Photoshop bajnokság: eredményhirdetés

12726 71

Hát eljött végre a nagy nap, szegény zsűri véreres szemekkel leadta a pontozáshoz használt Excel táblázatot… lássuk!

„Megalománia” elnevezésű Photoshop bajnokságunkra  rengeteg e-mail és kép érkezett (volt egy kedves olvasó, aki egymaga 64 darab pályaművet küldött) – végül a zsűri elé majdnem kétszáz darab fotó került – a teljes galéria megtekinthető itt.

Hogyan zsűriztünk?

hirdetés

A szakmai zsűri (Stiller Ákos, a HVG fotósa, Szakács Gergely a HVG Online dizájnere, valamint a Techline.hu szerkesztői és szerzői) nem látta a versenyzők neveit (így biztosak lehettünk benne, hogy nem lesz „elfogult” senki, ha esetleg ismerős nevet látna…), sőt a többi zsűritag által adott pontokat sem - csak a képekhez adott sorszámokat. A hat tagból álló zsűri minden tagja, minden képre adott egy pontszámot, egytől-tízig (ahol a 10-es értelemszerűen a legjobb). Természetesen több képre is adhattak maximális pontszámot, ha esetleg több olyan is volt, ami nagyon elnyerte tetszésüket. Az így kapott pontszámokat végül Excelben summáztuk (kizárva ezzel a tévedés lehetőségét) – végül a legtöbb pontszámot kapott kép lett a nyertes, illetve ezen kívül a tíz legnagyobb pontszámot elért kép került a „dobogósok” közé utóbbiak közül a Kedves Olvasók választanak ki négy további nyertest.

Az összesített legtöbb pontszámot  Koncz László budapesti olvasónk képe kapta: van benne egy kis aktualitás, (örök aktualitás, hiszen Budapestet folyamatosan fúrják-faragják)  a technikai megvalósítás is remek – és az egész ötlet olyan nagyon „magyar”.
Gratulálunk Lászlónak a CS4 Extendedhez!

Kik a további nyertesek?

További négy nyertesünk (nyereményük Genius Mousepen digitális rajztábla) már az Olvasók kényére-kedvére van bízva: az alant látható galéria és szavazógép segítségével dönthetik el, melyik négy a legjobb. 

A szavazást december 21-én zárjuk le, így még lesz esély rá, hogy a rajztábla további nyerteseink karácsonyfája alatt landoljon.

Szavazás

Photoshop bajnokság

01 - erre szavazok, mindig bírtam a világítótornyokat
02 - Galaxis a kávéscsészében - nyerő ötlet!
03 - Szerintem a tejjel-mézzel folyó Kánáán a legjobb
04 - a zsiráf New Yorkban nagyon poén
05 - leveskavarás szívlapáttal, eddig eszembe sem jutott...
06 - a nagyra nőtt fotós srác a hídon, király!
07 - Vízilabdázók a vízautomatában, isteni ötlet!
08 - nem tudom hogy elesett, vagy szánkózik, de nagyon jó kép!
09 - a gigantikus golflabda mindent visz!
10 - szendvicsgyík... öööö. vagy iguána? Az biztos hogy junkfood.

Hogyan tovább?
A nagy érdeklődésre való tekintettel, „nem adjuk” fel – jövőre további játékok várhatóak – annyit már most elárulhatunk, hogy a jövő év eleji nyeremény hasonlóan fantasztikus lesz, mint a mostani (nem adjuk alább)  – nem kell tehát elkeseredni ha valaki most nem jutott be a versenybe: lesz még esély bőven!
Minden kedves Olvasónak köszönjük a ránk és játékunkra fordított időt és energiát!

Hozzászólások (71) , melyek közül a legfrissebbek:

ultramarin

Gratulálok a nyertesnek és köszönöm a szervezőknek a játéklehetőséget!

Osztya, ne háborogj, fogd fel úgy, hogy ez egy játék - annak meg jó volt ;-) Megmozgatta jónéhány ember fantáziáját, a látható képek nagy részét pedig élvezettel nézegettem, bár vannak benne persze kevésbé jól kivitelezettek és néhány egykaptafára menő is, de sok új és jó ötlet is. Én mindenesetre elégedett vagyok az eredményemmel, annak ellenére, hogy ez volt az első ilyen PS próbálkozásom, mindhárom képem a 180-ban van :-))
Ha én értékeltem volna, ez a 3 szempont lenne: meghökkentés 30%, mondanivaló 30%, kivitel 30% + saját érzelmi kötődés (szubjektív) 10% (Osztya, te a technikában vagy verhetetlen).

A közönségszavazásról pedig már nem egy pályázaton bebizonyosodott, hogy neten nem működik, a legkirívóbb az N.F.Ü. pályázata volt talán, ahol 4-5 MILLIÓ szavazat érkezett hazánkban néhány képre - alig feltűnő módon :-))))) (Valaki nagyon túllőt a célon a szavazógépével.) Ennél valóban jobb egy sorsolás is!

Marci

Jeah! Ez jó hír! :D

És a további helyezésekről szóló Excel táblából már nem lesz semmi...? :(

Nah! Rázzátok meg magatokat! :)

Gorgo

Ez a vonat sajnos már elment. Fődíj és a kiegészítő díjak kiosztva.
De levontuk a tanulságot, és legközelebb akkor lesz közönségszavazás (legalábbis nyeremény vonzattal), amikor arra technikailag is jobban felkészültünk. Ha nem megy, majd zsűrizünk... :)
Azért én nagyon remélem, hogy azok sem keseredtek el, akik most nem nyertek. Ahogyan azt Henryke is ígérte, lesz itt még hasonló nyereményjáték, értékes nyereményekkel! Szóval NE adja fel senki!!! Nekem élmény volt látni, hogy ilyen sok vállalkozó kedvű, kreatív emberke van az olvasóink között és szívem szerint mindenkinek adtam volna valami vigaszdíjat, de hát ez nem így működik sajnos.

Köszönjük a részvételt mindenkinek és ígéretünkhöz híven hamarosan újabb játékkal - és nyereményekkel - jelentkezünk!

de

Ez hülység h ha a zsuri dobta volna ki a 4 bonusz nyertes akor pattogás lett volna. Az 1. nél sem volt pattogás mndenki elfogadta. Nemértem a 4 nél mért ne lehetett volan igy.

Tapsifül

>>A szerkesztőség a négy rajztáblát csak "bónusz nyereményként" ajánlotta fel, kedvességből, eredetileg nem is volt róla szó, csak a CS4-ről. A szavazógépek pedig már csak ilyenek - mondjuk ha nem szavazás van, hanem mi választunk négy másik nyertest, akkor meg az lett volna a baj, hogy "miért ez a négy, miért nem az a négy..." - jó megoldás tehát nincsen.

Pl. ki is lehetett volna sorsolni azokat a rajztáblákat. De, mindenestere ennél a kétes eredményeket produkáló szavazós módszernél bármi jobb lett volna. Értem én hogy bónusz nyeremény, meg jószándékból bevonjuk a közönséget is a szavzásba, csak hát - függetlenül a rajztáblák értékétől - nem túl jó üzenete van így ennek az egésznek.

Szóval ha jó megoldás nincs is, de legrosszabb az mindig van.

Azért remélem a lelkesedés nem hagy túlságosan alább sem ezen, sem azon az oldalon. ;)

Regi

a nyertes kép szerintemis ötletes, de valahogy ez az internetes szavazósdi olyan könnyen kijátszható, nemis kell hozzá sok ismerős, elég némi informatikus tudás :(

egyéni vélemény: pont az a 10 amire szavazni lehetett, nem volt nagy durranás, láttam én a beküldöttek között sokkal jobbat, a szendvicsgyík meg legalább olyan béna, mint amit én küldtem be, és ki se rakták :D

</rage>

Pb

Henryke(techline) írta:
>>Fényképet (a fődíjról) én is terveztem, de azt hiszem végülis postáztuk, hogy hamarabb odaérjen:-) <<

Pb írja most:
Nemááááááá..... :), :D, xd, lol, rofl és tsai....

A nyertes budapesti lakos...vajon hány napba telt volna neki átérni Budára a Montivideó útra?
............................................
ITT és MOST lezártam! Inkább előveszem a LEGO-t a karácsonyfa alól és lehet, hogy feladom postán... :-)))))))))

Henryke (Techline)

>>Minek is eredményhirdetés?
Itt látható felül.

>>Minek is kiírni a bónusznyertesek nevét?
Nem járultak hozzá a nevük közléséhez, de ha engedik majd kiírjuk.

>>Minek is egy fénykép a fődíj és díjak átadásáról?
Fényképet (a fődíjról) én is terveztem, de azt hiszem végülis postáztuk, hogy hamarabb odaérjen:-)

>>szerkesztőség ehhez a szavazási csaláshoz asszisztál.

A szerkesztőség a négy rajztáblát csak "bónusz nyereményként" ajánlotta fel, kedvességből, eredetileg nem is volt róla szó, csak a CS4-ről. A szavazógépek pedig már csak ilyenek - mondjuk ha nem szavazás van, hanem mi választunk négy másik nyertest, akkor meg az lett volna a baj, hogy "miért ez a négy, miért nem az a négy..." - jó megoldás tehát nincsen.

Szerényen jegyzem meg, annak ellenére, hogy mennyi munkát fektettünk ebbe a játákba, és annak ellenére, hogy valami olyat akartunk csinálni, ami nem jellemző itthon (külföldön is ritka) - ennek ellenére meglepő, hogy mennyi negatív és lehúzó vélemény jelenik meg:-(

Pb

Minek is eredményhirdetés? Minek is kiírni a bónusznyertesek nevét?
Hiszen nem is lennének rá büszkék!
Minek is egy fénykép a fődíj és díjak átadásáról?
Hisz úgyis mindenki, mindent elhisz - így karácsonykor még a Jézuskát is :))))

Boldog Karácsonyt! :)

Tapsifül

Én meg merem kockáztatni azon állítást, hogy a 42%-os és a 34%-os eredmények nem valós és érvényes szavazatokon, hanem a szavazógép egyszerű kijátszhatóságán alapulnak.

Ha ennek ellenére ezen eredmények alapján kiosztásra kerülnek a nyeremények sajnos az aszt jelenti, hogy a mélyentisztelt szerkesztőség ehhez a szavazási csaláshoz asszisztál. Bár az adott körülmények közöt, a nagyobb balma elkerülése érdekében lehet, hogy nincs is más választása.

No, mindegy... Azért én reménykedem, hogy a következő játék jobban elő lesz készítve és hogy ezek a "kis" malőrök nem szegik túlságosan kedvét sem a szervezőknek, sem pedig a potenciális résztvevőknek.

PNP

De van két 4%-os :)

techline@techline.hu

a négy legtöbb szavazatot kapó kép készítőjét értesítjük (illetve ők is írhatnak nekünk, ha gyorsítani/könnyíteni szeretnének a folyamaton) - a szavazás mint ahogy jeleztük ma lezárult, a szavazót attól még lehet nyomkodni persze, de már felesleges:)

Külön "eredményhirdetést" ehhez már nem készítünk, hiszen egyértelműen látszik a "csíkokon" az eredmény.

Gratula minden "bónusz nyertesnek"!

érintett

Érdeklődöm, hogy mikor lesz eredményhirdetés a 2-5. helyezéseket illetően.
"még lesz esély rá, hogy a rajztábla további nyerteseink karácsonyfája alatt landoljon"
Konkrétan ez lenne a cél :)

Pb

Marci!

Köszönöm!

Remélem nem maradok adósod! :)

Sárga

Teljes mértékben egyetértek Marcival!
A konzekvenciákat majd leszűri valaki és legközelebb jobb lesz! Nem hiszem tovább kellene ezt még ragozni!
Kellemes Ünnepeket!

Marci

Pb!

Az emilben benne vagyok!
Dobd a címet és már küldöm is!
Hozzászólás közben a neved alatt is megadhatod - bár fölösleges is mondani... !

:)

Marci

Értem ezt "tehlájnékra" és a top 10-re
is - nem kevés fárasztó munkával eltöltött óra áll e dolgok mögött, még ha nem is teljese tökéletes. Ez a stílus és hozzáállás egyszerűen inkorrekt
és emberi szegénységről ad tanúbizonyságot. Ha más legalább az ünnepekre való tekintettel szálljunk egy kicsit magunkba...

Én továbbra is kitartok az előttem nem kevesen felszólalók véleménye mellett: még több ilyen versenyt még nagyobb sikerrel! Valamint békés karácsonyt
és boldogabb új esztendőt mind a techline-nak, mind a verseny szervezőinek és minden versenytársnak!

Na pacsi!

Ui.: a tény, hogy valamelyik kép mellett 0% áll, az nem egyenértékű azzal, hogy 0 szavazatot is kapott!

Marci

Lehet fordítva kellett volna?!?
Pölö: előbb egy biztonságos és korrekt szavazógéppel szavazunk - de nem savazunk!! :) - a "jó sok" kép közül... és utána dönt a zsűri, melyet
nagyobb részt konkrét szakemberek és (nagyon) kisebb részt pedig "nem konkrét" szakemberek tesznek ki.

A lassan túlfeszített vitába pedig nem akarok beszállni, ill. NEM beszállni akarok - távol álljon tőlem - de a véleményemet azért leírom:

Önérzeteskedő barátaink ne önérzeteskedjenek, akár hány év tapasztalat van a hátuk mögött. Azt hiszem egyikünk rönoméja és holnapja sem ezen a
versenyen dőlt el. Tudni kell veszteni, bízok benne hogy vagyunk egy páran, akik gyerekkorban azért megtanulták ezt.
Fogadjuk el a Techline döntését, és ne kritizáljuk a körülményeket - legalább is ne ilyen hangnemben, ha már építő szándék nincs a sorok mögött.
Kétségtelen, nem volt minden "tuti 100" - ezt a szervezők is elismerik - de tartsuk tiszteletben mások munkáját.

Folyt. köv. következő hsz.-ban...

PNP

Meg ugye tegnap elvileg lezárult a szavazás.

Tapsufül

... amely tény csak a 40%-os "urakat" minősíti.

Tapsifül

Most nem azé, de én akárhányszor bekapcsolom a gépem és visszajövök erre at oldalra megint szavazhatok...

PNP

"a nagyérdemű és hozzáértő zsűri által jónak itélt 10 fotó között vanak olyanok is, amik egy darab szavazatot sem kaptak."

Kitől?

"egy jó tanács a 10-es listának: Ne higyjék el, hogy nagyot alkottak, mert félre vannak vele vezetve."
"nem a 10-es mezönyt, csak azon belül 3-4 kép jelenlétét kritizáltam"

Aha.

Osztya

Drága PNP,
javasolnám újra nekifutni a szöveg értésnek, nem a 10-es mezönyt, csak azon belül 3-4 kép jelenlétét kritizáltam és ezt a továbbiakban is fent tartom, illetve a diszkriminatív 10-es lista felállítását. Korábban már leírtam ezzel kapcsolatosan mi a bajom, az hogy te nem tudsz egy gondolatot kellően értelmezni inkább nem minősítem. Az pedíg, hogy ki, mikor, milyen szándékkal bonyolította ezt a bajnokságot, hozzáfűzném, nyílván meg volt a maga haszna.
Te pedíg mint fogadatlan prókátor replikázol, sértetségről papolsz és kiváncsiskodsz , miért, mi köze egy szubjektív véleménynek a produktumhoz, nem értem, de nyilván nálam van a hiba. :)

Osztya

PNP

Osztya, te mire szavaztál? Hol?
A 42%-os eredményből látszik mi van ha nem a zsűri dönt, ez talán korrekt?
Dől belőled a sértettség, ez nyilvánvaló. Egyöntetűen leszarozod a top10-et, ezek után kiváncsi vagyok te mit alkottál.
A pályázat jó volt, voltak kisebb hibák a lebonyolításban, de sokan elfelejtik hogy ezt valakik a munkájukon túl, kvázi hobbiból írták ki, nem volt nevezési díj, se egyéb kötelezettség, ehhez képest elég korrekt nyereményt lehetett elvinni.

Osztya

No comment, mert leadtam a szavazatomat és bezony meglepődve konstatáltam, hogy a nagyérdemű és hozzáértő zsűri által jónak itélt 10 fotó között vanak olyanok is, amik egy darab szavazatot sem kaptak. Hogy is van ez? Akkor ezek jó munkák, vagy fals eredmények?
Bravó, sikerült kiválasztani, hogy mi alapján?, a "legjobbakat".
A közönség ennyíre nem lehet hozzá nem értő, hogy nem veszi észre azt a "kreativitást", amit a tisztelt zsűri viszont igen.
Azt hiszem, most vesztette hitelét ez a kiírás és bajnokság.
Javaslom több ilyet ne szervezzenek, mert a népszerűségi indexük még lejjebb fog esni a nyilvánvalóan amatör módon lebonyolított versenyt követően.

Sok sikert kívánok mind a nyerteseknek, mind a nem nyerteknek és egy jó tanács a 10-es listának: Ne higyjék el, hogy nagyot alkottak, mert félre vannak vele vezetve.

Mind ezt nem az irigység íratta velem, hanem a többi fotó megtekintését követő felháborodásom, és a szakmában eltöltött 25 év a hátam mögött.

Osztya

Nem lehet "csalni" ?

Most nem azért mondom, de nem lehetséges, hogyha valakinek változik az IP címe azmegtudja mahinálni a szavazést?Csak mert ilyen értékű ajándékoknál nem lenne fer...azt hiszem ezt dinamikus IP-nek hívják!Csak ennyit akartam

khömm!

A techline képviselői mit gondolnak a 44% os vezetésről és a 35% os 2. helyről amikor a többinek csupán 7-8 % van?

Laurának

Laura ha a te fantáziád nem tudja überelni a nagyítást akkor elég szegényes lehet.

Laura

Gratula mindenkinek, ISTENIEK a képek, végignéztem mindet!
(kedvencem a legóemer volt)

Kiv. vagyok mi lesz a következő játék, mert a nagyítós ötletet nehéz lesz überelni szvsz (nomeg a nyereményre is kiváncsi vagyok)

techline@techline.hu

"Dobogós" nyertesek és szavazással kapcsolatban:

Ha mi magunk választunk még négy nyertest, akkor is "mohogás" lett volna, hogy "miért pont ez a négy? Miért pont az a négy?"... szóval inkább úgy döntöttünk, döntsék el az Olvasók a továbbiakat. Tekintve, hogy a rajztáblák mint további nyeremények nem is voltak az eredeti tervben, csak "kedveskedni" akartunk velük, szerintem ez még elmegy.

Az, hogy a sok-sok képből lehessen szavazni a további nyertesekre, nagyon jó ötlet, sajnos most az idő/technika nem tette lehetővé ennek megvalósítását - de legközelebb így lesz, hiszen igazatok van, az így korrekt!

Bakikkal kapcsolatban: volt egy komment alant, csak ismételni tudom: "ahol fát fágnak hullik a forgács":) Tekintve, hogy még senki nem csinált ilyen jellegú játékot kishazánkban (megkiméllek benneteket annak elmesélésétől, mekkora tortúra egy ilyen nyeremény beszerzése) - kénytelen voltunk "kisérletezni" - hát ezért vannak a bakik. Legközelebb ezekeből is kevesebb lesz!:)

techline@techline.hu

A "képek joga" egy megválaszolhatatlan kérdés, hiszen ezek eleve más képekből készült képek... szóval ez függ az alapanyagtól, stb, stb.
Mindazonáltal ezek hobbicélú képmanipulációk, szóval amíg nem kerelünek kereskedelmi fogralomba, addig nem látom okát ezzel különösebben foglalkozni - az ilyesfajta képek (ha jók:) az interneten úgyis elterjednek (ez kivédhetetlen).

Ezen felül értelemszerűen mindenki azt csinál a saját fotómanipulációjával amit csak akar.

E-mailekre szinte minden esetben válaszolunk, még szombat vasárnap sőt éjszaka is - szóval ez rosszul esett:) Persze sok (van, hogy napi több száz e-mail) van amire nem válaszolunk, ezek az:

1: van ehhez a szoftverhez crack/szériaszám? (no komment)
2: ez a cikk nemjó/jó/hülyeség/isteni (erre van a komment)
3. kimaradt a képem a pályázatból, miért? (soksok szempont egyike)
5. küldjétek el ezt a szoftver/amazt a szoftvert (nope)

Ha valaki mégis nem kapott választ, attól elnézést, de tényleg sok e-mailt kapunk:-S

Pb

Marci!

Köszönöm a felajánlásodat, ami a képedet illeti!
Felvenném veled a kapcsolatot (E-mail?)
A többi képet illetően halvány gőzöm sincs.

A techline még nem nyilatkozott (itt) a képek felhasználhatóságáról és az alkotók jogosultságainak tekintetében sem. Ezt azért furcsállom.
A levelekre pedig - többen is mondták - egyszerűen nem válaszolnak(?)
Már bocs, de enyhén szólva is faragatlanságnak tartom.
Nekem itt valami nem tiszta. Sejtéseim viszont vannak!
Remélem azért majd látunk egy fényképet is, ahol a megérdemelten nyertes kép alkotója átveszi a nyereményét.

vice

jade olcsó... ahogy a techline kitette a jelenlegi 10-képes lapozható galériát, úgy ki tudnak tenni egy 180-képeset is.

arról meg nem tehetek, hogy a böngésződ nem jeleníti meg a szabványos [szavazok] gombot, ami a gördíthető lista mellett van.

használj igazi böngészőt, te, "aki érted"

meddig égeted még magad?

vice

Vice drága.. http:\\www.ortoban.com\temp\teszt.html itt nincs mellette 180 darab kép.. és nem is lehet szavazni, csak gördíteni... ééééérted:-) nem.. asszem nem érted... hagyjuk is...

Tapsifül

Haha.. azért a 44% a 3. képre kissé komolytalanná teszi eszt az egészet.

Remélhetőleg a szerkesztőség levonja a tanúlságokat és a következő játék már nem lesz bakikkal ennyire megfűszerezve.

Az ötlet azért jó volt és az 1. helyezéssel én is egyet értek. Az a munka tényleg megérdemli.

vice

és ajelenlegi helyzetet látva fenntartom, hogy nagyon rossz ötlet volt láthatóvá tenni a szavazás állását

vice

jade:

"értem én, szóval nem találtal a világon sehol olyan legördülő listát ami 180 elemet tartalmaz és még átlátható:)"

nem is kerestem

"erre jön a blablah, meg 1millió dolláros példabeszéd... értem én:-)"

mit értesz te html-programozók gyöngye? mit?

mi annyira átláthatatlan és kezelhetetlen ebben? 10 perc alatt készült:

http:\\www.ortoban.com\temp\teszt.html

borzasztó nehéz élete lehet a körülötted élőknek...

Teki

"Mind a 10 képet megajándékoznám a rajztáblával. Itt a Karácsony!"

jó ötlet, sajna nincs 10 táblánk csak négy:-( node majd a legközelebbi játékban!

jade

ja ls képzeld el a példádat http://www.arminvanbuuren.net/ úgy, hogy a 180 szöveg+szavazógomb mellett (!!!), még 180 fotó is van, lehetőleg látható méretben: hát sztem bazi sok/bonyolult lenne, node nem muszáj egyetértenünk:)

jade

Levi, köszi hogy ennyi időt fektetsz a dologba, de én itt: http://www.arminvanbuuren.net/ nem látok semmilyen legördülő listát, meg szavazást, ez csak egy sima HTML oldal, rajta sok szöveggel - a legördülő (szaknyelven "pull down" vagy "drop down" lista) az ilyen:
http://en.wikipedia.org/wiki/Drop-down_list
és ilyenből bizony sok lenne a 180:)

node eltértünk a tárgytól, gratula a nyerteseknek!

igorr

Szerintem siman megerdemli ez a kep az elso helyezest, ez lett a leg realisztikusabb az egesz kozul... hibatlan...
Gratulalok a nyertesnek, a nyerteseknek, a tobbi dobogosnak es azoknak is, akiknek sajnos nem sikerult dobogora kerulni...

Sárga

Szerintem ez így vicc, a mostani állást nézve!
Mind a 10 képet megajándékoznám a rajztáblával. Itt a Karácsony! Sok sikert mindenkinek!

Levi

Jade!
Szerinted mitől olyan ördöngős dolog ez a 180-as legördülő lista? Én tudok mutatni neked egyet, csak már lezárult..

http://www.arminvanbuuren.net

itt Armin van Buuren rádióműsorában egész évben lejátszott zenék közül lehetett szavazni a legjobbra ugyan ilyen legördülős módszerrel amiről szó van.. amint látod 715 zenére lehetett szavazni! És ezt a szavazást már évek óta megrendezik év vége felé.. Nem hiszem hogy egy techline ne tudna összehozni 180-as szavazást :)
Na remélem mostmár hiszel a szemednek!

PNP

A két 40%-os részeredmény bizonyosan a realitást tükrözi...
(sosem értettem mi szükség van közönségszvazásra netes pályázatokon, iwiw üzenőfalas huszárok és vanabí-hekkerek erősorrendjére)

barbatrukk

én is gratula a nyertesnek, és az összes többieknek, végignéztem nagyon állat képek, sok jó ötlet van (kedvencem a manus aki olvasgat a niagara tetején lol!)

jade

értem én, szóval nem találtal a világon sehol olyan legördülő listát ami 180 elemet tartalmaz és még átlátható:) erre jön a blablah, meg 1millió dolláros példabeszéd... értem én:-)

vice

jade:

"mutass már egy weboldat bárhol a világban ahol 180 opcióra lehet szavazni legördülő listában???"

végül is egymillió dollár sincs a világon, mert még nem láttad.

én csak arról beszéltem, hogy kivitelezhető, ráadásul rettentően egyszerűen.

te meg arról beszéltél, hogy négy oldalnyit foglalna el, és véletlenül mellé lehetne nyomni. egyiknek sem kell megtörténnie, de kösd csak az ebet a karóhoz.

creed

hát sztem ha 180 képből kiválasztasz 10-et, az mindig "macerás", kizárt hogy 10 olyat válassz ami mindenkinek okés, hiszen mindenkinek 10 másik okés:)))

gratula a nyertesnek, frankó a kép!

JADE

Vice: hozzáértés lol? mutass már egy weboldat bárhol a világban ahol 180 opcióra lehet szavazni legördülő listában???

mellesleg, a flickR-en van "rating" ott lehet szavazni, minek akarsz 180 elemből álló gigantikus legördülő listát (amit kb. lehetetlen gördíteni rendesen, mert olyan hosszú:-)))

bobez

Gratulálok a nyertesnek! Nagyon jó a képe, a 10 kép tényleg macerás, nekem is volt, ami sokkal jobban tetszett ezeknél, de nyilván a zsűri jobban ért hozzá, szakmai kivitelezés, stb.

vice

jade:

""legördülő lista 180 bejegyzéssel és egy [szavazok] gomb."

viccelsz? elfoglalna kb. négy képernyőt lefelé... ráadásul legördül, megkeresed a 145-öst, majd véletlenül mellényomsz, és 144-esre szavaztál, LOL"

legördülő menünek lehet görgetőpadja, és ha kiválasztod a neked tetsző kép sorszámát, az jelenik meg a boxban.
utána csak egyszerűen rákattintasz a [szavazok] gombra

hozzáértés LOL

KL

Igen, én vagyok az... :-)) Először is köszönöm mindenkinek, másodszor én is gratulálok a játékosoknak, azt hiszem született néhány jó kép. Külön grat a 180, 177, 173, 172, és a 73-as készítőinek (nem sorrend), nekem ezek jöttek be, bár azt hiszem ezekből talán csak egy van a legjobb tíz között.

Kellemes ünnepeket!

Marci

Pb!

Köszike!

A 180-as az enyém! :)
És most, hogy nem nyertem vele, nem adom a Techline-nak! :) Egyáltalán van ilyen kitétel... ?? Nehommá'!

Ha nem "akasztod le" a fél világot a képemmel, akkor én szívesen küldök neked egy kópiát az eredetiből... Úgyis itt a karácsony!

Ui.: vagy ha le is akasztod... okés! Csak ne hagyj ki a buliból! :))

Pb

Gratulálok a nyertesnek!

És gratulálok az ÖSSZES többi kép alkotójának is, legyenek akár amatőrök, akár profik!
A techline.hu-nak is gratulálok! Ügyes "fogás" volt ez a versengés. A szubjektivitás jogát a választásban pedig abszolút nem volna szabad senkin számonkérni(szerintem).

Számomra az igazi nyeremény viszont az volt, hogy megismerhettem egy kiváló weblapot, amit azóta is gyakran böngészek a cuccok miatt! :)
Most, hogy lassan lecseng e nemes versengés - valóban érdemi része - azért nem ártana tudni, hogy mi lesz a képek "sorsa"?
Letölthetem a galéria anyagát és felhasználhatom belőle azokat a képeket valamire amelyek tetszenek nekem(esetleg megkaphatom az eredti méretet is?)?
Lehet, hogy járatlan vagyok a kérdésben(biztos) - azt látom, hogy "minden jog fenntartva", csak azt nem tudom, hogy ez a jog a techline.hu-t vagy a képek alkotóit illeti-e meg?
Mert nekem nagyon tetszenek 180,172,77,38,25-ös képek!

edit

Hát nem is tudom!!! :-)

fecskeneo

Üdv mindenkinek!

Gratula a nyertesnek!
Nagyon örülök, hogy a zsűri tökéletesen egyetértett velem... :-)

Meg lehet azt tudni esetleg, hogy az ember kb. hanyadik helyen végzett (esetleg e-mailban)?

Sárga

Gratulálok a nyertesnek! Valóban ötletes és a kivitelezés is szuper.
A 10-es mezőnynek sok sikert a továbbiakban, végre látszik az is, hogy nem csak a hibátlan (ha van olyan) megvalósítás és a becsukott szemmel is egyenes vonalat húzó pemzlivonás a (pillanatnyi) siker útja.
Kellemes Ünnepeket!

jade

"legördülő lista 180 bejegyzéssel és egy [szavazok] gomb."

viccelsz? elfoglalna kb. négy képernyőt lefelé... ráadásul legördül, megkeresed a 145-öst, majd véletlenül mellényomsz, és 144-esre szavaztál, LOL

amúgymeg a FlikcR-en van szavazás (rating), szóval szavazzatok ott.

Marci

Összességében baró volt ez a verseny és remélem még sok ilyen lesz!
Szerintem egy pár emberke megint csak csatlakozni tudna e gondolathoz :) ahogy én is csatlakozok az előttem hasonlóképp szólókhoz!

Először csalódott voltam, hogy nem jutottam be a tízbe - jónak éreztem a képemet - de idővel kitisztult a fejem és most már csak örülni tudok az egésznek.
Zseniális, ahogy majd másfél hétig ide láncoltatok az oldalatokhoz: minden nap figyeltem az oldalt, skubiztam a hozzászólásokat, elemezgettem mások ügyes képeit, stb, stb, stb... Szal ügyes húzás, de mindenek előtt egy nagyon jó dolog volt!

A lebonyolításban idő közben volt némi apró zavar, de hol nincsen? Ahol fát vágnak ott forgács is van. Az egészet tekintve nem volt zavaró. Szóval gratula! Elégedetlen barátaink pedig nem elégedetlenkedjenek! Tényleg nem etikus!

Ui.: Az Excel táblával kapcsiban: nekem van kedvem végigbogarászni a 180 oszlopot, nagyon is!! :) És előre is köszi a segítséget a témá

vice

ja és nem túl okos ötlet kitenni a szavazás aktuális állását...

vice

amúgy a 180 opciós szavazógépről:

legördülő lista 180 bejegyzéssel és egy [szavazok] gomb.

techline@techline.hu

Megpróbálok mindenre válszolni (ha tudok:)

>>>Esetleg közzé lehetne tenni azt a "bizonyos" excel táblát ha még megvan?

Szerintem lehet, (miért ne lehetne) utánajárok, ha valakinek van kedve végigbogarászni 180 oszlopot és mellette további hat oszlopot számokkal, akkor hajrá!:)

>>Az első 10 között van 1-2 amit furcsának találok

Az első tíz úgy "lett", hogy összeadtuk a pontszámokat, és a legmagasabb 10 pontszámú kép került bele: tehát 6 ember különböző pontozása alapján. Az hogy egyvalakinek tetszik vagy nem, az szubjektív - ezért voltak többen a zsüriben.

>>ha az összes alkotást a nézőkre bízná, ha már nem volt bátorságuk, vagy esetleg idejük eldönteni a helyezéseket.

Nehezen tudok egy 180 opciós szavazógépet elképzelni az oldalunkon, a hozzávaló 180 képpel eggyüt:) És azt is nehezen képzelem hogy valaki "végignyomogatná" mind a 180-at.

Prüncilla

Először is gratulálok mindenkinek!

Nem igazán értek egyet, a zsűri által kihozott "top 10-es" képekkel.
Az odáig teljesen rendben van, hogy választottak egyet, ami szerintük a legjobb. De. Én személy szerint a kijelölt 10 közül egyre sem szavaznék úgy hogy : igen ez fantasztikus. Szerintem nem csak ezek közül lehetne eldönteni a rangsort, hanem a teljesség igényével az összes kép közül.
A nem bejutottak között több olyan kép van, amire inkább szavaznék!!!!

vice

gratulálok a nyertesnek...
...de Osztyához hasonlóan a közönség kényére hagyott 10 alkotással nem értek egyet

1. kép: a hölgy árnyéka nem stimmel a környezetéhez (lásd a ház árnyékát), sokkal laposabbnak, vízszintesebbnek kellene lennie

2. kép: no comment, király

3. kép: zavaró a látvány, ahol "összeér" a két folyó, simán elég lett volna a kép tejes fele, mert így rossz az összkép

4. király

5. jó kép, bár egy halovány árnyék nem ártott volna a munkásembernek

6. a repülőgép tök felesleges, valamint a srác jobb karja és fényképezőgépének objektívje nem tükröződik a Dunán - pedig kellene

7. az ötlet jó, a kivitelezés nem annyira látványos, de befér

8. szintén jó ötlet, de nem jó a kivitelezés, pl. mi az a fekete folt a sárga teherautó körül? ha a hó árnyéka, akkor annak kéknek kéne lennie, mint mindenhol máshol; és nem ártott volna árnyék oda sem, ahol az út befut a srác alá

9. nálam ez is nyert volna, jó ötlet, kiváló árnyékolás

10. nyerő kép ez is

várjuk a következő játékot!

Árpi

GRATULÁLOK a győztesnek! Tényleg kiváló képet készített!

Kellemes Karácsonyt és Sikeres PS-es Újévet Kívánok Mindenkinek, aki olvassa.

Nagyon jó ötletnek tartom ezt a "versenyt", a véletlenül becsúszott egy-két baki ellenére is. Köszönet a Szervezőknek!

Árpád

ui: Én is kíváncsi lennék, hol végeztek a képeim, (teljesen kezdő vagyok ebben a "világban"). ;-)
A mások képeinek "fikázását" pedig nem tartom korrektnek!

Elemér

Kicsit el vagyok keseredve. Megnéztem a "dobogósokat" és nem hittem a szememnek. Nagyon nem értek egyet a zsűrivel, de hát ez ilyen játék. No comment!

Osztya

Tisztelt techline zsűri.

Az első helyezettnek gratulálok, de a további leosztással nagyon nem értek egyet.
Ha már a zsűri nem merte felvállalni, hogy eldöntse a további helyezések rangsorát, akkor igazán etikus akkor lett volna, ha nem kijelöl 10 alkotást és abból választhat a néző, hanem az egész sorozatot teszi fel döntéshozatalra a nézők felé.
Írom mind ezt azért, mert furcsállom 3-4 alkotás jelenlétét a 10-ben.
Ezen képeket úgy gondolom kevésbé felkészült ps-ezők is perceken belül összerakják és mivel a zsűri állítása szerint a nehézségi fokot is figyelembe vették a bírálatkor, így számomra furcsa a jelenlétük.
Összességében az oldal iránti szinpátia megörzésének érdekében azt gondolom, a techline csapat etikusan akkor járna el, ha az összes alkotást a nézőkre bízná, ha már nem volt bátorságuk, vagy esetleg idejük eldönteni a helyezéseket.

üdv: O

ViZion

Gratulálok a győztesnek!
Az első 10 között van 1-2 amit furcsának találok, és hiányolom onnan pl. a kanál habban ülő lányt (az sem az enyém)...
Igen, Marci javaslatát támogatom, csak okulás miatt is.
További szép napot, és még 1× gratula!

Marci

Tisztelt Techline Néni/Bácsi! :)

Esetleg közzé lehetne tenni azt a "bizonyos" excel táblát ha még megvan?
Kíváncsi volnék, hogy hol végezte a képem.
Szerintem ezzel nem csak én vagyok így - biztos tanulsággal szolgálna még sok sorstársnak...
(Csatlakozzatok!!) :D

Légyszi, légyszi, légysziii...! :))
Karácsony előtt egy héttel képesek lennétek nemet mondani?!? :D

Marci

Gratula az első helyezettnek és további sok sikert a még harcban lévőknek! Na és kellemes ünnepeket is egyben! :)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X