Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Bedő Iván hvg360

Magyar kutatók áttörése: epilepszia elleni gyógyszerekkel évekkel lassítható lehet az Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór kialakulásában nagyobb szerepe lehet az (akár észrevétlen) epilepsziának, mint eddig gondolták, és ez korai kezelésre vagy diagnosztikára is lehetőséget adhat. Erről kérdeztük Horváth Andrást, a Neurokognitív Kutatási Központ igazgatóját és a helyettesét, Kamondi Anita professzort, egy friss tudományos cikk két szerzőjét.

hvg.hu Tech

Ez porrá fogja zúzni a Naprendszert

Egy nemzetközi kutatócsoport arra a megállapításra jutott, hogy a fehér törpe csillagok gravitációs ereje olyan nagy, hogy néhány év alatt porrá őrlik a közelében megmaradt aszteroidákat, holdakat és bolygókat is.

1 2 3 4 5 6 7
4674
Juhász Péter nyerte az V. kerületi előválasztást

Juhász Péter nyerte az V. kerületi előválasztást

Kelet-európai zsoldosokat bérelhettek fel a Londonban élő iráni újságíró megkéselésére

Kelet-európai zsoldosokat bérelhettek fel a Londonban élő iráni újságíró megkéselésére

„Amikor korábban építettünk egy gyárat, az nem fejlesztett egy másik, modernebbet. Most viszont pontosan ez történik”

„Amikor korábban építettünk egy gyárat, az nem fejlesztett egy másik, modernebbet. Most viszont pontosan ez történik”

2015-ben elhunyt kollégája hamvaival tetováltatott a Metallica frontembere

2015-ben elhunyt kollégája hamvaival tetováltatott a Metallica frontembere

New York Times: Trump a saját homokozójának tekinti az igazságszolgáltatást

New York Times: Trump a saját homokozójának tekinti az igazságszolgáltatást

Harry herceg elszakított még egy szálat, ami a hazájához kötötte

Harry herceg elszakított még egy szálat, ami a hazájához kötötte

EU-csúcs: átfogó versenyképességi reformok nélkül le fog maradni az EU gazdasága

EU-csúcs: átfogó versenyképességi reformok nélkül le fog maradni az EU gazdasága

Ez porrá fogja zúzni a Naprendszert

Ez porrá fogja zúzni a Naprendszert

Nem kíméli az infláció a kormányzati kampányokat sem: Balásy Gyula cégcsoportja 17,6 százalékkal emeli az árait

Nem kíméli az infláció a kormányzati kampányokat sem: Balásy Gyula cégcsoportja 17,6 százalékkal emeli az árait

A címlapról ajánljuk