Játékok hihetetlen fizikával – jövőre (videó)
A játékfejlesztők és -kiadók, de a felhasználók és játékosok is egyetértenek abban, hogy az élethű megjelenítésben (grafikában) lassan elérjük a határokat.
Persze a fotórealisztikus játékoktól és animációtól még messze vagyunk, de nincs is rájuk szükség! Hiszen a Shrek vagy a Wall-E sem „fotórealisztikus” a szó hagyományos értelmében, mégis az animáció és a grafika csúcsai, gyönyörűek, élvezhetőek, sőt elmondhatjuk, hogy náluk szebbet/jobbat már nem is igazán lehet készíteni. Apró tuningolások persze még lehetségesek, ezeken dolgozik is a játékipar (élethűbb folyadékok – főleg a víz és apró finomságok), ha azonban elnézünk egy-két mai csúcsjátékot (természetesen PC-n) akkor egyértelmű, hogy már nem sokáig lehet haladni a „szépség” irányába.
S hogy merre tovább? Nos, az egyik legnagyobb játékkiadó cég, az Ubisoft szerint a jövő immár nem a szebbnél-szebb grafikai megoldásokban, hanem a minél valósághűbb fizikai szimulációban rejlik. Ha jobban belegondolunk, ebben van is valami: bármilyen szépek is napjaink játékai, máig nincs olyan játék a világon, amelyben pl. lenne egy vízzel teli pohár, ami ha eldől, a víz kifolyik belőle. Pedig milyen apróságról van szó…
Thiago Costa az Ubisoft vezető „grafikai engine” mérnöke most bemutatta a Lagoa Multiphysics 1.0 névre hallgató motort, ami a cég tervei szerint jövőre már helyet kap az új játékokban. Tekintsük meg a videót – nem fogunk látni fantasztikus fény-árnyék effektusokat, csillogó-villogó renderelt űrhajókat, ellenben látni fogjuk, mire is lenne (lesz) képes egy jó játék, ha valódi fizikai motor van alatta.
Valamennyi fizika persze már most is van a játékokban (itt-ott feldőlnek a hordók, repülnek a ládák, vagy leomlanak a falak), ezek azonban többnyire az Euphoria, PhysX vagy hasonló motorokkal készülnek – jók és szépek, de az igazi fizikai modellezéstől még messze vannak.
A Lagoa ellenben (legalábbis az előzetes adatok és bemutatók alapján) végre valóban képes lesz megjeleníteni játékainkban a fizikát, rengeteg új játéktechnikai megoldást, akár új műfajokat teremtve ezzel. Nem véletlenül van az, hogy az utóbbi tíz (húsz) év játékainak többségében egy dolgot kell tennünk: menni előre, és lőni… A játékokat hajtó szoftverek (hivatalos nevükön engine) egyszerűen nem voltak képesek sokkal többre.
Igaz, gyönyörűek a robbanások, élethűen pusztulnak a ragdoll vagy Euphoria emberkék, és a gránátok is szép krátert ütnek a földbe – de itt meg is áll a tudomány. Egy-két próbálkozás persze volt (és lesz is), mint pl. a Portal, vagy néhány játék, ahol megpróbáltak fizikára alapuló fejtörőket elhelyezni; a technikai korlátok miatt azonban ez főleg „ládatologatásban” és ezek permutációiban merült ki.
Ha az Ubisoft terve beválik, és a Lagoa sikeres lesz, akkor jövőre már teljesen új alapokon nyugvó és teljesen más látványvilágot nyújtó játékokkal múlathatjuk időnket. Reméljük, így lesz!
-
Videójáték akadémia - a filmsorozat »
-
Heti TOP letöltés: több 100 ingyen letölthető teljes játéktól a látványos Windows óráig »
Hozzászólások (16) , melyek közül a legfrissebbek:
[url=http://www.comeonb2b.com/]wholesale handbags[/url]
[url=http://www.comeonb2b.com/]wholesale clothing[/url]
[url=http://www.comeonb2b.com/]wholesale shoes[/url][url=http://www.bestghdstraighteners.co.uk/]ghd[/url]
[url=http://www.bestlvbags.com/]louis vuitton handbags[/url]}wansantg2mqy
[url=http://www.theworkoutschedule.com/]p90x[/url]
[url=http://www.u99bootssale.com/]ugg boots[/url]
[url=http://www.2010christianlouboutinshoes.org/]christian louboutin[/url]
[url=http://www.rolexeswatch.com/]swiss watches[/url]
[url=http://www.vibramfivefinger.us/]vibram fivefingers[/url]
[url=http://www.vibramfivefingersshop.org/]vibram fivefingers[/url]
----
[url=http://www.ed-hardy-shirts.us/]ed hardy[/url]
[url=http://www.newghdstraightener.com/]ghd[/url]
[url=http://www.nfl-footballapparel.com/]nfl football apparel[/url]
[url=http://www.cheapu99boots.com/]ugg[/url]
------
[url=http://www.bestlvbags.com/louis-vuitton-monogram-series-c-112.html113.html]louis vuitton monogram[/url]
[url=http://w
Nekem nem fontos, hogy tökéletes legyen a grafika, és a nagy felbontás sem feltétel. Inkább a játszhatóság, hangulat, az élet és fizika jelenlétének illúziója, hatással legyek a környezetre, minél több döntési lehetőség, meglepetések, gagek..
Egyszer egy fps-ben hatalmas poén volt, hogy miközben lopakodtam a terepen, egyszer csak egy nyuszi! ugrált el nem messze tőlem! Akkor jött le nekem, hogy EZ hiányzik a játékokból, nem a fotórealisztika. Ezt nem szó szerint értem, de biztos mindenki érti.
Persze biztosan fejlődik még a grafika minősége, bár sosem lesz olyan, mint a valóság. Hardware oldalról nem is lenne probléma, inkább az idő fog gátat szabni a tökéletességre törekvésnek. Ha túl élethűre akarnák csinálni, túl sok időbe telne, ha pedig sokáig fejlesztenék, elavulna az egész, mire megjelenik.
Mosz is meg lehet csinálni baromi jol egy játékot csak engine kérdése viszont a probléma az optimalizálással van mer egy turbo crysis-hoz nem a tescobol kell venni gépet xd igy kb nulla százalék élvezhetné a csúcselit játékokat ergo veszteséges lenne a cucc mer a parasztok hiába vennék meg ugyse futna.Ez azért eléggé komoly korlátokat szab a fejlesztéseknek.
Szerintem az Ubisoft az egyik legjobb kiadó, úgyhogy bízom bennük.
A Heroes is a 4-ig nem volt valami szép grafikájú játék, de amikor az Ubisoft átvette, akkor a játék grafikája sokkal, de sokkal jobb lett, és maga a játék is élvezetesebb lett számomra.De a legtöbb Ubisoftos játék ilyen. (Csak az Avatar nem lett olyan jó, és nem is hasonlít a filmhez)
Várom az új motort. Kíváncsi leszek, hogy hogy működik gyakorlatilag.
valaki: azért ez nem igaz, mert az ember sem látja atomonként a világot. Felületeket látunk és textúrákat, felületi érdességet. Ezeket pedig megfelelő technikákkal (mint pl a normal-mapping vagy az újabb parallax-mapping) meg lehet csinálni élethűre. Az egyetlen akadály a textúrák felbontása és a kerek formáknál a poligon-szegénység. De ez a kettő csak a memória mennyiségén és a GPU számítási teljesítményén múlik. A fizikai megvalósítás is elég jól áll már, és gondolj bele, hogy mindezeket egy egyszerű PhysX vezérlővel, ami nem mai darab...
Amúgy mostmár a képi megvalósításnál jobb lenne ha ráfeküdnének a történeti szálakra, a játékos és a játék közötti kapcsolatra. A mai játékok siralmasak ilyen téren, az atmoszféra hiányzik, ami megöli a hangulatot is. Nem hiába lett nagy játék a Deus Ex első része, és a mai napig sokan játszanak vele (Én is, pedig a Crysis is vígan fut a gépen átlag 30FPS fölött Highon) - pedig nem egy csodaszép látvány az Unreal 1 motor.
Lehetne teljesen élethű!
Ha atomonként készítenék a játékokat felspécizve e világegyetem összes fizikai törvényével!
Csak, hogy ehhez 500 év múlva se lesz megfelelő hardver.
Mert annyi atomot amennyi pl: egy veder vízben van + rá az összes fizikai törvény nincs az a gép ami letudná szimulálni.
Sose lesz a grafika teljesen élethű, de nem is ez a cél, hanem az, hogy mindig legyen valami újdonság. Ez jó a fejlesztőnek és a játékosnak is. Igenis, amikor valaki először indítja el a játékot, a grafika tűnik fel neki először, nem a játékélmény. Még régen, amikor először láttam a crysis-t, azt hittem, szebb a valóságnál. Amikor először indítottam a cod4-et, sauerbraten és egyéb freeware cuccok után, nagyon szembetűnő volt a különbség. Utána a cod6-ban pedig a film-szerű részek fogtak meg, de a játékélmény, az izgalom és az élethű akció mindig a csicsa előtt volt számomra. Mára már mindezt megszoktam, nem is tudom, mi tudna meglepni, de bízok a fejlesztőkben!
Mag második hozzászólása szerintem reális... már nem játszom, de régebben tapasztaltam a különbségeket... szerintem most is észrevenném.
Pl sokat GTA-ztam anno, de a GTA IV-el nem játszottam még... viszont láttam belőle klippeket... már a Vice Citynek is voltak ilyen szintű animációi... ez csak finomítva van, de még messze van az igazán élethűtől.
Jah és még valami... ott van pl a fenti Crysis-es kép... Egy kiragadott fotó alapján meggyőző is lenne, de amint megmozdul a kép, máris rémesen gyorsan elárulja, melyik a játék... Kicsit olyan, mint egy komplett könyvből kiragadott mondat...Magában nem tükrözi a teljeset... A világ komplexitását nagyon sokáig nem fogjuk tudni még megközelíteni sem, még akkor sem, ha az ember nagyon könnyen átrázható látványilag...
És akkor még mindig csak a szemünket és a fülünket használjuk az érzékszervek közül...
"A játékfejlesztők és -kiadók, de a felhasználók és játékosok is egyetértenek abban, hogy az élethű megjelenítésben (grafikában) lassan elérjük a határokat."
Ez meg egy vicc... A jelenlegi technikai lehetőségek határát lehet hogy súroljuk, bár holnapra úgyis lesz egy erősebb processzor vagy egy gyorsabb vga, ami kitolja a határt...
Plussz hozzátenném, hogy az ember hiába szembesül ezekkel a fotoreál dolgokkal, hozzáedződik a szeme... Anyukám és apukám pl laikusok voltak a digitális látvány felé (még a Far Cry 1-et is fotoreálnak hitték), aztán ahogy anyámnak egyre több hasonlót mutattam (szakmai ártalom), ma már az Avatar-ban is észreveszi, hogy nem teljesen élethű ilyen vagy olyan okok miatt az Arcanimáció, ami pedig az egyik legerősebb része a filmnek. Szóval akik pár hetente játszanak max egy kicsit, azoknak lehet, hogy már úgy tűnik, hogy nincs hova fejlődni, de aki rendszeresen játszik, mindig látszani fog, hogy ez biza csak fals realitás... szerintem...
Egyszerűen mindenen lehet még bőven fejleszteni! A grafikában még ott van a raytracing, amivel végre folyamatos és valósághű tükröződéseket kaphatnánk, nem csak olyan shader trükköket, mint amit most. A subsurface scattering se különösebben elterjedt még... A fizikán lehet bőven, lásd videó, de sajna szokása a fejlesztőknek beleerőltetni a játékmenetbe a használatát... Pl a Half Life 2-ben poén volt a fizikai motor, de főként akkor, amikor az embernek nem volt az arcába tolva, hanem szépen megbújt a háttérben (ahogy az ember életében a fizika szokott). Az animációk is sokat javultak, de még mindig nevetséges gyakran a játékokban az arcanimáció... Ehhez meg több polygon kell, ergo tovább kell javítani a grafikán is... Az AI-ról nem is beszélve...
Szóval eddig is arról szólt a játékfejlesztés, hogy különböző érzéki csalásokkal érjük el azt a hatást, mintha élethű lenne, és ez még a következő legalább 20 évben így is fog maradni.
Nekem a Super Mario is gyönyörű grafika... a GTA 3, VC, SA meg már mennyország :D
Tyú, nem rossz, sőt nagyon is jó.
Most ez olyan nagy szám lesz mint majd anno a PhysX. Bár abba az a jobb talán hogy GPU -n megy. De így viszont ez megy minden gépen.
Én is egyetértek azzal hogy van még mit fényesíteni a grafikán, bár most a DX11 elég jó effekteket tud, láthatjuk DiRT 2 -n.
Előbb tanuljanak meg tökéletes embert modellezni, és amjd azutána mondani, hogy ők jók. Tény, hogy a Crytek tájakat majdhogynem teljesen realisztikusnak tudja elkészíteni, de még barázdák se igazán vannak az arcokon, ahogy sok más dolog hiányzik. Érdekes, hogy az Assasin's Creed 2-ben viszont pont az arcra hajaztak a karaktereknél, ugyanis (szerintem) rémes lett a grafikájuk, de a mimikájuk teljesen egyedi, és tényleg élethű.
Nem rég láttam Xbox-on a Battlefield Bad Company 2-t, ott már mindent szét lehet lőni. Vagy nézzétek meg a flashjátékokat, igaz, nem szép a grafikájuk, de egy csomónak az alapja a fizika. A valósághű megjelenítés nagyon szép, de van néhány buktató: gond nélkül bele tudok kúszni a hullákba, a fűszálakon és bokrokon "átsuhanok" (jut eszembe, a fű még mindig nem az igazi) az eldobott fegyverek keresztülmennek a falon, egy pisztolynak nem akadály 300m-re pontosan lőni.
Szerintem is elég szépek már a játékok -bár még mindig akadnak csúnya megoldások is. (pl. a füves talaj megjelenítése - lásd Crysis kép!)
De valóban fontosabb lenne most már a fizikát és a szimulációt fejleszteni, vagy pl. az AI-t.