Elfelejtette a jelszavát?

Így kerülheti el a külföldi közlekedési bírságokat

 
 

Elérkezett a nyaralások ideje, sokan ülnek autóba és indulnak távoli célok felé. Kevés kellemetlenebb dolog van, mint amikor közlekedési bírsággal kezdődik az utazás. Megmutatjuk, hogyan védhetik ki ezeket.

Az ügy érdekében nem árt felkészülni arra, hol is vannak útbiztonsági  kamerák. Közlekedésbiztonsági szempontból persze az állandó helyszínekre telepített sebességmérő kameráknak nincs sok haszna. Mindössze a gyorshajtás tényét dokumentálják, így később meg lehet büntetni a szabálysértőket. Ettől azonban az adott helyszínen ugyanúgy át fogják lépni a sebességkorlátozás, tehát semmivel sem lesz biztonságosabb az útszakasz, kereszteződés, gyalogátkelő. Persze egy idő után az autósok szájhagyomány útján értesülnek a beépített sebességmérő kamerákról, így ezeken a helyeken be fogják tartani a korlátozásokat, lassabban fognak haladni, egyszóval mégis csak biztonságosabb lesz a helyszín.
Aki külföldre utazik, nehezen értesül egy-egy helyi kameráról, így elég nagy a valószínűsége, hogy nem sokkal a határ átlépése után komoly büntetést tartalmazó cédulát lobogtató rendőr fogja megállítani.  Az ilyen kellemetlenséget könnyen elkerülhetjük, ha indulás előtt tájékozódunk, hol vannak állandó sebességmérő pontok a tervezett útvonalunkon.
A The European Speed Camera Database naprakészen tárolja több mint 20 ezer ilyen sebességmérő kamera koordinátáját. A szolgáltatás célja, hogy a kamerák helyzetének ismeretében, az autósok lassítsanak az egyes helyszíneken és biztonságosabbá váljon a közlekedés.  Az adatbázis a kamerák helyzetén kívül azt is tartalmazza, hogy milyen sebességkorlátozás ellenőrzésére állították be a mérőkészüléket. A tervezett útvonalunkon található kamerákat megnézhetjük előre egy nagyítható térképen, ha azonban van valamilyen navigációs berendezésünk, akkor kevesebb, mint 10 euróért akár le is tölthetjük a készülékünkbe is betáplálható adatbázist. Ezért az összegért azután egy éven keresztül megkapjuk az aktuális kamera adatokat. A navigációs programok ezeket a pontokat hasonlóan kezelik, mint az úgynevezett POI-kat, azaz amikor a közelükbe érünk, megjelennek a térképen. Több olyan szoftver is van, ami külön is tudja kezelni a speedcam adatbázist, és már a helyszín előtt hangos vagy képes figyelmeztetést ad, hogy túlléptük az útszakaszon megengedett sebességet.

speed1

Európa szerte útbiztonsági kamerák ezrei figyelik utunkat

Az SCDB-ben megtalálunk minden európai országot, azonban egyes országoknál meglehetősen hiányos a lista. Így például Magyarországról is mindössze 34 kamera helyszínt tartalmaz, szemben például az ötezer angliai vagy kétezer olaszországi bejegyzéssel. Aki idehaza is szeretné, ha még következmények nélkül figyelmeztetné a navigációs rendszere a sebességkorlátozásokra, megtalálhatja a hazai mérőhelyek listáját a http://speedcam.inf.hu címen, igaz csak az iGo navigációs programhoz.  A szöveges adatbázist azonban segédprogramokkal át lehet alakítani más szoftverekhez is. Az iGo-nak létezik saját szolgáltatása is, ahonnan a fix kamerák adatait ingyenesen, a mobil helyek folyamatosan frissített adatait pedig előfizetés ellenében tölthetjük le.

speed2

Magyarországon is sok helyen vannak útbiztonsági kamerák

Az említett adatbázisok csak az állandó útbiztonsági kamerák helyét tartalmazza, így természetesen érdemes mindenhol betartani az előírt sebesség korlátozásokat, mert mobil mérőeszközökkel bárhol találkozhatunk. Ezek a listák főleg azért hasznosak, mert a navigációs rendszerrel együtt használva figyelmeztetnek, hogy az adott útvonalon a pillanatnyi sebességünk nagyobb, mint az ott megengedett. Ha pedig a figyelmeztetés hatására lassabb tempóra váltunk, akkor biztonságosabb lesz a környék közlekedése és nyaralásunk költségvetéséből sem fog hiányozni egy komolyabb összeg. 



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (8)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #8 - Panna | 2009.02.19.

Jók a kőzlekedése

 #7 - Péter | 2008.06.14.

Nagyon sok hibás adat van a www.speedcam.inf.hu adatbázisában. Szinte minden térfigyelő kamerát bevittek szorgalmas emberek, mint trafiipax info-t. Ma 31696 kamera adata van benne, ezek többsége fantom, a valóságban nem létezik.

Példák:

Kacsóh P. felüljáróról az M3-ra hatvanas tábla van, és a másik oldalon van kamera: bejelzi 70km/h-nak.

M3 kifelé a körvasútsori hídon jelez egy 50km/h mérést (a híd alatti utcában vagyonvédelmi kamera van egy házon, talán az alapján).

 #6 - Németh Péter | 2008.06.12.

település tábla-- /

 #5 - FDR | 2008.06.11.

Egy hónapig 30 km/h-val autókáztatnám azt aki kitalálta a 30-as táblát.

!%#$+"!! &@%%%!!!!!!

Miért nem lehet akkor mindenhol minimum 50? Ha történik valami megtörténik 30-al is.

 #4 - lgyarmati | 2008.06.11.

zzz: köszönjük, javítottuk

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 8 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
iGo 1.1 az iPhone-ra: úton az almával

Korunk slágertermékei között vitathatatlanul az élmezőnyben helyezkedik el a GPS-alapú útvonaltervezés és az iPhone. Megnéztük, milyen, ha házasítjuk őket.

  •  
Eltűnnek a mobilok!?

Szó sincs arról, hogy eltűnnének életünkből a mobiltelefonok, viszont érdekes metamorfózison mennek keresztül: egyre jobban elbújnak azokban a mobil eszközökben, amelyekre még nem találtak ki igazán jó nevet. Az év vége felé közeledve, áttekintjük, mire számíthatunk a mobiltelefonok világában a közeljövőben.

  •  
Megfigyelés alatt…

Az internetezés, habár rengeteg embert összeköt, mint tevékenység egy magányos művelet. A felhasználó azzal a tudattal "netezget" hogy mindez teljesen diszrkéten történik.



Együttműködő partnerünk