Elfelejtette a jelszavát?

Ingyen letölthető magyar 3D animációs film, HD minőségben

 
 

Biztosan sokan megszeretik majd ezt a látványos és kedves, magyar, egészestés 3D animációs filmet, amelyet mobilra vagy akár HD minőségben is letölthetünk, ingyen!

Delphi programozó
.NET(C#) programozó
Álláshirdetések

Rövidke szerverleállás után végre ismét ingyenesen letölthető az Egon és Dönci: Mindenütt jó, de legjobb otthon! című egészestés 3D animációs film. Igényesen kivitelezett és kedves történetet elmesélő “mozi”, amelyet ráadásul saját zsebből finanszíroztak készítői. Hiába no, az állami támogatás nem mindig oda kerül, ahol helye is lenne, a magyar közönség pedig túl sokat csalódott már a mostani magyar animációs filmekben - vagy egyszerűen csak nagyon hozzászoktunk a pop-cornos amerikai 3D csodákhoz? -, hogy be merjen ülni a moziba is egy-egy kevésbé nagy cécóval elővezetett hazai alkotásra.

egondonci1

Mindenféle méretben, extrákkal

Pedig az Egon és Dönci valóban jól sikerült (elsősorban a látványt illetően, a hang - pontosabban hümmögés és motyogás - azért hosszú távon kicsit frusztráló lehet, bár a történet így is tökéletesen érthető, és hát elsősorban gyerekeknek készült a film).
Aki esetleg lemaradt volna róla a moziban, az most ingyen is meggyőződhet erről, hiszen a készítők letölthetővé tették a teljes filmet, többféle változatban. Mobiltól a DVD-n keresztül a HD felbontásig minden verziót megtalálunk belőle a kommuna.org oldalán.
Sőt, letölthetjük a film zenei albumát is, audio-CD-ként vagy különböző zenei formátumokban (MP3, WAV, FLAC stb.), és akinek még ez sem lenne elég, az olyan extrákat is talál itt, mint a filmhez használt textúrák, hangok, animációk, amelyek szintén mind letölthetők és felhasználhatók. 

egondonci2

De vannak még képek, háttérképek, csengőhangok, hangoskönyv, PDF-mesekönyv és megannyi más, szóval teletölthetjük a gépet és a mobilt Egonnal és Döncivel, nem csak a gyerekek, hanem akár a szülők örömére is. Mindezt ingyen, néhány rövidke reklám megtekintéséért cserébe minden letöltésnél. Szerintünk nagyon megéri, reméljük a készítők is megtalálták így számításukat. Reméljük, nem ez volt az utolsó alkotásuk, és hamarosan a letöltés mellett újra beülhetünk a moziba egy filmjükre.



Kapcsolódó linkek:
 Letöltés

Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (29)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #28 - fhbnmbc | 2010.03.08.

xDDDDD

 #26 - pistané jánosvitéz iluskácska gézaföldi alfrédiagnosztizál mert hülyené jánosnéni meghalt és margit bácsi meg b...szta évát és az meg erre.................. | 2010.03.08.

nem is ez a történet hanem ami a nevem... de itt folytatódik....:


feljelentette pistát, mire az már rég amerikában volt meghallota ezt pista és elmenetaz amerikai elnökhöz "Barakh Obama"-hoz hogy had vegye ő azaz pista kézbe az amerikai katonaságot... ez így is klett és ráküldte évára akatonaságott...(mert ugye ő mé a nevemben feljelentette...) hát szegény évának puffff "annyi "...



na akartok még mesét? ha igen valamelyikőtötk 5 percen belül írjon

:D


XD

innen indul azidő:15:52

 #25 - Pálinkás Gábor | 2010.01.25.

nagyon jó

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 29 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.