Tizenkét hónapon belül elfogynak az IP címek – pánik?

10768 13

A legtöbb szakértő és netszolgáltató azt tanácsolja, hogy ne pánikoljunk – a tény azonban ettől még tény. Kevesebb, mint tizenkét hónapon belül elfogynak az IP címek.

Hogy az IP címek előbb-utóbb elfogynak, azt mindig tudtuk; olyasmi ez, mint a környezetszennyezés. Évek óta tudjuk, hogy nem lesz jó vége… de nem teszünk ellene semmit. Végül az utolsó pillanatban jön a pánik, és valahogy megoldjuk (vagy nem.) 

De miért baj az, hogy elfogynak az IP címek? Nos (csak, hogy egyszerűen fogalmazzunk), az IP cím olyasmi az internetre kapcsolt gépeknek, szervereknek, telefonoknak és hűtőgépeknek, mint az autóknak a rendszám. Ha nincs rendszám, nem mehet ki a forgalomba (azaz nem mehet a netre.) Az IP cím nemcsak a szervereknek fontos, hanem nekünk is, hiszen szolgáltatónk is IP címeket oszt ki, és ezen keresztül netezünk, de kellenek a címek az iPhone-oknak, az iPad-eknek, az autóknak (bizony! Ilyen is van már…) és a WiFi csomópontoknak.

hirdetés

Egyszóval bármi, ami az internetre „kimegy”, annak IP cím kell, és az utóbbi években bizony nagyon sok mindent kötöttünk az internetre. Hol van már a régi világ, amikor csak és kizárólag számítógépek segítségével érhettük el a világhálót! Televíziók, játékkonzolok és háztartási eszközök – lassan minden a netre lesz kötve. 

John Curran, az American Registry for Internet Numbers (ARIN) elnöke szerint az IP címek eddig is vészesen fogytak, a mobil eszközök megjelenésével azonban a folyamat kezelhetetlenül felgyorsult. „Egy éven belül el fog jönni a pont, amikor már nem tudunk új IP címeket kiosztani, mert egészen egyszerűen nem lesz több” – mondja Curran, teljes egyetértésben Vint Cerffel, ami már csak azért is aggasztó, mert Cerf az internet „feltalálója”, ergó ha valakinek érdemes hinni ez ügyben, akkor az Vint Cerf.

Az IP címek „elfogyását”  mókásan IPcalypse-nek (az apokalipszisből) nevezték el a netezők, és gondosan számolgatják, mennyi cím maradt még. Ha szeretünk izgulni, akkor ezen a Twitteren percről percre láthatjuk mennyi kiosztható cím maradt még. A rossz hír az, hogy nem sok. 

Az internet pillanatnyilag az IPv4-et, azaz az Internet Protokoll négyes verzióját használja. Az IPv4 32 bites IP címeket képes kezelni, ezt hagyományosan négy darab 8 bites (azaz 1 byte-os, vagyis 0 és 255 közé eső), ponttal elválasztott számmal írjuk le a könnyebb olvashatóság miatt (pl: 192.168.42.1). Ezzel a módszerrel négy milliárd címet lehet létrehozni – nos, ebből maradt napjainkra kb. 230 millió. Tekintve, hogy a világon több millió új IP cím igénylés történik naponta, ez nem is olyan sok. 

 

Mi lesz tehát, ha eljön az IPcalype? Nos, a megoldás megvan: Vint Cerf már évek óta a legnagyobb szószólója az IPv6, azaz a hatos verzió bevezetésének. A mostani 32-vel ellentétben ez már 128 bites lenne, azaz annyi IP címet lehetne kiosztani, hogy még az unokáink unokáinak is elég lenne. Mi tehát a gond?

Nos, a gond, mint mindig a nagy, bürokratikus és lassan mozduló cégek. Sok cég esetében (főleg domain-regisztrátorok, tárhelyszolgáltatók, de internet-szolgáltatók is) amíg minden működik, szépen jön a bevétel, addig nem érdekli őket az IPv6 „mizéria”, főleg, hogy az átállás súlyos milliárdokba kerülne (dollárban).

Jó ellenpélda a Google: ők  már évek óta foglalkoznak az IPv6-ra átállással, azonban még pillanatnyilag sem tudják, vajon fog-e működni pl. a Youtube, és ha igen, akkor hogyan (egy teljesen új IP protokoll esetében érthető is az aggodalmuk).

 Szerencsére nem adják fel, mivel meggyőződésük, hogy az IPv6 az egyetlen járható új a net fennmaradásának érdekében. A Verizon, a Comcast és még pár cég készül az átállásra, a legnagyobb cégek többsége azonban nemes egyszerűséggel hallgat ez ügyben. Tekintve, hogy már alig 12 hónap áll rendelkezésükre, én a helyükben kapkodva kezdeném az átállást. Reméljük így lesz, és időben elkezdik. 

Hozzászólások (13) , melyek közül a legfrissebbek:

LawrenceDesign

wanton: Ekkora hülyeséget Te sem gondolsz hogy mindenkinél így zajlik :) Lehet nálad a szolgáltatók így működnek. Nálam nem. Az otthoni routerem egy belső címet oszt nekem. Én egy belső hálózatot építek fel otthon igen! De a routerem külső címet KAP!!!!! A szolgáltató oszt nekem egyet IGEN az ő címtartományából. De ez az én egyedi KÜLSŐ IP címem. SŐŐT ha fizetek érte még FIX-et is kapok hogy mindig ugyanazt kapjam. Szerinted az interneten lehet két ugyanolyan IP cím???? Ha valaki kicsit is ért az informatikához....igen....az tudja!!! Te nem.

Konrad

Hát, ja.Pl én 7 -as házszám alatt lakom, meg még több millió ember is.Amúgy szerintem ha kell átállás, akkor az nem lesz egy nagy durranás, akkora biztos nem, mint amekkorának beharangozzák.

wanton

Ekkora baromságot.
Akinek egy kicsi informatikai tudása van, az igazán tudhatná, hogy ez blődség.
Ez olyan mint a britt tudósok megmondták...

Sosem fognak elfogyni az ip címek, mivel lényegében már nem azonosítja be a gépeket, valaha 1980-ban talán még igaz lehetett. Igaz adott hálózati szegmensben egyedinek kell lennie az ip címnek, de korántsem egyedi már a világhálón.

példa: otthon a gépednek az otthoni router-ed kiad egy ip címet, a szolgáltató felé a routered ip címe látszik, a szolgáltatód pedig a saját ip-jét mutatja a világháló adott szegmense felé és így tovább...

mpisti

Amilyen okos programozók vannak ma, nem hiszem, hogy nagy probléma lesz átállni.

Toto

Erről tavaly beszélgettünk informatika órán.
A 128 bites megoldás az jó meg szép... de mint tudjuk néhány éve azt mondták: a 32 bit örökké elég lesz!
Erre most mivan'?

Mi az esélye annak, hogy a 128 bit is hamar elfogy?
Legyen azonnal 512 bit vagy nagyobb :D

jade

naponta több milliót igényelnek, (pl. csak a godaddy-nél egyedül majdnem 1 millát igényelnek/nap) - de ez nem jelenti azt, hogy mind meg is kapja - elbírálják, srb, aztán vagy kapsz, vagy várólista.

la77

Csak egy rövid számolás:
Ha ~230 millió maradt, naponta több milliót igényelnek (vegyük 2-nek)
230/2=115
ami nálam kb.4 hónap

Ajajjjjjjjjjjj!

freehckr

Ez olyan műbalhé mint a Y2K problémája volt. Akadtak egyes gépek amelyek fennakadtak az évezred-váltáson, de számuk elhanyagolható volt, nem következett be világégés... Most megint ez a helyzet, az IPv6 kezelhető, csak kell a történetnek egy kis felhajtás, laikus cégvezetőkről és tulajdonosokról így lehet majd lehúzni pár zsák pénzt az átállással.

SHA ZEN LUX

ÚRISTEN ÚRISTEN :D VÉGRE MEGINT EGY MÉDIA ÁLTAL LÉTREHOZOTT VILÁGKATASZTRÓFA, AMIVEL MAJD MEGINT LEHET RIOGATNI A KISEMBEREKET, HA NEM FOSUNK A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉSTŐL, JÖN EGY KISBOLYGÓ, HA ELMENT JÖN AZ Y2K, HA ELMÚLT MAJD AZ IPCALYPSE, MAJD EZ IS MEGOLDÓDIK, AKKOR FÖLDRENGÉS, CUNAMI, TORNÁDÓ, VULKÁN, UFÓK, ÉS MAJD BEOMLIK AZ ÉGBOLT IS HA MINDEN JÓL MEGY :D NAGY ÍVBEN LEFOSOM ÉN MÁR EZEKET A GLOBÁLIS FASZSÁGOKAT! AKI AKAR IZGULJON AMIN CSAK AKAR, AZ EMBEREK ÉLETE MÁR MÁSRÓL SEM SZÓL CSAK ARRÓL, HOGY FOSATJÁK ŐKET FENTRŐL!!!

VASTAGON! NAGY ÍVBEN!

:D

AZS

"maradt napjainkra kb. 230 millió. ... a világon több millió új IP cím igénylés történik naponta"

aha, persze.

lokisuki

tök jó hogy te okosabb vagy mint Vint Cerf:) már majdnem neki hittem

BonFire

Egy éven beül elfogynak az IP-címek. Érdekes. Öt évvel ezelőtt is ezt állították.

Vazulneni

Ha megnézünk egy kábeltv szolgáltatót aki netet is ad akkor látjuk, hogy kizárólag publikus IP címeket osztanak ki az ügyfeleknek ráadásul sokszor /16-os vagy /8-as subnettel. Gyakorlatilag bármelyik ügyfél számítógépét ki tudod tallózni a Windowsból és ha nincs megfelelően védve akkor még meg is tudod nézni a gép tartalmát.
Csak próbáljátok ki. Én mikor először láttam dobtam egy hátast. Azóta a fene fenét eszik, akkor sem vennék kábeltvés internetet.
Biztos megoldható lenne, hogy minden ügyfél 10.0.0.0/16 -os IP címet kapjon és egy proxyn keresztül neteznek.
Az ADSL-nél is publikus IP cmí van de nem /16-os subnettel hanem jó esetben /32-essel ami csak 1 hostot enged, azaz több 1000 másik ember nem látja a gépedet egyszerű hálózat böngészéssel.

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X