Jön a világ első kalóz internet-szolgáltatója!
A Swedish Pirate Party, azaz az Svéd Kalózpárt a világ egyik legismertebb szervezete, amely az internetezők jogaiért, és az internet cenzúra megszüntetéséért harcol.
Mielőtt azt hinnénk, hogy csak mókás fiatalok múló szeszélyéről van szó, jó, ha tudjuk, hogy a Svéd Kalózpárt a parlamentben is helyet kapott (7,1% szavazattal), sőt gyakorlatilag nekik köszönhető a Pirate Bay számos „feltámadása” is – de foglalkoznak emberi jogokkal, de legfőképp szívből utálják a lemez-és filmkiadókat, valamint az internetforgalmat figyelő-monitorozó szervezeteket. Az SPP valójában nem más, mint egy hagyományos (bár hitvallásában mindenképpen különleges) párt, komoly szervezeti felépítéssel, és persze anyagi forrásokkal.
A Pirate Bay és úgy általában a torrent „szabadság” az SPP egyik kedvenc vesszőparipája. A legutóbbi Pirate Bay internet-szolgáltatót idén májusban gyakorlatilag sarokba szorították a hatóságok, az SPP pedig úgy döntött, maga veszi kezébe az ügyet. Mivel elegük lett abból, hogy a különböző torrentmegosztó- és linkfórumokat mindig az internet-szolgáltatókon keresztül szüntették meg, az SPP saját internetszolgáltató céget indít, elmondásuk szerint már idén nyáron.
A cég a ViaEuropa hálózatán (ők üzemeltetik az iPredator nevű anonim-szolgáltatást is) keresztül fog működni, és teljes névtelenséget biztosít minden felhasználójának.
„Ezzel kicsit felébresztjük a jelenlegi internet-szolgáltatókat, kapnak egy olyan konkurenciát, aki nem hódol be az amerikai lemezkiadóknak és egyéb mókás törvényeknek – ha a többi szolgáltató is tartani akarja a tempót, akkor rájönnek, hogy ügyfeleik védelme és anonimitása mindennél fontosabb. Ha nem követnek minket, akkor pedig egész egyszerűen elveszítik az ügyfeleiket” – fejtegeti Gustav Nipe, az SPP oszlopos tagja, és a majdani kalóz-szolgáltató vezetője.
„Soha többé ne fordulhasson elő, hogy a szolgáltató „behódol”, és mosolyogva megadja személyes adataidat és a lakcímedet: majd másnap a rendőrség kopogtat az ajtódon, mert letöltöttél húsz torrentet” – folytatja Nipe.
Az SPP különösen érzékeny a felhasználók megfigyelését illetően: „telefonod lehallgatásához bírósági végzés kell, hogy mit nézel a tévében vagy mit olvasol, ahhoz senkinek semmi köze – bezzeg amit az interneten nézegettél/töltöttél le, azt még fél év után is elkérhetik a szolgáltatódtól, anélkül, hogy tudnál róla.” Nipe elmondása szerint a kalóz-netszolgáltató egész egyszerűen nem fog kiadni ilyen adatokat, főleg nem az amerikai zene- és filmkiadókat képviselő szervezeteknek.
„Ők hoztak Amerikában egy pár törvényt, mi azonban nem Amerikában vagyunk. Ha megkeresnek minket, akkor valószínűleg lesz köztünk egy kis félreértés, de a felhasználók adatait nem kapják meg, illetve mi sem kapcsolunk le szervereket és oldalakat.” Gustav elmondása szerint arra is vannak tervei, hogy mit kezdenek majd a svéd jogvédőkkel és zenekiadókkal.
Henrik Pontén, az SAPB (ez olyasmi, mint nálunk a BSA) vezetője komolytalannak nevezi a párt elképzeléseit, és csak annyit reagált, hogy: „ha a rendőrség kopogtat náluk, akkor át kell adniuk a felhasználók adatait. Ez a törvény.” Gustav viszont azzal érvel, hogy nem fogják tudni átadni az adatokat, mivel egész egyszerűen nem tárolják el azokat.
Nos, idén nyáron minden kiderül. Az SPP részéről az ötlet zseniális, kérdés, hogy meg tudják-e valósítani.
-
A Microsoft és Felicia Day együtt keresi a legjobb reklámokat »
-
A világ legvékonyabb koncepciótelefonja [galéria] »

Hozzászólások (10) , melyek közül a legfrissebbek:
#7 - mpisti | 2010.07.24.
"Egy dologtól félek: sajnos ezt nem csak a becsületes emberek, hanem a pedofilok, terroristák és bűnözők is elérhetik, és akár ezzel is érvelhetnek ellene a jogvédők."
Bocsánat, de ott a rendőrség, és nyomozzon, az a dolga.
Nehogymár mindent az informatikus derítsen ki. :)
#6 - ÉRD
Nekem pl. semmi bajom azzal, ha tudást, munkát áldozó fejlesztők egy korrekt összeget kérnek a szoftverért. Az a baj, hogy dollárt és eurót kérnek, amit nem egyszerű kis hazánkból kifizetni. Ráadásul a tranzakció során további költségek adódnak, ami miatt sokszor már meg sem érné megvenni. De van úgy, hogy már eleve túl sokat is kérnek - mivel negyed annyit keresünk mint nyugatabbra, ez könnyen összejön.
Az kéne, hogy legyen nálunk egy terjesztő, akitől forintért vehetnénk meg a külföldi fizetős, illetve shareware proggikat. Vagy készüljenek itthon is..
Ha tényleg jó a program, és számomra is megfizethető, én megvenném. (a fontosabbakat)
Az ingyenesek néha tényleg nagyon jók, de sokszor meg csak crap_
Viszont az is igaz, ha mindent megvennék, amit szeretnék (zenék, filmek, játékok, programok), rámenne a gatyám is. Akkor is, ha mindenből csak a legjobban tetszőket. c'est la vie
Minden éjjel minden nap
Minden hangot hallgatnak
Minden képet minden szót
Minden rosszat minden jót
Amit mondasz, amit írsz
Meg amit még elképzelni se bírsz
A testvéred, a legnagyobb
Megfigyel, ha meghagyod
TCS-Minden jót
Itt nem lopják a babot, csak másolják. Akinek meg van elég pénze a szoftverekre, az támogatni fogja a fejlesztőket a lelkiismerete miatt. Sajnos néha így is kifosztják a készítőket, ott van például az infinity ward és az activision esete.
A torrent legalább a szegényeknek is ad szórakozást, munkaeszközt. A freeware programok az esetek 90%-ában kitűnően megfelelnek, de a kereskedelmi programok jóval többet tudnak, persze nem mindenkinek van rá szüksége. Ez a szolgáltató nem csak azért jó, mert szabadon lehet náluk tölteni mindent, hanem azért is, mert megőrzik a személyes adatainkat, nem mentik el, ki mikor milyen pornót néz.
Egy dologtól félek: sajnos ezt nem csak a becsületes emberek, hanem a pedofilok, terroristák és bűnözők is elérhetik, és akár ezzel is érvelhetnek ellene a jogvédők.
Látom, lázadozik a nép. Amúgy meg nem értem, hogy mi a baj azzal, hogy fizetni kell valamiért? Te sem örülnél annak ha lopnák a kertedből a zöldbabot. A freeware progik tényleg jók és általában használhatóak, de a torrent akkor is csak jogi értelemben legális.
Ezzel teljes mértékben egyetértek! Nem az "illegális" (ez úgy hangzik, mint valami államtitok) tartalmak miatt, hanem a legalapvetőbb demokratikus jogaink miatt, amiket megvonnak tőlünk. Ebbe az is beletartozik, hogy senkinek semmi köze hozzá, milyen oldalakon járok a neten, vagy ott mire kattintok.. Főleg, hogy a net valójában senkié - bár többen szeretnék rátenni a mancsukat, vagy máris azt képzelik, hogy az övék.
Master of the Net GUSTAV NIPE
A Főkonstruktőr adjon neked elegendő erőforrást, hogy a projected hibaüzenet nélkül fusson! :]
Svédországba kéne költözni, hisz ott van egy szervezet, ami nem a nyugati fejesek seggét nyalja és még érték a magánélet...
csak nekem van 1984 érzésem amikor ezeket a cikkeket olvasom, hogy ennyire megfigyelik az internetezési szokásaink???
lehet a végén ők lesznek Európa utolsó reménye, hogy megmaradjon az emberek szabadsága???
De jó látni, hogy van olyan ország Európában, ahol létezhetnek és lehetnek olyan társadalmi szerveződések akik nem hajolnak meg és nem nyalnak be csontig az U.S. ügyeletes vérszívóinak. Csak így tovább, sok sikert nekik!
Hajrá kalózok! Vesszenek a kiadók! Éljenek a független fejlesztők és a freeware cuccok! Nem értem minek a kiadóknak több pénz, így is elég gazdagok. Lefizetik a politikusokat, hogy olyan törvényeket hozzanak, amit ki tudnak használni, hogy mindenét elvehessék az embereknek. Ha valaki letölt egy zenét/filmet/játékot, akkor attól a kiadónak nem lesz kevesebb tulajdona, viszont több se. Nekik ez nem tetszik, ők TÖBB ÉS MÉG TÖBB pénzt akarnak. Aki megengedheti magának, az támogatja a kedvenc előadóit/fejlesztőit, aki meg nem, az nem.
Követendő példa lehetne minden országnak! Főleg a Magyaroknak! Mert mi ugye arról vagyunk híresek hogy a politikusaink kelettől nyugatig mindenkinek a seggét nyalja! Igenis itt az ideje, hogy megálljt parancsoljanak a sok köcsög jogvédő szervezetnek, akik csak a saját zsebüket tömik a mi kárunkra! Ma már többszörösen meg kell fizetnünk a ezeket az adókat. Bármit veszünk ami média tárolására alkalmas, abban már bent van az adó! És még mindig további pénzeket akarnak lehúzni rólunk!
Szégyen!!!!