Elfelejtette a jelszavát?

C64 rajongók kánaánja

 
 

Mivel úgyis közeledik a hétvége, arra gondoltam, hogy mutatok egy apróságot azoknak, akiknek éppoly meghatározó pont volt az életében a C64, mint nekem, és persze azoknak is, akik nem is tudják már, hogy mi fán termett a jó öreg...

SAP Basis (BC) üzemeltetési szakértő
Álláshirdetések

Volt annak idején, az 1980-as években egy nagyon meghatározó személyi számítógép, amely az 1982-es olcsó változat kiadásakor  tömegeket hódított (17 és 25 milliós tömegekről beszélünk). A legtöbb példányban eladott személyi számítógép lett a világon!

c642

Régi szép idők...

A C64 persze elsősorban játékgépként hódított, de azért lehetett ám komolyabb munkára is bevetni, a szövegszerkesztéstől az adatbázis-kezelésig. És persze ne feledkezzünk meg az egykor népszerű demoscene-ekről, amelyek igyekeztek kihasználni a gép minden lehetőségét egy-egy látványos demó erejéig. Akit bővebben érdekel e nagyszerű gép története itt elolvashatja.
Nos, a C64 immár halottnak tekinthető (bármennyire is fáj ezt kimondani). Azonban nemcsak az emlékeinkben, hanem akár a jelenlegi számítógépünkön is tovább élhet, ha nem is fizikai valójában, de virtuálisan mindenképpen.

Jelenleg is számtalan C64 emulátor létezik Windowsra, Linuxra és OS X-re egyaránt (sőt, hordozható gépekre is, pl. Windows Mobile alapú PDA-k), ráadásul a többség teljesen ingyenes. Az ember letölti, telepíti és használja. Minden úgy működik, ahogy régen, még lemezmeghajtó emulálás is van (a turbó mód általában nem működik rendesen, szóval a játékok betöltésénél élethűen lassú tud lenni az emulátor is). :)
Viszont némi kényelmi funkciót azért már találunk benne, így a betöltési és indítási utasítást általában helyettesíthetjük a fogd és dobd módszerrel...
No de honnan szerezzünk rá játékokat? Nos, nem fogják elhinni. A cím: www.c64.com
Igazán nem bonyolult megjegyezni. Itt szinte az összes régi játékot megtaláljuk (javarészt jogtisztának tekinthető a gyűjtemény, mivel a legtöbb kiadó és fejlesztői csapat jogutód nélkül jobblétre szenderült).

c641

Szinte minden egykori játékot letölthetünk

De nemcsak játékokat, hanem különféle alkalmazásokat, sőt, rengeteg demoscene lemezt is letölthetünk innen, az emulátorokhoz szükséges D64 és T64 formátumú lemezképként.
Megtaláljuk az összes nagynevű játékot, amelyekkel annak idején napokat töltöttünk a tévé és a Commodore előtt (Mission Impossible, North and South, Boulderdash stb.).
Igazi időutazás. Minden játékról találunk részletes információkat, képeket, rövid leírást és kereshetünk is a hatalmas gyűjteményben.
Az érdekessége a dolognak, hogy dacára a gyengécske grafikának, még mindig élvezhetők ezek a játékok, sőt, sok mait is vernek ötletek és játékélmény szintjén. Egy próbát mindenképpen érdemes tenni velük.


Azt tehát már írtam, honnan lehet letölteni játékot, így már csak néhány emulátorral tartozom. Íme:
Frodo (http://frodo.cebix.net)
Vice (http://www.viceteam.org)
CCS64 (http://www.computerbrains.com/ccs64)
Power64 (http://www.infinite-loop.at/Power64)

Pár éve egyébként forgalomba került egy joystickbe épített játékgyűjtemény, adózva az egykori nagyság előtt. Egy ideig halomban állt az elektronikai szaküzletekben, de én mostanában nem találkoztam már vele. Ezt csak a tévére kellett csatlakoztatni, s néhány régi nagy játékot azonnal előcsalhattunk belőle (épp, mint annak idején a C64-es cartridge-kel).

Végezetül pedig egy rövidke videó (angolul), hogy megmutassuk, a C64 még a mai zord Windows vs. Linux vs. OS X világban sem merülhet feledésbe... Még akkor sem, ha mára már inkább csak történelem.

 

 

 

rendszerjel-WML

 



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (7)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #7 - L4z4 | 2009.12.27.

Én egy barátom C64-esével kezdtem, ő BESZÉLT RÁ, hogy nézzem már meg, milyen jó.. Az első program amit láttam, az ART STUDIO volt és egyből nekiláttam rajzolgatni vele :)
Aztán a MUSICMASTER, egy basicben írt szintetizátor proggi; ami bár szépen szólt, én mégis "át akartam alakítani" - ezért megtanultam a basicet a német nyelvű gépkönyvből, pedig nem is tudtam németül! :D
Az első játékélményeim: Antiriad, Wizard of War, ACE2, Pitstop2, Ghosts'n Goblins, Uridium, Fireant, Lazy Jones.
Később is csúcs játékokkal nyomultunk, mint az Impossible Mission2, Giana Sisters, Terry's Big Adventure, Stunt Car Racer, Nebulus, Tusker..
Természetesen nekem is kellett ilyen gép - előbb magnóval, majd floppyval is volt. Utánuk egy Amiga 500 következett, mielőtt jöttek a különböző PC konfigok.
A mai napig rajongója vagyok a C= gépeknek, és emulátorral nosztalgiázgatok - a netről megvan minden jó játék :]
Az online megoldás újabb jó lehetőség, ha valaki nem akar emuval foglalkozni.

 #6 - Schröder Zoltán | 2008.09.27.

Csodálatos ez a lehetőség a nosztalgiázásra.Örömömre szolgál,hogy megtaláltam ezt a lehetőséget az emlékezésre.Ki fogom használni.Nekem sikerült megőriznem két teljes garnitúra C-64-et.Időnként próbálkozom vele.Több kevesebb sikerrel.Itt ezen az oldalon biztos jobban boldogulok. Jó lenne egy hasonló megemlékezést tenni a szerintem legalább annyira népszerű számítógép ősről a Spectrumról is. Ebből is rendelkezem egy példánnyal és mellé audió kazettán jó néhany kb 1200játék programmal.

 #5 - jotek | 2008.09.24.

A c64 szerintem nem halott főleg ha azt nézzük még most is vannak hozzá különböző fejlesztések, hogy csak egy példát említsek Ide64.
A commodore 64 tehát él és élni is fog.

 #4 - FoDoR | 2008.06.21.

http://c64s.com/

Itt letölteni se kell, hanem java keretrendszerrel elindítja az oldalról.

Legnagyobb kedvenc: Lazy Jones, Donald Duck :)

Még ezeket is megtaláltam itt

 #3 - Lavina | 2008.06.20.

Ugyanez csak +4 : plus4.emucamp.com

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 7 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Opera 10.50 nagyteszt: a jó, a rossz és a csúf

Hogy milyen böngészőt használok? Nem is tudom… attól függ. Például hogy milyen gép előtt ülök, milyen kedvem van, milyen operációs rendszer van azon bizonyos gépen. Hogy milyen böngészőt használok leggyakrabban?

  •  
16 hasznos apróság a mindennapok megkönnyítéséhez, OS X-re

Az OS X nagyon kényelmesen használható rendszer, mondhatni élmény dolgozni vele. Ám közel sem tud kapásból mindent, így érdemes néhány hasznos segédprogramot is bevetni, hogy kényelmesebbé tegyük vele a munkát.

  •  
Commodore 64 történelem

1982 igazán különleges év volt: ekkor dobta piacra a Commodore cég a C64 típusjelû személyi számítógépet. A C64 megjelenése pedig sok mindent hozott magával...



Együttműködő partnerünk