Elfelejtette a jelszavát?

Ballmer köztünk él és nem használ Google-t

 
 

Sűrű programot bonyolít Budapesten a Microsoft vezérigazgatója. Sajtótájékoztató, parlamenti látogatás, egyetemi előadás is belefér a rövid látogatásba, amelynek szlogenje: a hősök köztünk élnek.

A látogatás apropója három új Microsoft termék bejelentés: a Windows Server 2008, a Visual Studio 2008 és az SQL Server 2008. Bár ezen termékek egyike sem az otthoni felhasználókat célozza meg, azonban mindegyikkel találkozhatunk, amikor vállalati információs rendszereket használunk, vagy például ügyeket intézünk, bankolunk az interneten keresztül. A vezérigazgató előadása főként azt próbálta bemutatni, hogy az új szoftverek hogyan tudják a vállalati informatikát költségtényezőből stratégiai erőforrássá változtatni.

ballmer1

A Ballmer család csak Microsoft eszközöket használ

A szokásosnál visszafogottabb előadás után a résztvevők kérdéseire adott válaszokból az is kiderült, hogy a Ballmer család nem használja a Google szolgáltatásait és még az internetes kereséseknél is előnyben részesítik a Microsoft termékeit. De a gyerekek konzolgépe is XBox,  az okos telefonjaik pedig Windows Mobile alapúak. Állítása szerint az Apple iPhone-ja mindössze szép képernyőjével dicsekedhet és csak kép nézegetésre jó, elektronikus levelezésre nem az igazi.

ballmer2

Budapesten is bejelentették a Microsoft Platform 2008-at

Olvasóink exkluzív videó tudósításokat találhatnak a sajtótájékoztatóról a 
http://spotmob.com/tags/ballmer címen.



Kapcsolódó linkek:
 Videók

Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (2)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #2 - mobi-l-dick | 2008.05.19.

hát azok a rendszergazdák és fejlesztők valóban hősök, akik MS termékekkel dolgoznak:-)

 #1 - Árpád | 2008.05.19.

Hát, majd a "ZunePhone" bizonyára jobb lesz.
Ha jól emlékszem Ballmer volt az aki (szó szerint!) kiröhögte az Apple stratégiáját (és termékét, még ennek megjelenése elött).
Bizonyára most is így látja az Apple sikerét - csak röhögni lehet rajta.

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
10 tény, amit nem tudtál az internetes pornóról

Mindenki ismeri a viccet: Te haver felírtam az egész net tartalmát egy DVD-re! És hogyhogy ráfért? Hát kihagytam a pornót…



Együttműködő partnerünk