsuk a hátteret, a legjobb eszköz a Photoshop. Ezúttal azoknak mutatunk egy egyszerű és ingyenes háttér-eltávolító megoldást, akik nem használják az említett programot.

Sokféle oka és módja van annak, hogy miért és hogyan akarjuk eltávolítani a hátteret egy-egy fényképről.  A hogyanra adott első válasz természetesen a képszerkesztők királya, a Photoshop – oldalunkon is bemutattuk már, milyen lépések vezetnek el odáig, hogy eltűnjék egy fénykép háttere, és csak az előtérben lévő személy (arckép) maradjon a fotón.
Persze nem mindenkinek van Photoshop is a szoftverei között, ráadásul sokaknak valóban nincs is szükségük a Photoshop által kínált rengeteg fortélyra. És ez nem is gond, hiszen ma már számtalan ingyenes célszoftver is található a neten, köztük például az InstantMask, amellyel pillanatok alatt és igen egyszerűen távolíthatjuk el fényképeink hátterét (akár egy nem kívánatos személy képével együtt).

hatter

Egyszerű felület, még egyszerűbb kezelés

Miután letöltöttük a programot innen, az elindítása után egy valóban egyszerű felület fogad bennünket. Túl sok eszköz nincsen rajta, de persze hangsúlyozottan célszoftverről van szó.
Az Open gombra kattintva a szokott módon hívhatjuk be a manipulálni kívánt képet.  A fotóra az eltávolítási művelet előtt akár rá is zoomolhatunk, természetesen a nagyítóra (plusz szimbólumra) kattintva. Ezután klikkeljünk a zöld ceruzára, és rajzoljuk belülről körül vele a személyt, akit meg akarunk tartani a fotón. Következő lépésben a piros ceruzával kívülről rajzolunk, mintegy jelezve, honnan akarjuk eltávolítani a hátteret. Tény, hogy itt nem szabad sietnünk, hiszen a végeredmény azon múlik, mennyire voltunk pontosak.

hatter

Készül a nagy mű…

A program eszközsorának jobb szélső ikonjára kattintva bármikor megnézhetjük, hol is tartunk, s egy újabb kattintás után folytathatjuk a beavatkozást.

hatter

Itt azért még van mit szépíteni

Ha végül elégedettek vagyunk, a lemez szimbólumok (Save, illetve Save As) valamelyikére kattintva el is menthetjük a háttér nélküli fotót.
Aki úgy gondolja, hogy némi anyagi ráfordítást (nagyjából 30 dollárt) megér, hogy plusz funkciókkal ruházza fel az InstantMaskot, az töltse le magának az InstantMask Prót, s ez utóbbi programmal már vadonatúj hátteret is tehet a kivágott kép mögé.



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (7)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #7 - Atessz | 2010.01.24.

én gimpet, de ennyire undorító munkához elég a paint ;)

 #6 - Hegylako | 2010.01.23.

Én a PhotoFiltre ingyenes progit használom. Nekem nagyon bevált. Szerintem ezzel sem bonyolultabb a művelet...

 #5 - Atesz | 2010.01.22.

Hát akkor már paint ;)

 #4 - ViZion | 2010.01.21.

Az ingyenes képszerkesztőkben is jobb eredménnyel lehet kivágni, mint ezzel. Ronda, de legalább nem jó :)

 #3 - zc | 2010.01.21.

En ezt annyira felkesznek mondanam, hogy nem hiszem, hogy ezzel az eredmennyel meg lenne valaki is elegedve annyira, hogy erdekelje a program, meg ha ingyenes is..

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 7 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.