Elfelejtette a jelszavát?

Netbook teszt: melyiket válasszam?

 
 

Talán az apró, kecses kivitel, vagy a papírkönnyű súly az oka, de szinte mindenki elgondolkodik rajta: vajon melyik netbookot választanám?

Delphi programozó
.NET(C#) programozó
Álláshirdetések

Az ember már csak ilyen: természetéből fakadóan szereti az apró dolgokat. Mini-televízió, apró hűtőszekrény vagy éppen egy mini-notebook, azaz netbook. „De király!” felkiáltással rögtön a kezünkbe vesszük és próbálgatjuk őket. Egy netbook esetében persze nem csak a méret számít, legalább ennyire fontos, hogy mi van benne.

Fontos tudnivaló: a netbook az nem egy hagyományos notebook. Az apró méret elérésének érdekében ezek a gépek többnyire passzív hűtésűek (nincs ventilátor), nincs bennünk optikai meghajtó (el sem férne), és paramétereik a legtöbbször csak arra elegendőek, hogy internetezzünk velük. Cserébe viszont nincs súlyuk (max. 1kg), beleférnek egy borítékba is, és jóval olcsóbbak, mint nagyobb társaik.

netbook

Van tehát pár dolog azonban, amire egyáltalán nem alkalmas egy netbook - ezt tartsuk szem előtt, mielőtt „beleszeretünk” valamelyikbe.

    * Dolgozni nem igazán alkalmas: bár egy szövegszerkesztő vagy táblázatkezelő még használható rajtuk, PowerPoint prezentáció készítésése már határeset, de például „fotosoppolásról” vagy hasonló szoftverek futtatásáról ne is álmodjunk.
    * Játszani nem fogunk rajtuk, a kijelző mérete és a beépített videokártyák nem erre vannak kitalálva
    * Mivel optikai meghajtó nincsen, ráadásul csak erősen tömörített filmekkel boldogul a videokártya, ne próbáljunk meg hordozható filmközpontot faragni egy netbookból.

Jogos a kérdés: de akkor mire jó  egy ilyen minigép? Nos ,a válasz egyszerű: internetezni. Vonaton, repülőn, szafari túrán vagy éppen a kerti székben. Bárhol, bármikor, mindenféle cipekedés, laptop-táskával szöszölés, szenvedés, zsinórdugdosás nélkül (feltéve persze, hogy van wifi). 

Kipróbáltunk pár népszerű  darabot, lássuk a tapasztalatokat!

Dell Inspiron Mini 10 (XP 2Y) 
Viszonylag új (idén februárban mutatkozott be) a Dell Inspiron sorozat 10-es típusjelű minigépe. Elődjéhez, a 9-eshez (amelynek képernyője, a nevéből adódóan, 9 colos volt) nemcsak a 10”-es glossy kijelző az újdonság, hanem még jó pár dolog megváltozott. 

Intel Atom Z500, GMA 500-as videokártya (1024x576) és 1 GB memória található a gépben. Akárcsak minden Dell netbook, az Inspiron 10 is öröm a szemnek, fantasztikus érzés megfogni, hurcolászni. Becsukva is gyönyörű, és persze használat közben, kinyitva is elképesztően jó a dizájn. A billentyűzet elég jól sikerült: egy netbookhoz képest nagyok a gombok, sőt a billentyűzet egy rendes méretű billentyűzet 92%-a méretben: a gépeléssel tehát nem lesz gondunk. 

A gép 3 cellás akkumulátorral, 160 GB-os SATA merevlemezzel és egy előre telepített XP SP3-al érkezik. Sajnos semmilyen szoftvert nem kapunk hozzá, ellenben a csomagolásban benne foglaltatnak a gyári DVD lemezek. Tekintve, hogy ez egy netbook, és nincs benne optikai meghajtó, kicsit megmosolyogtató a mellé csomagolt DVD-lemez – de ne legyünk gonoszak, a szándék a fontos! A beépített 1,3 MP webkamera nagyon jó minőségű képet ad, sőt a gépre telepített webkamera szoftver is remek, az arcfelismeréstől kezdve minden extra megtalálható benne. Különösen jó megoldás, hogy a gép akkumulátortöltőjének kábelén található egy kis lámpa, ami mutatja, hogy áram alatt van-e a gép (az Apple használja előszeretettel ezt a megoldást). A touchpad hosszúkás, és ha megszokjuk a méretét, akkor elég jól kezelhető, de azért lehetne nagyobb. Szinte érthetetlen azonban, hogy miért nincs a funkciógomboknak (hangerő, mute, fényerő) visszacsatolása a képernyőn. Ha állítgatjuk például a hangerőt, akkor csak fülelni, illetve találgatni tudunk, és a fényerőt is „szemre” kell beállítanunk. A netbook kék, piros, pink, zöld és fekete színekben kapható. Három  USB található a gépen, Bluetooth sajnos nincsen. A gép ára bruttó 99.000 forint.

Pozitívum: nagyméretű billentyűzet, kimagaslóan jó webkamera, szép dizájn
Hátrányok: nincs funkciógomb-kijelzés, a touchpad nem túl kényelmes, nem túl olcsó, nem jár hozzá extra szoftver

Acer Inspire ONE 751h-52Bp sorozat 
Kicsit nagyobb kijelzőjével (11,6" WXGA CB HD 1366x768), beépített 4-1 kártyaolvasójával és a beépített Bluetooth-szal a hagyományos netbookok között büntet az Acer ONE, igaz, az extráknak és a picit nagyobb kijelzőnek ára van: a gép 109 ezer forintba kerül (bruttó ár). 

netbook

Összehasonlításképpen a háttérben egy normál méretű notebook.

Kapunk viszont hozzá egy rakat szoftvert: előre telepített XP SP3, Mcafee víruskergető (teljes verzió), egy aranyos RSS olvasó program, és előre telepítve egy csomó apró játék (igaz csak demók, de kedves gesztus). A gép paraméterei, mondhatni, a „szokásosak”: Intel Atom Z520, Intel GMA 500 videokártya, 1 GB RAM és 160 GB-os merevlemez. Kellemes meglepetés (vagy inkább a Dell-nek ciki?), hogy az Acer már korrekten kijelzi a funkciógombok ténykedését: hangerő, fényerő, mute; mind-mind megjelenik a képernyőn. A billentyűzet nagyon jó, szinte már olyan kényelmes, mint egy eredeti méretű – bár a gombok nem igazán különülnek el/magasodnak ki, így aki vakon gépel, és hozzászokott, hogy ujjaival érzi a gombokat, annak nem ajánlott. A beépített webkamera átlagos.

Pozitívum: nagyobb kijelző és felbontás, ajándék szoftverek, Bluetooth, kártyaolvasó
Hátrányok: netbookhoz képest talán egy kicsit drága 

HP-Compaq Pressario Mini 110  
Intel Atom N270 processzor, integrált 128 MB Intel GMA 950 videokártya (mielőtt rohannánk Sims3-at telepíteni jó tudni: a 950 nem sokkal erősebb, mint egy „átlagos” GMA500), 1 GB RAM, 160GB-os merevlemez és 10”-es kijelző jellemzi a Mini 110-est. Valamint gyönyörű kivitelezés, igaz inkább a komolyabb, üzletemberes fajtából. (Éppen ezért csak feketében kapható). 5-1 kártyaolvasó van, Bluetooth viszont nincs. A billentyűzet gombjai nagyok (ez jó), laposak (ez is jó) és hangosak, mint a géppuska (ez már nem annyira már jó…).

Hogy miért nincsen a funkciógomboknak visszacsatolása a kijelzőn (akárcsak a Dell esetében) az rejtély, még nagyobb rejtély azonban, hogy a mérnök, aki a kis szivacs talpakat tervezte a gép aljára, hogy nem vette észre, hogy az akkumulátor bizony nagyobb, mint a talpacskák? Ergó, a gép billeg. Nem vészesen persze, ettől még szépen gépelhetünk/internetezhetünk rajta, de bizony néha instabil kicsit, még asztalon is. Az XP mellett előre telepítve kapunk egy Norton-t is, ami nagyon pozitív. A beépített webkamera elég jó, a touchpad pedig egyenesen kimagasló, ami netbookok esetében ritkaság. A HP a bal/jobb gombokat nem alulra, a pad alá, hanem a touchpad két oldalára tette. Ez a megoldás - amellett hogy logikus - a használatot is megkönnyíti, hiszen ha klikkelni akarunk, akkor úgyis ösztönösen balra, illetve jobbra nyúlunk először, és nem lefelé. A gép ára igen kedvező: 93 ezer forint. A GMA950-nek köszönhetően akár HD videót is megpróbálhatunk nézni vele – igaz, még így is dobálni fogja a frémeket, de nem annyira, mint a GMA500. 

Pozitívum: 5-1 kártyaolvasó, GMA950-es videokártya, nagyméretű billentyűzet, ajándék Norton csomag, kedvező ár.
Negatívum: Itt sincs funkciógomb-visszajelzés (?), kicsit instabil a gép.



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (20)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #20 - TomCat | 2009.09.19.

Valóban csak ezt a 3-at tesztelte az író, de a NetBook-okkal kapcsolatos általánosító megjegyzéseit még a tesztleírások előtt, mitegy preambulumot mgfogalmazta.
Igenis vannak igények a használhatóbb videókártyákra, és az optikai meghajtókra a mai mobil világunkban, még az ilyen apró hordozható ezközökben is.
Szerencsére odáig jutott a tecnika fejlődése, hogy nem kell egy 17"-os készülékel rohangásznunk a vonaton, repülőn, egyéb helyeken.
A gyártók egyre energiatakarékosabb, és egyben környezet barátabb megoldásokat alkalmaznak.
Valóban megengedhetik az emberek azt a luxust, hogy kiadjanak 100000ft-ot, vagy jóval többet egy csak internetezésre alkalmas ezközért???
Az említett nVidia videókártyás, valamint a DVD írós NetBook-ok ma még valóban csak érdekesség képpen funkcionálnak, viszont előhírnökei egy új generációnak, mely tagjaival egyre gyakrabban fogunk találkozni a közeljövőben...

 #19 - agi | 2009.09.18.

Tudja valaki közületek, hogy a Dell mini 9 miért drágább még mindig mint a 10-es? én nem tudom...... Lehet, hogy jobb?

 #18 - keko | 2009.09.14.

Miért olcsó egy ilyen gép ??????
100e már notebokot is lehet venni amennyivel kisebbek ezek a gépek még véletlen sem annyival olcsóbbak .

 #17 - dchero | 2009.09.13.

jó jó, suzukit is lehet kapni V8-as motorral biztosan, de azért nem az a jellemző - netbookban a Geforce kártya az inkább különlegesség (és szerintem felesleges is)

 #16 - jade | 2009.09.13.

"Először is létezik olyan 10"-os NetBook az Asus N10JC-HV007, amelyikbe beépítettek "normális videókártyát" egy NVIDIA GeForce 9300M GS 256MB VRAM-os kicsikét."

igen de azt nem tesztelte, csak ezt a hármat - ez nem a "világ összes netbookjának tesztje"

az ASUS amiről te írsz mellesleg a "kivétel erősíti a szabályt" esete, nem túl gyakori hogy egy netbookban Geforce kártya legyen

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 20 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.