Jelentés, amely kiforgatta sarkaiból a médiapiacot
Történet a 15 éves fiúról, akit a világ egyik legjelentősebb pénzügyi vállalata kért fel arra, hogy írjon egy esszét korosztálya médiahasználati szokásairól. Sem ő, sem a megbízója nem sejtették, hogy az elkészülő jelentés kifordítja majd sarkaiból a médiapiacot.
A közelmúlt egyik leghangosabb petárdájává vált az a Morgan Stanley elemzés, amely a fiatal tinédzserek médiafogyasztási szokásairól készült. Sikere nem csupán abban áll, hogy olyan, eddig cáfolhatatlannak tűnő alaptéziseket kérdőjelez meg egyszerű tőmondatokban, amelyekre középkorú médiaguruk komplett üzletágakat alapoztak, hanem abban is, hogy szerzője egy átlagos, 15 éves angol középiskolás. És ezzel máris népmesei motívumokat emel a történetbe – jelen történetünk főhősének archetípusa ott van az európai kultúrtörténet legősibb meséiben: ő a vitéz szabólegény, a szegény parasztcsalád legifjabb gyermeke, aki bátran kiáll a hétfejű médiasárkánnyal, és győz ott, ahol előtte a sokat próbált médialovagok elbuktak. És bár a király legkisebb lányának kezét nem nyeri el, ha jól sáfárkodik frissen szerzett hírnevével, akkor a fele királyság garantáltan meglesz. Ismerjék meg Matthew Robson történetét.
Ahogy kezdődött
A 15 esztendős Matthew nyári munkára érkezett egy londoni iskolából a Morgan Stanley európai médiaelemző részlegéhez. Az ilyen álommunkák általában a pénzügyi céggel kapcsolatban álló bankárok rokonainak és ismerőseiknek esnek le; Matthew esetében a mindenható networkingről a család Rudy nevű kutyája gondoskodott, aki elérte, hogy édesanyja kutyasétáltatás közben beszélgetésbe keveredjen a Morgan Stanley egyik vezető médiaelemzőjének feleségével.
A fél tucat szerencsés diákból, akik egy hónapig a tekintélyes pénzügyi vállalatnál főzhettek kávét, Edward Hill-Wood, a médiarészleg vezetője szemelte ki Matthew-t arra a feladatra, hogy mérje fel barátai médiafogyasztási szokásait, és állítson össze erről egy anyagot. A pár nappal később beadott jelentés – idézzük Hill-Woodot – „egyike volt a legletisztultabb, leggondolatébresztőbb írásoknak, amit valaha olvastunk. Így hát leközöltük."
Hill-Wood szerint, aki egy nap után feladta a cégvezetőktől és médiaszakemberektől érkező e-mailek és telefonhívások számolását, a jelentésre érkező visszajelzések öt-hatszorosan múlták felül a korábbi elemzésekét, és még a Financial Times is címlapon számolt be róla. Matthew Robsont pedig egy nap alatt a világ második legismertebb gyakornokává tette, Monica Lewinsky után.
De miben is állt ez a váratlan siker? Nos, Mr. Robson többek között az online média legújabb kereszteslovagjáról, a Twitterről jelentette ki, hogy a tinédzserek szemében annyi haszna sincs, mint egy marék molylepkének. Valamint azt, hogy a hagyományos hirdetések az ő korosztálya szempontjából leginkább halomban elégetett dollároknak felelnek meg. És hogy a fiatalok, bár egyre több és több online és offline tartalmat fogyasztanak, nem hajlandók fizetni értük. Nincs „és", nincs „ha", nincs „talán" – nem fizetnek és kész.
De nézzük részletesen.
Rádió és televízió
A tinédzserek nem hallgatnak rádiót. Néha talán odakapcsolnak egy-egy csatornára, de eszük ágában sincs rendszeresen követni egy műsort; ha rádiót hallgatnak, akkor is kizárólag zenét. Viszont azóta, hogy már remek ingyenes site-ok – mint például a last.fm – is kínálnak online hallgatható zenét, inkább azokat részesítik előnyben, mivel ott a zenei blokkokat nem szakítják meg reklámok, ráadásul olyan számokat választanak, amilyeneket csak akarnak, így nem függnek a csatorna vagy a műsorvezető ízlésétől.
A fiatalok sokat tévéznek, és még így is vannak az évnek kiemelt időszakai, amikor az átlagosnál is többet. Ilyenek lehetnek a legújabb sorozatok bemutatói, amelyek még azt is képesek elérni, hogy a kölykök a hét egy bizonyos napján rendszeresen ott üljenek a képernyők előtt, de ha az adott széria véget ér, ugyanúgy képesek elfordulni a csatornától, akár hetekre. A fiúk leginkább az angol Premier League küzdelmei alatt néznek több tévét, van, hogy két meccset is a héten, plusz az összefoglalókat, összesen közel 5 órát egy héten (ne felejtsük el, hogy ez egy olyan országra igaz, ahol létezik a labdarúgás nevű sport).
A rendszeres tévénézéssel töltött idő ugyanakkor a rádiózáshoz hasonlóan meredeken csökkenő tendenciát mutat, mióta létezik a BBC iPlayer nevű szolgáltatása, ahol a műsorokat tetszés szerinti időpontban lehet megtekinteni, ráadásul a reklámok is kevésbé idegesítők. A hagyományos tévézéskor a nézőket rendre hirdetésekkel bombázzák (összesen 18 percen keresztül minden órában), márpedig a fiatalok ilyenkor azonnal átkapcsolnak másik csatornára, vagy a reklám idejére felállnak a tévé elől, és valami mást csinálnak.
Újságok
Matthew Robson kijelenti, hogy az ismerősei közül egyetlen kortársa sem olvas újságot. Minek, amikor a híreket tömören, összefoglalva megkaphatja a tévéhíradóból vagy az internetről?
Az egyetlen, amit ez a réteg kézbe vesz, a Metróhoz (nálunk Metropolhoz) hasonló ingyenes újságok, épp az ingyenességük miatt. Megjegyzi, hogy mióta a The Sun pár héttel a jelentés készítése előtt 20 pennyre csökkentette a lap árát, azóta több fiatal kezében látott belőle, mint korábban. De nem pusztán az ingyenesség miatt vezet népszerűségben a Metro: a kisebb méret miatt azt könnyebb utazás közben, buszon-vonaton olvasni.
Zene
A fiatalok szinte állandóan zenét hallgatnak, miközben valami mást csinálnak mellette, utaznak vagy számítógépeznek. Ugyanakkor kizártnak tartják, hogy fizessenek érte. A legtöbbjük például még életében nem vásárolt zenei CD-t.
Körülbelül 80 százalékuk illegális forrásból, fájlcserélőkön keresztül szerzi be a friss zenéket. Szeretnek egy másolatot a számítógépükön tárolni, hogy bármikor hozzáférhessenek, a számokat azonban hordozható lejátszókra töltik, hogy a barátaikkal is megoszthassák őket. A tehetősebb családok sarjai iPodon hordozzák és hallgatják a zenét (és ők alkotják azt a törpe minoritást, akik az iTunes-on keresztül még fizetni is hajlandók érte – de azért nem túl gyakran), míg a kevésbé vagyonosoknál a mobiltelefonos zenehallgatás a divat.
Internet
Minden fiatalnak van hozzáférése az internethez, akár otthon, akár a suliban. Legtöbbjük teljesen rá van kattanva a közösségi oldalakra – szinte minden kortársának van Facebook oldala, és hetente négynél több napon látogatják is azt. A tágabb baráti körrel való kapcsolattartás domináns eszköze a Facebook, amely népszerűségben ver minden mást. Ugyanakkor a fiatalok nem használnak Twittert. Bár a legtöbbjük erre is regisztrált – mint szinte mindenre, ami ingyen van –, de igen hamar felmérték, hogy a tartalmak rendszeres feltöltése nem az ő műfajuk, így Robson szerint „a Twitter totál értelmetlen". A közösségi oldalakon kívül természetesen leginkább információszerzésre használják a netet. A legnépszerűbb kereső a Google, mivel széles körben ismert és egyszerű kezelni.
A Google-birodalom egy másik szolgáltatása, a YouTube is a toplista élén áll, a legtöbben olyan rajzfilmeket néznek rajta, amiket máshol nem láthatnak, vagy egyszerűen csak a háttérben való zenehallgatásra használják az oldalt. Néhány tinédzser vásárlásra is használja a hálót, de ez igazán nem jellemző, főként, mivel ehhez dombornyomott hitelkártya kell, és a legtöbb serdületlennek nincs olyan.
Mobiltelefonok
Az angol fiatalok 99 százaléka rendelkezik saját mobillal. Ezeket nem cserélik túl gyakran, átlagosan kétévente, és ezt jellemzően a születésnapjuk környékén teszik, amikor a szülőktől kisírhatnak egy újat, mivel a saját zsebpénzük nem elég rá. Érdekes módon a tinédzserek nem szeretik a túl drága mobilokat, mert az elvesztésük vagy ellopásuk folyamatos félelmével élnek együtt.
A szolgáltatások közül a hanghívás és SMS-funkciókat használják, egyebet ritkán, mert fizetősek. Kivéve, ha a telefon képes csatlakozni WiFi hálózatokhoz, mert akkor bármit, hiszen onnantól kezdve nem az igen borsos áru mobilinternet-hálózatot használják, hanem egy ingyenes hozzáférést. Még ilyen helyeken sem sűrűn használják azonban e-mailezésre a telefonokat, a legtöbbjüknek be sincs állítva a postafiókja, hiszen a tinédzserek nem kapnak sürgős e-maileket. Az a pár óra, amíg otthon is elolvashatják a leveleiket, nem számít nekik. Szintén az ingyenessége miatt népszerű a ma már minden telefonban megtalálható Bluetooth, ezen előszeretettel cserélgetnek képeket és zenéket – ez egy újabb forrás, ahonnét a fiatalok ingyenes zenéhez jutnak. A fiatalok amúgy szinte kivétel nélkül feltöltőkártyások. Sem a havidíjak, sem a hűségnyilatkozatok nem hatnak ösztönzőleg rájuk.
Átrajzolt kép
Matthew Robson dolgozata forradalmian átrajzolta azt a képet, amelyet a médiafogyasztási szokásokkal foglalkozó középkorú szakértők vélelmeztek egy korosztályról. Az első sokk után persze nyilván ők profitálnak belőle a legtöbbet. De igen jól járt a meseszerű történettel a Morgan Stanley is, amely az elemzés publikálása óta folyamatosan kapja az egyetértő, vitatkozó vagy épp kiegészítő beszámolókat a többi tinédzsertől, anélkül, hogy egyetlen dollárt is költene költséges kutatásokra. És természetesen jól járt vele Matthew Robson, a legifjabb királyfi is, akinek a következő állása megszerzéséhez már aligha lesz szüksége kutyája, Rudy segítségére.
Ha további részletek is érdeklik e különleges jelentésből, lapozza fel a techline.hu szakmai támogatásával készült IT Plusz 2010 című kiadványt, amelyet megvásárolhat az újságárusoknál, vagy megrendelhet itt (www.hvgplusz.hu).
-
Egymillió lájkot kapott Zuckerberg esküvői bejelentése »
-
Tízezer forintos telefon - Samsung Focus 2 – galéria »
Hozzászólások (23) , melyek közül a legfrissebbek:
miezaszómár?
A srác kapta meg a lehetőséget, hogy a tiszta és őszinte gondolat megtestesülése lehessen. Kapkodjátok csak az állaitokat nagyokosok! Hányszor próbálták elmondani nektek... sosem figyeltek eléggé.
Richárd:
1., Igazadvan: nem fizetünk. Még a HVG-nek sem.
2., Nem Colombus, hanem Colombo felügyelő.
Amúgy:
Én is Matthew-val értek egyet.
"Ha további részletek is érdeklik e különleges jelentésből, lapozza fel a techline.hu szakmai támogatásával készült IT Plusz 2010 című kiadványt, amelyet megvásárolhat az újságárusoknál, vagy megrendelhet itt (www.hvgplusz.hu)."
Ja, bocs, megtaláltam az indítékot és még Colombus felügyelő sem kellett hozzá. Csúnya, csúnya techline és HVG...
Szeirntem bármilyen közepes képességű tinédzser le tudta volna ezt írni egy "kutatásban", esszében. Vagy ez már Angliában ilyen nagy szám?
A hős Matthew...:D Nehogy elszálljon hogy most igazi érdemi minőségi és szakmai munkát végzett.:D
Ja, dugd a homokba a fejed, akkor tényleg ennyi...sajnos számomra ez a hír a bulvár győzelme a szakmaiság felett. Nyilván ezt kapta fel a média, mert ezt meg lehet érteni, míg egy elemzés elolvasásakor talán még gondolkozni is kellene, az pedig sokkal fárasztóbb.
Hát hajrá azoknak a cégeknek, akik ilyen 'kutatások' alapján határozzák meg a stratégiájukat....
Ja, pontosan így igaz. Mellesleg mi a sz... az a twitter?XD
Ebben az egészben SEMMI érdekes nincs. Ezt ugyanígy BÁRKI leírhatta volna Magyarországról is. Nem kell hozzá médiamérő cég, semmi - csak egyszerűen meg kell kérdezni mondjuk egy általános iskola 8. osztályos vagy egy giomnázium 9-10. osztályos kölykeit. Ugyanez.
Én is kapok egy csomó ilyen-olyan *panel kutatási kérdőívet, a kérdések 95 %-a hozzá se lő a témához, a maradék 5 % mert pusztán azért lehet igaz, mert azt kérdezi hány éves vagyok (56). Szóval nincs itt semmiféle spanyolviasz, ellenben van egy csomó magát nagyra tartó cég, aki nem látja a valóságot. Ennyi, barátaim, s nem több.
"Edward Hill-Wood, a médiarészleg vezetője szemelte ki Matthew-t arra a feladatra, hogy mérje fel barátai médiafogyasztási szokásait, és állítson össze erről egy anyagot."
Ettől még nem lesz reprezentatív a minta...
Sosem voltál képes megérteni ezt a hírt? Ez mit jelent, hogy már régóta olvasod? Akkor olvasd el még egyszer. Ez nem csak a gyerek egyéni véleménye...
"Edward Hill-Wood, a médiarészleg vezetője szemelte ki Matthew-t arra a feladatra, hogy mérje fel barátai médiafogyasztási szokásait, és állítson össze erről egy anyagot."
Sosem voltam képes megérteni ezt a hírt... oké, hogy egyetlen srác írt egy ilyen esszét, nade ez most minta? És ha éppen a szomszédját kérik meg, aki mondjuk imád twitterezni akkor azt hozzák ki, hogy a fiatalok oda vannak a twitterért?
egy fős közvéleménykutatásból trendeket megállapítani, hát nem tudom...
Namost, akkor kellene irni egy cikket arról, hogy a hvg ONLINE zrt miért ad ki gyors egymásutánban több vastag PRINT kiadványt hirdetésekkel és pr-cikkekkel telepakolva - az egyiket épp e cikk utolsó sorában reklámozzák... Hány példányban kelnek el ezek a kiadványok? Miért a kutya által nem olvasott, ingyenesen terjesztett print kiadványokban hirdetnek a hirdetők? Nemcsak a tinik nem olvassák, én se (50+).
A piackutató cégek is az ügyes dumából élnek. Mit jósoltak 3 éve, és mi lett belőle?
Csak követni tudom a Kissrácot...
De itthon még mindig vannak illúziók: "amelyet megvásárolhat az újságárusoknál, vagy megrendelhet itt (www.hvgplusz.hu)"
Annyira nem rohanok vele és majd letöltöm valahonnan....ezért biztosan nem fizetek és tényleg milyen jó újra 15-nek lenni :D
...nem kell külföldre menni, csak néha meg is kellene kérdezni a célcsoportot, de ők azok akik túlságosan eltávolodva a valóságtól, a saját filozófiájukba burkolózva, vagyonokért tanácsadókat fizetve megmagyarázzák nekünk mi a jó...
Tulajdonképpen így még ezért a pár sorért is kár volt.
Szép napot minden tininek :)
Roppantul meg vagyok elégedve magammal, 57 évesen úgy élek, mint a 15-17 éves fiatalok. Akkor kinek szólnak a reklámok?
Azert annyira nem lepodhettek meg sztem. Nem veletlen hogy a nagy napilapok cikkeit nem sokara csak fizetes elleneben lehet elolvasni az interneten.
Nem veletlen hogy a Franciak, es az Angolok erosen megakarjak szigoritani a fajlcsereles buntethetoseget.
Ugy gondolom, ez csak egy ujabb erv nekik, amit raadasul ok adnak be nekunk.
Az persze mas kerdes hogy csak megneheziteni tudjak, de megszunteni nem. Egy generacio igy nott fel, az elozo meg ebbe tanult bele, es ezen nem tudnak valtoztatni.
A reklamokrol annyit, hogy ha szorakoztato reklamok lennenek, es nem beszelo fejek, akkor tobben megneznek.
A huvelygombarol, prosztatarol, szarnyasbetetekrol szolo reklamok azok amiert jo erzesu ember alapbol elkapcsol ha reklem jon a TV-ben.
Az előttem szólók, már mindent elmondtak, ami lényeges. Ebből a cikkből nekem az derült ki, hogy a néhány X-el a hátam mögött, még mindig csak 15 éves lennék??? Legalább is a szokásaimat tekintve. :):):):) Egyébként ezek a kőgazdagok, egy burokban élnek, és nem ereszkednek le hozzánk, a por néphez. És amikor szembesülnek azzal, hogy nem feltétlenül úgy van, ahogy ők azt szépen eltervezték, akkor van az ámulat. Egyébként szerintem ez a cikk sem nekünk szól, mert a cikkben leírtakat szinte mindenki tudja..........rajtuk kívül. :)
Ugyanakkor ami minőségi cucc, azért nem sajnáljuk a pénzt. Egyébként röhej, hogy odajutottunk már, hogy nem az eredeti dvd-t kapom le a polcról, hanem a biztonsági másolatot. Mert azon rögtön kezdődik a film, amiért fizettem. Nem pedig a hülye figyelmeztetések, ne lopj reklámok. Hát annál idegesítőbb nincs, mi ebben a logika héé épp most vettem tőlük filmet és szeretném azt nézni nem a hülyeségeket. Sőt, ha ahhoz van kedvem, akkor olajfúró telepen is levetítem. :)
A Morgan Stanley eddig melyik bolygón élt? Mondjuk szar lehet nekik rájönni, hogy az új generációkra nem hatnak az elavult üzleti modelleik. 2009-ben azon csodálkozni, hogy a fiatalok nem vettek még soha életükben cd-t... Mert talán a cd korszak előtti walkmanes generáció vett bakelitet kazetta helyett?
Mintha egy mostani 15 éves videokazettáról akarna filmet, sorozatot nézni, a letorrentezett hd cucc helyett. Elég valószínűtlen, nem?
Egyébként még pár dolgot beleírhatott volna a srác, lehet a teljesben benne van: adblockkal netezünk, a sorozatokat nem tévében nézzük logókkal, reklámokkal elrontva hanem letorrentezzük hd-ben, filmeknél nem várunk hónapokat mire ideér a moziba, focimeccseket streameljük jobb híján és nem fizetünk nyilvánvaló lehúzós gagyi dolgokért.
azt hittem én is, h valami totál mást mond, erre csak azt, amit mi is látunk naponta...
Nah, igazatok van...
DE...
Ha lenne TV-ben lekötött időtök, meg újság oldalaitok, akkor egy hirdetőnek (aki pont fiataloknak adna el pl. mobilt, mp3-at, etc.) mondanátok-e, hogy ááá, vazz, ezt a kutya se' nézi?
Mindenki tudja, h ez van. Net (+ adblock), TV és esetleg flyer (újságot nem mondanék...)
Ezért is hatékonyabbak lassan a vírus kampányok, mint a hagyományos TV+Rádió+újság kombó... miközben áruk a töredéke többnyire.
az oké, hogy ilyenek a tinik fogyasztási szokásai (nem fognak semmilyen körülmények között fizetni, stb.), de hogy még a fejlett nyugaton is? nekem ez volt az érdekes a cikkben, de amúgy tényleg nyilvánvaló dolgokat írt le a srác.
Éppen ezen röhögtem én is!
Már 62 éves vagyok, de ezt mind megmondhattam volna - ezek a tökfejek nem látnak tovább az orruknál!
Nekem az az érzésem hogy nem a kisfiú létezik az álomvilágban, hanem a Morgan Stanley európai részlege (eddig legalábbis, de most jött a kisfiú a valóságból).
Persze eddig is irdatlan pénzeket akasztottak le a rossz módszerekkel, de most, hogy így 10 év után ráébrednek a how-to-ra, mi lesz velünk? :)
Nem azért, de szerintem annyira egetrengető újdonságot semmiben nem mondott... mindezt én is látom, nap mint nap, tapasztalom... úgy a zenehallgatás vagy tv-nézési szokásokat. Ha a nagykutyáknak mindez nem esett le, akkor tényleg pályát tévesztettek.