Mivel érdemes játszani notebookon?

9291 4

A kérdés talán feleslegesnek hangzik, hiszen a notebook is ugyanolyan számítógép, mint a többi. Vagy mégsem?

Minden azon múlik, milyen típusú és jellegű hordozható gépünk van.  Ha például egy MacBook Pro lapul a táskánkban, akkor – tekintve, hogy két videokártya van benne, amiből az egyik igen „bika” – a tanács csupán annyi, hogy dobjunk rá egy Windowst, és játsszunk, amivel csak jólesik.

Az általános eset azonban az, hogy a hordozható gépünkben valamilyen integrált videkártya csücsül (ami osztozik a gép memóriájával), ergó dolgozni tökéletes, de azért nem fog elindulni vele a Mass Effect.

hirdetés

Ráadásul, ha notebookon akarunk játszani, akkor szinte biztos, hogy ezt utazás közbeni „unaloműzőként” tesszük, figyelembe kell tehát venni azt is, hogy akkumulátorról fogunk szórakozni. Videokártya és akkumulátor – ez a két szűk keresztmetszet, ráadásnak pedig ott a „tapipad”, ami szintén nem arra lett kitalálva, hogy a Call of Duty-ban irtsuk az ellent. Mindemellett a helykihasználás is szempont. Az asztali gép 1TB-os lemezén nem zavar különösebben egy 8 GB-os „X-Man Origins Wolverine” (remek játék egyébként), de egy 250 MB-os és munkára is használt notebookon már nem túl szerencsés. Mivel érdemes tehát játszani notebookon?

Első lehetőség: online játékok 
Ha éppen van internet-kapcsolatunk, akkor a dolog egyszerű: a neten rengeteg ingyenes és igényes online (többnyire flash) játék található. Ezek nem igazán terhelik a videokártyát (ebből adódóan az akkumulátort sem), és a legtöbb esetben kényelmesen elszórakozhatunk velük touchpaddel is.

Ha nem akarunk elveszni a több ezres kínálatban, akkor érdemes az ismerkedést a világ öt legjobb flash-játékának valamelyikével kezdeni. Ha nem találtunk kedvünkre valót, akkor sincs gond: az armorgames.com oldalon rengeteg apró, ám meglepően igényes és addiktív játékkal üthetjük el az időt. Természetesen kötelező kipróbálni a GemCraft-ot is, és nemcsak azért mert magyar fejlesztés, hanem mert isteni kis játék!

Második megoldás: casual játékok 
Hogy pontosan mit is jelent a „casual játék” azt már megpróbáltuk értelmezni itt - jelen esetben a casual (szerencsénkre) a notebookos játék kitételnek is megfelel, hiszen ezek a játékok többnyire nem terhelik nagyon a videokártyát, bármikor abba lehet őket hagyni, sőt a memória- és merevlemez-igényük is kicsi. Szerencsére a legjobb casual játékokat ingyen és bérmentve próbálhatjuk ki (igaz időlimittel), például a BigFish oldalán.

Itt egy óriási gyűjteményt találtunk, akciótól a nyomozós játékokig, és persze mindegyikre igaz, hogy nem foglal helyet, bármilyen gépen elfut (akár aksiról is), és persze mind-mind igényes és izgalmas. A kipróbálható verziók nem tartalmaznak játékmenetbeli korlátozást, csupán időlimit van rajtuk: egy órát játszhatunk velük, mielőtt beugrik a vásárlás ablak. Szerencsére igen olcsók: egy-egy játékocska ára öt-hat dollár (kb. ezer forint) szóval igazán nem vészes. Ha mégis valami még kiemelkedőbbre vágyunk, akkor azért érdemes felkeresni a casual játékok királyát, a PopCap Games-et. Nekik köszönhetjük például a megunhatatlan Plants versus Zombies c. remekművet (notebookon remekül játszható darab!), és ugyancsak ők fejlesztik a szintén megunhatatlan és hordozható gépekre tökéletes Zuma, Bejeweled, Peggle és hasonló gyöngyszemeket. A PopCap játékokból is tölthetünk le demókat, és természetesen ezeknek az ára is igen barátságos.

Harmadik megoldás: MMO játékok böngészőből 
Ha nagyon sok időnk van, fontos a közösségi élmény, és szeretjük az olyan játékokat. amelyek hetekre, hónapokra (sőt évekre) lekötnek, akkor a speciális, böngészőből játszható MMO játékokra érdemes koncentrálnunk. Persze egyik sem olyan, mint a WOW vagy az Aion, cserébe viszont böngészőből futnak, nem kell telepítenünk őket, és még a legolcsóbb sub-notebookon is  eljátszhatunk velük.

A kínálat hihetetlenül bőséges, ezért inkább csak a honosított, magyar nyelven is játszható darabokat említjük: a DarkOrbit a scifi kedvelőinek ajánlható - itt akár 10 ezer eurót is nyerhetünk, és nagyon sok játékos lesz velünk együtt, az unalom kizárt! Ha inkább a tengert és a romantikát kedveljük, akkor lehetünk képzeletbeli kalózok a SeaFight oldalán. Az OmgSpider oldalon egy tekintélyes listát találhatunk az online, böngészőből játszható többszereplős játékokról. 

Negyedik megoldás: inkább dolgozzunk a szabadidőnkben is 
Ez nem jó megoldás: ha sokat alkalmazzuk, úgy járunk, mint a híres brókerek, akik éjjel-nappal dolgoznak, és az „Az a nyertes, aki a leggazdagabb akkor, amikor meghal!” játékot játsszák. Nem éri meg, inkább kapcsolódjunk ki néha. Még ha csak notebookon is.

Hozzászólások (4)

Sephiroth

Ha tényleg jó játékkal akarsz játszani,teszteld le EZT :

http://cyber-punk.mybrute.com

:-)

pali

remix, 2004-2005-os es azelotti jatekok minden bizonnyal jatszhatoak lesznek megfelelo beallitasok mellett. talan ujabbak is eldocognek, de ez mar csak a videokartyan mulik.

Frenk

Probáld ki ezt: http://igwarlord.isotx.com/
Demo ingyen van!

Remix

Sziasztok!

Laptopom adatai:

Processzor: Intel Pentium Dual-Core Mobile T2130

Merevlemez:160 GB

Memória: 3GB MB DDR-II

Optikai meghajtó:DVD S-multi

Kijelző:15.4" WXGA (1280x800)

Grafikus megjelenítő:ATI X2300 128 MB

Akkumulátor:Li-Ion

Audio:AC '97

Bővítőhelyek:PCI-Express Card

Oprendszer : Vista Business

Az a probléma,hogy az aksi normál használat mellett feltölve fullra olyan 1 óráig bírja ! Lehet ezzel valamit kezdeni ??? Lehet bele jobb aksit venni vagy valami?

Milyen játékok mennének el rajta ? Online meg flash játékokat kivéve?

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X