Hat évvel ezelőtt, 2001 októberének második felében született meg az első iPod. Az Apple hordozható média lejátszója azóta fogalommá vált, és a sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg 75 százalékos részesedése van ezen a piacon.
A párhuzamosan fejlesztett és megjelent lejátszók közül az iPod Mini 2004 januárjában került a boltokba. Mindössze két generációt ért meg, mert felváltotta a Nano.
Az első generációs iPod Nano 2005 szeptemberében született. Ebben már nem volt merevlemez, így kis mérete ellenére nagyon hosszú lejátszási idővel büszkélkedhetett, és a rázkódás sem okozott gondot neki. 2 és 4 Gbájtos, fehér és fekete változatban lehetett kapni.
Újabb egy év elteltével megjelent a Nano következő változata. A készülék színes alumínium házat kapott, és a kapacitása elérte a 8 Gbájtot.
A Nano harmadik generációja alig 2 hónapos. A teljesen megváltozott formájú lejátszó előlapjának több mint felét a színes kijelző foglalja el, amelyen akár videókat is nézhetünk.
Aki viszonylag olcsón szerette volna kipróbálni, milyen érzés iPod tulajdonosnak lenni, az 2005 elejétől választhatta az iPod Shuffle modellt. A kijelző nélküli lejátszókat 512 Mbájtos és 1 Gbájtos változatokban lehetett kapni, a számokat sorban vagy véletlenszerűen tudta lejátszani.
Nemrég volt egyéves a Shuffle második generációja. Az 1 Gbájtos memóriával rendelkező készüléket úgy tervezték, hogy a ruházatunkra lehessen csíptetni.
Az iPhone telefonáláson kívüli tulajdonságait építették be a még csak első generációjánál tartó iPod Touchba. A tervek szerint ez a hatalmas érintőképernyővel ellátott modell fogja felváltani a Classic sorozatot. Zenét, képeket, videókat kezel, és WFi kapcsolaton keresztül az internetet is el lehet érni vele. 8 és 16 Gbájtos változatokban kapható.