Elfelejtette a jelszavát?

Akár kimondott szavakra is kereshet a Youtube-on

 
 

A Google egyik újdonsága lehetőséget kínál arra, hogy akár kimondott szavakra keressünk a Youtube videókban. Igaz, a módszer egyelőre még csak az amerikai választási kampánnyal összefüggő kisfilmekre korlátozódik, de már sejteni lehet, ígéretes jövő előtt áll.

Application Support
Java fejlesztő
MŰSZAKI ASSZISZTENS
Álláshirdetések

Ahogy közeleg a nagy esemény, az amerikai elnökválasztás, úgy kerül fel egyre több, ezzel összefüggő politikai tartalom a Youtube-ra. A jelöltek sok mindent mondanak, ígérnek, s bizony jó volna később is számon kérni az elhangzott szavakat. Bizonyára ez a megfontolás vezérelte a Google beszédfelismeréssel foglalkozó kutatócsoportját a Google Elections Video Search nevű „gadget” kifejlesztése során. Ez a beszédfelismerésen alapuló újdonság ugyanis lehetővé teszi, hogy tetszőleges (angol) szavakra keressünk a „kortes videókban”.
A Google technológiája feltérképezi a szóban forgó videók audiorészét, majd szöveggé alakítja azt. Ezek után elég, ha a felhasználó beír egy szót (legyen ez mondjuk „inflation”), s ha a videóban elhangzott ez a kifejezés, akkor alul, a lejátszó sáv aktuális helyén egy kis sárga jel tűnik fel. Ha erre ráállunk az egérrel, megjelenik egy doboz felette, azzal a szövegkörnyezettel, amelyben elhangzott a keresett szó.

youtube1

Szövegkörnyezetben is megjelenik a keresett szó

A Google egyébként elég „gyors” a politikai tartalmú videók átttekintésével, amit az is alátámaszt, hogy alig néhány órával egy-egy film Youtube-ra kerülése után, már szavakra is lehet keresni benne. Már most is több száz olyan videó van a Youtube-on, amelyben működik a Google beszédfelismerése. Ha valaki élesben is ki szeretné próbálni a szavakra keresést (ami most még csak angol nyelvre, és mint említettük, az elnökválasztással kapcsolatos videókra korlátozódik), annak le kell töltenie egy modult a Google-hoz innen. Csak kattintsunk a Hozzáadásra, s máris játszhat a különböző angol szavakkal.
Mindez persze még csak a kezdet, a Google a későbbiekben más típusú videóknál is bevetné a beszédfelismerést. A politikai keresés is egyelőre tesztjelleggel működik, ebből próbálják meg leszűrni, hogyan keresnek szavakra a felhasználók, illetve hogy mi az ami működik, s mi az, amin még javítani kell a közeljövő kiterjesztett beszédalapú kereséséhez. 



Kapcsolódó linkek:
 Gadget letöltése

Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Hatékony képlopás DVD-ből, egy remek lejátszóval

Bár a számítógépen lejátszott DVD-kből képet lopni igazán nem ördöngösség, egy remek lejátszó-program minden eddiginél egyszerűbb lehetőséget kínál erre.

  •  
Photoshop-tanulás, egyszerűen és gyorsan

Bár Photoshop-játékaink is tanúsítják, hogy olvasóink között jó pár „profi” PS-művész is van, többen akadnak olyanok, akik meg sem merik próbálni a „photoshopozást”, félve attól, hogy ez már meghaladja képességeiket. Cikkünkben bebizonyítjuk, hogy egyáltalán nem ördöngösség e program használata.

  •  
Megfigyelés alatt…

Az internetezés, habár rengeteg embert összeköt, mint tevékenység egy magányos művelet. A felhasználó azzal a tudattal "netezget" hogy mindez teljesen diszrkéten történik.



Együttműködő partnerünk